Pesti Napló, 1932. február (83. évfolyam, 26–48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

­ Az úri társadalom • •• «» jovoje Irta: dr. Szabó László Közszabadságaink mai állapotában gróf Bethlen Istvánnal szemben kritikát legföljebb a harminchármas bizottság gyakorolhat, természe­tesen e bizottság jellegének megfelelően, csak a nyilvánosság kizárásával. Nem tehető tehát kri­­tika tárgyává, hogy a magyar közélet mai szo­morú képéért, melyről gróf Bethlen oly mélabús merengéssel beszélt a Nemzeti Kaszinó ünnepi la­komáján, nem terheli-e őt is felelősség, s ha igen, mennyiben? Ezt a kérdést igen valószínűleg majd csak az utókor fogja jogerősen eldönteni, az utó­kor, mely mindenkinek kijelöli a maga helyét a nemzet emlékezetében, a Leonidászokét, az Efial­teszekét és a Herosztrateszekét egyaránt Gróf Bethlen azonban fölvetett egy olyan kérdést is, amely ugyan megvitatást nem igényel, de a köz­figyelmet nagyon is megérdemli Azt kérdi ugyanis gróf Bethlen, hogy vájjon a régi magyar úri társadalom nem helyesebben tenné-e, ha helyét átadná másoknak? A magam részéről sietve, nagyon határozott »igen*-nel felelek a feltett kérdésre, mert ismerem annak értelmét. Miután azonban a kérdésnek tar­talma egészen közismeretesnek nem mondható, be­szélnünk kell róla, hogy tulajdonképpen miről van szó? Mi az a »hely«, amelyet a régi magyar úri tár­sadalom elfoglalva tart és amelyet esetleg, talán át kell adnia másoknak ? Ez a »helyt a vezető szerep, nem a társadalom­ban, melynek szervezett élete nálunk nincsen, ha­nem a politikában és a bürokráciában. A régi magyar úri társadalomnak minden tagja teljesen kvalifikálva van a törvényhozói munkára és minden politikai jellegű állás betölté­sére. — tisztán és kizárólag születésének és társa­dalmi pozíciójának jogán. Ez, szerencsére, ma már nem azt jelenti, hogy például a képviselőház pad­sorait »a régi magyar úri társadalom« tölti meg, mert ez a társadalmi osztály, a természet örök törvényénél­­fogva, már annyira megfogyatkozott, hogy a bürokráciát is, meg a törvényhozást is el­látni nem bírja. Szabad tehát a törvényhozói pá­lya a »demokratikus elemek« előtt is, ha alávetik magukat a vezetésnek, vagy ha oly nagy bennük a »demagóg« energia, hogy semmiképpen sem le­het őket elbuktatni a választásokon. Ezeknek a száma azonban elenyésző, mert a választási gépe­zet a modern technika minden vívmányával nagy­szerűen fel van szerelve. A bürokráciában azon­ban még ritkább az »új elemek« érvényesülése: igen ritka kivétellel minden jelentős pozíció a szóbanforgó »régi magyar úri társadalom« kezében van, amiből igen logikusan következik, hogy ügyeink intézéséért és mai állapotáért ez a »régi magyar úri társadalom« felelős. Ez a régi magyar úri társadalom elsősorban is: nem régi- Például az Esterházy hercegi család­ról a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet kiderí­teni, hogy négyszázharminc évvel ezelőtt hol léte­zett és hogy hogy hívták azelőtt? Az anmalista nemesség túlnyomó része a XVII. és XVIII. szá­zadban emelkedett ki a teljes ismeretlenségből és sok, ma igen nagynevű család még később. És mit jelent az, hogy »kiemelkedett«? Beszéljünk egyszer erről is. A főúri rangemelések királyi adományok­kal jártak, de a »donációért« az új gróf éppenúgy fizetett taksa szerint, mint a köznemes. Még a hős Pálffy nádor is százezer, meg százötvenezer forin­tokkal váltotta meg a donációkat, noha a diplo­mákban csak vitézségéről és tagadhatatlanul nagy politikai érdemeiről van szó. Ahány portálból ál­lott a királyi donáció, aszerint fizettek érte. A »régi magyar úri társadalom« legelső ősei valaha jobbágyok voltak, akik úgy lettek »urak«, hogy a földesurak felszabadította őket többnyire helyi és napi árfolyam szerint s azután kerestek két urat — lehetőleg egy prelátust és egy konziliátust — akik azután a szokásos száz rdénes forint tisztelet­díj fejében a Legszentségesebb Felség kegyessé­gébe ajánlották az ambiciózus magyart Az Udvari Kancellária azután a szokásos taksák beszedése után kiadta a kutyabőrt- Mindez nagyon reális dolog volt: a király veszített vele, hogy egy adó­fizetője adómentessé vált valamiképpen tehát »regresszálnia kellett magát«. Hogy az új nemes írni és olvasni is tudjon, az egyáltalán nem volt szükséges és a legtöbb esetben csak több nemze­déken át emelkedett a nemes família a nemzetnek igazán »úri« társadalmi modorú rétegébe-Az úri jelzőt szintén ne nagyon boncolgassuk, mert az mindig többet ért kívülről nézve, mint be­lülről nézve. A becsületbeli kérdések leginkább a kártyával kapcsolatban voltak szabályozva és ha a párbaj-lovagiasságtól eltekintünk, semmit sem találunk, ami a dsentri kultúréletének szabályo­zottságát ugyanazon kis városi, purger társa­dalma fölé helyezné. Viszont, a városi