Pesti Napló, 1932. június (83. évfolyam, 119–143. szám)
1932-06-16 / 132. szám
265 Csütörtök" URALKODOK ÉS KOMÉDIÁSOK Irta: BÁRDOS ARTÚR « »Hű szívem parancsaidat alázattal várja ...« És tovább: »A párod leszek, ha ez a vágyad!... Ne kételkedj bennem!... Könyörgöm, vesd felém szerelmes és kegyelmes pillantásodat!...« Ezt aztán úgy énekelte a Tuileries-ben, hogy e sorok alatt izzóan nézett a császárra, egy pillanatig sem vette le a szemét róla. Hogyan reagált a császár? Nem vette észre Ez volt a legtöbb, amit Grassini érdekében tehetett. Meggyőzte-e Napoleont, hogy most már nem kellene kételkednie benne, amire még néhány évvel ezelőtt, bizony jó oka volt? Nem tudom. Azt hiszem, ez többé nem érdekelte a császárt. És annál különösebb, hogy most — csak most kezdte érdekelni — Josephine. Valamelyik udvaronc, érdemeket akarván szerezni, besúgta a császárnénak, hogy Grassini a Tuileries titkos bejáratán kopogtatott. Ez igaz is volt. De ebből — Napóleon révén — merő udvariassági látogatás lett, noha, Grassini bizonyára nem ennek szánta. Josephine kétségbeesett levelet küldött egy barátnőjének: »Azt hiszem, Grassini az oka minden szenvedésemnek... Esküszöm neked, kedvesem, hogy, ha engem csak a legkisebb hiba is terhelne, neked őszintén megmondanám... Szolgálatot tennél nekem, ha megtudnád, hogy ez a látogatás megismétlődött-e! Tudd meg, kérlek, hol lakik ez a» személy? •«« Szegény, rosszul informált Josephine, — Grasenni miatt legalább — ekkor ok nélkül szenvedett. Ki tudja hol, kinél tartott már akkor a csácsár?... Több kisebb-nagyobb megszakítással egész 1814-ig, Napóleon bukásáig, Párizsban élt és működött Grassini és évenként 70.000 frankot kapott a császár magánpénztárából. Körülbelül mégegyszer ennyit keresett hangversenyeivel és vendégszerepléseivel. Az olasz operatársulat a császári udvar kötelékébe tartozott és Grassini »a császár és király Őfelsége első énekesnőjé«-nek nevezte magát művészi turnéin. De sem ez a büszke cím, sem büszke emlékei nem gátolták meg abban, hogy Napóleon bukása után igen meleg barátságba ne kerüljön a győzőkkel, köztük éppen a császár leghalálosabb ellenségeivel is. Grassinitől távol állott minden intrika és démoniság; jóakaratú és kedves nő volt. Nem tehetett róla, hogy napraforgó természete mindig a felkelő napot üdvözölte. Egész, könnyű kis lelkével mindig a nap hősei felé fordult, akiktől egyébként karrierje és mindig aktuális hatása is így esett, hogy már néhány héttel a császár száműzetése után a legelőkelőbb angol társaságban, a párizsi angol követ palotájában, lord Castlereagh-vel énekelt szerelmi duettet, — duettini amorisi-t — és ugyanebben a társaságban ismerte meg a délceg Wellington tábornagyot, Napoleon legyőzőjét. Most Wellington tábornagy volt a nap hőse, a legdiadalmasabb, a legdivatosabb hadvezér és Grassini folytatni akarta katonai karrierjét... Most Wellingtonnak énekelte, izzó pillantások kíséretében, azt a három sort, melyet, íme, mégse hiába íratott bele annak idején a »Dido es Cleopatra« pariturájába... »Adóra i cenni tuoi, questo mlo cor fedele...* Mert Wellington kegyesebb volt, mint nagy ellenfele. Ő megértette és meghallgatta az esengő primadonnát. Hosszabb iramú barátság fejlődött közöttük. De herceg Wellington nem bizonyult olyan bőkezű gavallérnak, mint Bonaparte konzul. Kedves, kis dokumentumok maradtak fenn arról, hogy Bonaparte tékozló barátnője milyen szerény barátnője lett Wellingtonnak. Itt van egy 1815 decemberéből kelt számla, amelyet Wellington fizetett ki Grassiniért: 530 frankról és 45 centimesről szól. Egy fekete bársonyruha, selyemmel, ruche-sel és tüllel díszítve, szakással és anyagokkal együtt potom 239 frankkal szerepel benne. A számla többi része: átalakítás. A szép napóleoni időkben Grassini nem alakíttatott, hanem eldobta a használt ruháit. Az igaz, hogy van itt még egy számla, ugyanazon cégtől és ugyanazon időből, melyet Wellington a feleségéért fizetett ki és ez még szerényebb összegeket és igényeket mutat: összesen 380 frankról szól és egy fehér atlaszköpeny ára mindössze 32 frank. A hercegnőnek joga volt szerénynek lenni. De a különbség