Pesti Napló, 1933. január (84. évfolyam, 1–25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

26 Vasárnap PESTI NAPLÓ Mi ma is hajlunk és boldog újévet kívánunk! Ivókúrára használjon! Ebből a szemszögből nézve, semmi estére sem tragi­kus az ügy, s a jövő csak arra nézve lehet félelmetes, aki hajlandó tőle megijedni. Ha a tavalyit elbírtuk, majd csak elbírjuk az ideit is .. Az elmúlt tíz év alatt minden újévkor azt mondták a politikusok, hogy »má­r túl vagyunk a mélyponton« — és kiderült, hogy ez nem volt igaz. Az idén már nem mondják, hogy »túl vagyunk a mélyponton« — hátha most igaz, hogy tényleg túl vagyunk rajta? Mindig baj van, ha a politikusok sokat beszélnek — hátha jó jel, hogy most feltűnően sokat hallgatnak? Az új év kopogtat az ajtón? Nem vagyunk tőle elrar­gadtatva, hogy jön, — nem képzeljük sem gazdag ame­rikai nagybácsinak, sem pénzeslevélhordónak, nem bo­rulunk örömrepesve a nyakába, de ha már itt van, — bejöhet. Hiszen ő sem örömében jön, csak kötelező láto­gatását rója le, s ha már el nem kerülhetjük, hát leg­alább tűrjük egymást, ha valami nagy fontosságot nem is tuladonítunk egymásnak. MIM glaubersós gyógyvizet Új év?.** Jöhet! * E sorokat már az új esztendőben méltóztatnak ol­vasni, — nem a szilveszteri vidám hangulatban, hanem oly időpontban, mikor már kezdünk ráeszmélni, hogy a várva várt új év talán nem okvetlenül hozza meg szá­munkra mindazt a boldogságot, melyet még emlegetünk, de amelyben már nem igen hiszünk. Tegnap, amikor bú­csúztunk az ó-esztendőtől, talán kellemetlenül hatott volna a rideg valóságnak ilyen feltárása,­­ pedig ez kötelessége annak, aki már nem fél tőle. Új évi ... Nem igen lehet rosszabb, mint amilyennek látom, s hogy mi­lyennek látom, miért ne mondanám meg? Az akasztófa tövében a halálraítélt már mindent mondhat a hóhér­nak, mert mi történhetik vele? Legfeljebb felakasztják... Ugy­e nem rontom a közhangulatot ezzel az őszinte beszéddel? Pászol ez a katzenjammerhez, mely a túl­ságbavitt murinak éppen olya­n természetes folytatása, mint az életnek a halál. Tulajdonképpen miért örvendettünk olyan nagyon annak, hogy az ó­ év elmúlt? Azért, mert az év végén fel szokott ébredni bennünk a gyermek,­­ a naiv és könnyelmű gyermek. Egy gyermek sem akar minél tovább gyermek ma­radni, mind alig várja a férfikort s nem gondol arra, hogy az elvesztett gondtalanság árán terhes küzdelme­ket vásárol az ember. »Életünk első felét azzal töltjük el, hogy epedve várjuk a másik felét, s az élet második felében sajnál­juk az élet első felét.« De az öreg ezt Inába mon­dja a fiatalnak. — azt, hogy elesni is lehet, az ember­ csak '­ atkor hiszi el, amikor már legalább egyszer megütötte magát. Az emberiség, e naiv gyermek, szinte alig bír ma­gával örömében, hogy íme, ismét sikerült legyűrnie egy esztendőt, s múltjától és jelenétől szinte irtózva, mámo­rosan rohan a hőn óhajtott »jövőt szivárványa felé. Lel­tárában a legirreálisabb dolgot, a jövőt mint legnagyobb értéket tartja számon. Azt, akinek múltja szomorú és akinek nem akarunk vagy nem tudunk olyan jelent adni, aminőt megérdemelne, mily gyakran vigasztaljuk azzal, hogy »szép jövő vár reá«! A jövő az az általános flastrom, amellyel minden sebet betakarunk és amelytől mindig csodatevő hatást várunk, noha a csodák elkövet­kezését egész életünkben olyan ritkán láttuk! Nem lehet valami kellemes társaság, ahonnan min­denki örömmel távozik, és nem lehet kellemes a jelen, ha örömünkben szinte tobzódva veszünk tőle búcsút. Visszatekintve az elmúlt esztendőre, körülbelül mind­nyájan elmondhatjuk, hogy »ez sem ért meg háromszáz­hatvanhat napot«! Csak nagy nehezen, itt-ott találunk benne valamit, ami kellemes emléket hagyott a szívünk­ben, ellenben a legtöbb dolgot, amelyet az idén tapasz­taltunk, legjobb lenne elfelejteni, ha lehetne! A Végzet­nek nagyon ki kell tennie magáért, ha az új esztendőt nehezebbé és rosszabbá akarja tenni, mint volt a régi. Úgy ballagunk az élet országútján, mint egy rossz­hírű, sötét erdő keskeny ösvényén, ahol ahány ember­rel csak találkoztunk, mind kifosztott és megvert ben­nünket, most