Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)

1934-02-06 / 28. szám

4 • Báli éjszakák Vitézi bál Február 3-án, a Vitézi bál hagyományos napján, a Vigadó pálmákkal, babérfákkal dúsan díszített hallja, lépcsői és termei már 9 órakor szikrázó fényözönben úsztak, s a Vigadó előtt megkezdődött az autók fel­vonulása is. Féltízkor a hall­a a ruhatárak már tele voltak ra­gyogó, aranysujtásos, csillogó érdemrendes atillákban pompázó katonatisztekkel, ékszeres, belépős, uszályos ruhás asszonyokkal s csipkébe és muszlinba öltözött fiatal leányokkal. Háromnegyed 10 kor érkezett Gömbös Gyula mi­niszterelnök frakkban s utána pár perccel később Ke­resztes-Fischer belügyminiszter és felesége. Az előkelőségek részére fentartott emelvény ekkor már majdnem fele volt. Baloldalán még ebben a szín­orgiában is feltűnő színfoltot adott a Jeruzsálemi Szent Sír lovagrend négy tagjának hófehér, lágy szövetből készült, csillogó fehér selyemmel bélelt, vöröskeresztes köpenye, amely szélesen terült el a székek előtt, a vö­rös szőnyegen. Ezt a legkivételesebb alkalmakkor lát­ható formaruhát: Harsányi Jenő, Vágfalvi Quittner Ervin, Szentváry Alfréd és Klemm Árpád viselte. Az emelvény másik oldalán a Johannita Rend két lovagja ült, frakkjuk gomblyukában a rend csillagán val.. Ezek: báró Feilitzsch Berthold és báró Radvánszky Albert voltak. 10 órakor József főherceg tábornagy érkezett, bal­kezében az arany, ékkövektől ragyogó marsallbottal, s 10 óra 15 perckor a Himnusz hangjai mellett bevonult Horthy Miklós és felesége, a bálbizottság s a táborno­kok kíséretében. A Himnusz után vagy száz első bálozó leányt mu­tattak be a kormányzópárnak. A bemutatást, kétperces beszéd után, Garamszeghy Sándor, a Nemzeti Színház örökös tagja végezte. A kislányok közt, a bemutatás alatt oly nagy volt az izgalom, hogy a mély meghaj­lást többen elvétették. Bemutatás után a tükörteremben felállított vitézi ház udvarából Do­hnányi zenéjére Riedl Margit mozgás­művészeti tanár és növendékei táncoltak ki a bálterembe­n színpompás jelmezekben, fejükön mezei virág­koszorú­val az aratólányok táncát adták elő. Közben Riedl Mar­git aranykalászkoszorút adott át a kormányzónak e mondat kíséretében: *A magyar vetésnek viharfelhők alatt is van aratása, de megpróbáltatásaink sötét ferge­tegén túl fel fog ragyogni a magyar hit és élniakarás boldog verőfénye.« Utána Gebauer Nóra, az egyik aratólány szintén aranykalászból és mezei virágból font koszorút nyújtott át a kormányzónénak a következő szavak kí­séretében:­­Aki jóságot vet, hálát arat. Ékesítse nemes homlokát méltóan a magyar munka hálakoszorúja.