az illegitim és legitim számlák közt sokkal nagyobb szokott lenni a legtöbb esetben... Grassini ekkor 42 éves volt. Eléggé okos volt hozzá, hogy még ebben az évben, művésznői és női pályája úgynevezett delén, elhagyja a színpadot Ettől kezdve, ha nem is visszavonult, de mértékletes és takarékos életet élt hol Párizsban, hol Milánóban. Szerette a társaságot és őt is szerették. Mulatságos, ötletes, alapjában jó teremtés volt. Szeretett nagy emlékeiről elbeszélgetni. Egyszer, közvetlenül XVIII. Lajos halála után, egy társaságban arról volt szó, hogyvájjon mit mondhat egymásnak a földi trónon egymást folyton felváltó két nagy ellenfél, Napóleon és XVIII. Lajos, ha odafenn, az eliziumi mezőkön találkoznak? Grassini nyomban kész volt a válaszszal. Napoleon első kérdése XVII. Lajoshoz, szerinte, csak ez lehet: »Miért nem utaltad ki továbbra is az apanázsát az én jó Grassinimnek?« Sokat nevettek akkor ezena kijelentésén, amely egyébként gyanútlanságát, sőt szinte jóhiszeműségét is kedvesen igazolja, ő lelkében tovább is jóbarátságot tartott fenn császárával és Wellingtonnal való gyors megbarátkozását egyáltalában nem érezte árulásnak. Talán nem is jutott eszébe gondolkodni fölötte. Pedig még harmincöt évig lett volna ideje rá! Még harmincöt évig élvezte az elvonulás nyugalmát. 1850-ben halt meg, 77 éves korában... Még pedig nem is szegényen, mint pályatársai közül oly sokan: 500.000 lírát hagyott örököseinek. Érdekes, hogy művészetének az értékelése milyen ellentmondóan bontakozik ki kortársainak az ítéletében. Egyes kritikusai istenáldotta, nagy tehetségnek, mások középszerű dilettánsnak mondják. »Hangjánál igézőbbet« — írja egyik előkelő kritikusa — még »sohasem hallottam. Megborzongtam a gyönyörűségtől, mikor ennek az angyali Grassininek a hangja megcsendült... Hárfaszerű hang, égi jelenség...« Művészetéhez nyilván a természet adta a legtöbbet. Ő maga nem sokat tanulhatott; a legtöbbet csak később, nagy partnerétől, Crescentinitől, aki igazi mestere volt az énekművészetnek. Lehet mosni szépen, szebben, De Benzittel a legszebben! PESTI NAPLÓ 1932 június 16 IL O és Talma Hűvös szél szánt végig a Boulevardon, a járókelők összébbvonják sokfodrú köpenyüket, ő kabát nélkül engedi át magát a szélnek, még az ócska kerek kalapját is leveti, hogy lehűtse forró homlokát. Kezeit hátul összefonja, rövid lábait, a kitaposott nagy cipőkben, hosszú lépésekkel méri végig az uccát. Kirohant a színházból, még a vége előtt, búcsú nélkül otthagyta a társaságát, nem bírta tovább. A tragédia felzaklatta az idegeit, most nem bírta volna el a tragédiát követő, szokványos vígjáték könnyű fecsegését, melynek az a hivatása, hogy a tragédia zord hatásait elmossa és jókedvűen engedje el a közönséget a színházból. Neki nem kell ez a mindent kiegyenlítő, közömbösítő léhaság, neki éppen ez a felborzoltság, ez az éles, sajgó érzés kell, hogy tépje és várja... A tragédia legzordabb hatása... Tág tüdővel szívja be a hűvös levegőt, a szél a rosszul rizsporozott, gyér haját groteszkül cibálja. Nagy, sóhajtásszerű lélekzettel néz körül az utcán. Ó, ez a Párizs! Ez a gúnyos, céda nagyváros, hogy piheg, él, milyen kapzsian fogyasztja a kis, léha örömeit, a kávéházakból, kocsmákból fény és zene árad ki az uccáraig mintha itt künn nem is süvölteni a szét; mintha Itt nem is száguldott volna soha végig a forradalom vérzivatara, mintha nem még csak tegnap remegtek volna meg a csontjuk velejéig! De ez tegnap volt és az ucca, mindig: a máé... A nagyléptű fiatalember torkából rövid, éles kacagás tör elő. Két nagygalléros, pirosképű fiatal diák röhögve súg össze mellette és ő nem veszi észre, hogy kinevetik. Ó, ez a Párizs! Hogy megérett rá, hogy támadjon valaki, egy akarat, egy ököl, amely leigázza, amelynek alája adja magát, meglepett alázatosságával a cédának, aki emberére akadt... Milyen könnyű és milyen nehéz ez, mégis... Egyelőre még alig tudják, hogy a világon van. Félrelökik, átlépnek rajta, ő itt a legutolsó, a leghitványabb! Nulla, senki, szám, sőt számfeletti... Kínozza, gyötri magát, vájkál a megalázottságában, a füstölgő önérzetében ... Talán egy