Pesti Napló, 1934. január (85. évfolyam, 1–24. szám)

1934-01-03 / 1. szám

Az autó meg a szekér Írta: Friedrich István Megint leállítottak vagy ötszáz automobilt Budapesten. Csak a fővárosban. Hogy vidéken mennyit vontak ki a forgalomból most az 1933-as év utolsó autóadó-negyedének a lejártával, azt még e pillanatban nem tudom. De eléggé vigasz­talan kép ez a morgue-ba helyezett ötszáz buda­pesti gépkocsi is. Bővebb adatokra már igazán nincsen szükség. De hiába helyezik el ezeket az autókat a kü­lönböző raktárakba. Hiába állítják le a motoraikat és eresztik ki a benzintartányaikból a benzint, a gépkocsik, ha nincsenek is már üzembe­n, ha nem is száguldoznak már az országutakon, mégis be­szélnek. Igen, megszólalnak ott a sötét magazinok­ban és ellamentálják egymás között, hogy hogyan is jutottak ebbe a szomorú, leépített állapotba. Úgy kezdődött ez a temetés, hogy a konszoli­dáció nagyjai éveken át mindig arról szónokoltak, hogy istápolni kell a hazai automobilizmust. Hogy hóna alá kell nyúlni. Amint azt egy decenniumon át a mezőgazdasággal is tették. Ahogy örökké a mezőgazdaság megsegítéséről prédikáltak, úgy magyarázták az autótulajdonosoknak, hogy meny­nyire fontos az automobilizmus. Hogy mennyire egyetemes nemzeti érdek annak minden téren való támogatása. .• ,'' Hát ez a támogatás­­! is kezdődött. Csak úgy ömlöttek szép sorjában ezek a támogatások. Kez­dődött a benzindrágítással, a motalkóval és az autóadóval. Azután a látszatadóval rémítgették a gépkocsitulajdonosokat. Igaz, hogy a látszatadó­rendeletet visszavonták, de az ezzel kapcsolatosan kiadott bizalmas utasítások mégis csak érvénye­sültek. Rásóztak később az autók vételárára hét százalék fázisadót. A gumiabroncsokat is hasonló mértékben adóztatták meg. Most újévi ajándékul pedig a benzint és olajat is hétszázalékos forgalmi­adóval sújtották. Szóval, a tulajdonostól egészen a gumi­abroncsig mindent úgy megadóztattak, hogy a tulajdonos kénytelen volt gépkocsijából kiszá­llani és a villamosra, autóbuszra, legfeljebb a taxira átszállani. Az autó meg bekerült a sötét raktárba. A meddő semmittevés házába. És ott ásítozik. Sztrájkol az adóhivatallal szemben. Éhségsztrájkba fogott. Nem fogyaszt se benzint, se olajat, se gu­mit. Leállt. Kikapcsolódott az életből. Leépült és elaludt. Lám, a mezőgazdaságot is addig támogatták, segítették, gyógyítgatták, amíg agóniába esett. Az automobilizmust is addig istápolták és kurblizták, amíg megfeneklett maga az autó. Ahogy ők mond­ták, alágyujtottak az automobilizmusnak. Hát »így néz ki ez az alágyujtás«. És építették a nagy autósztrádákat betonból, aszfaltból és egyéb anyagokból. Hogy az ő vonal­vezetésük által kifejlesztett automobilizmusnak legyen hol érvényesülnie. Hogy száguldhassanak, röpülhessenek százkilométeres sebességgel a gép­kocsik. Mert az idő pénz. Ma nem érnek rá a fontos ügyekben eljáró polgárok vonatösszeköttetések után igazodni Vége a dilizsánsz és a postakocsi kedélyes világának. De még a személyvonatokon való bumlizásnak is. Sokan már azt is mondták, hogy talán kár ennyi pénzt beleölni az autó­utakba, hiszen jön a repülőgép, mint leggyorsabb és így legolcsóbb közlekedési eszköz. Szép cikkek­ben magyarázták nekünk a szakértők, hogy a leg­gyorsabb közlekedés a legolcsóbb. Hogy az idő­vel való