Pesti Napló, 1932. november (83. évfolyam, 246-269. szám)

1932-11-03 / 246. szám

Ma: Orvosi Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1932 , 83. évfolyam 246. szám Ara 16 Hírév Csütörtök, november 3 ELŐFIZETÉSI ÁRAKI Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ara Budapesten vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 82 fillérPESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG» Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL, Erzsébet körút 18—20 sz. TELEFON­­ József 455—50-től 56-ig, József 464-18. J 464-18. Szerkesztőség Bécsbeni I.. Kohlmarkt 7 Írta: Friedrich István Baj lesz abból a kétértelműségből Németország gazdasági hadüzenete az agrárországoknak Átszervezik az egységes pártot. A főváros új főpolgármestert kap. Néhány kerület rövidesen iíj képviselőt választ. A főispánokat is cserélgetik. Szóval a politikai élet terén vége a Stillhalte­nak. Elmozdulunk a holtpontról. Valami csináló­­dik. Talán a Ház feloszlatására is sor kerül nem­sok­íre. Mindenesetre jobb a lüktető politikai élet, mint az a temetői csend, amelybe az utóbbi évek­ben hatóságilag belekényszerítették a nemzetet. A mozgásból mégis fakadhat valami jobb, mint ami­lyen a mai pocsolyanyugalom. Aki tehát nem hajlandó a nyomorúságos jelen prolongálásáért a szebb jövőt feláldozni, az igenis örömmel üdvözli a­ meginduló életet. És habár még egyáltalában nem látjuk tisz­tán, hogy végeredményben ezek a megmozdulási kísérletek hova tendálnak, mégis bizalommal néz­hetjük kifejlődésüket, mert annyi biztos, hogy nem a tolakodó múlt konzerválását szolgálják. Ami pedig a bethlenizmus likvidációját csak egy lépéssel is előbbre viszi, az nemzeti szempontból hatá­­­ozottan előnyös. A miniszterek nyilatkozatai is azt sejtetik, hogy csakugyan új politikai rendszer inaugurálá­­sáról van szó. Eltekintve tehát a bemutatkozás keretében elhangzott szózatoktól és Gömbös Gyu­lának erre vonatkozólag tett kijelentéseitől, most már a kabinet tagjai is azt hangoztatják, hogy új stílus áll a házhoz. Az igazságügyminiszter kedden a szentesi nagygyűlésen olyan nagy horderejű nyilatkoza­tot tett ebben a tárgyban, hogy afölött nem térhet egyszerűen napirendre a magyar politika. Azt mondja Lázár Andor, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor politikai misszióval Szentesre jött, még más világ volt. Vagyis Bethlen István di­csőséges uralma idején. Hát ebben igaza van az igazságügyminiszternek. Tökéletesen! Akkor ugyanis még nem ismerte az ország a rendszer pénzügyi könnyelműségeinek a szomorú követ­kezményeit. Akkor még titok volt mindaz, ami azóta kipattant és amit azóta a számvevőszék publikált. Igen, akkor a rosszul tájékozott nemzet, nem ismerve a valódi tényállást, járult az urnák­hoz, hogy hatósági útmutatás mellett képviselő­ket válasszon. Bizony, bizony, akkor még egészen más világ volt. Homály és köd feküdt az országon. De mond ennél még érdekesebbet is Lázár Andor, amikor megállapítja, hogy azóta a nem­zet megtalálta önmagát, megtalálta vezetőjét és a vezető megtalálta a nemzetet. Hogy a nemzet mai vezetője, Gömbös Gyula miniszterelnök meg tudja fogni a nemzet lelkét és meg tudja terem­teni a harmóniát a vezető és a vezetettek között. Mit jelent ez? Hát másfél évvel ezelőtt nem volt a nemzetnek hivatott vezére? Hát ki volt ak­kor az Isten szerelmére az a Bethlen István, akit tíz éven át az egységes párt »holtomiglan-holto­­diglan« hűséggel támogatott? Akinek a kabinet­jében Gömbös Gyula ült vagy öt éven át, mint államtitkár és miniszter. Tíz hosszú esztendeig azt verték a nemzet fe­jébe, hogy Bethlen Istvánt egyenesen a Gondvise­lés delegálta a pártmonopólium élére. Hogy nélkü­lözhetetlen és pótolhatatlan. Hogy távozása után csak a vízözön szakadhat a nyakunkba. És íme, most egyszerre a magyar pecsétőr, minisztertár­sai és egységespárti honatyák társaságában, azt teszik közhírré, hogy ami mostanáig volt, az nem gilt. Az tévedés volt. Az igazi vezér csak most érkezett. Tessék jól megérteni. Szeretett mamelukjaink most, pont november hó elsején, rájöttek, hogy ■tévedtek. Hogy tíz éven át nem az igazi vezért szolgálták. Elmennek tehát Szentesre és elkiáltják magukat. Visszakozz az egész! Berlin, november 2.­­ (A Pesti Napló tudósítójától.) A mezőgazdasági importcikkek behozatalának kontingentálása csütörtökön megtörténik. Szer­dán délelőtt kihallgatáson jelentek meg Papen kancellárnál a porosz tartománygyűlés német nemzetipárti frakciójának agrárképviselői és fel­szólították a kancellárt, hogy léptesse életbe ha­ladéktalanul a kontingensrendszert és terjessze ki valamennyi olyan mezőgazdasági termény­cikkre, amelynek árát a belföldi mezőgazdaság érdekében sürgősen alá kell támasztani. A kül­döttség azt hangoztatta, hogy a keletporoszor­szági mezőgazdaság szanálása most már nem tűr halasztást, mert a kisgazdák és a nagybirtokosok helyzete egyaránt kétségbeejtő. Papén kancellár kötelező ígéretet tett a küldöttségnek, hogy a mi­éit szóljak én mindéhez?. Én, aki tíz éven át meggyőződésből szemben állottam Bethlen István­nal és rendszerével. Igen, csakis meggyőződésből és nem animozitásból. Én meg voltam győződve, hogy stílusa és pártabszolutizmusa csakis pénz­ügyi, gazdasági, politikai és szociális krízissel vég­ződhetik. Sajnos, igazam volt. Amitől tartottam, az szerencsétlenségünkre minden bekövetkezett. De az én harcom nyíltan szemtől szembe folyt. Transigálás nélkül. Ha tehát én más rendszert, más stílust, más világot sürgetek, az érthető és indokolt. De hogy az egységes párt egy része most egyszerre, Bethlen István politikai hitbizo­­mányában továbbélve, nyíltan hirdeti a múlttal való szakítás szükségét, az nagyon is furcsa. Bethlen hívei talán mégsem állhatnak most oda a fórumra, mint olyan reformátorok, akik éppen a bethlenizmust készülnek eltemetni és Bethlen hű minisztertársát pajzsra emelni. Higgyék el nekem, hogy sokkal helyesebb volna nyíltan színt vallani a végső politikai célok tekintetében. Mert ha annyira rossz volt a múlt, hogy azt likvidálni kell, akkor nem lehet annak felszámoltatását a múltért felelős tényezőkkel ke­resztülvinni. A megbukott múlt matadoraival nem lehet új jövőt építeni. Látom tehát, hogy eppur si muove. Hogy a magyar holt tenger tükre meg-megmozdul. Hogy az új kormány is látja, hogy a múlt nem folytat­ható. Hogy megmozdul a politikai élet és baglyok­nisztertanács huszonnégy órán belül,­­ legkésőbb azonban csütörtök délután megállapítja a beho­zatali kontingenseket. A berlini sajtó legnagyobb része, amely kez­dettől fogva ellenszenvvel kísérte a mezőgazda­­sági árubehozatal kontigentálásának tervét, még­­egyszer és utoljára felszólítja a kormányt, hogy gondolja meg jól, mit cselekszik és vegye tekin­tetbe, hogy milyen kereskedelempolitikai követ­kezményei lesznek a külföldön ennek az intézke­désnek. A