Pesti Napló, 1932. március (83. évfolyam, 49–72. szám)
1932-03-13 / 60. szám
Budapest, 1932 83. évfolyam 60. szám Vasárnap, március 13 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap . . 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL! Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : József 455—50-től 56-*, József 464-18, J. 464-19. Szerkezőség Bécsben. L. Kohlmarkt 7. Vasárnapi szám — Ára 32 fillér Kreuger, a gyufakirály öngyilkos lett A miénk volt Vehették talán észre, hogy ezen a helyen már szinte hónapok óta nem beszélünk arról, aminek pedig a lap e vezető része, mindig is szinte fentartott helye volt: politikáról. Nem szándékosan kerültük el a témát. De helyette mást vetett föl az élet. Eleven újság csak olvasói nyelvén beszélhet. És miről beszélnek ma az emberek! Kenyérről, munkáról, munkanélküliségről, pénzről, pénztelenségről. A politikait kiszorítja a gazdasági probléma. Aki ma másról beszél, félrebeszél. • És mi ma mégis másról fogunk beszélni és mégsem fogunk félrebeszélni. Hogy ránk küldi már sugarait a márciusi nap, március tizenötödikének napja, egy pillanatra kilépünk a mából, de csak azért, hogy ezzel is belehelyezkedjünk a mába, egy felsőbb fokról azt áttekinteni, megítélni, megtanulni tudjuk. Kilépünk a ma napi gondjaiból, de nem mintha nem törődnénk velük (bár lehetne velük nem törődni, bár lehetne nem rájuk gondolni, csak egy napig, egy óráig nem rájuk gondolni), hanem azért, hogy a történelem reflektorával beléjük világítsunk. Március tizenötödike, 1848 örökké eleven, mindig jelenlevő emléke, pátosztól megtisztultan itt áll a szabadság valóságával, a szabadságéval, amelynek ez a nap, egyformán nemzeti és emberi, népi és polgári szabadságnak fénye és tartalma volt, ünnepe és értelme. Soha olyan tisztán, soha annyira mellékzöngék és gátlás nélkül, soha annyira a maga nyelvén a magyar nem beszélt, mint azon a napon. És amit kimondott, egy szó volt: szabadság. De ebben aztán minden benne volt, alkotmányosság, törvényesség, parlamentarizmus, felelős kormányzat, jogegyenlőség, sajtó, szólási és gyülekezési szabadság, polgárosultság, műveltség, haladás. Az nem egy előre betanult, az nem egy előre elkészített, vagy pláne megrendelt nap volt Az jött magától. Forgatagában egy felébredt Európának és ugyanakkor kiteljesüléseként a magyar történelemnek és ha a mi március tizenötödikénkben benne is volt Párizs februárja és Bécs március tizenharmadika, de ugyanakkor benne foglaltatott Rákóczi és Thököly küzdelmes korszakának vére és szava is, vére és szava. Minden benne volt abban az egy napban. Petőfi szűz költészete és Széchenyi európaian gazdasági zsenije, Deák Ferencnek egyenesen washingtonian vallásos jogtisztelete és emberiessége, Eötvös József és doktriner társainak lelkes és meggyőződött tudása, mély humanitása, az a nagyszerűen magyar és nagyszerűen európai álom, amit álmodtak nyitott szemmel, tudó aggyal, éber és figyelő lelkiismerettel Lánchíd és Talpra magyar, Tiszaszabályozás és sajtószabadság, Vaskapu és jogegyenlőség mind benne volt abban a napban és fölötte mint egy színtézis Kossuth Lajos, e bűbájos félisten szinte felfoghatatlan alakja, Kossuth Lajos, aki szintézése volt nemcsak annak az egy napnak, de a magyar nemzet egész addigi és azontúli történelmének is. Ez volt március tizenötödike. És ehez a naphoz soha hűtlenné válni nem lett volna