órája már, talán több is, hogy rájja az uccát, mikor ismét a Comédie előtt találja magát ott, ahonnan elindult. Szemben a színházzal a kacér kis Café Régence hunyorog ki a térre. A fiatalembernek eszébe jut, hogy éhes és belép a kávéház ajtaján. Nagyon éhes. A hirtelen világosság is kápráztatja a szemét. Csaknem ájultan, de azért nem kevésbé mohón falja a hosszú sonkáskenyeret, amit a pincér eléje tett. Feltűnő gyorsasággal eszik, már kész is, elintézte. De ha nem éhes, akkor is így eszik. Nincs ideje. Még akkor sem, ha a napnak huszonnégy óráját áthenyéli. Újságot kér, de alig hogy belenézett, leteszi. Nincs ideje olvasni. Csak most jut eszébe körülnézni. Sovány, sápadt, aszkétikus arcából kilobog a nagy, égő, mélyen fekvő szeme. Csupa szem az egész arc, az egész ember. A kávéház már kihalóban, már csak alig néhány asztalnál ülnek. Az egyik sarokban egy fiatalember átölelve tart egy csinos leányt és kedves, nyílt, párizsi szemérmetlenséggel,megcsókolja. Megvetéssel siklik el fölöttük a tekintete. A szája körül gúnyos, rosszízű mosoly ráng. A közelében két öreg úr sakkozik elmerülten. Ez érdekli. Igen, legalább sakkozhatna, ez talán megnyugtatná, talán levezetné a háborgó indulatait. Kinyújtja a nyakát, úgy figyel át a sakkozók asztalára. A pincér megáll az asztala előtt: — Parancsol sakkozni? Talma polgártárs partnert keres. Mohón rábólint A pincér már hozza is a színművészt és eléjük rakja a figurákat. A hatalmas testű, római arcélű, nagy komédiás könnyedén meghajol. — Talma. — Bonaparte — morogja, a fejét megbiccentve az elhanyagolt külsejű, sötétarcú fiatalember és komor érdeklődéssel nekiül a játszmának. (Folytatjuk.) Autósok 9 • 9 • fogiaja! M Rendelkezik Ön kellő lélekjelenléttel? Vájjon habozás nélkül megtenné ön fenti helyzetében az egyetlen lehetőt és gázt adna ? Ha igen, akkor Ön valóban nagy lélekjelenléttel rendelkezik. A grafológia lehetővé teszi önnek, hogy lélekjelenlétét egyszerűbb, főleg azonban veszélytelenebb módon állapítsa meg. Hasonlítsa össze kézírását az alábbi írással, melynek tulajdonosa rendkívüli lélekjelenlétéről közismert automobilista! Az írás szembeszökő sajátosságai: a vonalak impulzív mozgékonysága és azok rendkívüli kötöttsége. Ezen utóbbi, különösen az egyes ugyanazon Betűk különböző, az adott helyzetnek megfelelő formában való írása által mutatkozik .íz írás legalább háromféle „k", „gTM és „t" Betűt tartalmaz) valamint azáltal is, hogy az ékezetek igen gyakran össze vannak kötve a következő Betűvel, sőt három helyen a vessző is kapcsolódik az előtte lévő Betűhöz. Ezek a tulajdonságok, melyek az írásban ilyen szembeszökő módon mutatkoznak, rendkívüli lélekjelenléttel rendelkező ember felem képeit alkotják. Az illető gyors elhatározások embere (impulzivitás), ügyes kombináció által a legsúlyosabb helyzetekben is feltalálja magát és ezt mind a valószínűleg nemcsak vele született, hanem beteje neveit nagymérvű alkalmazkodó képességnek köszönheti. Mindenesetre pszichológiai, tehát jobb értelemben véve konjunktúra-embernek nevezhetnénk, aki ösztönszerűen tudja, miként viselkedjék és akitől feltétlenül elvárhatjuk, hogy a veszély pillanatában az egyedül helyes módot fogja megragadni és azt tetté valósítani. A kellő lélekjelenlét sokat jelent az automobilistánál, de még nem mindent! A leggyorsabb elhatározóképesség mit sem ér, ha például 80-100 km-es tempónál eltörik a rugócsapszeg és a kocsi megfalul. „Biztonság mindenekelőtt!" Ez a jelszó nap-nap után közismertebbé válik és ezen ténynek köszönhetjük az egész világon elért rendkívüli üzleti eredményeinket. Vevőinknek biztonságot nyújtunk! Mobitoil, vagyis helyes kenés eladása által hozzájárulunk az összes gépjárműfajták üzembiztonságának növeléséhez. Tudományos kísérletek kétséget kizáróan igazolták ezt a tényt. Mobitoil •utorirrr vtorear Vacuum Oil Company R.T. •k Sphinx benzin mindig egyforma, kiváló minőségben kapható bármelyik aranysárga benzinkútnál ! •tOiW^H ViyUM / A(X'6jt\AJP fa/Uo • ^tri« . Tety, rtyJnJz. OoJ^UJr^tf^ tff tUfL1 auitjhtyAi^Vfc y* -D+ny&LXA. na. P/fAi* o^fiu^UrcJ . /Mf+i • V bfk ffxj^kAuu fá vy ^xuy w^t« as^U^)^