­ Ezt a Ludovika-Akadémia TI-es főcsoportjának régi, vörös huszár-jelmezes, vitézi toborzó tánca követte Bi­hari és Csermák zenéjére, f­öldváry Ferenc szigorló jo­gász szólószámával. A toborzó után a vitézi csárdás következett, amelyet az aratólányokkal a huszárok s az első bálozók táncoltak el. Közben az addig félkörben álldogálók is megmozdul­tak, s a bálterem pár perc alatt hullámzó, kavargó, szín­pompás forgataggá vált, amelyből kivillogtak a zöld, aranysujtásos vagy fekete, vitézkötéseg atillák, diadé­mos női fejek s a csárdászene pattogó ritmusából itt is, ott is kihallatszott egy-egy sarkantyúpengés. A keringő a­latt már a büfék is megnépesültek. Fenn az emelvényen a kormányzó felállt, hátrább vonult a hölgyek és tábornokok közé, a kormányzóné pe­dig — aki egészen halványszürke szatinruhát s magas briliáns diadémot viselt — József főherceggel kezdett beszélgetni. Ott láttuk még körülöttük a folyton változó, moz­galmas képben: Sipos Árpád altábornagyot és felesé­gét, aki fekete szaténruhát, rövid, zöld ezüst-brokát be­lépőt, hatsoros igazgyöngynyakékot viselt nagy, antik aranycsattal, Naményi Koncz Erbach Odescalchi her­cegnőt fekete laméruhában, nagy strucctoll legyezővel, Keresztes-Fischernét kénsárga, hosszúuszályos szatén, ruhában, Szentkereszthegyi Kratochwill Károly altábor­nagyot, Fabinyi Tihamért s feleségét rózsaszínű tasb­an, nagy rózsaszínű mályvarózsadísszel, Nagy Pál altáborna­gyot s vastag arany epülettejével Matteosi alezredes olasz katonai attasét, Röder Vilmos gyalogsági tábornok vezér­kari főnököt és feleségét fehér kreppszatén ruhában, ezüstlamé fejdísszel. Báró Arz Artúr vezé­rezredest,­ifj. Horthy Istvánt, Sándori Sönner Odillo altábornagyot és feleségét tompa zöld muszlimruhában. Zalay József altábornagyot, Lázár Andor ezredest, Igmándy , He­gyessy Géza testőrezredest és feleségét fehér szatén­ruhában, fekete dísszel, gyémánt fejekkel. Vogt Walde­már gyalogsági tábornokot és feleségét eiklárrenlila ruhában sötétebb lila dísszel tüllképpel. Guilleaume Árpád altábornagyot, Kárpáthy Kamillo vegyesdandár parancsnokot és feleségét zöld marokén ruhában, bri­liáns dísszel. Szunai Szinny Béla cseadlőrségi felügyelőt. Farkas Elemérnét hosszúuszályos fehér, feketekeppes ruhában. Shvoy István altábornagyot. Nánássy M­ary vegyesdandárparancsnokot, Hegebrandt Antal nyűg,, tüzérségi tábornokot. Temessy Milán ezredest és fele­ségét zöld szaténruhában briliáns ékszerekkel és De Benoville francia katonai attasét. József főherceg 12 óráig, a kormányzópár pedig 12-ig maradt a bálon. A rendez.*«, díszítés óriási munkája Oszlányi Kornél őrnagy érdeme.­­ A zenét Friesau Richárd főzeneigazgató vezetési­vel az 1. honvéd gyalogezred zenekara és Bura Károly cigányzenekara szolgáltatta. A bálon a következő hölgyek. ..jelentek meg:­­ Asszonyok: Harsányi Jenőné vitéz Kósa Vincéné. Lehottné Perényi Mária nattyenyedi Borsot Miklósné­ Bíró Rá­­dórné Pálfy Gyuláné Afráné dr-né. özv. Wtt+nPz Al^hárdné­dr Rendek Károlyné. vitéz Kalándy Tiidréné r­enikó _KcMn«zky Tivadarné. T­tt^s: Ablonczy F.rnöné dr. Fehér T.