Pesti Napló, 1931. március (82. évfolyam, 49–73. szám)
1931-03-01 / 49. szám
Vasárnapi szám — Ara 32 fo. * Budapest, 1931 82. évfolyam 49. szám Vasárnap, március 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám éra Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap . . 32 fillérPESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓ HIVATAL: Erzsébet körút 18—20. o. TELEFON József 455—50-től 56,-ig, József 464-18, J. 464-19. Szerkesztőség Bécsben I., Kohlmarkt 7. ti?■ KŐN't'tiy^ Választási kampány és nemzetnevelés írta: gróf KLEBELSBERG KÜNO Megvan az alkotmányjogi lehetősége annak, hogy a választások csak a jövő év elején legyenek s így még majdnem egy évi latitude van; a fatáridők kitűzésére egyedül illetékes miniszterelnök e részben még nem is határozott és mégis a választási idők sajátos pszichózisa vett erőt először magukon a képviselőkön, azután a sajtón, s ez a pszichózis legújabban kezd mutatkozni mér a kerületekben is. Kétségtelenül nem jó az ilyen korai izgulás, de megvan, változtatni ezen az állapoton már nem lehet. Ilyenkor a dolgok folyását két szempontból lehet tekinteni. A vérbeli pártember — s nálunk csak nagyon kevesen vannak, akik nem azok — ekkor jóformán csak a várható eredményre gondol, azt latolgatja, hogy saját pártja mandátumnyereséggel vagy veszteséggel fog-e a közelgő tusából kikerülni, keresi a plattformokat, fülel a közhangulatra és keresgél jelszavak után, amelyektől reméli, hogy a tömegek fantáziáját izgatják és rokonszenvét megnyerik. A pártpolitika elég durva mesterség s ennek gyakorlott űzői neon igen kényesek az eszközök megválasztásában; mindkét könyök lázasan dolgozik és harsány hangon folyik a kiabálás. . . •, . Az ilyen pokoli lármában kell azonban, hogy legyenek higgadtabb emberek is, akik a választási mozgalmat magasabb szempontból ékintik. Valóban csak kevesen gondolnakra, hogy egy választási kampány a politici anatómiának és patológiának szinte klaszikus megfigyelési tárgya. Mélységes lélektani igazság van abban a megállapításban, hogy egy ember jellemét kártya közben lehet legjobban kiismerni. Azt hiszem, ezzel párhuzamosan bízvást el lehet mondani, hogy a nemzetek politikai jellemét leginkább a választási mozgalmakból, azok eszmei tartalmából és lefolyásából lehet kiismerni. Azok a kérődzések, amelyek a választások után magukban a parlamentekben folynak és azok a következtetések, amelyeket a parlamenti pártok vonnak le a választási kampány után, stereotipek, rendszerint visszatérő klisé-megállapítások és ezért semmit se mondanak. A kormánypártok demagógiáról, az oktalan tömegszenvedély felszításáról panaszkodnak, az ellenzéki pártok pedig a kormányokat az államhatalommal való visszaéléssel és terrorral vádolják. Mindezekben a dolgokban lehet egy vagy más igazság, de a lefolyt mozgalomnak, mint egy lezárt történelmi eseménynek sajátos jellegét és eszmei tartalmát nem tárja fel. Pedig merném mondani, hogy minden egyes választási mozgalom a maga egészében legalább olyan karakterisztikusan jellemzi valamely nemzetnek politikai műveltségét egy adott időpontban, mint ahogy a népszámlálás megrögzíti egy adott időpontban egy nemzet összhelyzetét. Ha erre a magasabb álláspontra helyezkedve kis történeti visszapillantást vetünk a múltra, nem sok örvendetest találunk. Amikor a Bach-éra bukása után megint összeült a magyar országgyűlés, a felirati és a határozati pártba tömörültek a képviselők, az egyiknek Deák Ferenc, a