Pesti Napló, 1933. szeptember (84. évfolyam, 198–222. szám)

1933-09-01 / 198. szám

I Ara 16 Kitér Ma: Tisztviselő Napló (Ingyen külön melléklet) — Teljes heti rádióműsor Budapest, 1933 A 84. évfolyam 198. szám Péntek, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ARAKJ Egy bóra 4.— pengi Negyedévre 10.80 pengő Félévre . . 2160 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap ..... 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG | Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL| Erzsébet körút 18—20 sz. TELEFOZM: 455—50-től 455—57-ig, 464-18 és 464-19. Szerkesztőség Bécsben» L. Kohlmarkt 7. ostroma Még mindig és már megint, a barna pro­paganda ostromgyűrűjében még mindig és már megint »kritikus napok« közt várja Bécs a felmentő... Európát. Diplomáciai alapon már egyáltalában nem­ lehetne »osztrák hely­zet«, hiszen diplomáciai alapon a kérdés már rég meg van oldva, hiszen az Amschlusst Ber­linben hivatalosan elejtették, hiszen vala­mennyi nagyhatalom síkraszállt Ausztria függetlenségéért. De ezzel szemben... ezzel szemben még mindig egymást követik a­ táma­dások Ausztria ellen és azoknak jelentősége nem kisebb, de nagyobb lesz azáltal, hogy ez a külső támadás... belsejében éri Ausztriát. Mert bár többnyire saját polgárai azok, akik a nácijelszavak deliriumában elbódultan ro­hannak neki — a falnak, de kétségte­len, hogy Bécs nem... Gráccal vagy Salzburggal áll szemben. Nem a náci­forradalom — fiókjaival, de magával az egész német nemzeti szocializmussal. Nem néhány száz, vagy néhány ezer »beszervezett« osztrák nácival áll szemben az osztrák kor­mány, nem egy párttal, hanem magával a for­radalommal, nem egy szervezettel, hanem egy folytatólagos államcsínnyel, egy olyan akció­val, amelyben a szervezkedés — merényletté, a propaganda­­lázadássá fajul, egy olyan ak­cióval, amelynek végcélja kétségtelenül az Anschluss... csak ép hogy .. .,Anschluss köz­joga nélkül, az Anschluss lényege — annak nemzetközi jogi formái nélkül, a pártpolitikai Anschluss, a nemzetközi jogi Anschluss­ nélkül. Hiszen nem kell magyarázni, hogy ha Ausztriában a nácizmus hatalomra kerülne, akkor Ausztria önállósága a múlté lenne... de nemcsak Ausztria önállósága lenne a múlté, hanem Ausztria — Európája és Európa Ausztriája is. De megrázkódtatással fenyegeti egész Európának, legalább is Európa jó részének közgazdasági életét — még győzelem nélkül is ez az akció, amely Ausztriát nem hagyja nyugodt élethez jutni és folytonos attentátu­maival, merényleteivel, támadásaival új és új válságokba sodorja ezt a kis országot, amely talán régi hatalmának fénypontján sem jelen­tett olyan ütközőpontot a nemzetközi életben, mint most. Ausztria most először próbált igazán ... osztrák lenni és igazán a magáé lenni. A maga életét élni, a maga hegyei közt, a maga fővá­rosában, amely valóban kedélyt és művésze­tet árasztott maga körül. Ami Ausztriában most folyik, az nem a pártok harca, hanem magának az országnak önvédelmi harca. Ezt a harcot igazán csak a befejezése által lehet abbahagyni, hiába állna meg a harcban a vé­dősereg, a kormány, ha pihenés nélkül foly­tatják azt a barna ostromló hadak. A hatal­mak részvéte, és rokonszenve mind Ausztria felé fordult,­­ Franciaország, Olaszország, Anglia ragaszkodnak az osztrák nép függet­lenségéhez. Ausztria nincs magára hagyva ebben a harcban, de néha mégis az a látszat, mintha egy Dávid viaskodna Góliáttal. Egy biztos. Maga az osztrák kormány szívesen békülne , ha hagyná... a náci. De a náciz­mus nem békét