Pesti Napló, 1930. november (81. évfolyam, 249–273. szám)

1930-11-01 / 249. szám

Szombat—vasárnapi kettős ünnepi szám — Ára 32 filér Budapest, 1930 81. évf. 249. Szombat, november 1 ELŐFIZETÉSI ARAKJ Egy hóra 4.­ pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a Bályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 32 fillér Nagy problémák a szegedi napok hátterében Irtas gróf KLEBELSBERG KUNO Egyik komoly baja politikai életünknek, hogy a sajátos budapesti politikai miliőt, annak hangulatait, kívánságait, törekvéseit azono­sítják az ország gondolkozásával. Pedig bizony előfordul, hogy amihez a politikai Budapest tapsol, az közömbös vagy nem egy­szer káros a vid­ék nagy érdekeire. Dehát a képviselők túlnyomó többségét vidéki kerü­letek küldik a parlamentbe, ennélfogva ho­gyan eshetik meg, hogy még őket is befo­lyásolja a főváros egyoldalú gondolatvi­lága? Először is a kifejlett fővárosi sajtóval t­zemben a vidéki lapok nehéz sorsra vannak kárhoztatva, kisebb olvasóközönségük mellett erőteljesebben alig fejlődhetnek és ezenfelül még gyakori az erők elforgácsolódása is, hi­szen egy-egy megye vagy város újságolvasói legtöbbször 3—4—5 lap között oszlanak meg. Olaszországban a legújabb időkig a Milánó­ban megjelenő Correre della Sera volt a ve­zető lap. Németországban is a Frankfurter Zeitung vagy a kölni lapok még ma is tart­ják a versenyt a berlini sajtóval. És itt már érintjük is a vidéki közvélemény gyengeségé­nek másik okát, ami abban áll, hogy Budapes­ten kívül más erőteljes városegyéniség kifej­lesztése érdekében a múltakban aránylag ke­vesebb történt, s így vannak ugyan már ké­szülő, de még nincsenek kész nagyvárosaink. Annak a túlhajtott centralizációnak bizony sok komoly magyar érték esett áldozatul! A városképződésnek persze vannak szinte leküzdhetetlen földrajzi akadályai, így a Du­nántúlt kellős közepén valósággal kettészeli a Balaton és hegyrendszere is olyan, hogy a kö­zépen nem fejlődhetett ki olyan nagyváros, amely szinte elemi erővel az egész országrész fővárosává alakulhatott volna. Az­­elég köz­ponti fekvésű Veszprém sem erősödhetett meg, mert még Veszprém vármegye városképző erői is megoszlanak Veszprém és Pápa között. A Dunántúlra egyenesen jellemző az, hogy jelentékenyebb városai: Szekszárd, Pécs, Nagykanizsa, Szombathely, Sopron, Győr, Komárom, Tata, Esztergom mind periferikus fekvésűek és a Dunántúlt valóságos kis város­koszorúval veszik körül. Ilyen földrajzi hely­zet mellett nem is csoda, hogy egyetlen város sincs, amelyet a Dunántúl fővárosának lehetne nevezni s csak a legutóbbi időben adott Pécs­nek az Erzsébet-egyetem oda vitele legalább szellemi téren fokozottabb súlyt. Már szerencsésebb a helyzet az Alföldön, amelynek északkeleti részén Debrecen, dél­keleti részén Szeged önerejükből is százezres városokká tudták magukat felküzdeni, s ame­lyekhez szívós munkával közeledni igyekszik a Duna—Tisza közén Kecskemét. Itt inkább megvannak a nagyvárosképződésnek azok az előfeltételei, amelyek a Dunántúl hiány­zanak. De itt is mennyi a rendszertelen­ség! Míg a túl nagy Pest megyét a periferikus fekvésű Budapestről kormányozzák, ami például egy halasi ügyes-bajos embernek utazgatást, költséget és időveszteséget jelent, addig Kecskemét és Szeged nem is vármegyei székhely és így nélkülözni kénytelen még azt az aránylag csekélyebb