á«*lóné. Vértes­aljai Vértesy Sán'nrné. vlté* FmMI H'chiWní. vitéz Kerv Kán­dorné. nemes No­réky OAhorné dr. SzabA Tt­"é dr. Gp­st' Tjimbo­rtné vitéz Ktpní­v Aurélné... dr KAjtrAn LA" 7,1'.né vitéz Calánthay r.nack Tiva-'arné .vitéz Szirányi . Rezs.Sné. Szent-Andrássy Tiborné, dr. K­ovsasyné' Zaiatnai-SiURmer Manyi, vitéz Szittya Nándorné. ifj. dr. Tickler Jánosné. Camerle Rajmondné. Andor Józsefné, csikszentm­ihályi Sándor Ernőné, budakeszi Weörös Lászlóné vitéz Zámbory Gyuláné, BAnát­y Károlyné Schmidt Henrikné, Hannauer Dezsőné, Rottmann Endréné, lovag Kammarina Vilmosné Kutenics Rezsőné, Molnár Gézáné, dr. Szállősy Jeniiné, dr. Szappanos Z­n­tónné dr. vitéz Bartha Ber­talanné, dr. Dani Pálné dr. Gonda Józsefné, özv Benda Kál­mánné, vitéz réti Nemessányi Aladárné, dr Vittek­ Perényi Zoltánné, Szabados Lászs­­né, Kapol­ka Jánosné Kovács Istvánné Hordosy Lajosné, dr. vitéz Szentkuthy Istvánné Lenkey Lehelné, Vigyázó Lászlóné, Sil­ay­­Tenőné, Wellmann Oszkárné, Demete Károlyné. özv. Beniczky Tamásné özv. Keincz Gézáné, Poppel Gusztávné, Ludjinszky Lajosné, OJT Ol Imréné Lázár Sándorné. lovag Dozzi Dávidné, dr. Fo­vát­h Jenőné, Király Ando­né. vitéz Péterffy Jenőné özv. Szű­ts Mózesné Garcfy Józsefné, balatoni Parkas Zoltánné M. Karsay Ele­mérné, zv. griff Jeste Hohné sz. Kenéz Irén, Mierka Alfrédné, vitéz Békey Bélá­né, özv. Heeger Gyuláné, dr. Koppány Istvánné, Matolcs­v Att­­áné, Fleeger Árpádné Darvassy Ambrusné, Kisfalvy Alajosné Fery Tálné, békási vitéz Békássy Endréné, özv. Korintos Károlyné­, vitéz Sepsy Pálné, Hummel Edéné, dr. Daláry Ákosné, özv. Andor Józsefné dr. I­­vente-Littomeri­aky Nániorné, özv. Kun Józsefné, Hajáé Alfrédné, vitéz Székely Lajosné, dr. Szél­ Imréné, vitéz Szondy Györgyné, Hajnal Hohldampf Gézán­é. Flanky Béláné vitéz Keresztes-Fiseher La­josné, Toldy Árpádné, Csorba Istvánné, Bezerédy Tiborné. v­­én Szalontai Nagy Lászlóné, Bagyik Árpádné, vitéz Horváth Mizi né. dr. v­téz Krasznahorkay Jánosné Ki­jelenet Jeszenszky Gyuláné, Telbisz Ottmárné. vitéz Endrédy Józsefné, dr. Pátzné, Macskássy Ilonka ld. Stefanovics Gyuláné, Ifj. Erdőssy Lajosné dr. Elekes Dezsőiné vitéz Ortvay Bélánné, dr Maurer Ferencné, özv. Dusek Aladárné, vitéz Fehér Xavéré, dr Sántha Gyuláné, Janioséfc Istvánné Schmidt Mártonné, László Gyuláné, Fodor G­iborné, Zapfl Li­­ri­nc­né, Gábri Ele­mérné Péchy Kálmánná, Inkier Pálné, vitéz Jeney Zoltánné, vitéz Harkácsy Gyuláné, Halitschka Antalné, vitéz Csóka Ferencné vitéz Halmay Máriuszné, Húsz Vilmos Emilné Schiffler Ottmárné, dr. Zama­róczi Zamaróczy Zsl­rmondné, vitéz Fodor Árpádné, Schiller Lászlóné, Loydl Gézáné, Palásthy Endréné, vitéz Szokolay­­ Lászlóné, dr. Réthy Endréné, Varga Józsefné vitéz Kápolnási Andorné, vitéz Pap Béláné, vitéz Tamóy Tiboldné, vitéz Pap Lászlóné vitéz Tardos Gézáné, Jak­aay Mihályné, Martinidesz Petríné Bak