Pesti Napló, 1933. december (84. évfolyam, 273–296. szám)

1933-12-01 / 273. szám

ELŐ FIZETÉSI ÁRAK« Egy hó­ a 4.­ pengő Negyedévre 10.80 pengő félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 32 fillér FESTI NAPLÓ Ara 16 Kitér Ma: tisztviselő Napló (Ingyen külön melléklet) — Teljes heti rádióműsor Budapest, 1933 84. évfolyam 273. szám Péntek, december 1 SZERKESZTŐSÉG­i Rákóczi út 54 szám. KIADÓHIVATAL, Erzsébet Körút 18—20 as. TELEFON: 455—50-től 455-57-iől, 464-18 és 464-19 Szerkesszöség BécsbefM L, Kohlmarkt 7 A hazafiasságról írta: Friedrich István Uniformist fognak kapni a nemzeti egység él­harcosai Most már ez biztos. Amint már e he­lyen megírtam, ez ellen senki kifogást nem tehet. A polgári ruhákat pedig nemzeti jellegűvé akar­ják tenni. Egy kis vitézkötéssel és mi egyébbel magyaros stílust akarnak belé ojtani. Ez is rend­ben van. Elvégre nem kényszerről van szó. Akinek ked­ve és pénze van hozzá, az megcsináltathatja ma­gának ezt is, azt is. Bizonyára lesznek sokan, akik különösen a nemzeti egység formaruháját fogják nagy büszkeséggel viselni, mert ezzel mód­jukban lesz ország-világ előtt dokumentálni, hogy ők a pozitív, konstruktív és megfelelő mell­bőségű kiválasztottakhoz tartoznak. Én tehát teljesen megértem, ha valaki idegen­hangzású nevét megmagyarosítja, ha az egysé­gespárti meggyőződését ruházatával is dokumen­tálja, vagy ha az egyszerű Névtelen Adófizető magyaros motívumokkal díszíti fel civilruháját Nem szeretem azonban azokat a honfiakat, akik reggeltől estig verik a mellüket, hogy ők ilyen és olyan hazafiak. Hogy ők így meg úgy szeretik a hazát és a nemzetet. Akik lenézik azt a szorgal­mas, dolgor és önérzetes polgárt, aki nem külső­ségekben akarja nemzeti mivoltát kifejezni, ha­nem verejtékes munkában és a polgári kötelezett­ségeknek hű és pontos teljesítésében akarja le­morzsolni élete napjait. Csak óvatosan annak a hazafiasságnak a folytonos durrogtatásával. Nem hangoztatni kel­lene ezt annyira, hanem inkább a mindennapi életben szorgalmas munka és szívós tevékenység formájában gyakorolni. Az igazi hazafiasság inkább a szántóvető mun­kában, a műhelyek, boltok és hivatalok szorgos­kodásaiban nyilvánul meg, mint a szónoki dobo­gókról és demagóg hordókról elpuffogtatott frázi­sokban. Aki becsületes munkával keresi a kenyerét, aki hűséges odaadással gondoskodik a családjá­ról, aki utolsó garasa erejéig eleget tesz az adó­fizetési kötelezettségeinek, ha sor kerül rá, hazája védelmében élete feláldozásával is hajlandó részt­venni és aki minden célkitűzésében ezeréves al­kotmányunk szellemét és a törvényt respektálja, az az én szememben jó magyar hazafi. Még akkor is, ha régi családi nevéhez ragaszkodva, azt meg nem magyarosítja és megelégszik az egyszerű, zsi­nórkötés nélküli civilöltözettel Miért van arra szükség, hogy állandóan a ha­zafiasságról beszéljünk? Hiszen abból, hogy va­laki a szájával milyen hazafinak vallja magát, még nem lehet megállapítani, hogy az illető lé­nyegében és valósággal milyen hasznos polgára az országnak. A szorgalmas kubikos, aki testi erejének utolsó megfeszítésével tolja a taligát és verejtékes gara­saival igyekszik családját ellátni, az én szemem­ben sokkal jobb hazafi, nekem sokkal kedvesebb testvérem, mint az a világfájdalmas ábrázatú Mokány Béres, aki árvalányhajas kalpaggal a fején örökké csak