másiknak Teleki László volt a vezére. Utóbb bizonyos elasitások után e két párt átalakult hatvenhetes és negyvennyolcas párttá. A nemzet így a körül a kérdés körül hasonlott meg és szakadt két táborra, hogy ráereszkedjüink-ea hatvanhetes kiegyezés alapjára, amelyet Deák Ferenc az osztrák centralistákkal folytatott keserves tusa után megalkotott, avagy erősen meg akarjuk-e lazítani viszonyunkat Ausztriával s a szorosabb szervezeti és hatalmi egységet tett osztrák-magyar monarchiában lehető leglazább perszonál-úniót akarjunk-e csinálni. Közismert volt, hogy I. Ferenc József ebbe soha bele nem egyezett volna. Ebből boldogult királyunk titkot nem csinált, ezt mindig a leghatározottabban megmondotta. A közös hadsereg teljesen az uralkodó kezében volt és így józan ésszel még csak gondolni sem lehetett arra, hogy a szívós és eltökélt uralkodói akarattal szemben erőszakkal juttassuk érvényre a negyvennyolcas politikai ideológiát. Hogy ez az egész dolog mennyire reménytelen volt, az legvilágosabban az 1904-iki választásokat követő eseményekből világlik ki, amikor sikerült a nemzet túlnyomó többségét a negyvennyolcas párt számára megnyerni és mégsem valósulhatott hét és meg is kell állapítani e Egyedügevéb meg programjából csak egyetlenegy lényeges pont sem.- Ezt ma már, amikor a kiegyezés korának politikai küzdelmei históriává váltak, a nemzet kára nélkül meg lehet és meg is kell állapítani. Ha most már meggondoljuk, hogy a hatvanas évek elejétől a kiegyezés korának utolsó választásáig, az 1910-iki kampányig, vagyis éppen egy félszázad folyamán választási harcaink a negyvennyolc és hatvanhét ellentétére voltak beállítva, akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy ezek a küzdelmek merőben irreálisak és irracionálisak voltak, hogy a magyar tömegek olyan kérdések körül izgultak, amelyeknek ilyen vagy olyan eldöntése a magyar politikai lehetőségek keretén kívül állott. Frivolitás az olyan politikai felfogás, amely azt vallja, hogy lényegében mindegy, hogy milyen programok és jelszavak körül folyik a politikai harc, hogy a reálpolitika lényege voltaképpen az, hogy a választások után mi történik a parlamentben. Ha komolyan vesszük a demokráciát, akkor a választási kampányt és a parlamentet így elkülöníteni nem szabad. És az is igen nagy tévedés, hogy egy választási harc voltaképpen csak nagy farsang, alkalom evésre és ivásra, gyűlések tartására,a papucs alatt levő férjeknek esti kimaradására, szereplési viszketegben szenvedő embereknek a közszereplésre és hosszú beszédek tartására. A valóság az, hogy egy választásban sok nemzeti erő használódik fel. Minden egyes embernek szellemi ereje és lelki munkaképessége korlátolt. Annak egy részét leköti a családi és a gazdasági élet, a hivatás betöltése, a kulturális érdeklődések és szükségletek kielégítése és csak egy bizonyos szellemi erőfelesleg marad az egyes egyének és ezek összességében, a nemzetben is a politika számára. Ha most már a nemzetben a politika számára rendelkezésre álló és szükségkép korlátolt szellemi erőket egy meddőn beállított és téves jelszavakkal vívott izgalmas választási küzdelemben elfecséreljük, akkor a nemzet politikailag szegényebb lesz, mert irreális és irracionális politikai mozgalmak után politikai fáradtság és petyhüdtség s a nemzet politikai közönye, sőt csömöre következik. Kerschensteier, György bajor kultúrpolitikusnak az állampolgári nevelés fogalmairól írt szép értekezéséből klasszikusan