Pesti Napló, 1930. április (81. évfolyam, 74–97. szám)

1930-04-01 / 74. szám

Budapt 74. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK• Egy bor. . . . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon­­ 24 fillér Vasárnap 32 fillér Ám 16 HUét Kedd, április 1 SZERKESZTŐSÉG­­ Rákóczi út 54. szám. kiadóhivatal» Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON: József 455—50-tól 56-ig, József 464—18, J. 464—19. Szerkesztőség Bécsben:­I., Kohlmarkt 7. Siralmak a rozsmezőkről Írta: dr. Szabó László Miután Móra Ferenc olyan szépen meg­énekelte a búzamezőket, legyen szabad el­sírni, hogy mi van a rozsmezőkön, mert ez ma a legszomorúbb magyar siralom. Menjünk egy gazdag városnak, a »híres« Kecskemétnek a határába, csupán a példá­nak okáért, mert nagyon sok vidék van, ahol ugyanazok a bajok jelentkeznek — kicsiny­ben. Kecskemétnek százhatvanháromezer hold földje van, — de a gazdát nem a holdak száma érdekli, hanem a földnek milyensége! Kecskemét százhatvanháromezer holdjából száz hold sem minősíthető elsőosztályú szántóföldnek. A többnyire silány mezőkön rozs terem, a legigénytelenebb gabonafaj, úgy körülbelül nyolcvanezer holdon évente. »Bi­zonyosan azért termelnek rozsot, mert meg­lehet élni belőle.« Meg lehet élni belőle, — de hogyan? Száz kiló rozsból húsz kiló kell adóra; tíz kiló az aratóé, a betakarítás, csép­lés, lerakás költsége tizennyolc kiló, az őrlés költsége harminc kiló. Maradna tehát hu­szonkét, kiló mint haszon, ha ingyen szánta­nának, vetnének és boronálnának; mivel azonban a földnek a megművelése is elvisz a termésből huszonkét százalékot, mi marad a föld boldog birtokosának­? A matematika szerint semmi. Hogy mégis egzisztálni­­tudjon, az elsorolt költségekből valamennyit le kel­lene csípni, ha lehetne. De nem lehet. Az adó nem lehet kevesebb, mint 20 kiló, az ara­tás, cséplés, őrlés költsége sem csökkenthető,­­ a rozstermelő gazdának nem marad egyebe, mint a szántás-vetés napszámkölt­sége; csak a munkájának sovány bérét kapja, mintha másnak a földjén dolgoznék; hogy a föld az övé-e vagy má­sé, az a jövedelem szempontjából neki már mindegy; földje még van, de hasznát már nem látja. De talán másként fest a dolog »nagy­ban«! Hátha például az adó még nem is érte el a lehetőség maximum­át! Beszéljen egy százholdas gazda. — Az én száz hold földem adója — mondja — a békében 800 korona volt. Most az adóm 2200 pengő ugyanazon száz hold föld után. Két évvel ezelőtt ez még tűrhető volt, mert eladtam 80 mázsa rozsot és ki­fizettem belőle az adót. Az ősszel már száz­hatvan mázsa kellett az adóra. Hogy az idén mi lesz, azt nem­ tudom. Ma Budapesten ti­zenegy pengő hatvan a rozs, de az én mag­táramban csak nyolc pengő. Ha ez így ma­rad, az idén három vágón rozsot kell el­adnom, hogy az adót­ kifizessem. Nem eme­lik az adót, dehogy emelik! De ugyanaz az adó ma három-négyszer jobban nyom, mint két évvel ezelőtt. Ezt nem lehet kibírni! Tisztára lehetetlenség, hogy kibírjuk! A rozs tönkretett bennünket... Az egész Kecskemét és vidéke, — de bizonyára sok más rozstermő vidék is, nyög a rozs katasztrofális átsüllyedésének hatása alatt. A fuldokló a szalmaszál után is kap, — ezer kiábrándító tapasztalat dacára »hiva­talos segítséget« kértek. A városnak két kép­viselője van: egy igen mérsékelt ellenzéki és egy kormánypárti. Ez utóbbit vélték alkal­masabb szószólónak és megkérték, hogy jár­jon el a veszedelem ügyében,­­ hiszen a mi­niszter maga is kisgazda, hátha van valami gyakorlati ötlete... A képviselő úr haza­jött és meghozta az ötletet. ..a kecskeméti gazdák rozs helyett termeljenek olajosmag­vakat«. Ezen az egész Kecskemét elképedt: ola­josmagvakat termelni a sovány homokfölde­ken?! Jó erőben levő, kövér föld kell azok­nak! Tovább tanakodtak tehát: fejleszteni kell a baromfitenyésztést! Igen, de miből? Lehet pénz nélkül ? »A rozs­földeket át­ kell alakítani gyü­mölcsösökké!« Igen, de ehez a kecskemétiek jobban értenek,­­ veszedelmes pontossággal tudják, hogy ez holdanként kétszázötven olyan pengőbe kerül, amely nincsen, és mi lesz addig, míg az új gyümölcsösök terem­nek? Csak úgy, vigaszképpen,­­ megjegyeztem a csendesen pipázgató társaságnak: »Talán az uborka...