lapok vezető helyen köztik a szászor­szági gyárosok szövetségének nyilatkozatát, amely leszögezi, hogy a mezőgazdasági árubeho­zatal kontingentálása végső romlásba dönti az ex­portipart, mert a külföldi államok várható meg­torló intézkedései lehetetlenné teszik, hogy az ipar továbbra is exportálhasson külföldre, huhognak a pártmonopólium omladozó várfalai körül. A magyar nemzet kétségtelenül ismét el­indult a történelem útján. De az elindulás körül nincs meg az az őszinteség, amely nélkül pedig a célhoz eljutni képtelenség. Megvolt a riadó. El is indulunk. De hogy hova és miért, azt még csak lepecsételt boríték­ban rejtegetik. Majd néhány hónap múlva ki sza­bad nyitni a borítékot és akkor elolvashatjuk, hogy merre is vezetnek minket az új elhivatot­tak. Addig azonban kétfélét is hihetünk. Azt, hogy a bethlenizmus likvidálásáról van tulajdonképpen szó és azt is, hogy Gömbös Gyula és az egységes párt között továbbra is fennáll a s véd- és dacszö­vetség a sacro egoismo alapján. Az egész elindulásban ez a kétértelműség az az alapbetegség, amely eleinte a vérnyomást fogja felhajtani és a végén a gutaütést előidézni. És megint meg fogunk torpanni a végzet ország­útán, mert bátor férfiaknak nem volt meg a kurázsijuk, hogy tiszta bort öntsenek a pohárba. őszintén örülök, hogy olvadozik a jégpáncél, hogy elindulunk a holtpontról. De csúnya dolog­nak tartom, hogy éppen egységespárti honfiak for­gatják a buzogányt a bethlenizmus feje felett. És megjóslom, hogy a kétértelműség nemsokára sok­kal nagyobb bajokat fog okozni, mint ahogy azt a konszolidáció felső emeletsoraiban ma elhinni hajlandók volnának. Ma lép életbe a mezőgazdasági importcikkek behozatalának kontingentálása Németországban . „A kontingentálás romlásba dönti a német ipart“ A világpolitika fordulópontja előtt Zaleski lengyel külügyminiszter lemondott — Franciaország rejtélyes szándékai Oroszországgal — Mit hoznak a vasárnapi német válasz­tások? — Papén a német-francia kibéküléstől várja a világ sorsának jobbrafordulását (Saját tudósítónktól.) Súlyos kérdések előtt áll a világpolitika, de — ámbár nyilvánvaló, hogy nincs államférfi, aki ne lenne teli hátsó gondo­latoktól mentesen békeakarattal s az egyre ve­szedelmesebben elnyúló válság gyors megoldá­sának szándékával — e jószándékok megvalósí­tása egyre késik. A leszerelési konferencia és a nagy világgazdasági tanácskozás előestéjén Európa legkülönbözőbb frontjain egyre jobban szaporod­nak a különböző konfliktuslehetőségek. Ezek a néha halk, néha nagyon is erőshangú súrlódá­sok két krisztallizációs pont körül gyűlnek össze: az egyik Franciaország teljesen új irányú politi­kája Oroszországgal szemben, a másik a háború utáni Európa külpolitikai rákfenéje, a leszerelés kérdése. Miután a világgazdasági összefüggések az egész világpolitikát egyetlen hatalmas kom­plexummá tették, csak természetes, hogy ez a kettős probléma voltaképpen egyetlenegy kér­déssé olvad össze: nemzetközi bizalom vagy még helyesebben a nemzetközi bizalmatlanság kérdé­séré. Az »orosz fronton« a mai nap legkomolyabb szenzációja az a meglepő tény, hogy Zaleski len­gyel külügyminiszter, aki hét év óta vezeti or­szága külügyeit, váratlanul beadta­­ mondását s utóda az alig 38 éves Beck ezredes lett, aki már régebben irányította az orosz-lengyel tárgyaláso­kat. Zaleski »megrongált egészségi állapotára« hi­vatkozik, — ez az ok azonban valóban nem több

Next