spórolás tuladonképpen gazdagodást jelent. És gazdagodtunk. Ki gyorsabban, ki lassab­ban. A teherautók meg elkezdtek a­­,betonutakon fuvarozni. Gyorsan és olcsón. Háztól házhoz átra­kás nélkül. Éjjel-nappal. Hiszen ezért építették az autóutakat és a gyorsaság a racionalizálódás lé­nyege. Ha sorsunk bölcs, előrelátó és elhivatott nagyjai nem akarták volna, hogy teherautók áru­kat szállítsanak, akkor nem építettek volna drága kölcsönökből autóutakat. Ugyebár ez világos? De jött a MÁV. És észrevette a fránya teher­autókat. Akik vele konkurrálni merészkednek.,Siet­nek. Még jobban is néha, mint maga a mélyen tisztelt MÁV.. A vasúti sínek mellett futott a be­tonsztrádán az autó Azt mégsem lehetett tűrni. Te­hát ellengőzt eresztett az egész megbolondult automobilizmusba Egyszerűen részben betiltották a teherautón való fuvarozást, részben pedig­ kar­telba kényszerítették a teherautótulajdonosokat a MÁV-val, így következett be az általános »visszakozz!« az uralkodó rendszer automobilizmusfejlesztő kon­cepcióiban és elgondolásaiban. Az autósztrádákon ritkultak a teherautók. A MÁV mozdonyai kissé vígabban pöfékeltek. Amit a teherautófuradozás terén a kormányzat támogató, előmozdító és­istá­poló intézkedései nem végeztek el, azt a MÁV ellengőze intézte el. És miként a városokban a személyautók ké­­y­szernyugdíjba vonulnak, úgy megfogytak az áru­fuvarozó teherautók is az autósztrádákon. Csak­hogy! Feltűnt a MÁV-nak egy újabb konkurrense: a jó öreg parasztszekér. Árukat és terményeket szállítva százkilométeres távolságok között. Az olcsó lovak, az olcsó munkaerő, az olcsó zab érvé­nyesülni akarnak a gazdasági életben és birtokba veszik az elárvult autóutakat. A gazdaságpolitikai eredményekhez, íme te­hát csatlakozik megint egy újabb, az autósztrá­dákon hors concours döcögő parasztszekér. Megint egy újabb specialitás. Még megéljük, hogy a parasztszekér fogja megfizetni az autóútadót is. Budapesten esszük Európa legdrágább kenye­rét, holott nálunk a búza a legolcsóbb. Nálunk leg­nagyobb a fejenkénti eladósodottság. Mi viseljük a nemzeti jövedelmünkhöz képest a legsúlyosabb közterheket. Csupa rekord. Csupa specialitás. El­hibázott gazdaság - és pénzügypolitika eredmé­nyei. Most meg kisül, hogy elhivatottjaink addig gyámolítgatják az autót, amíg parasztszekér lett belőle. Parasztszekérre konszolidálódott a gépkocsit ! Ára 16 fillér Budapest, 1934 85. évfolyam 1. szám Szerda, január 3 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON : 455—50-től 455-57-ig, 464—18 és 464—19. Szerkesztőség Bécsben! I., Kohlmarkt 7. Ma: Tudományos és Technikai Napló (Ingyen külön melléklet) A francia jegyzék­ messzemenő engedményeket tesz a leszerelés terén Németországnak, ele ugyanilyen biztosítékokat követel Az újévi barátságos hangú francia emlékiratot nem fogadta visszautasítás Berlinben Rosenberg horogkeresztes külügyi főnök nyilatkozik a német vágyakról és követelésekről Simon angol külügyminiszter Rómában Berlin, január 2. (A Pesti Napló tudósítójának telefonjelentése.) (United Press.) A francia emlékirat, amelyet François­ Poncet berlini francia nagykövet újév napján nyújtott át Hitler kancellárnak, sokkal terjedelmesebb, sem mint várták, mert minden felvetett kérdésre kimerítően válaszol. A diplomá­ciai okmányról egyelőre csak annyi