városfejlesztő erőt is, amit nálunk egy-egy magyar vármegye mégis csak jelent. Nem volt véletlenség, hogy Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnök éppen Debrecenben, e cikk írója pedig Szegeden vállalt képviselő­jelöltséget, ellenkezőleg ezzel is kifejezésre óhajtottuk hozni a magyar városi politikának azt az új felfogást, hogy a nemzet rétegező­dése, területi megoszlása, társadalmi szerke­zete akkor lesz igazán egészséges, ha a túl­fejlesztett, túlméretezett főváros mellett olyan erőteljes városi egyéniségek fejlődnek ki, amelyekben provincializmustól mentes gazda­sági, társadalmi, művelődési és politikai élet lüktet. Csakis ennek a gondolatnak érvényesü­lése esetén érhető el, hogy Magyarországnak ne csak politikai, de közgazdasági élete se legyen egyetlen kártyára feltéve. Háborús rombolásról nem is szólva, micsoda ka­tasztrófát jelentene például Magyarországra az, ha Budapestet nagyobb elemi csapás érné, ami nemzeti értékeinknek itt központosí­tott túlnyomó részét semmisíteni meg. H­ogy egyébként a túlhajtott politikai kon­centráció mit jelentett, azt egészen világosan láthattuk 1918-ban és 1919-ben, amikor csak­ nagy hánykolódás és fejetlenség után sike­rült az ország második városában, Szegeden valamelyes kormányzati központot létrehozni. Az 1870—71-i francia vereség után ellenben, amikor Párizs kikapcsolódott, mindenki ter­mészetesnek találta, hogy a kom­ány Bor­deaux-ba vonult és ez megismétlődött a világ­háború folyamán is. Szerencse, hogy újabban Szegeden és Debrecenben egy öntudatos városi vezető­ség, Somogyi és Vásári polgármesterek tisz­tán meglátták azokat a magasabb felada­tokat, amelyek erre a két alföldi metropolisra várnak. Debrecen és Szeged egyaránt felka­rolták az egyetemi gondolatot, s míg koráb­ban még ezekben a városokban is lehet­tek kétkedők, addig ma már mindenki látja, hogy mit jelent a két tiszai egyetem elsősorban magának Szegednek és Debrecen­nek. E tekintetben a számok is hangosan be­szélnek-, a szegedi egyetem hallgatóinak lét­száma meghaladta a 2000-et, a debrecenié pe­dig az 1500-at, holott vidéki egyetemeink inte­rnátushálózata csak most van kiépülőben. Hatalmas vonzóerőt jelentenek a klinikai te­lepek is, amelyek külön szobáikkal a szana­tóriumokat pótolják, ambulanciáikkal pedig a legszélesebb néprétegekhez fordulnak. Rendkívül jellemző, hogy az egyetemek még a városszabályozásra­­és a városkép kiala­kulására is döntő befolyással vannak. Koráb­ban a két városnak­ csak egyetlen köz­pontja volt. Szegeden a Széchenyi tér, Debre­cenben a Nagytemplom és a kollégium kör­nyéke, vagyis a régi piacterek, ami körül jó­formán­ minden­ központosult. De a két alföldi nagyváros vezetői tisztán meglátták, hogy nagyvárosban több központnak kell lennie. Ezért létesítettünk Szeszeden a Fogadalmi Templomtól délre, ki jóformán a nagykör­utak egy egyetemi városrészt, az imént felavatott Templom térrel, mint építészeti centrummal. Ugyanez a városrendezési alap­elgondolás érvényesül egészen más módon megvalósítva Debrecenben, ahol az egye­tem a Nagyerdőn van és így önként adó­dott az a természetes gondolat, hogy a vá­ros belső területéről sugárutat vezessenek egyenesen az egyetem központi épülete fő­homlokzatának, amely előtt hatalmas park­szerű teret képeznek ki. Így keletkezett Szegeden és Debrecenben a városház ál­tal alkotott