polgárság, ha nem is igen szerzett armálist (mert nem volt szüksége rá), a szorgalom mintaképe volt a szorgalom pedig ren­det feltételez nemcsak a munkában, hanem a csa­ládi életben is. Tömérdek polgári család van, mely különb pedigree-vel rendelkezik, mint nagyon sok »úri« család, — csak nem tudja ezt mert a múlt nem érdekli. Ezt a társadalmat a törvényho­zásból és a bürokráciából hajdan jogszerűen, utóbb »célszerűen« kirekesztették. És mit szóljunk az őstalajról, a népről és annak oly gyakran egyszerűnek gúnyolt gyermekeiről! Mennyi tehetség rejlik benne! S az élet nehezebb küzdelmei mennyi energiát halmoztak fel benne! Én ezeket tudva és látva, nem azt kérdezném, amit gróf Bethlen, hogy várjon a régi magyar úri­társadalom ne adja-e át helyét másoknak, hanem azt, hogy micsoda jogcímen tartja azt a helyet az ő magántulajdonának. Azt mondja gróf Bethlen, hogy »a történelmi osztályok kizárólagos vezető szerepe fölött már minden országban napirendre tértek«. Ez annyi­ban igaz, hogy osztályuralmat fenntartani nem ki­szabad még akkor sem, ha egy osztály a történelmi jelzőt bitorolja. Mert »történelmi osztály« egyál­talán nincsen. A történelmet nem egy osztály csinálta, hanem mindazok, akik e földért véreztek, izzadtak és adóztak s így az országot fenntartot­ták. Ma már a gyermekeket sem lehet megtévesz­teni azzal a mesével, hogy 1848 előtt a harcokban csak a nemesség hullatta vérét a hazáért, mert ma már a gyermek is tudja, hogy nem a nemest ver­buválták katonának, hanem a parasztot és hogy már 1683 óta nemcsak megengedett de szokásos dolog volt, hogy az a »régi magyar úri társada­lom« saját vérének hullatását megváltsa kész­pénzzé . A rendiség megszűnt, vele megszűnt az az ál­lapot is, melyben társadalmi osztályhoz való tar­tozás közügyekben bárminő jogcímet is biztosít­hatott az egyénnek. Mind egyformán »régiek« va­gyunk, mert mind Ádámtól származunk, mind csak annyiban vagyunk magyarok, amennyiben ezt tetteink is igazolják, úrivá nem a társadalmi osz­tályunk tesz minket hanem mi tehetjük úrivá a társadalmunkat jobb erkölcseinkkel és magasabb műveltségünkkel, s ama bizonyos »hely«-re, mely­ről gróf Bethlen beszélt, tisztességgel ma már csak ez a két »egyéni szerzemény« jogosíthatja az em­bert és nem »a régi úri társadalomhoz« való tar­tozás. (w­rf Kedd PESTI NAPLÓ 1552 február 5 . 1 90 jajsj 5 REKEDTSÉG, HURUTOS BÁNTALMAK ELLEN megfojt ez az átkozott köhögés fictssctinta) Látható cró«n»n/(iiMM II nflMMyuMM Egger Mellpasztilla csakhamar meggyógyított Debreceni táj télen A debreceni Vadász Endrét szombaton a Szinyei- társaság a grafikai díjjal tüntette ki (Vadász Endre rajza a Pesti Napló számára) Új községi választás lesz a Lágymányoson A közigazgatási bíróság megsemmisítette a kerület választását­­ (Sa­dt tudósítónktól.) A közigazgatási bíróság hétfőn tárgyalta a lágymányosi választókerület törvényható­sági bizottsági választása ellen beadott petíciót A köz­igazgatási bírólégi a választást megsemmisítette és ti) szavazást rendelt el. Az ítélet szerint a megismételt sza­vazáson ugyanazok a pártok vesznek részt, amelyek 1930 decemberében indultak, vagyis a régi ajánlások érvé­nyességéhez a közigazgatási bíróság nem nyúlt hozzá. A kerület tíz mandátumáért hét párt indult. Az egységes párt 1, a Wolff-párt 4, a szociáldemokraták 2, a szabad­elvű párt, a Friedrich-párt és a frontharcosok 1—1 man­dátumot kaptak, a demokratapárt listája ö1 szavazattal maradt le Wolffék negyedik mandátuma mögött. • A demokratapárt listáján Pakots József és Gál Jeri után Klár Zoltán és Rácz Vilmos volt a listavezető. Klár több alapon támadta meg a választást, így kifo­gásolta, hogy egyes körzetekben a szavazójegyek borít­­ékáit nem csatolták a jegyzőkönyvekhez és azt is kérte, hogy ezeket a szavazatokat, amelyeknek borí­tékai birtokában vannak, írják az ő javára s így je­lentsék ki a mandátum tulajdonosának. A közigazga­tási bíróság ítéletének indokolásában kimondotta, hogy a boríték nélkül csatolt szavazatok érvénytelenek, mert a szavazólap akkor is érvénytelen, ha azon és a borí­tékon az elnök kézjegye nem azonos. A szavazatokat azonban nem írta Klár javára, mert bár valószínűnek látszik, hogy több szavazat esett az ő listájára, ezt utó­lag megállapítani nem lehet. A törvény értelmében az új szavazást 15 napon belül kell megtartani. Minthogy Klár Zoltán listájának — amennyiben a pártok régi szavazatarányaikat m­eg­­tartják — csak 34 szóval kell többet kapni, mint az előző választáson, valószínűnek tartják, hogy a meg­ismételt szavazáson a demokrata párt is mandátumhoz jut a Lágymányoson, a Wolff-párt viszont egy man­­dátumot veszít. MdiMszürkén nincs szükség sem­miféle átalakításra, ha az eddigi helyett Orion dinam­ikus hangszórót használ. Sydfrija.: Orion izzólámpa. j/yDA

Next