akarna, hanem feltétlen kapi­tulációt, hogy az ostromlott vár ártja meg magát, és tűzze ki a barna lobogót! Ezt pedig Ausztria nem teszi és nem teheti. Doli fuss, Ber, Vaugoin előtt ott lebeg Brüning. Schleicher, sőt most már Hilgenberg példája is. ők már látják, hogy a demokrácia idealisztikus ereje nem hajlítja meg a barna lázadás feervverét; ők már tanultak a német­országi példából: nemcsak azt tanulták meg, hogy minden politikai, képtelenség sehítsége is — ha engedik, hanem azt is, hogy csak akkor lehetséges egy ilyen »siker«, ha... tűrik. Min­denkinek joga van a demokráciához, kivéve azoknak, akik a demokráciát — a demokrácia felforgatására akarják felhasználni. Minden­kivel­ szemben érvényesíthetők az alkotmá­nyos küzdelem eszközei, kivéve azokat, akik nyíltan hirdetik az alkotmány letiprását, a diktatúrát. »Szemet szemért, fogat fogért.« Ez volt már néhány hét előtt az osztrák köz­biztonsági miniszter, Fey nyilatkozatának lényege. Most az a kérdés, mennyi erőt tud Ausztria önmagából meríteni ehez a küzde­lemhez. Ehez a küzdelemhez, melyet a maga nevében, de az egész világ számára folytat. A maga kockázatával — de egész Európa szá­mára. A mi számunkra a »német-osztrák« vi­szony alakulásából az a legfontosabb, hogy egy kis ország, amely szomszédunk, meg tudja őrizni a maga függetlenségét. Mi minden ön­védelmi harcot rokon­szen­vvel, nézünk, mindezt küzdelmet: a jogért, a rendért, az igazságért. Igenis, fontos az, hogy a saját ideáljai szerint boldoguljon s ne oktrojáljanak rá kívülről po­litikát, világnéz­etet, jövőt , vagy pusztulást. A régi Ausztriában járt az a szállóige, hogy: »mindig elkésik egy gondolattal«. Ha most elkésne, nem egy gondolattal késik le, hanem egy korszakkal; ha most elkésik, világ­történelmileg sem tudja behozni soha ezt a késést. A legkevesebb, amihez egy országnak joga van, hogy ne avatkozzanak bele bel­ügyeibe, hogy ne veszélyeztessék mindennapi életét ilyen mindennapi propagandarohamok. Se olyan események, amelyek­ Klagenfurtban történnek, se olyan események, mint amelyek Innsbruckban történtek. Sem olyan esemé­nyek, amelyek ... olyan zajtalanul történnek, mint például az osztrák postánál leleplezett nácikémszervezet, amely a megjelent hírek szerint a hivatalos levelezéseket és beszélge­téseket is ellenőrzés alatt tartott. Mennyi segítséget várhat Ausztria a Nép­szövetségtől? Ki tudja. Ez a »címzett« nagyon gyakran ismeretlen helyen tartózkodik ... Mennyit várhat a nagyhatalmaktól? Ez most fog eldőlni, politikai és közgazdasági vonat­kozásaiban egyaránt. Mindenesetre a legna­gyobb európai közérdek és főleg Közép-Európa nyugodt és egyenletes gazdasági fej­lődésének érdeke, hogy Bécs felszabaduljon az ostrom alól. De minél előbb ... Minél előbbi Tisza-folyó, Bacher és Talbot írta: Friedrich István Nagyon szép lehetett a tiszai emlékhajózás. Kedvesek a tábortüzek, a máglyák és a part men­tén száguldozó lovasok. Nem volt felesleges de­monstráció. Én legalábbis a munka demonstráció­ját látom benne. Annak az elhatározásnak a vi­lággákürtölését, hogy az uralkodó rendszer igenis a szőke Tiszát be akarja kapcsolni a nemzeti munkába. Legutóbb beutazták a Balatont, most behajóz­ták a Tiszát. Akkor is, most is, szép szónoklatokat hallottunk arról, hogy mi mindent kellene csi­nálni ezekkel a nagy vizekkel kapcsolatosan, hogy dolgozó társadalmunk prosperitását előbbre vigyék. Most már csak az a kérdés, hogy mindaz, ami­ről megállapították, hogy meg kell csinálni, mikor, hol és hogyan fog megvalósulni. Azután, hogy