Pesti Napló, 1931. október (82. évfolyam, 222–248. szám)

1931-10-18 / 237. szám

46 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1931 október 18 SPINÉT ÉS SZAKSZOFON REGÉNY 80 Irta: SZÍNI GYULA Reynold Anselmus egy nap Hamburgból leve­let kapott, amely azonban szerencsére nem került Stiglitz úr kezébe ! A levelet Pelágia írta és így hangzott: . -Kedves Barátom! Hamburgból írom ezt a levelet, ép abban a pillanatban, amikor szívemet szinte elviselhetet­lennek látszó fájdalom sajtolja. Édesapám kite­rítve fekszik halálos ágyán. Az ő végső akarata az volt, hogy Don José de Durango mexikói nemes felesége legyek. És és haldokló apám­ ágya előtt megfogadtam, hogy Don José de Durango felesége leszek. Kedves Anselmus, ön joggal vethetné sze­memre, hogy áltattam önt, amikor szerelmemet megvallottam önnek. De abban a pillanatban, amikor ez a vallomásom elhangzott, úgy érez­tem, hogy szeretem önt. Mialatt haldokló apám­hoz siettem, az úton elgondolkodtam azon, hogy az én szerelmem oly erős-e, hogy szembe tudna szállni, apám végső akaratával. És hosz­szas vizsgálódás után rájöttem, hogy ez az ön iránt való szerelmem­ sem oly tiszta, sem oly mély, mint volt legelső vonzalmam ön iránt Méltatlan lett volna önhöz, akit a világ eg­yik legkiválóbb emberének tartok, ha továbbra is azt hazudtam volna önnek, hogy úgy szeretem, mint régen. Ennek a hazugságnak következmé­nyeitől visszarettentem­ és ezért határoztam el, hogy engedek apám utolsó akaratának. Kedves Anselmus, ön bizonyára bele fog nyu­godni abba, amin már nem lehet változtatni. Remélem, vigasztalódni fog és én még hallani fogok arról, hogy ön megtalálta boldogságát. Tiszta szívemből minden jót kívánok önnek és imádkozni fogok önért. Cyprián atyától arról értesültem, hogy ön a várbörtön foglya. Vőlegényem, Don José de Durango kitűnő összeköttetésekkel rendelkezik és én megkértem őt hogy járjon közben az ön érdekében. A hazánkbeli mexikói követ Don Antonio de Zorilla személyesen fölkereste Serenissimus őfenségét az ön ügyében. És úgy tudom, hogy ez a lépése eredménnyel is járt. Tehát ön, amikor ezeket a sorokat kapja, valószínűleg már szabad. Ezzel, úgy érzem, tartoztam önnek. Fogadja ezt a lépésemet mint változatlan, sírig tartó barátságom jelét. Gondoljon rám mindig szere­tettel, ahogy mindig is szeretettel fog önre gon­dolni Petapia Anselmus elolvasta ezt a levelet El volt rá készülve, tehát nem lepte meg a dolog. Lesújtotta, m megszomorította őt hogy Pelágiát örökre elvesz­tette. Többet szenvedett, mint amennyit Pelágia föltételezhetett volna róla. Három napig magánál hordta a levelet. Nem mutatta meg senkinek. De a titkos fájdalom már elviselhetetlenül nyomta szívét, Anselmus végre is Pelágia levelét megmu­tatta apjának, Reynold tanácsos úrnak. — Fiam, — mondta K­eynold tanácsos úr, mi­után elolvasta a levelet — Pelágiát őszintén saj­nálom, de úgy látom, hogy apja halála voltakép szerencsés fordulatot jelent életében. — Miért, apám? — Megszabadulni, egy szerelemtől, amely nem feltétlenül őszinte, ez valóságos szerencse! De rád nézve is szerencse, fiam, mert előbb-utóbb meg­győződtél volna arról, hogy Pelágia már nem szeret. — Ne vádold őt apám, — szólt Anselmus. — Én még mindig szeretem Pelágiát. És meg vagyok győződve, hogy csak a jó szíve vezette őt, amikor édesatyja végső akaratának engedelmeskedett. Titokban­­ talán még mindig szeret engem és ^76DV6d • • • — Óh 'fiam, én még életerős ember vagyok és nem szívesen gondolok a halálra. De ha ott állnál halálos ágyam előtt, mint Pelágia az apjáé előtt, én igazi apai tanácsot tudnék neked adni, Ansel-JBUS fiam.... — Engedd