megint jön velünk szemben egy komor is­meretlen. Istenem, mi történhetik? Legföljebb ő is be­lénk éng, de már nem vehet el tőlünk egyebet, mint amit a többiek még meghagytak. k­itolnog­­isével kivárt igen tisztelt vevőinek, jóbarátainak és ismerőseinek Mdsep Bertalan kézimunka­ és fonalkereskedő Budapest, IV., Károly körút 2. szám A jövő városa jelentékenyen különbözni fog a mai várostól, s ez szilárd meggyőződésem­. Mos­tani civilizációnkat a vasút civilizációjának ne­vezhetjük, s azt hiszem, hogy holnap mint az or­szágutak civilizációja fog jelentkezni. Az autó­forgalom folytonos fejlődése következtében a vá­ros és a vidék újra megtalálja majd azokat a ter­mészetes kapcsolatokat, amelyeket elvesztett. En­nek következtében csak azok az elemek fognak a városok felé áramlani, amelyek tényleg alkalma­sak a városi életre. A jövő városai tehát nem lesz­nek a véletlen által összedob­ált kő- és embertöme­gek. Az ideális városról nekem az a felfogásom, hogy az olyan centrum, ahová csak azok kíván­koznak, akik készek arra, h­ogy ideálok megvaló­sításáért dolgozzanak. Más szavakkal: azok, akik magasabb képességeiknél fogva hivatottnak érzik magukat arra, hogy szellemi téren valami nagyot végezzenek. A nagy centrumok a kereskedelmi, közigazgatási és szervező tehetségeket mindig úgy fogjá­k vonzani, mint a mágnes a vasat. (Csak a városban nőhetnek nagyra a gondolatok, csak ott hozhatnak gyümölcsöt. A város olyan, mint az a gőzkazán, amely kalóriákat termel. Csak azoknak az embereknek van joguk városban élni, akik ér­zik magukban az előretörés démonát. A többiek maradjanak meg a faluban. Az ilyen osztályozás, az ilyen emberek közötti elválasztás idáig ismeretlen volt és a városok éle­tét gyakran azoknak az elemeknek jelenléte béní­totta meg, akiknek nincs joguk arra, hogy ott le­gyenek. A jövő városában energikus rendszabá­lyok gondoskodnak majd arról, hogy ez az osz­tályozás megtörténjék. A város nem lesz többé te­hetségtelen szellemi munkások gyülekezőhelye, olyan embereké, akiket csalóka remények vonzot­tak oda. A racionalizálást nemcsak az iparra, ha­nem az emberekre is alkalmazni fogják és ebből nemcsak a közösségnek, de az egyes embereknek is csak haszna lesz. Ha az új város szervezését a »right man on the right place« elvére építik fel, akkor könnyű lesz a dolgozó polgárt megfelelő he­lyére állítani. A város minden lakójának rendelke­zésére fog állni az a lehetőség, hogy fizikai és szellemi kívánságait teljesen kielégíthesse. Az ember huszonnégyórás napját eddig nagy­jában három csoportba lehetett osztani. Nyolc óra alvásra, nyolc óra munkára, s a hátralévő nyolc főleg táplálékfelvételre és közlekedési esz­közök igénybevételére használódott el. Annak az idő- és munkamegtakarításnak következtében, ami a városi és falusi életre alkalmas emberek kivá­lasztása következtében köszönt ránk, számítani le­het azzal, hogy a jövő embere sokkal hasznosab­ban és boldogabban tölti majd el napját. Az al­vásra szánt idő előreláthatóan azonos marad, a technikai haladás következtében azonban egy em­ber sem lesz kénytelen nyolc órát dolgozni. A köz­lekedési eszközök használatára szánt idő előrelát­hatólag elesik majd, minthogy a városokat kon­centrálni fogják, nem pedig egyre jobban elnyúj­tani. Az embernek tehát sokkal több szabadideje lesz, mint manapság. Mivel fogja ezt a szabad idejét eltölteni? Pihenéssel és szórakozással. A jövő városában a sport az otthoni élet része lesz és minden házblokkban megtaláljuk majd a játéktereket. Az idegek pihenőjét maga a ház va­lósítja meg, mert teljes csöndet, világosságot és napfényt nyújt. Minden ház és minden szoba tel­jesen szigetelni fogja a hangokat. Minden dol­gozó embernek szüksége van a pihenésre, hogy gondolataival foglalkozhassék. Ez az egyéni bol­dogságérzet forrása s a legbiztosabb mód arra, hogy a lelket felemelje és eljuttassa saját fontos­ságának felismeréséhez. A megnövekedett pihenőn Idővel abba a helyzetbe kerül az ember, hogy éle­tének minden szakában foglalkozhatik tanulmá­nyaival. Éppen így szabadabb helyzetet teremt majd magának a cs­aládon