Pesti Napló, 1932. június (83. évfolyam, 119–143. szám)

1932-06-16 / 132. szám

265 Csütörtök" URALKODOK ÉS KOMÉDIÁSOK Irta: BÁRDOS ARTÚR « »Hű szívem parancsaidat alázattal várja ...« És tovább: »A párod leszek, ha ez a vágyad!... Ne kételkedj bennem!... Könyörgöm, vesd felém sze­relmes és kegyelmes pillantásodat!...« Ezt aztán úgy énekelte a Tuileries-ben, hogy e sorok alatt izzóan nézett a császárra, egy pillanatig sem vette le a szemét róla. Hogyan reagált a császár? Nem vette észre Ez volt a legtöbb, amit Grassini érde­kében tehetett. Meggyőzte-e Napoleont, hogy most már nem kellene kételkednie benne, amire még néhány évvel ezelőtt, bizony jó oka volt? Nem tu­dom. Azt hiszem, ez többé nem érdekelte a csá­szárt. És annál különösebb, hogy most — csak most­ kezdte érdekelni — Josephine. Valamelyik udva­ronc, érdemeket akarván szerezni, besúgta a csá­szárnénak, hogy Grassini a Tuileries titkos bejá­ratán kopogtatott. Ez igaz is volt. De ebből — Napóleon révén — merő udvariassági látogatás lett, noha, Grassini bizonyára nem ennek szánta. Josephine kétségbeesett levelet küldött egy barát­nőjének: »Azt hiszem, Grassini az oka minden szenvedésemnek... Esküszöm neked, kedvesem, hogy, ha engem csak a legkisebb hiba is terhelne, neked őszintén megmondanám... Szolgálatot ten­nél nekem, ha megtudnád, hogy ez a látogatás megismétlődött-e! Tudd meg, kérlek, hol lakik ez a» személy? •««­ Szegény, rosszul informált Josephine, — Gras­enni miatt legalább — ekkor ok nélkül szenvedett. Ki tudja hol, kinél tartott már akkor a csá­csár?... Több kisebb-nagyobb megszakítással egész 1814-ig, Napóleon bukásáig, Párizsban élt és mű­ködött Grassini és évenként 70.000 frankot kapott a császár magánpénztárából. Körülbelül mégegy­szer ennyit keresett hangversenyeivel és vendég­szerepléseivel. Az olasz operatársulat a császári udvar kötelékébe tartozott és Grassini »a császár és király Őfelsége első énekesnőjé«-nek nevezte magát művészi turnéin. De sem ez a büszke cím, sem büszke emlékei nem gátolták meg abban, hogy Napóleon bukása után igen meleg barátságba ne kerüljön a győ­zőkkel, köztük éppen a császár leghalálosabb ellen­ségeivel is. Grassinitől távol állott minden intrika és démoniság; jóakaratú és kedves nő volt. Nem tehetett róla, hogy napraforgó­ természete mindig a felkelő napot üdvözölte. Egész, könnyű kis lel­kével mindig a nap hősei felé fordult, akiktől egyébként karrierje és mindig aktuális hatása is így esett, hogy már néhány héttel a császár száműzetése után a legelőkelőbb angol társaság­ban, a párizsi angol követ palotájában, lord Cast­lereagh-vel énekelt szerelmi duettet, — duettini amorisi-t — és ugyanebben a társaságban ismerte meg a délceg Wellington tábornagyot, Napoleon legyőzőjét. Most Wellington tábornagy volt a nap hőse, a legdiadalmasabb, a legdivatosabb hadvezér és Grassini folytatni akarta katonai karrierjét... Most Wellingtonnak énekelte, izzó pillantások kíséretében, azt a három sort, melyet, íme, mégse hiába íratott bele annak idején a »Dido es Cleo­patra« pariturájába... »Adóra i cenni tuoi, questo mlo cor fedele...