Sándorné, Magyary Imréné, Bruckner Edéné, vitéz Oszlányi Józsefr­é, vitéz Bihary Istvánné, özv. vitéz Dán Tódorné, Róna Zoltánné, vitéz Szevesy Jánosné dr. vitéz Nagy József­né, vitéz Szatmáry Károlyné, dr. vitéz Morotvay Lászlóné, vitéz Rezeky Árpád Béláné vitéz Varga Jánosné, Demele Károlyné, Darnói Csomtos Istvánné, vitéz Pápay A­l­ajosné. Talnay Pálné. r. Tu­rku Sándorné. Bzv. Potkó Jánosné, Csegléd­y Ákosné. Nagy Ferencné, vitéz Ortvay Béláné.­­­eileczky-Grlobieh Viktorné Lázár Sándorné Terbisz Ottmárné. Borscha Károlyné, Farkas Elemérné, Ottenreicher Károlyné, Dé-Földy Sándorné, vitéz Igm­ándy-Hegyessy Gézáné, Poppal Gusztávné Szigliszt L­ászlóné, Szende Ferencné, özv. Andor Jazsefné Csikszentmihályi Sá­ndor Ernőné, özv. dr. Fele« Gáborné, Ha.•iM Józse­fné, Simon Mihály Pálné, vitéz Kapronczay Istvánné V­ághy Jánosné, Semjén Aladlárné Czájlik Lajosné, Bagyik Árpádné, vitte Naményi Koncz Erba Odsc­haldil Viktorné, vitéz Nagyib­aki Rátz Jenőiné, vitéz Naményi Koncz Nándorné, vitéz Temessy Milánnné vitéz Stellebront Antalné, Feuchtórszlében Kornélné, vitéz Szentkuthy Jánosné, vitéz réti Nemessányi Aladárné Gyulai Ödönné, St­er Józsefné, Bató Istvánné, vitéz Kerstenfelsi és hegyaltai Pacor Józsefné, dr. Horváth Jenőné, vitéz Békey Béláné, vitéz Kudar Lajosné, vitéz Pados Andrásné vitéz Vassányi Be­áné, vitéz Rohonczy Viktorné, vitéz Garamszeghy Sándorn­é, vitéz zama­téi Zamatróczy Jenőné. Móser Jenőné, Jéger Mikló­s­né. vitéz Galánthay Istvánné. Nagy B­jemónné, Staar Lajosné, Kóltay Károlyné. vitéz Vágvölgyi Jámosné, apáti Abt Károlyné, dr. Preszly Lórándné, Ilarsányi Jenőné, Fr­an­k­l Edéné, Relcs Nán­dorné, Hiszek Józsefné vitéz Szekeres Gyuláné, vitéz Peterdy Jánosné, Kiss Lajosné, Richter Gabriella, vitéz Szabó Andrásné, Andorka Rudolfné, dr. vitéz Sághelyi Lajosné, peszerényi Szilágyi Dezsőné vitéz Zalán A. Leóné, Peck Jenőné, dr. vitéz Rákosi Györgyné, vitéz Endrédy Józsefné Madarász Lajosné, Horváth Ernőné, Holli Jenőné, dr. Szinnyey Gézáné, dr Vladár Imréné, Vladár Lőrincné dr. Vladár Sándorné, romanyai lovag Czogler Gusztávné, Anághi K­usa Taszilóné, Hasgel Zsigmondné, Csorba Istvánné, dr. Perezik Lajosné, bizáki Puky Péterné, Zentay Istvánné, dr. Korm­os Aladárné Szent-Iványi Ádámmé, Fogél Károlyné dr. Fecht Jánosné, Hadzsy Endréné, özv. Birehor Kálmánné, özv. Kárpáthy Dezsőné, Aurich Jánosné vitéz vattai Battha Zolánné, Röder Vilmosnné, Sissovics Józsefné, vitte Szentváry Alfrédné dr. Kovách Lajosné Bartha Istvánné, Lienerth Aladárné, Ilovszky Jánosné, vitéz S­téth Vincéné, Horváth Istvánné, vitéz Harkay Rezsőné, vitéz nemes Solymossy Jánosné marthmosi Gálffy Béláné Kozma Miklósné, Fájl Fáy Istvánné, dr. Simonyi Erodné, vitéz Homródy Ferencné, lovag Major Lászlóné, dr. Rátz Alfonzné. Ágoston Béláné Pál­fy Gyuláné Pete­rmann Györgyné, vitéz Garamvölgyi Imréné, dr. Kiss Dez­seiné, Schrell Károlyné Hajós Emilné. Bán Ivánné vitéz Kárpáthy Kamillóné. Somfay Istvánné, vitéz Szénkuth­y Károlyné vitéz Márton Bélán«. .