szabad. Március a demokráciát adta és hozta. Ha kitartunk mellette... Hol volnánk ma! Még gyakorlatiasan még gazdaságiakban is. Mert a demokrácia etikai fenségén túl gazdasági erő is. A demokrácia szabadító ereje tudást hoz, haladást, fejlődést, utat vág a tehetségnek, talajt tisztít a jólét számára. Ezek pedig nem odavetett mondatok. Ez tétel, amit igazolni tudunk, hogy úgy mondjuk, szinte pragmatikusan. A nagy jólét nagy birodalmai: Amerika, Anglia, Franciaország egyúttal a demokrácia országai is. Állítsuk ezekkel az országokkal szembe a boldogtalan cári Oroszországot szörnyű végzetével, vagy a reakciótól lekoporított Spanyolországot. És vizsgáljuk meg, mely országokban lettek a nagy feltalálók, hol haladt a technika és kémia, pozitív tudás hol vitte előre a világot, az öngyújtótól a repülőgépig hol találták fel a dolgokat, és hol teremtett ez a tudás jólétet, hol épített gyárakat, hajókat, hidakat kikötőket hol adott kenyeret munkaalkalmakat, hol emelte a béreket és a fizetéseket, javította a lakosság életmódját. Csak egy pillantást kell vetni az amerkai munkás fürdőszobájába és az orosz muzsik izbájába és többet mondtunk, mintha szembeállítottuk volna például Edison és Podjedonoszcev nevét. Az alkotó, igen, éppen a konstruktív géniusz csak a szabad társadalmakban fejlődhet ki, míg viszont a reakció azzal, hogy békába veri a gondolkozást, hogy nyomorít és nyomorgat, gazdaságilag is letaszítja azokat a társadalmakat, amelyek benne élnek. A demokráciában erő van. És ellenőrzés- Mert óriási hatalma van a szabad kritikának. A szabad ellenőrzésnek. Ahol mindennel és mindenért a nyilvánosságnak tartoznak felelni, ott tisztább a közmorál. Ott kevesebb a visszaélés, ott a gazdasági síkok felszabadulnak a tehetség és a tudás számára. Tovább megyünk. A történelem azt tanítja, hogy a demokrácia a legjobb tőkeképző is. A pénz a szabadságot szereti-Hát még a vállalkozás. A világ tőkéje mindig húzódozott a reakciótól. A Bach-korszakbeli Ausztria hiába udvarolt a pénznek és talán még a mai nemzedék is jól emlékszik, hogy miféle harcok árán, miféle feltételek mellett tudta az európai tőke bizalmát úgy, ahogy megszerezni a cári Oroszország vagy a hamidi Törökország. A munka és a tőke egyformán a szabadságban érzik magukat jól. Ahol erős a politikai reakció, ott a vállalkozási kedv lelohad, elhervad. Gazdaságilag is milyen más atmoszféra volna nálunk, ha hívek maradtunk volna ahoz a naphoz, amely a modern Magyarországot megteremtette és amely ma is, nyolcvannégy hosszú esztendő elmúltán is, a legfrissebb, a legmaibb magyar dátum, 1848 március 15-éhez. Ez a nap ma tisztán áll előttünk. Lehullott róla minden, amit valamikor ráaggatni akart pártpolitika, pártesz és legendaképzés. Ezt a napot nem kell bearanyozni, március tizenötödikét nem kell sem exkuzálni, sem retusálni. Ez a nap úgy szén és úgy igaz, ahogyan volt és ahogyan történt márciusi esőben a szabad sajtóval, a lelkes ifjúsággal, Jókaival a Nemzeti Színház színpadán és nagyságához hozzátartozik talán még a paraplék tömege is a Nemzeti Múzeum lépcsőfoka alatt, amelyen a Talpra magyart szavalták. Mert ez is azt mutatja, hogy itt egy szívében, kigyúlt szívében is békés polgárság indult el a szabadság útján, egyszerűen, minden külső parádé nélkül, emberi, magyar és polgári mivoltában és igazak őszintességével és közvetlenségével. Polgári, mont