* Mert Wellington kegyesebb volt, mint nagy ellenfele. Ő megértette és meghallgatta az esengő primadonnát. Hosszabb iramú barátság fejlődött közöttük. De herceg Wellington nem bizonyult olyan bőkezű gavallérnak, mint Bonaparte kon­zul. Kedves, kis dokumentumok maradtak fenn arról, hogy Bonaparte tékozló barátnője milyen szerény barátnője lett Wellingtonnak. Itt van egy 1815 decemberéből kelt számla, amelyet Welling­ton fizetett ki Grassiniért: 530 frankról és 45 cen­timesről szól. Egy fekete bársonyruha, selyemmel, ruche-sel és tüllel díszítve, szakással és anyagok­kal együtt potom 239 frankkal szerepel benne. A számla többi része: átalakítás. A szép napóleoni időkben Grassini nem alakíttatott, hanem eldobta a használt ruháit. Az igaz, hogy van itt még egy számla, ugyanazon cégtől és ugyanazon időből, melyet Wellington a feleségéért fizetett ki és ez még szerényebb összegeket és igényeket mutat: összesen 380 frankról szól és egy fehér atlasz­köpeny ára mindössze­ 32 frank. A hercegnőnek joga volt szerénynek lenni. De a különbség az illegitim és legitim számlák közt sokkal nagyobb szokott lenni a legtöbb esetben... Grassini ekkor 42 éves volt. Eléggé okos volt hozzá, hogy még ebben az évben, művésznői és női pályája úgynevezett delén, elhagyja a színpadot Ettől kezdve, ha nem is visszavonult, de mérték­letes és takarékos életet élt hol Párizsban, hol Milánóban. Szerette a társaságot és őt is szeret­ték. Mulatságos, ötletes, alapjában jó teremtés volt. Szeretett nagy emlékeiről elbeszélgetni. Egyszer, közvetlenül XVIII. Lajos halála után, egy társaságban arról volt szó, hogy­­vájjon mit mondhat egymásnak a földi trónon egymást folyton felváltó két nagy ellenfél, Napóleon és XVIII. Lajos, ha odafenn, az eliziumi mezőkön találkoznak? Grassini nyomban kész volt a válasz­szal. Napoleon­ első kérdése XVII. Lajoshoz, sze­rinte, csak ez lehet: »Miért nem utaltad ki to­vábbra is az apanázsát az én jó Grassinimnek?« Sokat nevettek akkor ezen­­a kijelentésén, amely egyébként gyanútlanságát, sőt szinte jóhiszemű­ségét is kedvesen igazolja, ő lelkében tovább is jóbarátságot tartott fenn császárával és Welling­tonnal való gyors megbarátkozását egyáltalában nem érezte árulásnak. Talán nem is jutott eszébe gondolkodni fölötte.­­ Pedig még harmincöt évig lett volna ideje rá! Még harmincöt évig élvezte az elvonulás nyugal­mát. 1850-ben halt meg, 77 éves korában... Még pedig nem is szegényen, mint pályatársai közül oly sokan: 500.000 lírát hagyott örököseinek. Érdekes, hogy művészetének az értékelése mi­lyen ellentmondóan bontakozik ki kortársainak az ítéletében. Egyes kritikusai istenáldotta, nagy te­hetségnek, mások középszerű dilettánsnak mond­ják. »Hangjánál igézőbbet« — írja egyik előkelő kritikusa — még »sohasem hallottam. Megborzong­tam a gyönyörűségtől, mikor ennek az angyali Grassininek a hangja megcsendült... Hárfaszerű hang, égi jelenség...