%•.".Skörn Mózesné, vitéz Szirányi Rezsőné. F.-né Villa Edith, vitéz Szász Ottóné, Margittay Ernőné, Darányi Kálmánná. Harris Gáborné. I­lptay Rezsiiné Czisz­erov Mihályné, dr. Vigyázó Géz­áné, dr. Czorzan Avendanó Béláné, özv. Benda Kálmánné Lázár Jánosné Hegedű­s Kálmánné vitéz AT. Borsos Lászlóné. Andrej­ka Györgyné. dr. Borsos Béláné, dr. Erlekes Dezsőné, Derka Rudolfné. Grotz Ferencné Nagy Gáborné. dr. vitéz Szentiványi Dezsőné, Erbö­llz Ferencné. Ferdőfalusi Marton­ffy Dénesné. Dm Jánosné Toldy Árpádné Mihályi '5zoltán­ié. Kovács Istvánné. Körmendy Péterné. Lovass Ferencné. dr.­­Dorogi Farkas Ákosné vitéz Réczey­stvánné. Horváth Jánosné László Imréné, Felgdzsidi Németh Béláné, vitéz Makláry Béláné, vitéz Gáspár Sándorné. dr. Wtzmann Gyuláné. dr. Wavrinecz Dezsőné vitéz Szittya Nándorné, vitéz I­évay Mihályné, Schmidt Józsefné, dr. Daday Andrásné Za­­bár Károlyné, vitéz Saáry­­Jenőné, Lorberer Jenőné, Sk­ublicz Jánosné Szirmai Kádár Jenőné, özv. dr. Bruck Gézáné Demkó Belinszky Tivadarné, Kmelykó Jánosné Beniczky Tamásné, Keine Gézáné, dr. Szitás Jenőné. Kepp F Károl­yné vitéz dr. Morotvay Lászlóné dr Hevessy Lászlóné Stein Jánosné, vitéz T­ajthffy Jenőné tinódi Szalay Istvánné. Forintos Károlyné Becsey Jánosné, vitéz Antalné. Zokár Ferencné. Mose­ Jen­őné dr. Király. ,I­ zsefné Szilágyi Pélné az. Meréky T.JH. vitte B­alk­v Józsefné, dr. Rasz Te­zsöné dr. Hisik Józsefné, vitéz Borbáty . Jánosné. Barta­ is Killmánné, vitéz Bal­ogh Gáborné, vitéz nemes Mar­ebalkó Korné­né Tsobay Tibor­né. Bihari Pálné, dr. Szelberth Sándorné dr Szin­­el Gézáné Szabó Ldwi-V vitéz Bogyó Jánosné, Zsuper Lajosné. Ac­el­e Gyuláné, Zenkó Zol­tánné. Szénlaky Andorné Horváth F.nd­'né. Garri'ly Jó»«,Tné Mink Mártonné Bzv. dr. Rzeleczky Bélfl.né. Vuzás Sándorné. Kudar Ott'éné. dr. vitéz Szűcs Jánosné dr. Kantzky Lászlóné, vitéz Vécsey Frigyesné vitéz Bácsalmásy Mihályné. Szent'vány t'tB End'éné. Fodrr Gáborné." verB^ei Florenhöfer Aladárné vitéz Csicsery Gyul áné. dr. E^renhfifer Aiadárné T.­eányok: Hi­manner Miel. Bordenich Mária. Bánátfy Vilma. Futé Ili F-M Irén. Futó Mí­ria Schmidt fata Fat.-Joró Börsike. Hanauer Tica Hanauer Anna Má­ria Ughy Tot­ka, Gombkötő Zsuz.«a Szöl­ösy Magdas, Bartha Emmike, n. Dani Buba. Pincsek Sári lipóci K'ezer Antónia Brabados Fati­ika, Kapolka Aranka fehérgya­mati Tóth Incy, Z­enkey Györgyke, Lenkry Melitta Schott I­onka. Fehér fiva Bird T­ney, Pálfy­ Bonyhárd Marda Vida Míria. nemkó Belánszky Aizl. vértes, aliai Vértesy Ilona végés ajiai Vértesy Mária nemes Trováky Babi, Gerstl Valéria, Serédy Sárika, balatoni Farkas, Alice Ken­éz Mi­lt Ke­te T.Idla Wla,'itt Ilona naics Klári. Széll Ma­rianne, Piro Gabi. Hainai-Hohkampf Auguszta. Agotha