Pesti Napló, 1930. január (81. évfolyam, 1–25. szám)

1930-01-29 / 23. szám

Csütörtök PESTI NAPLÓ 193­1 január 30 692 A Magyar Szính­áz szenzációs újdonsága, Hlomkli A címszerepben Fedák Sári.­­ A pénztár 10 napra előre elővétel nélkül árusítja a Főszereplők: Hegedűs Gyula, Molnár Aranka, Beregi I jegyeket. Osakár, Jávor Pál.­­ Vasárnap délután fél­­ órakor Gyermekelőadás. Rendes helyárak mellett olyan 12 kiváló olasz operaénekest fog hallani az olasz Jambo Piccoli marionett-színház előadásain, amilyen jegyért négyszeres helyárat fizet másutt a közönség. A Jambo Piccoli társulat pénteken, 31-én kezdi meg rövid vendégjátékát a Fi­­vár­osi Mű­vész-Színházban Enrico Novelli személyes vezetése mellett. Művészi és társadalmi, esemény. Előadások kezdete pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn este 8 órakor, szombaton és vasárnap dél­után órakor. Elővételi díj nincs. A BIARRITZI VÉNUSZ kitűnő együttese Honthy Hanna, Rátkay Márton, Zilahy Imrén, Kertés Gábor élén Szenkár Mihállyal, a berlini szimfonikus zenekar nagytehetségű karmesterével, teljesen készen várja a szenzációsnak ígérkező operett holnap esti premierjét. VÁROSI SZÍNHÁZ Basilides—Bartók holnap tartják együttes hangversenyüket. Jegy Rózsavölgyi­nél. (Stúdió.) Dénes—Pethes vasárnap tartják vidám délutánjukat. Jegy Rózsavölgyinél. (Stúdió.) Hetiműsor MAGYAR KIR. OPERAHÁZ: Szerda ViS: A trubadúr (B-bérlet, 17. számi). Csütörtök: Lohengrin (A Wagner-ciklus II. est­­er-Wolf? Frigyes, B'Wllnf atlatttr b'periärtz ttflSiftt«-­ nek vendségféd­éretével. Bérletszünet). Péntek: Francesca da Himini (F-bérlet,­­l.T. szám).­­Szombak­: Paraszbecsü­let; Dió­löré (E-bérlet, 17. szám)­ Vasárnap ,délután: Lakmé (Béj­tet-i szünet; mércékért bolgárak); este: Cosi fan tutte (D-bérlet, 17. szám). Hétfő: Nincs előadás. Kedd: A nürnbergi miester­dsalnokok (A W­agner-ciklus III. estje. Bodó Vilmos és Leuer Hubert kamaraénekesek vendégfelléptével. Bérletszünet). NEMZETI SZÍNHÁZ. Szerda '98: Hajnalban, délben, este (D-bérlet). Csütörtök, szombat, vasárnap este: légy Jó mind­halálig. Péntek: A sirály (A-bérlet). Vasárnap délután: A tábornok. Hétfő: A sirály (B-bérlet). Kedd: Császár és ko­médiás (K-bérlet). NEMZETI SZÍNHÁZ: KAMARASZÍNHÁZ A: Szerda »/«8. A bunda. Csütörtök, vasárnap este: A sIrály. Péntek: Gunyhó előtt. Tiszta dolog; Az ökör. Szombat: Hajnalban, délben, ernte. Vasárnap délután: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Hétfő: A fösvény. Kedd: Amihez minden asszony ért. VÍGSZÍNHÁZ. Szerda 8, csütörtök: Matyika színésznő m­er­etne lenni. Péntek: Takács Alice (Elüssön. Szombat, va­namna­ fő este: Takács Alice. Vasárnap d. n.: Két lány az uccán. MAGYAR SZÍNHÁZ: Kirósz héten h­il­­den este 8 órakor: Álomkirályné. Vasárnap délután: Gyermekelőadás. KIRÁLY­ SZÍNHÁZ: Egész héten minden este­­,18: Sisters. Vasárnap délután: Tom­my és Társa. BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Szerda 8, vasárnap délután: Naftalin. Csütörtök: Napoleon rendet csinál (F.töször). Pin­tér­, szombat, vasárnap este, hétfő: Napoleon rendet csinál. Vasárnap délelőtt: Keérl-Szántó Imre Chopin-matinéja (Kez­dete 11 órakor). FŐVÁROSI MŰVÉSZ­ SZÍNHÁZ: Szerda 8. Csütörtök: Fele­ségem parfümje. Péntek, szombat délután fa este, vasárnap délután és este: Yambo Piccoli vendégjátéka. 