Pesti Napló, 1931. február (82. évfolyam, 26–48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

Vasárnapi szám­­ Ára 32 fillér Budapest, 1931 82. évfolyam 26. szám Vasárnap, február­­ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a p­ályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap .... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG» Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL­ Erzsébet körút 18—20. as. TELEFON : József 455—50-től 56 József 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Bécsben) L. Kohlmaarkt 7. Új Budapest — új vidék írta: gróf KLEBELSBERG KUNO IV mult ősszel, amikor a belügyminiszté­riu­mábán sorra­­véve törvényhatósági és megyei vár­osainkat, sőt a legnépesebb községeket is,­­ polgármesterek bevonásával előkészítettük a m­­ik a télnek s főleg a tavasznak inségm­un­váitl igen eltérő, vegyes tapasztalatokat tet­t­nk­ abban a tekintetben, hogy vannak-e jól is­ gondolt városfejlesztési programok, ame­yekbe természetesen bele kellett illeszkedniük az ínségmunkáknak és az azokból kialakuló ltesítményeknek is. Voltak városok, amely elv­iek vezetői egészen világosan meg tudták mondani, hogy milyen irányban akarják önto­ntosan továbbfejleszteni a reájuk bízott kom­iun­itást, de voltak olyan helyek is, amelyek­ek vezetői csak a bajokat tárták fel és hang­úl­y­ozták, csak a munkátlanok számát és sa­varú helyzetét hozták fel, anélkül, hogy meg adák volna mondani, hogy városuk kialaku­lását miként gondolják és hogy e célból minő munkálatokra lenne szükség. Egy messzebbre­ tekintő terv szerin­t a városi politikának szá­molnia kell a kommunitás földrajzi helyzeté­vel, történeti múltjával, lakosainak hajlamai­val, a közlekedési viszonyokkal s azzal, hogy mezőgazdaság, ipar vagy kereskedelem áll­nak-e inkább az előtérben amelyik fejlesztésére vannak meg a legtöbb eredménnyel kecsegtető lehetőségek. Itt a városszeretet önmagában s­em elég, városismeretre is­­szükség van, m­ert csak az imént felsorolt tényezőknek beható tu­dá­s­ mellett állítható fel olyan sajátos város-,­­fejlesztési program, amely egy elmosódott jel­legű helységből határozott városegyéniséget munkálhat ki. Amikor szót emeltem Budapest extenzív fe­jl­esztése ellen, amikor kiemeltem, hogy a vi­dék nincstelenjeinek további felcsődítése s az el­ővárosok és előfalvak népességének további felduzzasztása újabb erőt a fővárosnak nem adhat­, ellenben a szociális veszedelmeket mód­felett megnöveli, akkor ezzel korántsem akar­tam állást foglalni fővárosunknak olyan termé­s­zetű továbbfejlesztése ellen, amely a mondott * TOS következményekkel nem jár, amely nem vezet a­ vidék elnéptelenítéséhez s vidéki város­inink elsorvasztásához. Ha most már nézzük Budapest természe­tes kicseit, földrajzi helyzetét és történetét, akkor látjuk csak igazán, hogy mennyire tar­talmas a Budapest-fürdőváros koncepció. Lá­rtunk, ahol igen sok szép eszmét azzal temettek el, hogy túl sokat beszéltek róla s a rendelke­zésre álló energiamennyiséget ilyen felesleges szóbeszéddel kimerítették, amikor már nem maradt erő magára a cselekvésre, s nálunk, úgy érzem, hogy e­lsősorban azoknak van jo­guk valami nagyobb folyamatos akcióhoz hoz­zászólni, akik azon a téren már cselekedtek és így a végzett munka jogán szólhatnak a problémához. A margitszigeti nemzeti úszó­csarnok ügyét nemcsak azért karoltam fel nyo­maikkal, m­ert­ a világrelációkban is olyan si­keres vízisportnak arra szüksége és joga volt, hanem azért is, mert ennek a műnek létrehozá­sával a fürdővárosi zónában, amely a Margit­szigetből és a budai hegyek aljából áll, létre­jött egy olyan nagy egység, amely már szá­mot­ tesz