ott az ünnepélyes emlékhajózás keretében kibontako­zott elgondolások finanszírozását hogyan képzelik el. Szóval, a nyitány és a prológus után következ­nie kell a tulajdonképpeni előadásnak, a verejtékes és értékeket termelő munkának. Szinte elcsodálkozik az ember, hogy milyen gyorsan ment a teendők megállapítása. Filmsze­rűen pergett a hasznom, beruházások programja. Partok kiépítése, rakodók létesítése, tárházak eme­lése, hidak építése, a hajóforgalom növelése, hatal­mas csatorna- és zsilipművek létesítése és sok min­denféle egyéb feladat vonult el a hajókiránduláson résztvett előkelőségek szemei előtt. Mi minden volna itt csak egyedül a Tisza men­tén elvégezni való! Mennyi hasznos és produktív beruházás! És milyen kár, hogy ez­t a tiszai utazást nem bonyolították le már évekkel ezelőtt. Akkor, amikor a kincstár még százmilliós feleslegekkel büszkélkedett és Argonautáink egymás után hoz­ták haza a kölcsönöket. Akkor, amikor nem talál­tak egyéb hasznos beruházási lehetőségeket, mint a lillafüredi mélyfúrást és palotaszállodaépítést, a külföldi bérházak gründolását, különféle álszö­vetkezetek létesítését, önhibájukon kívül bajba került uraságok kastélyainak a megvételét, a bel­ügyi vigadó berendezését, a kelebiai uradalomnak a beinstruálását, a Budapesti Hírlapnak nyolc­millióval való alimentálását, a Bacher-féle malom­konszern adósságainak a kifizetését, a Talbot­centrále létesítését és egyéb hasonlókat. Micsoda hatalmas összeg jönne ki, ha csak ezekre a nekibuzdulásokra kiadott milliókat ad­nám össze. Mi mindent létesíthettek volna ebből a summából hazánk elhivatottjai. De maradjunk csak a két legutóbbinál. A Bacher- és Talbot-ügynél. Az elsőnél azt mondot­ták, hogy azért kell az államkincstárral a malom­konszern angol tartozásait kifizettetni, nehogy a külföldön magángazdaságunk hitelképessége meg­rendüljön. Ennyire voltunk még akkor rátartiak a bonitásunk szempontjából. Még magáncégek adós­ságait is kiegyenlítettük verejtékes adófillérekből csak azért, hogy fináncpresztizsünkön csorba ne essék. Némelyek szerint húszmillió pengőbe, mások szerint harmincmillió pengőbe kerül a kincstárnak a Bacherék szanálása. Ennyit áldoztunk a Moli­tium oltárán. Azt is mondták még akkor, hogy külpolitikai érdekek is kívánják ennek az ügynek ilyeténképpen elsimítását. De külpolitikai momentumokkal hozakodtak akkor is elő, amikor a Dunántúli Villamosmű léte­­sítése lett egyszerre a legsürgősebb »elgondolás«. És most itt van a Talbot-centrálé óriási befekte­téssel és súlyos amortizációs terhekkel, de ki nem­ használt kapacitással. Félbemaradt MÁV-elektri­fikálással. Ha a főváros nem áll kötélnek, akkor csak olyan parádés, villamosmű lesz a bánhidai, hogy hirdesse az egységespárti rendszer alkotási géniu­szát. Amely nem férvén már bele a bőrébe, olyan alkotásokban tombolta, ki magát, amelyekre egy­általában nem lett volna még szükség. Nekem tehát a Bacher és a Talbot jut az eszembe, amikor a szépen sikerült tiszai emlék­hajózásról olvasok. És felette sajnálom, hogy nem a Bacher meg a Talbot megszületése előtt indult el útjára ez a tanulmányi hajó. Mert akkor valószí­nűleg nem a Bacherre és a Talbotra mentek volna el azok a tíz- és tízmilliók, amelyek most olyan nagyszerű szolgálatot tehetnének, ha megvolnának.Hát nem pech az, hogy a bethlenizmus virág­zása idejében inkább Lillafüredbe, bérházakba, álszövetkezetekbe, protekciós szanálásokba, bel­ügyi vigadókba, Kelebiába, Budapesti Hírlapba, Bacher-konszernbe és Talbot-villamosműbe dugták

Next