belül. A holnap em­bere a saját életét fogja élni és nem áldozza fel magát a mai értelemben vett hamis család­ isten­é­nek. Végül nem szabad elfelejtkezni még egy fon­t­­os dologról, a mulatságról. Minden újfajta tevé­kenységnek külön megfelelő helyisége lesz a jövő korszak házában: lesznek pihenőszobák, gondol­kodószobák stb. Maga a város nem lesz többé zűrzavaros káosz, amelyben az ember úgy tévelyeg, mint az üldözött állat. Elhelyezése olyan lesz, hogy abban minden emberi tevékenységet harmonikusan, lehes­sen végezni. Az az ember, akit ki­álasztanak arra, hogy a városban éljen, már magát ezt a tényt, mint biztatást és bátorítást fogja tekinteni, hogy saját tehetségeit a legjobban kifejlessze. A váro­sok lakóinak egyesített tettereje jótékonyan fog hatni az egyesekre és mindenki elemében érzi majd magát. Egy jövőbeli város sem lesz nagyobb, mint egy mai átlagos város. A városépítők meg fogják teremteni a harmadik dimenziót: a szélességhez és hosszúsághoz csatlakozni fog a magasság, ami annyit jelent, hogy az elfoglalt alapterület kicsi, a népsűrűség nagy lesz. Mindenütt nagy szabad tereket fognak hagyni. Tizenegy év óta tanulmá­nyozom ezt a kérdést és azt hiszem, hogy a váro­sok területének csak mintegy 10 százalékát fog­ják épületek borítani, a többit parkok és utak fog­lalják majd el. Az autóutak és a gyalogjárók út­jai élesen különbözni fognak egymástól és a gya­logjáró csak akkor kerül kapcsolatba az autóval, ha ezt maga is akarja. Természetesen bizonyos időbe fog tartani, amíg ez a fajta város megteremtődik. Sok em­ber elgondolásaimat annyira fantasztikusnak és vadnak találja, hogy a legnagyobb akadályokat gördíti utamba, amikor azoknak csak egy részét is meg akarom valósítani. Bordeaux közelében meg­terveztem egy ilyen kis mintavárost, de am­kor először léptem terveimmel a városi tanács urai elé, tudni sem akartak róla s nem akartak tudni róla a város lakói sem. Végül mégis keresztülerőszakol­tam tervemet , s ma nincsenek boldogabb és elé­gedettebb emberek, mint Pessack-nak, az én ideális falumnak lakói. Hogy azonban terveimet abban a mértékben lehessen megvalósítani, ahogy én azt szükségesnek vélem, esztendőkre, sőt talán évtize­dekre lesz szükség. Először az emberekkel kell megértetni, hogy az általam tervezett forradalom­ból milyen nagy előnyök származnak reájuk. Ezután meg kell adnunk az ál­omnak, vagy annak a szervnek amely a hatalom birtokosa, azt a jogot, hogy megtagadja a városi polgárjogot minden személytől, aki nem illik bele az általános sémába. Éppen úgy, mint ahogy a házasságra lépni készülő felek kötelesek lesznek egészségi állapotukat feltüntető bizonyítványt felmutatni, a jövő városlakói sem kaphatják meg majd a pol­gári jogokat, amíg ki nem mutatták, hogy alkal­masak a városi életre. Az emberiség végül is be fogja látni a mai városi politika siralmas eredmé­nyeit és kénytelen lesz megérteni hogy legtöbb gazdasági bajunk, beleértve a munkanélküliséget is, abból származik, hogy ezt a problémát nem tud­tuk helyesen megoldani. Bátran kifejezést merek adni annak a remé­nyemnek, hogy a holnap városa, hogy angol kife­jezéssel éljek: a »Heroes“, az emberiség hőseinek városa lesz. Minden arra mutat hogy a városok forradalma az általam megjelölt irányban fog lefolyni és korunknak kifejezetten forradalmi iránya is erre mutat. Lassan megjelenik már tu­datunkban az a tény, hogy a reformok nem marad­hatnak el s hogy tennünk kell valamit a város és a falu között fennálló ellentétek kiküszöbölésére. Ez a bajok gyökere. Addig is igyekszem elveimet alkalmazni azok­nál a házaknál és épületeknél, ahol a véletlen al­kalmat ad rendszerem bemutatására. Csak nemrég ,sikerü­lt a teljes hangmentesség problémáját nem­csak házakra, de szobákra vonatkozólag is meg­oldani és még egy üvegházban is sikerült elérnem­­azt,­­hogy a külvilág zajából oda semmi sem ha­tolt be Mindez természetesen csak kezdet a város­épít­g forradalma már úton van és minden arra mutat, hogy a további fejlemények nagyon érde­­kesek lesznek. mm mm­ w w A Pesti Napló számára írta: Mm LE CONSUSSErt 1933 januáár 1

Next