Budapest fürdővárosi mivoltának ki­építésében. Amikor 1686-ban Budát a törököktől visz­szafoglalták, ez az oszmán birodalom városai között a tizedik helyen állott. Elsőnek tekin­tették a törökök a három fővárost, Konstanti­nápolyt, Prinápolyt és Brü­sszát, azután vették három szent helyet, Mekkát, Medinát és Je­ruzsálemet, majd Kairót, Damaszkuszt és Bag­dadot s e kilenc város után helyezték Vég-Budavárát. A visszavételkor 23 mecset mellett 9 meleg fürdő állott fenn s ma is örömmel mu­togatjuk az idegeneknek, hogy a Rudas-fürdő gyönyörű kupoláját az egyik budai pasa épít­tette. Amit előttünk olyan fürdőző népek, mint a rómaiak és a törökök kihasználtak, azzal a természeti kinccsel mi soha nem tudtunk mit kezdeni. Míg a parlamenti harcok h­angosszavú vitézeinek hírnevétől visszhangzott az ország, addig ma már talán csak szakkörökben tudnak Zsigmond)) Vilmos bányamérnökről, aki mint hazafi is megtette a kötelességét, mert 1848 után bilincsekbe verve ült Olmützben, de ezen­felül 1867-ben megfúrta a margitszigeti szökő­forrás­ és 1868-tól kezdve 10 éven át elkészí­tette a Városligetben az artézi kutat és ezzel gazdagabbá tette azt a természeti kincset, ami a budai hegyek alján már ősidőktől rendelke­zésünkre ál­lt. Zsigmondy azután az Istenben nyugovó öreg József főhercegben nagy mecénásra ta­lált, aki a kiváló magyar bányamérnökön kívül igénybe vette annak a kornak legnagyobb ma­gyar építészét, Ybl Miklóst és azzal együtt megalkotta a Margitszigetet a felső szigetnek fürdőházával, amelyet ma már voltaképpen műemlékké kellene deklarálni. Ezekben a fér­fiakba­n, a magyar főhercegben é­s két munka­társában: a bányamérnökben és az építőmű­vészben volt stílus és­ tudtak abban az időben­­merész kezdeményezéssel nagyot, alkotni. Azután megint megakadt a dolog mind­addig, míg az idősebbik Wekerle, kit József nádoron és Széchenyin kívül Budapest méltán nevezhetne conditor urbis-nak, újból fel nem ragadta a fürdőváros gondolatát és nem hatott a fővárosra olyan irányban, hogy nyomban építse ki a Gellért-fürdőt és másodsorban vegye tervbe a Kindai-fürdő kiképzését. József főherceg Margitszigete, továbbá a főváros Gellért- és Széchenyi-fürdője a nagy etapok Budapest­ fürdőváros kiépítésében, amelyhez most legutóbb a főváros, a Közmun­katanács és a kultuszminisztérium közös mun­kája, a nemzeti úszócsarnok járult. József Ferenc főherceg, a Margitsziget­alapító unokája ősi jogon szintén felkarolta ezt a kérdést, és akciója nagyban hozzájárult ahoz, hogy az egész probléma a világháború utáni pangás és a­ mostani gazdasági csügge­dés idején is napirenden maradt,­­ is, mikép nagyatyja, jó építőművészt vett maga mellé munkatársnak, Alpár Ignácot, aki a kiegye­zés korának egyik legjobb építésze. Ő a Cita­della kiképzésével akarta a fürdővárosi gon­dolat kimunkálásának újabb periódusát kez­deni. Bár a művészeti megoldásnak sok meg­kapó részlete volt, mégsem tudtam a sorrend kérdésében vele egyetérteni, mert ahoz, hogy itt­ fürdőváros létesüljön, elsősorban für­dőkre és ezekkel kapcsolatban szoros értelem­ben vett fürdőszállodákra van szükség, ne felejtsük ugyanis el, hogy budai hév­vizeink közül a Sósfürdő, a Rudas- és a Rácfürdő, a Király- és a Császárfördő, meg a Római-fürdő vagy egyáltalában nem, vagy meg nem­ felelő módon vannak kiépítve, és így először klasz­­szikus hévvizeinkből a szó modern értelmében vett fürdőket kell csinálnunk. A Gellért-fürdő nagyon szép, de talán túl pompás építkezés. Tornyokra és kupo­lákra efféléknél nincs szükség s kétségtelen, hogy itt az építész diadalmaskodott a balneo­lógus, a­z orvosi és fürdőügyi szakember fe­lett. Hiába, aki ilyennek előkészítésébe