domborodik ki a németnek, mint pedagógiai nemzetnek az a törekvése, hogy még a politikára is öntudatos didaktikai eszközökkel akarja ránevelni a német tömegeket. E törekvések hátterében az a felismerés áll, hogy amilyen nagy a német nemzet a tudományban és a gazdaságban, annyi fogyatkozás mutatkozik éppen a politikai képességben. Ezt a világosan felismert irányt akarja a német pedagógusoknak egy iskolája öntudatos nemzetnevelő munkával kiküszöbölni. Kersekensteiner koncepcióját azután német metodikával még tovább fejlesztették és nemcsak az iskolán kívüli népművelésnek, hanem még az egyes politikai pártoknak is nemzeti kötelességévé tette le, hogy a hozzájuk csatlakozó tömegeket a választási kampány után a parlamenti sessio ideje alatt is intenzív felvilágosító munkával politikailag állandóan neveljék. A német nemzetnevelési irány nálunk is talált elméleti utánzókra, de hol vagyunk mi még attól, hogy pártjaink effélére vállalkoznának, hiszen a legtöbbnek szervezete is felbomlik a választási mozgalmak lezajlása után, vagy ha papirosan meg is marad, eleven életet időközben nem él. Mindezeknek meg is vannak azután politikai életünkben a maguk következései. Mióta az Ausztriával való elválásunk után a hatvanhét és negyvennyolc ellentéte mint gyakorlati pártképző tényező megszűnt, újabb pártképző erőt a nemzet a mai napig nem forrott ki s jóformán majdnem mindenki tanácstalanul áll abban a tekintetben,hogy lehetne-e nálunkreálpolitikai alapok pártokat szervezni. Mert mi az egységes párt" korántsem világnézeti alakulat, vagy legalább is a leglényegesebb alapelvekben egyetértő embereknek konglomerátuma, hiszen meglehetősen jobboldali és meglehetősen baloldali gondolkozású embereket is felölel. Az egységes párt kezdettől fogva becsületes összefogása volt azoknak a jó hazafiaknak, akik a nemzet életének páratlanul nehéz korszakában, amikor a meg nem érdemelt mostoha sorssal való elégedetlenség úgy tört fel, mint tavasszal a föld árja, egyesültek, hogy egy reálpolitikának biztos parlamenti többséget adjanak. Az egységes párttal szemben pedig csak párttöredékek állanak, amelyek programja nem is olyan, hogy kilátásuk lehetne arra, hogy megnyerjék az egész nemzetnek bizalmát és többségét. Tény az, hogy a nemzet helyzetének és szükségleteinek mélyebb analízise alapján pártképző erőt nemzeti katasztrófáink után kiforrni nem tudtunk és ilyen körülmények között nagyon is meg lehetünk elégedve, hogy mégis lükretest a nemzet ügyeinek nyugodt és flamatos intézésére biztos többséget teremtent. v . De ahogy nincs pártképző erő,'éppen úgyfogyatékosak az agitacio eszközei Nagyon, sok abból, amit látunk, puszta taktika,'Szemes körülpislogatás, fület hegyező figyelés, hol bugyog elő valamelyes elégedetlenség és hogy lehetne azt a saját politikai egoizmus táplálására kihasználni. Ilyen eljárásnak lehet pillanatnyi sikere, de nincs benne belső igazság és azért végelemzésben bajt okoz, különösen magának a nemzetnek és a nálunk elég könnyen hevülő tömegeknek. A magyar nemzet viharvert életének egyik legnehezebb fejezetét éljük át. Állandóan a lét és nemlét kérdése elé vagyunk állítva és valamely lényeges nagy politikai kérdés elhibázott megoldása állami életünk megsemmisüléséhez s azután a feldarabolt nemzet teljes elsorvadásához vezethet. Az a ház, amelyben ma a magyarság politikai életét éli, üvegfalakból áll. Minden kődobás után csörömpölve törik be ennek az üvegfalnak egy része s ott azután