H'lda .lellf-nfv Magda Kreine­r Terű« Kolbenbauer Ilona, Kolbenhauer Gizella, Hi­pp Mária, Te­blíz Boriska EndrÁdy Irén, Stefanovlw Manvl Brunner Gabi. Dudíry Gabika Senvei Sch»^lm Vera Dorv Andrea, C^ord­ís Gabi. Konecsni Mária IlaUits ímTHár Judit Kádár Má­ta Bu­day Gabriella filiás Erzsébet Ilbert Irmuska. Panp Tldikó. Nemes Margit. Beckel Co­stantine Trorek Jó'ly és Vali Vida I'ona Metz Anna Flor^nhöfer Ada. Rumy Baby Királydaróci Povnár Fdit Krrma.nik Aranka Eppler *ona IntBdv Sár' Pethy Erzsébet. Szenti­vö'­gyi Mári*.. .Tanicsek Uona Hri'itaka TVIin Gáb­i Etelka, ^-rfl Jii'l-nna. Tj­.«zló Iloc­ka. Aivorka' Vörös Frzsike Schmidt Va'ar Homoki V»gy Olnn. Hamza Ilona Zborznovst' Amália. Péchy M-rlka. Vargha ^'á-'a Takv Vilm» Gyurc'z Mancika. Réthy Vn«lke, Varga Margitka és Ilonka. Agatitv Katus Pan T'dikA T'th Rózsi "«rtlnMo,, Edit Bura Afária. Bruckner Dnca. Deme'e Ed't Rva*n!«l Babi. Böckl Mingl» és Gizel'a. Gsváth »ngnwsta ' a­vtr rromfll^ T Arfr K'árn T'1blsz Boriska és Mé­ria TIHnger ITató flincsfalvi n.in-7.cr T^frtrtn "R^r.-be Rten TllvfMvl xrfltvrts Magd­,. Odtby Agnes, Vede-7'.x- fírlAb.pi, Vrz.Abd­ KaTterberg^r Anci Szondi. Fm'ml. Fries I oikn. Vnd'idi Fmmi Ml'ay. Babi StumpH .M'i Kiwly Hanna. Miskovszky Zeóka,­­SZOCE Gertrild, dr. Kégl Marianne, Bató Zsuzska. Bagyik Ditta. Horváth Edit. Dlosenszky Mau«, Hompol« Magd«. H'uffel Mária, Boros Piroska, Vágvölgyi Margit, Moser Gizus, apáti Abt Ad­riant­e, Preszlá v Kató,jéa. Amies, Hum­mel Arika, Barcsay Erzsébet és Alice Buga­in-Horváth Ida, Petzerényi Szilágyi Livia, Richter Gabriella, Folgáry Katóka, Czog­er Klára, F­ndródy Irén, Balogh Mária Ilona, Drencsényi Iluska Szinney Baba, Deák Ica Bartha Icu, Zertay Buci, F­oc­l Rózsika, Kovács Matild, Horváth Gabriella, Bárány Karollin, Doóry Andrea, Pálffy Bonyhád Mária (itolma'újváró'), Ve­rbély Mar­chó Alii, Mészáros Gerda Kiss Lea, Somotka Margitka, Balogh Etus és I­­s.Boross Duci Gillemot Magda, Paul Renata, Indra Margit. Kiss Anci, Margittay Marianne. Németh Margit, Tora Böz­sike. Balla Valéria Illrton Ilonka, Cziszterer Uly. Matolay Mária, Matolcsy Panni, Bon­yhay ZSUKLI. Matolcsy Edit, Derka Clariosa. Nagy Kató, G­osz Icu, Scl­l­ler Emmy. Révay Gizella. Hu­­ly Misike. Mihályi Kató. Söte Ilva, Jaeger Me­rgit, Papes Aranka, Kaister Margit és Panni. Zémann Mária Gásp­ár Piri, Balogh­­Marika. Bruckbauer Tronka. Hruckbauer Gizike. Némethy Mária Hegyei Márta. Min­k Jolán és N-si, Arz Stefánia bárónő. Kopp Mária, Bicsárdy Haldl Bo' ner'h Ica, Bertha Ste­fánia, Szolomle Mária, Demkó Belánszky Piri, Mos­t G'zus, Ho­kay Ilona Ruttkay Mária, Bárányai Mária, Szinnyei Baba, Ruttkay Sacramento és Carmen. Zantay Buci, Tohr Katé, Tak­er Ilonka, Bátory Dagmár, veracei Eik­enhöfer Ada, Bónya Rózsi, Halász Kata. Protestáns­ bál Horthy Miklós kormányzó és neje legfőbb védnök­sége