« Művészetéhez nyilván a ter­mészet adta a legtöbbet. Ő maga nem sokat tanul­hatott; a legtöbbet csak később, nagy partnerétől, Crescentinitől, aki igazi mestere volt az énekmű­vészetnek. Lehet mosni szépen, szebben, De Benzittel a legszebben! PESTI NAPLÓ 1932 június 16 IL­ O és Talma Hűvös szél szánt végig a Boulevardon, a járó­kelők összébbvonják sokfodrú köpenyüket, ő ka­bát nélkül engedi át magát a szélnek, még az ócska kerek kalapját is leveti, hogy lehűtse forró homlokát. Kezeit hátul összefonja, rövid lábait, a kitaposott nagy cipőkben, hosszú lépésekkel méri végig az uccát. Kirohant a színházból, még a vége előtt, búcsú nélkül otthagyta a társaságát, nem bírta tovább. A tragédia felzaklatta az idegeit, most nem bírta volna el a tragédiát követő, szokványos vígjáték könnyű fecsegését, melynek az a hivatása, hogy a tragédia zord hatásait elmossa és jókedvűen en­gedje el a közönséget a színházból. Neki nem kell ez a mindent kiegyenlítő, közömbösítő léhaság, neki éppen ez a felborzoltság, ez az éles, sajgó ér­zés kell, hogy tépje és várja... A tragédia legzor­dabb hatása... Tág tüdővel szívja be a hűvös levegőt, a szél a rosszul rizsporozott, gyér haját groteszkül ci­bálja. Nagy, sóhajtásszerű lélekzettel néz körül az utcán. Ó, ez a Párizs! Ez a gúnyos, céda nagyváros, hogy piheg, él, milyen kapzsian fogyasztja a kis, léha örömeit, a kávéházakból, kocsmákból fény és zene árad ki az uccáraig­ mintha itt künn nem is süvölteni a szét; mintha Itt nem is száguldott volna soha végig a forradalom vérzivatara, mintha nem még csak tegnap remegtek volna meg a csontjuk velejéig! De ez tegnap volt és az ucca, mindig: a máé... A nagyléptű fiatalember torká­ból rövid, éles kacagás tör elő. Két nagygalléros, pirosképű fiatal diák röhögve súg össze mellette és ő nem veszi észre, hogy kinevetik. Ó, ez a Párizs! Hogy megérett rá, hogy tá­madjon valaki, egy akarat, egy ököl, amely le­igázza, amelynek alája adja magát, meglepett alá­zatosságával a cédának, aki emberére akadt..­. Milyen könnyű és milyen nehéz ez, mégis... Egy­előre még alig tudják, hogy a világon van. Félre­lökik, átlépnek rajta, ő itt a legutolsó, a leghit­ványabb! Nulla, senki, szám, sőt számfeletti... Kínozza, gyötri magát, vájkál a megalázottsá­gában, a füstölgő önérzetében ... Talán egy órája már, talán több is, hogy rájja az uccát, mikor ismét a Comédie előtt találja ma­gát ott, ahonnan elindult. Szemben a színházzal a kacér kis Café Régence hunyorog ki a térre. A fiatalembernek eszébe jut, hogy éhes és belép a kávéház ajtaján. Nagyon éhes. A hirtelen világosság is kápráz­tatja a szemét. Csaknem ájultan, de azért nem kevésbé mohón falja a hosszú sonkáskenyeret, amit a pincér eléje tett. Feltűnő gyorsasággal eszik, már kész is, elintézte. De ha nem éhes, akkor is így eszik. Nincs ideje. Még akkor sem, ha a nap­nak huszonnégy óráját áthenyéli. Újságot kér, de alig hogy belenézett, leteszi. Nincs ideje olvasni. Csak most jut eszébe körül­nézni. Sovány, sápadt, aszkétikus arcából kilobog a nagy, égő, mélyen fekvő szeme. Csupa szem az egész arc, az egész ember. A kávéház már kihalóban, már csak alig né­hány asztalnál ülnek. Az egyik sarokban egy fiatalember átölelve tart egy csinos leányt és kedves, nyílt, párizsi szemérmetlenséggel,­­meg­csókolja. Megvetéssel siklik el fölöttük a tekin­tete. A szája körül gúnyos, rosszízű