nyárspolgári esernyők tömege, vastag ernyőbotokkal, tarka festésű vastag szivetekkel és vásznakkal. A csizmásaik sárosak lettek a nedves nácán, egyikmásik vékonyabb dongájú legény talán még prüszkölt is a náthától, amit fölszedett. Mindez nem baj. Sőt. Éppen ezt szeretjük benne, hogy ilyen emberi volt hogy hőseinek és nézőinek helyébe könnyen tudjuk behelyettesíteni magunkat, hogy elérjük puszta kézzel és gyalogszerrel, hogy ahhoz, hogy megláthassuk, nem kell felmászni se létrára, se pódiumra. Szeretjük benne, hogy a miénk volt Kossuth Lajos fenséges alakjával ez a szép, ez a magyar, ez az emberi Március Tizenötödike. Németország nagy napja Hindenburg vagy Hitler? Írta: gróf KLEBELSBERG KUNO Az 1932. év politikai jelentőségét még az is növeli, hogy folyamán négy döntő jelentőségű választás lesz. Németország és az Egyesült Államok köztársasági elnökét, Franciaország és Poroszország pedig képviselőházat választ. De a négy között talán a legfontosabb a mai napon dől el, mikor Hindenburg és Hitler mérkőznek. A másik három jelölt megválasztásra nem számíthat s fellépésüknek voltaképpen csak az a hatása van, hogy a szavazatok így részben elforgácsolódnak, ami esetleg akadálya lehet annak, hogy a két főjelölt közül az egyik vagy a másik már az első választási napon abszolút többséget kapjon. A választás jelentőségét rendkívüli mértékben fokozza, hogy itt voltaképpen nem két ember, nem is két párt vagy ugyanazon alkotmány alapján sz átágazó két irányzat, hanem két homlokegyenest ellenkező államszemlélet, két ellentétes politikai rendszer mérkőzik. Hindenburgnak újból való megválasztása lényegében és fővonalvezetésben az eddigi német politika folytatását jelentené. Hitler sikere ellenben tarthatatlanná tenné az 1919-iki weimari alkotmányt, úgyhogy a mai napon, túl a személyes kérdésen, a német nép voltaképpen afölött is dönt, hogy fenn akarja-e tartani a köztársaságot, a parlamentarizmust és a demokráciát, szóval azt az állami berendezkedést, melyet az 1918-iki összeomlás és forradalom után létrehozott. E mellett Hitler megválasztása jelentené az eddig követett külpolitikai irány teljes megváltoztatását, a Stresemann-féle Erfüllungspolitik végleges likvidálását és Franciaországgal szemben az eddiginél sokkal határozottabb állásfoglalást. Hitler táborát a német nép csalódásai és szenvedései, különösen Franciaországnak Németországgal szemben tanúsított keménysége meg a gazdasági világválság erősítették meg. A népek a forradalomtól és annak gyümölcse, vívmányaként behozott új alkotmánytól mindig politikai tavaszt várnak s általános föllendültet remélnek. Németországban ez nem következhetett be, mert a háború folyamán a németség vérben és vagyonban egyhamar nem pótolható veszteségeket szenvedett, a versaillesi szerződés pedig a neparázdióval és száz más terhes kikötésével és korlátozásával céltudatosan úgy volt megszerkesztve, hogy a német nemzet hosszú ideig ne tudjon igazán lábraállni. De amint a belviszonyok s különösen a gazdasági helyzet kedvezőtlenek és terhesek az adók, ebből szükségképpen politikai elégedetlenség fakad, ilyen atmoszférában pedig abnormálissá válik a parlament működése, kiélesednek a pártellentétek, izgalmassá lesznek s időnként botrányokba fúlnak a viták, gyakoriak a kölcsönös okolódzások és személyeskedések. Mikor pedig a gazdasági világválság alapjaiban ingatta meg a