meg, apám, hogy ezt a jó tanácso­dat kitalálhassam anélkül, hogy ezért utolsó lehel­letedet kellene megvárnom, amit a jó Isten mennél távolabbi időre toljon. .,, , — Kíváncsi vagyok, fiam, kitaláltad-e gondo­latomat? — Hiszen a fiad vagyok! Könnyű kitalálnom, kire gondolsz! De ne felejtsd el, hogy még friss a seb, amelyet kaptam. Idő kell hozzá, amíg Pelágia képét el tudom űzni szívemből, ha egyáltalán lehet... — Jól van, hagyjuk ezt a dolgot. De tudod, fiam, hogy én azért léptem be nagyobb tőkével a »Gasette»! vállalatába, hogy te légy majd Gangolph Evaristus utóda. Az öregúr csakhamar ki fog dőlni­. És szeretném, hogy ifjúi erő, ambíció és­ te­hetség álljon a »Gazette« élére. — Erről is korai még beszélni, apám. —­felelte­­Anselmus. — Gangolph úr még él és szellemileg él. Nem szeretném őt megbántani azzal, hogy még életében elfoglaljam szerkesztői ezeket. — Pedig ő szívesen átengedné néked a helyét — szólt Reynold úr. — Pihenésre vágyik. De ne hidd, hogy ezzel az­ állással Dorothea keze is vele­jár. Dorothea hozományáról és jövendőbelijéről én fogok gondoskodni.­ És remélem, olyan férjet találok számára, aki méltó lesz ehez a gyönyörű virágszálhoz, akiben a­ legszebb női erények is egyesülnek. — Már kértelek, apám, hogy ezt a dolgot most ne érintsük. Talán idővel... — Remélem, fiam, hogy az idő nemcsak meg­hozza a balzsamot szívedre, hanem végre józan, nyugodt felfogású férfi lesz belőled, és azzal a szemmel látod majd a világot mint én... Olvasóink és különösen olvasónőink, akik talán együtt szenvedtek és örvendtek, nevettek és sírtak e regény hőseivel és hősnőivel, rendszerint kíván­csiak szoktak lenni ama szereplő személyek to­vábbi sorsa iránt, akik rokonszenvet vagy ellen­szenvet váltottak ki belőlük. Álljon tehát itt a kíváncsiság kielégítésére — a szereplők további életfolyása. Lelagia csak azért tér­t vissza szülővárosába, hogy illő tisztességgel eltemethesse apját a városi temető díszkriptájába, amely a Primius és Gude­nus családok közös sírboltja volt Beteg édesanyjának és Euphrosina nagynén­jének bemutatta vőlegényét, Don José de Duran­got, akit Primius úr utolsó kívánsága szerint vá­lasztott jövendőbeli férjéül. Az idős hölgyek na­gyon meg voltak elégedve Don José érdekes, fért fias, szép megjelenésével és szívélyes, előzékeny modorával. Don José napról napra szerelmesebb lett Pelugiába, akinél bajosabb menyasszonyt el­képzelni se lehetett Pelágia, aki szent fogadalmat tett, hogy soha más férfit, mint Don Josét szeretni nem fog, napról napra boldogabb lett. A kreol kereskedőben­ oly testi és szellemi képességek egyesültek, amelyeket Primius úr­ nem hiába fede­zett föl nagy lelkesedéssel. Pelágia belátta, hogy atyja nem tévedett és napról napra szerelmesebb lett Don­­Joséba. Minthogy Don Josénak sürgős üzleti ügyei miatt vissza kellett térnie Mexikóba, Cyprián atya tanácsára a jegyespár örök hűséget esküdött egy­másnak abban a templomban, amelynek Cyprian atya volt a plébánosa. Az eskető pap csak azt saj­nálta, hogy Don José nem várhatta meg, amíg a templomot Pr­imius úr nagylelkű adományából restaurálják és díszesebbé, tehetik. Az esküvő után Pelágia könnyek közt elbúcsú­zott édesanyjától és legközelebbi rokonaitól, vala­mint Kunigundától is, akinek nagyobb összeget adományozott, hogy életét ezentúl gond nélkül él­hesse le. Pelágia ezután megkezdte nászútját. Hamburgig gyorskocsin, váltott lovakkal mer­tek. A »Santa Clara« fedélzetén a hajó legénysége — Baker kapitánnyal az élén — teljes díszben tisztel­gett a hajó úrnője, Pelágia előtt. A »Santa Clara« fölszedte horgonyait és megkezdte útját Amerika