szivárgott ki a nyilvánosságra, hogy rendkívül barátságos hangú. Hitler kancellár­­ elutazott Ober-Salzberg környékén lévő főár­i­óra, ahová tanácskozásra hívta a nemzeti szocialista párt vezérlő tagjait. Január 4-ikétől 7-ikéig fog tartani a vezérlőtanács gyűlése, tehát a német birodalmi kormány vála­sza a francia emlékiratra addig késni fog Hitler kancellár távolléte miatt, de az is halasztást okoz a válasz elküldésében, hogy megelőzőleg a német birodalmi külügyi kormány érintkezésbe fog lépni Rómával és Londonnal. Berlin, január 2. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A francia aide-mémoire a német sajtóban egyáltalán nem talált olyan rideg fogadtatásra, mint az előzetes kommentárok után várni lehe­tett volna. Német részről szemmel láthatóan azon igyekeznek, hogy tompítsák a ném­et--francia konfliktus élét s az aide-mémoire szövegét azért egyelőre nem is hozzák nyilvánosságra. Csak a római tanácskozások befejezése után ad választ Németország a francia jegyzékre Berlin, január 2. Mialatt Rómában kezdetüket veszik a meg­beszélések Mussolini és az angol külügyminisz­ter között, a berlini külügyminisztériumban an­nak a terjedelmes francia »aide memoire«-nak áttanulmányozásával foglalkoznak, amelyet Fran­cois­ Poncet berlini francia nagykövet újév nap­ján nyújtott át a birodalmi kancellárnak és a külügyminis­zstern­ek. A megbeszélések folytatása dolgában a döntés német részről csak a római tanácskozások befejezése után történik meg, úgy­hogy német válaszra a jövő hét előtt nem lehet, számítani. Egyelőre Berlinnek az az álláspontja, hogy a kezdeményezés a többi hatalmat illeti meg. Miért volt a nagy francia sietség ? Páriz­s, január 2. Az esti lapok úgy értesülnek, hogy szombaton este az angol kormány lépéseket tett a francia kujtin­arynál a ki­­ernek szóló jegyzék módosítása céljából. A francia kormány azért sietett a jegy­zék átadásával, hogy idejében kivonhassa magát az angol nyomás alól. Párizsban attól is tartottak, hogy Rómában és Londonban a jegyzék tartalmát még annak átadása előtt vita tárgyává találják tenni. A Liberté úgy tudja, hogy szombaton este Paul­ Boncour telefonon utasította Francois­ Poncet-t, hogy a jegyzéket haladéktalanul adja át. A jobboldali Journal des Débats helyteleníti ezt a nagy sietséget, amelynek hivatalos helyen adott magyarázata inkább meglepetést, mint meg­elégedést kelt. A francia kormány eze­k szerint sa­ját álláspontját csak megfutamodásszerű eljárás­sal tudta megvédeni. A francia jegyzék tartalmáról írva a Paris Soir igen megbízható forrásból úgy tudja, hogy a jegyzék a leszerelés terén messzemenő engedmé­nyeket tesz, de csak azzal a feltétellel, ha Német­ország viszont biztosítékokat ad a kotea­i jellegű alakulatoknak feloszlatására és ha általában min­den újra fegyverkezésről lemond. A lap berlini tu­dósítója szerint a német kormány nehéz helyzetbe kerül: e­gy felől semmi esetre sem akar lemondani az újrafegyverkezésről, másfelől pedig a nemzet­közi közvéleményre való tekintettel nem utasít­hatja el állandóan a Franciaország részéről érkező békülékeny javaslatokat. Berlin mindenesetre megvárja, hogy a külföld állást foglaljon és csak azután hoz majd döntést. A Temps vezércikkében siet ismételten han­goztatni, hogy a francia emlékirat egyáltalában

Next