Pesti Napló, 1930. december (81. évfolyam, 274–296. szám)

1930-12-21 / 290. szám

r Vasárnap PESTI NAPLÓ 1930 december 21 480 Játék, ajándék Karácsonyi vásár Irta: KARINTHY FRIGYES 1930. december 20. "Járom a kirakatok tarka világát. Benézek a boltba, válogatok. Komoly képpel kérdezősködöm, kemény kalap a fejemen, felnőtt vagyok, gyerekeknek keresek játékot. Felhúzom a rugós szerkezetet, a kocsi szalad, berreg a repülőgép. Azt is meg szeretném még nézni, intek a polc felé... talán... tudja, a gyerek kilencéves... Készségesen lehozza a polcról, de nem megy el, udvariasan áll, de állhatatosan, pedig szívesen kipróbálnám mégegyszer... Köhécselek, komoly, aggodalmas arccal nézem a szerkezetet (no ugye, nehogy olyasvalamit adjon, ami első próbára tönkremegy, szó sincs róla, kérem, garantált, szolid, német munka!), aztán közömbös kérdéseket teszek még, sokallom az árat, hm, mondja csak, nincs olyan izéjük... olyan forgatható dolog, amit múlt héten láttam... nem, nem erre gondoltam... várjon csak, mind márt megmondom... Így beszélek, könnyedén és felnőttesen, a des'interessement hideg magasságából, hogy félrevezessem, mi szavaimra figyeljen, elmenjen egy kicsit a polcok felé, hogy közben gyorsan, észrevétlenül, mégegyszer felhúzzam ezt a bokszoló négert, amit eszem ágában sincs megvenni, először drága, másodszor a fiam kidob vele, mint Jézuskát, mivel ő korcsolyacipőt kért és futballabdát. * "Általában valami furcsa gyanú alakul ki bennem, ahogy így mászkálok a játékok között. Várjon bizonyos, hogy olyan jól ismerjük a gyermekeinket? Apáinknak könnyű volt. ők a tulajdon gyermekkorukra gondoltak, megvették nekünk, amivel ők szerettek volna játszani valamikor, valahogy helyreállt az egyensúly. Azóta fordult a világ, de mintha nagyobbat fordult volna. Mintha... mintha nemcsak arról lenne EZO, a »technika« század elején, hogy a gyermek mást akar játszani, mint amit mi játszott fzunk. Minket egy nemzedék választott el apáinktól. ...., Őket egy világkorszak, mitőlünk. Nem mást akarnak játszani, mint mi —egyáltalán nem, akarnak játszani. Mi történt? Kiábrándultak! Miből? * Lássuk csak. v . Repülőgép, Zeppelin, rádió, mozigép. Ilyenekkel van tele a kirakat. Különösen sok a rádiókészülék és a mozi. Ezek, ugye, nem is játékok, illetve játékok ugyan, de nem gyerekek számára lekicsinyítve, mint a villamosvasút, a gyerekemnek vásárlandó rádió és mozi ugyanaz, mint amit mi felnőttek használunk... ám a kisfiam nem kért rádiót és mozit és nem azért nem kért, mert túl komoly neki, mint ahogy a mi számunkra túl komoly ajándék lett volna egy hegedű, vagy egy zongora. Azért, nem kért, mert túlságosan játékosnak találta. Gyerekeknek. Azt, ami nekünk, e nemzedék felnőtteinek, életünk egyik legnagyobb szenzációja, technika csodája, jövő zenéje, egy lépés az Emberi Fajta megváltása felé — rádió, mozi, testvériség, szabadság! * A kisfiam vállat von. Hol itt a csoda! És miért olyan nagy dolog az egész? Aztán magam is tűnődni kezdek. * Kétségtelen, gyönyörű ajándékot kaptunk, a lángész jóvoltából, Istentől, mikor az első kipattanó villamosszikrát az első Koherer felfogta , főnyereményt csináltunk, de az összeg nagyságáról még fogaalmunk sincsen. Végeredményben igaza van a kisfiamnak , játékszert kaptunk, s izgalmunk azért oly tartós, megunni azért nem tudjuk, mert használati utasítást nem mellékeltek. Ő csak azt látja, hogy próbálgatjuk és csavargatjuk. Hegedülünk és zongorázunk rajta. Azt már sejtjük, hogy társasjáték, egyike a legnagyobbszabásúaknak, ami eddig adatott, a földalakú kis gyermekszoba lakóinak. * Játék — ? Igen. De gyermekes játék — ! Tovább vitázom fiammal, gondolatban. Valamikor, pár ezer év előtt, sokkal jelentéktelenebb, naivabb játékszer indított meg egy korszakot, aminek mindössze annyit köszönhetünk, hogy tudunk a Földgolyó s az Egymás létezéséről, földlakók, e földön. Vasrudacska volt, ami abban különbözött, más fémszilánkoktól, hogy egyik végével mindig ugyanabba az irányba mutatott. Enélkül a huszadik század Szokratésze és Homerosa és Aristotelese még ma se tudna