bele­fog, annak ismernie­ kell a külföldi, hasonló nagy fürdőhelyek legmodernebb és legcélsze­­­rűbb létesítményeit. Milyen szerencse volt, hogy a nemzeti úszócsarnok építésénél mint szakember rendelkezésünkre állt Hajós Al­fréd, aki a szellemi olimpiászon díjat nyert egy eszményi fedett uszoda tervével s így­ egyszerű eszközökkel olyant tudott nekünk építeni, amely egész Európa érdeklődését fel­keltette s csak tegnap kaptam Arlotta olasz követ levelét, amelyben Olaszország számára a margitszigeti nemzeti úszócsarnok tervei­nek megküldését kéri. Éppen ezekben a dol­gokban ez a siker titka, mert korántsem a ki­adott összeg nagysága biztosítja, hogy va­lami értékes alkotás jöjjön létre, hanem az, hogy az egész kérdés alapos ismerete mellett elsőrendű szakember foglalkozzék a terve­zéssel és hogy a kivitel gondos és gazdaságos legyen. Budapest szerencsés sajátos helyzetében­ kétféle fürdőt­ípu­sra van szükség, másra a be­tegek és másra a szórakozók érdekében. Min­den kísérlet, amely ezt a két igényt­ össze akarja kapcsolni, szükségképpen ku­darcot vall, mert a beteg csendet, nyugalmat, gyógy­berendezéseket, diétás kosztot és bi­zony olcsó árakat is kíván, a szórakozási okból fürdőző ellenben a medencén kívü­l ze­nét, táncot és bőséges asztalt óhajt. Olyan el­lentétek, mint a v­íz és víz! Gondoljunk csak az olyan komoly betegre, aki korán nyugo­vóra tér, ellenben lent zenélnek s a későbben hazatérők a folyosón beszélgeti­ek és szobá­juk ajtaját csapkodják. Az effélék át­ nem gondolásán véreznek el nálunk a dolgok. -V­ fürdőhelyeknek bizonyos fokozatait láthat­juk. Vannak helyek, amelyeket csak nyároig lehet igénybe venni, ezeknél óriásiak a nehéz­­seggek, amint azt a Balaton körül vehetjük észre, mert voltaképpen két hónap alatt kel­lene a befektetések kamatát megkeresni, ami majdnem lehetetlen, mivel­­túl magas árakhoz vezet. Azután jönnek az olyan szerencsés vá­rosok, mint Aachen és Wiesbaden, amelyek­nek lakossága meghaladja a 150 ezert, ahol a fürdőzés már a városi élet kellemességeivel egyesül s ezért az egész éven át folytatólagos üzem lehetséges. De olyan milliós város, ment amilyen Budapest, alig akad széles e világon, ahol egyfelől megvannak a világváros összes szórakozási lehetőségei, másfelől pedig esz­ményi fürdőügyi lehetőségek. Éppen a lehe­tőségeknek ez a kettős iránya teszi szüksé­gessé, hogy mi a betegek és a szórakozók für­dőit gondosan elkülönítsük. Ezért az Alpár Ignác barátomtól javas­­latba hozott citadella- megoldástól eltérő sor­­rendet javasoltam. Jobb szeretném, ha az ak­ciót inkább egy üdülő- és egy gyógyfürdő létesítésével lehetne megkezdeni. Persze, itt is nagy akadály az a terv­szerűtlenség, ami a múltakban Budapest vá­rosrendezése terén mutatkozott, úgyhogy a­ fürdőváros szempontjából döntő jelentőségű budai északi oldalon malmok és téglagyárak rontják a tájképi szépséget és rontják el füst­jükkel a különben kitűnő dunai és hegyi le­vegőt. Sokszor mélyen elszomorít, hogy leg­jobb külföldi barátaim sem tudják elnyomni­ azt a megjegyzést, hogy egyáltalában józan és művelt emberek voltak-e azok, akik meg­engedték, hogy a gyárak északon épüljenek itt, ahol a szelek iránya észak-déli és nem dé­len, éppen ott a Csepelsziget felé, ahol most­ a nagyszerű kikötőt ipari kikötővel kapcsolat­ban megépítettük. A malomipar Trianon után, sajnos, nem tartozik jövedelmező ipar­ágaink közé, így remélem, hogy ezek a budai dunaparti malmok és téglagyárak majd el­tűnnek onnét s akkor lehet Budapesten olyan fürdőkultúrát csinálni, amely ritkítja párját a világon. Akkor majd talán olyanok is, akik mai költséges külföldi fürdőhelyekre járnak, neos

Next