központ mellett egy-egy má­sodik városi gócpont: az egyetem és környéke. És mindez közgazdasági szempontból sem be­csülhető le, mert az új városi központok kiala­kítását nyomon követte egész városrészek telekárainak rohamos felszökése, ami nemcsak közhaszonban, hanem magánemberek jogos nyereségében is kifejezésre jutott. Különben is öröm azt nézni, mint éb­redezik az erő öntudata különösen Debre­cenben, Kecskeméten és Szegeden. A szegedi dómot szemlélve, eszünkbe jutnak a kö­zépkor legvirágzóbb nagy városai, Bologna és Milánó, Regensburg, Ulm és Köln, ahol a városi polgárság duzzadó erőinek és önérzetes büszkeségének éppen azzal akart kifejezést adni, hogy hatalmas székesegyhá­zakat emelt. Régebben, amikor a fejedelmi udvarok­nak a nemzetek életében még nagyobb szerep jutott, különösen az olasz és a német uralko­dók valósággal becsületbeli kötelességüknek tartották, hogy székhelyükön tudományos akadémiát, egyetemet, múzeumot és színházat állítsanak és tartsanak fenn. A mi történelmi fejlődésünk kizárta azt, hogy a fejedelmi erő valamely magyar város ilyen művelődési ki­építése mellett érvényesült volna, sőt m­ég a fő­város sem volt eddig rávehető arra,­ ho­gy a Pázmány Péter tudományegyetem és a József műegyetem érdekében számottevő áldozatokat hozzon. Milyen örvendetes ezzel a vigasztalna képpel szemben, hogy Debrecen és Szeged való­ban az olasz és a német fejedelmekre emlé­keztető nagy gesztussal a korábbi, közgazda­ságilag jobb esztendőkben nagy áldozatokat hoztak nemcsak egyetemeikért, hanem Debre­cen még gyönyörű városi múzeumot is épí­tett, Szeged, pedig városi kezelésbe vette szín­házát, úgyhogy a budapesti állami színházak mellett végre van Csonka-Magyarországnak még egy színháza is, amelyet erkölcsi testület tart fenn. Debrecenben a Tisza István Tudo­mányos Társaság, Szegeden a Dugonics Kör mindinkább erősödik és három vidéki egye­temi városunk folyóiratai: a Minerva, a Szép­halom és a Debreceni Szemle jelentőségben és hatásban már-már utóléri a Budapesten meg­jelenő revüket. Azt a folyamatot, amely Szegedet és Deb­recent erőteljesen előrevitte a fejlődés útján, nehéz volt megindítani, mint ahogyan a moz­dony is indításkor fejti ki a legnagyobb erőt. Ma már sem Szeged, sem Debrecen polgársága nem nyugodnék bele, ha fejlődé­sét, lakosságának bevándorlás következtében beálló szaporodását, gyarapodását egy Bu­dapestről kiinduló centralizációs hullám meg akarná bénítani. Debrecen, Kecske­mét é­s Szeged hangja ma már távolabbra is elhat, mint a világháború előtt és ha a fejlő­dés iránya így halad tovább, ha az iparfejlesz­tési törvény hatásaként nagyobb gyártelepek keletkeznek az alföldi metropolisokban is, és az ipar növekvő vásárlóereje támogatja majd a mezőgazdasági termelést, akkor még ez a nemzedék megláthatja, hogy a tiszai pirosok játszanak a magyar közéletben oh..-­i sze­repet, mint a németben Berlin mellett a feltörő Stuttgart, az erőteljes Frankfurt, az új erőre kapott Köln és a csodálatos Ham­burg. Akkor majd nem eshetik meg az sem, hogy a vidéken észre sem veszik, hogy az any­nyira szükséges­ takarékosság fogalmát Buda­pesten mint igyekeztek azonosítani a vidéki közmunkák és egyéb beruházások szünetelte­tésével, amihez eleinte bizony még az érdekelt vidék is tapsolt é, a városok polgármesterei a belügyminisztériumban tartott ankétsorozaton

Next