a hon állapotán búslakodik, de semmi komoly és hasznos munkát nem végez. A demonstratív hazafiasságnál többet­ ér a gyakorlati. Mert az igazi hazafiasság a szellemi és gazdasági értékek produkciója révén járul hozzá a nemzet erősítéséhez és gyarapításához. A szónok­latokbann és jelmezekben tüntető patriotizmus azonban meddő időpazarlás, ha az ebben elöljáró élharcosok ugyanakkor a nemzeti munkában nem vesznek tevékenyen részt. Mit dolgozik, mit tanul és mit''tud, hogyan küszködik, hogy keresi mindennapi' kenyerét, hogy látja el a családját és juttat-e más magyar­nak is munkaalkalmat, ezek azok a kérdések, amelyekre először feleletet kell kapnom, hogy megalkothassam magamnak valakiről a vélemé­nyemet a hazafiassága fokáról. Nekem hiába kuruckodik és ham­dabandáz a kávéházi élharcos, az a minden lében kanál, az az örökké ráérő, kvaterkázó, füstkarikákat eregető, gravameneket harsogó hazafi. Én még mindebből nem tudom, hogy kihez van szerencsém. A sváda engemet hidegen hagy. De­, ha belépek egy műhelybe és látom a kö­tényben dolgozó iparost, vagy irodájában a szel­lemi munkát végző lateinert, vagy a boltban a pult mögött küszködő kereskedőt, vagy a földjét művelő magyar földművest, akkor nincs nekem még arra is szükségem hogy akármelyikük a hazafiságának a puffogtatásával mutatkozzék be nekem. Mert nekem az az élettapasztalatom, hogy a dolgos ember, a nap minden drága, óráját felhasználó munkás és polgár, a hazának is hű fia, akinek nincsen szüksége, hogy nap-nap után a hazafias­ságból kioktassák. Az igazi patriotizmus a munkában, szorga­lomban, közteherviselésben és az­ egyéni függet­lenség m­egóvásában éli ki magát. Nincs szükség a külső ismérvekre annak igazolására, hogy létezik. Rengeteg mostanában a hazafias frázisok el­adásával foglalkozó kocséher. Mialatt megfelelő tiszteletdíjak és egyebek ellenében az egységes párt fáklyáit lobogtatják és az úgynevezett nem­zeti egység lampionjait hordozzák körül, a dol­gozó társadalomnak állandóan népies előadásokat tartanak a patriotizmusról. Éspedig olyképpen, mintha a jó hazafi az egységes párt paradicsomán kívül már meg sem élhetne. Hogyne, hogyne. Egységes párt, nemzeti egy­ség és hazafiság. Ez mind együttvéve egy szent­háromság, amelyen kívül nem ér az élet egy fa­batkát sem. A fogalmak mixtum composituma, amely a narkotikum szerepére van szánva. Csak­hogy a magyar dolgozó társadalom nem él már bódító szerekkel. Elege volt belőlük. És ezért a hazafiasságot is a saját feje és szíve szerint gya­korolja. Aki ezen változtatni akar, az sziszifuszi munkára vállalkozik és arra csak fiaskó várhat. „A revízió ki fogja békíteni egymással a Duna-medence népeit." Ha ez a béke nem születik meg, a Duna völgye megint német vagy orosz irányítás alá kerül — Hogyan lehet igazságot tenni a kis népek között? — A volt monarchia küldetése és pótlása — Kata­sztrofális helyzetet teremtettek a békeszerződések területi intézkedései Gróf Bethlen István előadása az angol Balkán-komitéban a trianoni szerződés revíziójáról London, november 30. Nagy és díszes közönség töltötte meg a West­minster-palota hatalmas tölgyfaburkolatú bizott­sági termét, ahol a Balkán-bizottság rendkívüli ülésén gróf Bethlen István megtartotta angliai előadássorozatának befejező előadását. Sir Edward Boyle elnök megnyi­tó beszédében meleg hangon üdvözölte a