Amerikáról, például. De volt iránytű és megtudtuk, hogy testvéreink élnek itt a közelben és útrakeltünk és meglátogattuk egymást és megismerkedtünk és körüljártuk a gyerekszobát, ajtót, ablakot kitapasztaltunk , azóta is, ha dolgunk van egymással, útrakerekedünk, vasúttá és autóvá és hajóvá hosszabbított lábon és szárnyakká növesztett karokkal, hogy láthassuk egymást és beszélgethessünk. * Játék! Lehet. De mi lesz belőle, ha komolyan vesszük! Nemsokára fölösleges lesz felkeresni egymást, földlakók, ahoz, hogy beszéljünk. Érintkezni, személyesen (mint a szó is mutatja) csak azok számára jelenti a másik élőlény fizikai jelenlétének szükségességét, akiknek apróbb dolguk is van egymással, minthogy lássanak és halljanak — egyszóval és röviden, a szerelemtől eltekintve, minden egyéb érzéki megnyilatkozás, ami számunkra embertársunkból becses: a képe és a hangja és a mozgása megadatik számunkra anélkül, hogy ugyanazon a helyen tartózkodnánk. Ez más szóval s a tiszta geometria szempontjából azt jelenti, hogy a közlekedésnek az odajutáson kívül van egy másik megoldása: a megjelenítés. Ahoz, hogy a vízcsepp világát megismerjem, két mód kínálkozik: szalaggá kell válnom, vagy mikroszkópon át kell néznem ezt a világot. Mi emberek az utóbbit választottuk. Ahoz, hogy most már a Marscsillagba eljussunk, szintén két mód van: az egyik (nehezebb) rakétahajót kell építeni. A másik egy tökéletes vetítőszerkezet, amely minden érzékelhető vonatkozásában idedobja nekem azt a távoli világot. Valószínű, hogy mint a mikrokozmoszban, a makrokozmoszbanis ezt az utóbbi megoldást fogjuk választani. * Ha a vetítés kétoldalú és tökéletes — ha a világ bármely pontján láthatom és hallhatom a világ bármely más pontját — a Tér problémája, emberi lény számára, társas lény számára éppen úgy megoldódik, mintha a tökéletes közlekedés útján oldottuk volna meg. Ha Párizst a szobámban láthatom és hallhatom — ha Párizs szobámból láthat és hallhat engem, nem kell Párizsba mennem, ez nyilvánvaló. Viszont, ha nem kell sehová eljutnom ahoz, hogy megismerjem a dolgokat — mi célja akkor az életemnek? Erre helyben álljak, mint a szikla? Élet ez? * A kisfiam korcsolyát és sítalpat akar. Mit mondjak neki, a jövőről? Hivatkozzam nemes és bölcs őseinkre, a zseniális növényekre , hogy egy helyben állanak ők, nincs lábuk és nincsenek szárnyaik és uszonyaik, megkapaszkodtak az anyaföldben, mert mindent, ami értelmünket s képzeletünket kielégíti, onnan szereznek s tudnak egymásról s minden más élőlényről, anélkül, hogy összeszaladnának ? Meséljek neki Faremidóról? S hogy az Übermenschet, ha akarom, ilyen növényféle — tökélynek is elképzelhetem — földbegyökerezve áll, nem kell szétfutnia a világban, mert a világ maga siet el hozzá, odavetül elébe, amikor s amennyire akarja? Hogy ezt jelenti mozi és rádió — nem felnőttek gyermekes játékszere: új szerve testnek és léleknek a Fajta Fejlődésének nagy, színjátékában. * Már megint játék! Mit érdekli őt ez a felnőttek színjátéka, aminek nem látta az elejét? Hóbort, képzelődés! Ő nem akar növény lenni és Übermensch lenni és szikla lenni ! Emberiség se akar lenni többé, az a gyanúm, sőt még Ember se — ő egy jókedvű, szaladgáló és kurjongató példánya szeretne lenni ennek az ismeretlen és érdektelen célú römoírnek és nagyon unalmasnak találna a felnőttek hóbortos látékeszerint, amit hóbortos feltevések alamán játszanak, egyedül. automatizmusok, felhúzó vasutak, reminn ,kép, mozi és várhótó a naitist''V(\l Szerretne játszani és a tutidon test'sv°l v^'i^oVl-al és fnl'Kil és bp^veVkel'; 'i^esrol £g h'^nl... mi ^edisr csin/il-iuj? tavShb. b'wbavet** «'« g^nfeewort és hadihajót és egyéb zseniális szerkezeteket. Neki csak vegyek korcsolyát és futball-* labdát. Elsőrangú anyagból készült ddig is közismerten szolid árai — az olcsóbb világpiaci árakhoz alkalmazkodva — lényegesen teszd//tfo//flHi VII. Wesselényi ucca Minősé€/ változatlanl Nagy választék perzsabundákban ! Névre tessék ügyelni! ENGROS - DETAIL KLEIN M. ARANYKOSZORÚS MESTER EZÜSTÁRU GYÁRA TELEFON I 1. 361-52. BUDAPEST VII., SIP UCCA 20.