500-SZOT játssza­k SULUIMON BÉLA csütörtökön a HŐSMÉGYEST 1er£zh5­ úti Színpadon Kezdete 0 órakor. Telefon: 265 - 54. ÚJ SZÍNHÁZ: Szerda 8, vasárnap este: Dybuk. Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap délután: Béla, aki 7 éves. Hétfő: Esii város. ANDR­ÁSSY-Ú­TI SZÍNHÁZ: Minden­ este 0: 0.­ műsor. TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD: Egész héten minden este 10 óra­kor: Salamon Béla, Rajn­a Alice, Boross Géza, Gárdonyi L­aos, Hercze­g Jenő. A vonósnégyes. A birtaulanar; Évforduló; A pesti kirakat; Kéjutazás Nizzába; Diszpenzáció; Alibi; A freskó; Pesti síelők; Békekonferencia stb., stb. Vasárnap dél­után: Igazi ,gyerekszínház. ROYAL ORFEUM: Egész héten minden este 1-19, szombat, vasár- és ünnepnap délután 4 órakor: Bastelli, stb. VÁROSI SZÍNHÁZ: Szerda: Nincs előadás. Csütörtök :Gi­­­biarritzi Vénusz (Először). Péntek, szombat este, vasárnap alk­otta és este: A­iliarritzi Vénusz. Szombat h. u.: Katica. MATOL 1. PARAMOUNT HANGOS HÍRADÓ 2. NOÉ ZÁRKÁJA HANGOS TRÜKKFILMCSODA 3. GEORG De$ey A7.MRAM­HANGU NEGER ÉNEKES 4. AZ ÉNEKESEK KIRÁLYA . 5. SOPHUS MICHAELS REGÉNYENEK NÉMA FILMV­UJÁZATA KOMÉDIA ORFEUM: Egész héten minden este 119, vaaár­ée ünnepnap délután 11 órakor. Januári új műsor. BETHLEN-TÉRI SZÍNPAD: Új műsor. Kezdete ?16 és órakor. Vasárnap 3, 6, 9 órakor. M. KIK. OPERAHAZ bérlet­i sor. 17. sz. TRUBADUR Dalmű 4 szakaszban 8 képben. Szövegét irta: Salvadore Cam­merano. Zenéjét szerzette: Verdi Giuseppe. Luna gróf Svéd Sándor Leonóra Walter K'zsi Azucena, cigány­asszon." Badánovits M. Minrico Halmos János Fer­rando Venczoll Béla Inez, Leonóra barátnőjé Lőrinczy Vilma Kettete Ha önkor NEMZETI SZÍNHÁZ HAJNALBAN,DÉLBEN,ESTE Szerelmi liták 3 felvonásban. irta Dario Niccodemi. Anna Bajor Gizi Mario Uray 'n­ivadar Kezdete 118 órakor KAMARASZÍNHÁZ A BUNDA Tolvajkomédia 4 M vonásban. Irta G. Hauptmann. Wehrhahn, ker. elöljáró Nagy Adorján Krüger, tőke­pénzes Gál Gyula Fleischer doktor Fehér Gyula Mátea Bodnár Jenő Mozesné Cs­oíosos Giza Wolffné, mosónő S. FáySzeréna Wolff Julián, Sugár Károly vándory Margit Nagy Teréz Gabányi László férje Leon ad­altai Vt­ulkow, hajós Kezdete 1 a órakor BELVÁROSI SZÍNHÁZ NAFTALIN Énekes bohózat a felvonásban. Irta Holm­i Jenő. Zenéjét szerzette Szirmai A­Dr. ''zavolczai B.'