bizotttság előkeltő ven­dégét, hangoztatva, hogy szokatlan az hogy a bi­zottság nevei balkáni állammal is foglalkozik. Azonban gróf Bethlen­s­tván londoni látogatása azt a kivételes és el­­nem mulasztható alkalmat nyújtotta, hogy a Balkán-bizottság meghallgat­­hassa egy európai hírű vezető államférfiú előadássát, aki Magyarországról nemcsak a tárgy párat­lanul alapos ismeretével, hanem a pártatlan tár­gyilagos európai szempont magaslatáról is beszél Éppen ezért kötelességének tartotta, hogy kilétem lessen megnyissa az ülés kapuit azok előtt is, akik nem tagjai a bizottságnak, hogy ily módon az angol közvélemény minél szélesebb rétegei okul­hassanak gróf Bethlen István előadásából. Lord Noel­ Buxton, volt munkáspárti földmű­velésügyi miniszter, a bizottság megalapítója, emelkedett ezután szólásra. Az előadás tárgya ál­talános rokonszenvvel találkozik az angol közön­ség körében nyert aki csak Budapesten járt, kivé­tel nélkül mint Magyarország lelkes híve tért vissza. Európa politikai földrengésterülete Gróf Bethlen István mai utolsó angliai elő­adásában a trianoni szerződés revíziójával foglal­­­kozott Európa egyéb aktuális politikai problémái­nak szemszögéből. Kifejtette, hogy Európának az a területe ,amelyen a világháború következtében a politikai uralmi viszonyokban és az államok ha­táraiban mélyreható változások állottak be, rövi­den az európai kontinens politikai földrengéste­rületének nevezhető. Ez tulajdonképpen széles sáv, amely a Finn-öböltől a Száva—Duna-vonalig, a Balkán félsziget alapvonaláig, a germán és orosz nép lakta területek között déli irányban szé­lesedve­ terül el. A háború előtt e terület birto­kosa három nagyhatalom volt: Oroszország, Né­metország és Ausztria-Magyarország. Ma Észtor­szág, Lettország, Litvánia, Lengyelország, a cseh­szlovák állam, Ausztria- Magyarország, Jugoszlá­via és Románia, tehát kilenc ország osztozkodik a terület felett, amelyen azonban nem kilenc, ha­nem tizenhárom nemzeti öntudatra ébredt nem­zet lakik: az észtek, lettek, litvánok, lengyelek, csehek, tótok, rutének, osztrákok, németek, ma­gyarok, szlovének, horvátok, szerbek és románok. Európa legnagyobb érdeke fűződik ahoz, hogy ezen a politikai földrengésterületen végre tizenöt év után a végleges nyugalom helyreálljon és az ezen a területen lakó tizenhárom kisebb nép egy igazságosabb osztály révén egym­ás­t kibékíttes­sék. Mert vagy sikerül e kis népek között igazi békét teremteni, vagy újból német, illetve orosz vezetés alá kerülnek. De hogy ez nem fog mindig békés úton lefolyni, az minden kétségen felül áll. Most van meg a kellő időpont az új rendezés ke­resztülvitelére, amíg legalább az érdekelt partne­rek, az orosz és a német, nem szólhatnak olyan döntő súllyal az eseményekbe, mint később. A mai helyzetben a német és az orosz nép hozzájárulásával lehetne a kis népek között igazsá­got tenni és a szóbanforgó területek viszonyait véglegesen rendezni, amin újabb szövetségi köte­lékek és blokkok nem jönnek létre, amelyek az ilyen békés rendezésnek esetleg újból útjában fog­nak állani. , Európa említett területe tulajdonképpen há­rom részre oszlik s ennek meszser­ien van balti­kérdés, lengyel­ kérdés és a di­ótai államok kérdése. Az előadó csak az utóbbiról akar szólani. Mi volt az osztrák-magyar­­ monarchia ? " Az osztrák-magyar monarchiában minden nő-

Next