mosoly ráng. A közelében két öreg úr sakkozik elmerülten. Ez érdekli. Igen, legalább sakkozhatna, ez talán meg­nyugtatná, talán levezetné a háborgó indulatait. Kinyújtja a nyakát, úgy figyel át a sakkozók asz­talára. A pincér megáll az asztala előtt: — Parancsol sakkozni? Talma polgártárs part­nert keres. Mohón rábólint A pincér már hozza is a szín­művészt és eléjük rakja a figurákat. A hatalmas testű, római arcélű, nagy komédiás könnyedén meghajol. — Talma. — Bonaparte — morogja, a fejét megbiccentve az elhanyagolt külsejű, sötétarcú fiatalember és komor érdeklődéssel nekiül a játszmának. (Folytatjuk.) Autósok 9 • 9 • f­ogiaja! M Rendelkezik Ön kellő lélekjelenléttel? Vájjon habozás nélkül megtenné ön fenti helyzeté­ben az egyetlen lehetőt és gázt adna ? Ha igen, akkor Ön valóban nagy lélekjelenléttel rendelkezik. A grafológia lehetővé teszi önnek, hogy lélekjelen­létét egyszerűbb, főleg azonban veszélytelenebb módon állapítsa meg. Hasonlítsa össze kézírását az alábbi írással, melynek tulajdonosa rendkívüli lélekjelenlétéről közismert automobilista! Az írás szembeszökő sajátosságai: a vonalak im­pulzív mozgékonysága é­s azok rendkívüli kötöttsége. Ezen utóbbi, különösen az egy­e­s ugyanazon Betűk különböző, az adott helyzetnek megfelelő formában való írása által mutatkozik .íz írás legalább három­féle „k", „gTM é­s „t" Betűt tartalmaz)­­ valamint azáltal is, hogy az ékezetek igen gyakran össze van­nak kötve a következő Betű­vel, sőt három helyen a vessző is kapcsolód­ik az előtte lévő Betűhöz. Ezek a tulajdonságok, melyek az írásban ilyen szembe­szökő módon mutatkoznak, rendkívüli lélekjelenléttel ren­delkező ember felem­ ké­peit alkotják. Az illető gyors elhatározások embere (impulzivitás), ügyes kombi­náció által a legsúlyosabb helyzetekben is feltalálja magát é­s ezt mind a valószínűleg nemcsak vele született, hanem beteje neveit nagymérvű alkalmaz­kodó képességnek köszönheti. Mindenesetre pszicho­lógiai, tehát jobb értelemben véve konjunktúra-ember­nek nevezhetnénk, aki ösztönszerűen tudja, miként viselkedjék és akitől feltétlenül elvárhatjuk, hogy a veszély pillanatában az egyedül helyes módot fogja megragadni és azt tetté valósítani. A kellő lélekjelenlét sokat jelent az automobilis­tánál, de még nem mindent! A leggyorsabb elhatá­rozóképesség mit sem ér, ha például 80-100 km-es tempónál eltörik a rugócsapszeg és a kocsi megfalul. „Biztonság mindenekelőtt!" Ez a jelszó nap-nap után közismertebbé válik és ezen ténynek köszön­hetjük az egész világon elért rendkívüli üzleti ered­ményeinket. Vevőinknek biztonságot nyújtunk! Mobitoil, vagyis helyes kenés eladása által hozzá­járulunk az összes gépjárműfajták üzembiztonságá­nak növeléséhez. Tudományos kísérletek kétséget kizáróan igazolták ezt a tényt. Mobitoil •utorirrr vtorear Vacuum Oil Company R.T. •k Sphinx benzin mindig egyforma, kiváló mi­nőségben kapható bármelyik aranysárga ben­zinkútnál ! •tOiW^H ViyUM / A(X­'6jt\AJP fa/Uo • ^tri« . Tety­, rtyJnJz. OoJ^UJr^tf^ tf­­f tUfL1 aui­tjh­­tyA­i^Vfc y* -D+ny&LXA. na. P/fAi* o^fiu^UrcJ . /Mf+i • V bfk­ ffxj^kAuu fá vy ^xuy w^t« as^U^)^

Next