/,. Molnár L. ierka,a felesége Székely Lujza Laboda Péter í mn?r® . _ _ „ , X Gárdonyi Lajos Dr Csipláros K. Gózon Gyula Manci, a felesége Berky Lili Kalóczáné Kovács Terus Patkány Enis Ilka Mi­lka Házmester Jwftrew Olcsvay Kezdete Szilágyi M. Donos Anny Érdi Piri Sugár Lajos P­ető Endija. Rákosi Pál 8 órakor­­ MAGYAR SZÍNHÁZ ÁLOMKIRÁLYNÉ • Legenda 9 képben. Irta Kovács Kálmán. Császár CsászárLé Tr­aörökös A trónörökös barátja Főherceg Társalkodónő Hasedüs Gyula Fedák Sári Jávor Pál Beregi Oszkár Vándory G. Molnár Aranka Kezdete 1 órakor ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ ÚJ MŰSOR Kezdete e órakor ROYAL ORFEUM Resteln­, Haven and Niel, Petars­et Billy, Arimano Banu, Liviere, Steiner Emánuel, Amedeo, Barry Boys, Sugár Flóri, Dénes Osakár, Sárossy, Rolkó, stb. Resdete Vil­érakor VÍGSZÍNHÁZ MATYIKA SZÍNÉSZNŐ SZERETNE LENNI Játék három felvonásban. Irta Csathó Kálmán. Havalezky Góth Sándor Karol­in, a tele­sofie Góth­né Matyika Gaál Franciska Venzel Richárd Gárdonyi Lajos Szabóné Zsuzsika Esterházy J. Dayka Marcit Rózsika Szabó Márton Dénes Kornél Dénes István Ringhardt Béla Simonyi Balázs Jánosfy Péter Zátony Kálmán Vértess Larin TörzsJenő Rajnai Gábor Csortos Gyula Somló István Kezdete­k Irakor KIRÁLY SZÍNHÁZ SISTERS Operett 3 felvonásban. Irta Béke Öy István. Zenéjét szerzette Lajthai Lajos. Annie Titkos Ilona Rdzsi­­­ársony Kózai Müller Mátyás S­­tabár Arntd Malvin,a felesége G­ubaszögi E. Ildikó, a leánya Kun Magda Ralványi báró Pálffy Gábor Takács Randi Lula Tommy D'Arrigo K Kertész Dezső Dénes uszkár Turay Ida Sziklay József Kezd­ete Ka órakor ÚJ SZÍNHÁZ DYBUK Héber kapbalista legenda 3. f elvonásban. Irta An Ski KebSzender { A J f Gero Erzsi Gazdy Aranka Gellért Lajos Békeffi Róbert Lea, a leánya Frade, dajka A mesu­ah Mayer Manasse, Lea, vőlegénye Ifj. Toronyi Gy. Kezdete 8 órakor FŐVÁROSI MŰVÉSZSZÍNHÁZ FELESÉGEM PARFÜMJE Szeretn.! komédia 3 felvonásban. Irta Leo Lenz. BETHLEN-TÉRI SZÍNPAD Fehér rózsa, Més a­ mai nő, A rúzs, Egy óra az őrültekhá­­zában, Utolsó randevú, magán­számok, stb. Kezdete hétköznap üti és y.7-kor. VÁROSI SZÍNHÁZ NINCS E­LŐADAS TERÉZ KÖRÚTI SZÍNPAD KACAGÓ ESTÉK Salamon Sala, Vajna Alice, Boross G­eza, Mardonyi Lajos Herczeg Jano A vonósnégyes, A hittantanár, tv­fordulo, A pesti kirakat, Kéjutazás asztaba, Diszponzadlo, Alibi, A freskó, P­esti síelek, Békekonfe­rencia, stb. Kezdete 9 órakor Fiat Sándor Elza Hanna Dr. Rácz Ernő Zsuzsi Márton Kabos Gyula Tóth Böske Székely Gizi Kubinyi .Tibor Horváthy E. Berczy Géza Kezdete 8 órakor RÁDIÓ Szerda, január 29. S.k­: Hangverseny. 12.85: A rádió házi négyesének hangversenye 3.30: Morse tanfolyam. t.ll­: Zsoldos Benő: Lendvay Má­rton mint csoma dia. Felolvassa Koncz Sándor dr. Rádiójához használjon csöveket és hangszórót 5.V: Szórakoztató zene (Zenekari hangverseny). 8.15: Olasz nyelvoktatás. 8.50: Izsínműelőadás a Stúdióban. Kék és piros 8.11: Rádió amatörk­osza. 8.10: Stefániai Imre k­u­mik­a művész zongorah­ang­ver­senye. Utána körülbelül lft.VI: Időjelzés, időjárásjelentés, h­írek. Majd: Rigó Jancsi és cigányzenekarának z zenéje M' Emks-kávéházn­ál.

Next