« Felkapták a szót és nevetve válaszoltak: — Nemrég itt volt Pesten a lengyel kül­ügyminiszter, az a Zaleski. Megpecsételték a magyar-lengyel barátságot. Hazavitt egy elsőosztályú magyar érdemkeresztet és kül­dött, viszonzásul egy féltucat Polonia Resti­tuta-t. Látható a díszmagyar öltönyökön a képesújságokban. Hanem amikor az a len­gyel itt járt Pesten, Kecskeméten három fillér volt az uborka kilója, de mihelyt haza­ért Zaleski, azonnal felemelte a magyar uborka vámját kilónként egy pengőre, így az uborkát persze nekünk kell megennünk, ebédre salátának, vacsorára ecetben. Na­gyon egészséges eledel, nem terheli meg az ember gyomrát... Ezek az emberek nem hisznek a magasabb kereskedelmi politikában, pedig hogy nem ér­tenek a kereskedéshez, azt nem lehetne rájuk fogni. A múlt nyáron, úgy estefelé, az új posta előtt vitt el az utam. A postahivatal lépcsőjén két mezítlábas menyecske tereferélt. — De jó dolguk van, asszonyok, — szólí­tottam meg őket — itt üldögélnek a hűvösön. — Prágát várom, —­ mondja az egyik. — Én meg Münchent, — mondja a másik. Mezítlábas kecskeméti asszonyok, akik te­lefonon beszélgetnek »az üzletről« minden este az urukkal, aki Prágában, Münchenben lát­fut, hogy eladja a meggyet, barackot. És még azt mondják, hogy ez a nép nem ért a keres­kedéshez! Jobban ért, mint a kereskedelmi miniszté­rium, mely adott Kecskemétnek egy gyufa­ skatulya nagyságú postapalotát (három év múlva milyen szűk lesz az!) és a harmincöt év óta sürgetett új vasúti állomás helyett az idén végre ad Kecskemétnek egy új sínpárt. Igaz, hogy nincs az egész évben nagy forgalom, de amikor van, csak emberfeletti erőfeszítéssel lehet lebonyolítani. A szegénység egyelőre csak a rozs miatt panaszkodik, a többi panaszok várhatnak a szezonjukra. A Szőlő­ »Bár égne el a töve, — mondja az egyik gazda— az ősszel tizennégy fillérért adtam el a mustot...« Egy jó áprilisi fagy, vagy egy júniusi jégeső esetén Kecske­mét visegakcióra szorulna­. De most csak a rozsról beszélnek, mi lesz, ha ez így marad."­ — Azt mondják, — beszéli az egyik ma­gyar — hogy a fogház igazgatója ellen eljá­rást indítottak, mert rozskenyeret süttetett a raboknak... Lehet, hogy ez nem igaz (az igazságügy­minisztérium jobban tudja),­­ de akit agyon­nyomással fenyeget a rozs katasztrófája, az az ilyen beszédet nagyon hamar elhiszi akkor is, ha csak mendemonda az alapja. Az ellenben nem mendemonda, hogy a híres város, melynek százhatvanh­áromezer holdja van, nemrég kölcsönt akart felvenni, négy nagy banktól kértek ajánlatot és­­ nem kaptak ajánlatot egyiktől sem. Azt meg a város polgármestere tudja a legjobban, igaz-e, hogy a város mellőzhetetlen folyókiadásaira egy-egy alkalommal nem volt más forrás, mint az ő személyi hitele? Hja, Kecskemét a hibás: miért ültetett a homokbuckákra szőlőt ananász és banán he­lyett, melyek hivatalos szakvélemények sze­rint sokkal kelendőbb gyümölcsök, és miért termel a homoksivatagon rozsot a felsőbb helyről szakszerűen ajánlott olajosmagvak helyett?! Lám, Szeged városa, mely úgy sze­reti a határában minden nyáron megcsodál­ható délibábot, már komolyan készítteti a h­as­mezők terveit. Típus helyett rizs — hiszen csak egy betűnyi a különbség, az Alföld népe a sok »fajvédelem« után maholnap ugyanoly ol­csóért dolgozik, mint a kínai kuli, s már egyesegyedül csak a víz hiányzik a rizs­kultú­rához. Ezt az akadályt kellene valahogyan leküzdeni, és lehetővé kellene tenni, hogy a homokbucka a hivatalos mezőgazdasági politi­­kához alkalmazkodva ne vonakodjék rozs he­lyett olajosmagvakat teremni, s a nagy rozs­vaeszek népe oly adóalany maradna, melynek erejére a közeli évek költségvetésének össze­állításakor egész bizonyosan lehetne számí­tani. mmm Bethlen és Benes részvételével ismét összeült a párizsi konferencia A befejezés időpontjáról s várható eredményről még nem lehet jósolni Párizs, március 31. (A Pesti Napló tudósítójának telefonjelentése.) Hétfőn délután öt órakor ismét összeült a párizsi konferencia. Magyar részről gróf Bethlen István miniszterelnök is megjelent. Vele együtt­­ volt báró Korányi Frigyes, Gajzágó és Lukács György. Megjelent Benes cseh külügyminiszter is és ott voltak teljes számban az angol, francia, román, jugoszláv, kanadai, lengyel és bolgár megbízottak is. A mai ülés csak formális volt. Loucheur el­nök, aki csak ma reggel érkezett vissza Párizsba marokkói útjáról, üdvözölte a delegátusokat, majd rövid megbeszélésen elhatározták, hogy szerdán tartanak ismét ülést. A holnapi nap folyamán magánjellegű meg­beszélések lesznek, amelyekben részt vesz Bethlen miniszterelnök is. A delegáció köreiben egyálta­lában nem látják, hogy milyen lesz a konferen­cia határozata, mi a befejezés dátuma és kimene­tele tekintetében nem tudnak jósolni. A hangu­lat teljességgel bizonytalan. A dolgok fordulása általában sokban függi Laud­eur magatartásá­tól és attól, hogy milyen álláspontot foglal el az angol delegátus, Mr. Goodschild, akiről úgy tudják, hogy az utóbbi napokban utasítást ka­pott Snowden angol pénzügyminisztertől, hogy igyekezzék a konferencia lebonyolítását siet­tetni.

Next