felé. Azokból a levelekből, amelyeket Pelágia már Mexikóból ír­t, édesanyja és Euphrosina­ néni már tisztán látták, hogy Pelágia boldogságát soha a legkisebb felhő se fogja megzavarni. Primius úr kitűnő lélekbúvár volt, amikor Don Josét óhajtotta vejéül. És azok a természeti és egyéb csodák, ame­lyek a­z új asszonyra Mexikóban vártak, a Du­rangók óriási kiterjedésű birtokai, szinte mesébe illő gazdagsága, mind olyan szórakoztató, lebi­lincselő dolgok voltak, hogyha Pelagia valami titkos bánatot hozott is volna magával Európából, a csodálatos mexikói nap csakhamar szétoszlatta volna kedélye felhőit Egy év múlva nagy boldogság szállt le Don José Mexiko City-ben házára. Pelagiának egészsé­ges fiúgyermeke született, aki teljesen hasonmása volt apjának, de jóval fehérebb színű volt az arca és világosszőke a haja Már másfél év óta tartózkodott Pelágia Mexi­kóban, amikor véletlenül, egy levélből, amely a hazájából érkezett megtudta, hogy Reynold An­selmus, aki Gangolph úr halála után elfoglalta a »Gazette« szerkesztői székét, feleségül vette Gan­golph Dorotheát. Pelágia nem tudott­ ellentállni annak a vágyának, hogy sok szerencsét kívánjon Anselm­usnak házasságához. Leveléhez nászaján­dékul a legfinomabb mexikói ezüstből készült doboz volt mellékelve, amelyet régi azték műem­lékekről való domborművű motívumok díszítettek. A dobozban ritka drágakövek voltak, amelyek mind a Durango-család mexikói bányáiból kerül­tek elő. A gyönyörű, nagyértékű ajándékot meg­ható figyelmességből az új asszony, Dorothea kö­szönte meg. Férje csak ennyit ír­t a levél alá: s örökre felejthetetlen barátnőjét szívből üdvözli Anselmitsa.­ Gudenus Eufémia időközben férjhez ment Udalrich úrhoz, akivel három évig járt jegyben. Theob­aldus úr ellenben egész életen át zord agg­legény maradt A bírói pályán rohamosan emelke­dett és eljutott a legmagasabb tisztségekig. Mumps úr, Stiglitz úr veje boldog házasságban élt a titkos rendőrség fejének leányával, Esm­eral­dával. A sok boldog házasság ellenére is Gottlob Leokádia nem szűnt meg a különböző rágalmazó hírek hordásával. Ha valaki Leokádiát hallgatta, meg volt győződve, hogy minden házasság csak boldogtalan lehet. És végül ne feledkezzünk meg Serenissimus­ról sem. Szigorú, de alapjában véve jóságos jelle­mével, közvetlen, lebilincselő modorával minden­kit­ meghódított, aki közelébe jutott. Igaz, hogy alkotmányt nem adott országának és a parlamen­tet­ az ördög művének tekintette, amelyet vallási okokból sem honosított meg uralkodása területén. De bölcsen kormányozta népét és bölcs nyugalom­ban érte el az emberi kor legvégső határát, hazája dicsőségére, népének üdvére, a vallásos emberiség büszkeségére. És ha valahol a nyilvánosság előtt megjelent ezer torokból hangzott feléje: — Vivátt Vivát! 22. Epilógus 1930 szellemében. Orion és Bobby kisasszony esküvője az író kívánsága szerint a legnagyobb egyszerűséggel ment végbe. Az állami anyakönyvvezető előtt a vőlegény és menyasszony angolos szabású úti run­­hában jelentek m­eg. Bobby kisasszony tanúja dr. Kropotka Osszián volt. Orion tanújaként az az autókereskedő szerepelt akitől az író nászútjára hatalmas túraautót vásárolt Az anyakönyvvezető kérdésére Orion erőteljes »igen«-nel felelt, míg Bobby alig hallható hangon, rebegte el a maga »igen«-jét Rietta asszony, aki­ szintén jelen volt, a meghatottságtól felzokogott, amikor Bobby már mint Orion felesége írta alá­ az anyakönyvet. Az esküvő után löncs volt az egyik jobbnevű hotelben. A legszorosabb családtagokon kívül csak a két tanú és Orion egy barátja volt jelen. A löncs után Orion és neje beült a túra­autóba, amelyet az író tapasztalt és ügyes sofőrje vezetett, aki már több külföldi útjára elkísérte Oriont. Orion és újdonsült felesége búcsút intett, aztán a kitűnő és megbízható gép elindult­­ Olaszország felé. Első állomásuk Venezia volt Onnan küldte Bobby az első levelezőlapot Rietta asszonynak: Kedves Riettám, szerencsésen megérkeztünk. A Riva dei Schiavoni egyik hoteljében szálltunk meg. Velence époly el­ragadó most is, mint legutóbb, amikor veled vol­tam itt Elhatároztuk az úton, hogy templomokat múzeumokat nem látogatunk meg. Orion mégis elvitt engem a Santa Maria Formosá­ba Santa­ Barbara oltárképe elé. Palma Vecchio e remekmű­vét eddig még nem láttam. Férjemtől tudtam meg, hogy Szent Borbála a tüzérek védőszentje volt A képeslapon láthatod az oltárkép hű mását. Ne­kem nem tetszik annyira, mint Orionnak. Ez az első véleményeltérés köztünk, de azt hiszem, több nem lesz. Ezerszer csókol Bobby. A következő levél már Firenzéből éhezett: Édes, aranyas Riettám! , Mily kár, hogy nem vagy itt Firenze napsu­gárban fürdik, míg otthon ilyenkor még zord idő van. Amikor megérkeztünk, még télies hideg volt majd megfagytunk. De délben kisütött a nap, a tavasz csodálatos napja és leolvasztotta rólunk a felöltőt Orionnak minden olasz városban van egy titkos szerelme. Oh, ne gondolj semmi rosszat Ezúttal a Lo Scalzo­­kolostorban kerestük föl Orion szerelmét A kolostor árkádos udvarán Andrea del Sarto freskói vannak, a Dehiaroseuros­­modorban, fehér és sötétebb színekben, amelyek úgy hatnak, mintha domborműveket és nem fest­ményeket ábrázolnának. Andrea del Sarto nagy művész volt, de énnekem főként azért tetszett a csöndes, meghitt kolostori udvar, mert csak mi ketten voltunk ott, egy kis olasz madár dalolt a fan csodálatos szépen és mi egymáshoz simultunk, mint valami szerelmespár. Közben narancsot maj­szoltam és ettől foltos lett a blúzom. De nem ha­ragszom Orionra, mert szegény nem vette észre, hogy amikor hevesen magához szorított, a naran­csot önalapította a blúzomhoz. Ez volt az egyetlen zavaró incidens a gyönyörű szép kirándulás alatt. •• * Ezerszer csókol Bobby. A harmadik üzenet — levelezőlep •— Pizából érkezett: Kedves Riettám! Láttam a pizai ferdetornyot. Mily csöndes, el­hagyott vidéken áll! Az Arno partján van egy fehér, márvány, csipkeszerű kastélyocska, a neve: »Le Spina«. Itt küldöm jól sikerült arcképét. Eb­ben szeretnék lakni, amíg élek. Az éjszakát ebben a halk, kis, vidéki város pöttöm szállójában töl­töttük. Oly szép az Arno vize holdfényben! Álta­lában az élet sokkal szebb, mint gondoltam. Óh bár sohase csalódnám benne. Imádkozz értem! Bobby. A szerelem alkonya. Irta: Dr. Kropotka Osszián. Szemlélője vagyok az életnek, nem cselekvője. Aki cselekszik, nem ér rá sokat gondolkodni. Aki sokat gondolkodik, nem ér­ rá cselekedni. Páholyból nézem a világot a »Kék Elefánt« páholyából. Nézem és figyelem. Nincs semmi hasz­nom belőle, csak tanulságom. Ez a világ nem a gondolkodóké. Hanem a tet­teké és gépeké. És a pénzé, amely ezeknek a leg­hatalmasabb rúgója. Ebben a világban hogyan találja meg helyét a szerelem. Száz évvel ezelőtt oltár volt, amelyen a romanticizmus áldozott Musset a párizsi átlag­polgár szerelmét Heine a német polgár nosztalgiá­ját tette világdivattá. A világfájdalom és az ábrándok kék virága a meggazdag­odott, diadalmas polgárvilág lelkének melléktermékei voltak. (Folytatása következik.) FELELŐS SZERKESZTŐ: MESTER SÁNDOR SZERKESZTŐ: FÖLDI MIHÁLY KIADÓTULAJDONOS: 1 .PESTI NAPLÓ* RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELELŐS KIADÓ: DR. SZEGŐ ELEMÉR Kéziratot nem érzünk meg és nem adunk vissza

Next