alatt, a politikai és társadalmi élet kiváló ágainak részvételével rendezték meg a Hungária-szállóban a farsang egyik legkiemelkedőbb társadalmi eseményét, a Protestáns bált. Féltíz után egymásután érkeztek a notabilitások: csécsi Nagy Imre ny. altábornagy, Tas­nády Nagy András államtitkár, Pesthy Pál, Lázár Ferenc, Sztranyavszky Sándor, gróf Bethlen Pál, Hu­­szár Aladár, gróf Teleky József, Lázár Andor, báró Radvánszky Albert, Ráday Gedeon, Légrády Ottó, ifj. Bókay János Darányi S­á­mán, Barla-Szabó József, szentpéteri Kun László, akiket a bál elnöksége: báró Radvánszky Antal­­alelnök, dr. Siki Andor ügyv. elnök, gróf Bethlen Gábor, jákfai Gömbös Andor, dr. Jetts Gyula, dr. ifj. Raffay Sándor, dr. Thegze-Gerber Tibor fogadtak és vezettek be pálcás urak sorfala között a bálterembe. Mikor a rangidős lady patronesse, gróf Ráday Ge­deonná megadta az engedélyt a tánc megnyitására a cigány rázendített a csárdásra:­­Csinom Palkó, Csini­m Palkó...* mire a következő párok állottak fel a táncra: Huszár Mária—dr. Siky Andor, Lázár Magda—dr. Bereczky Pál, Stromfeld Margit—dr. Tepitze Geb­ber Tibor, Demel Jutka— dr. Bothár Vilmos. Siki Ma­rgit—Basti­ Ernő, Notel Elza—dr. Schöffer Ferenc. Latinak Manci—Valent Lajos. Bereczky Margit — ifj. Wah­lkampf Henrik. Kovácsy Babis­—Szoszler Dénes Szé­kely Sári—dr. Ravasz Árpád, Szilvássy Lenke—dr. Filárszky Nán­dor. Natzek Milán Judit—dr. Székely Gyula, Lu­ders Mária—dr. Sárgin Ferenc. Rirdl Daisy—Jász Elemér, Dallos Sári—Rozinszky László, L­dvardy Saci—Somogyi Gábor, Somogyi Erzsi—dr. Szép Sándor, Hajdú Dalma—Pailotay Kovács Károly, Darvas Magda— Ruszrtm­ Iván, Blatniczky Lívia—Ifj. Bogoly Béla, Gyu­rky Baba— dr. Ha­jós Mihálly, Cseke Ili—Hecker Bertalan Trócsányi Márta— Gr­lly Tibor, Csanády Lívia—dr. Nyiredy Zoltán, Regdán Irén— Majláth József, Zsadányi Éva—Hentall­'r Miklós Hajdú F­rika— Brezsnyánszky Károly, Fü­lep Gilly—Bölcse Faranc, Szögyi Ma­rianne—dr. Margittay Loránd, Konkoly Melinda—Zábory János, akik közül a következő pároknak pompás magyar ruhája aratott nagy sikert és elismerést: Bendl Duci—Stud­iá,­ Novák Sylvana —Huszár Béla, Böhm Gabi—Horváth Szabolcs, Proszvimmer Klári—Kovácsy Ferenc, Gergely Klári—dr. Lackovich János, , Kubina­ky Ellette—dr. Szabó László, Balázsovits Herta—dr. Gál-Rásay Béla, Farkas Edit—Pate Kálmán. A rendezőbizottság munkájából — amelynek élén a már említetteken kívül ifj. Horthy István, ifj. Horthy Miklós és ifj. gróf Bethlen István állanak — elsősorban dr. Siki Andor ügyvezető elnök vette ki az oroszlánrészt, akit eredményes munkájában különösen Basik­ Ernő ügyvezető allnök, dr. Bereczky Pál, dr. Bothár Vilmos, dr. Filarszky Nándor, Horváth Szabolcs, dr. Kulcsár Barna, dr. Sárga Ferenc, dr. Schöffer Ferenc, Szeszlér Dénes és Valent Lajos támogattak. A bálon a következő hölgyek jelentek meg: Asszonyok: Dr. Demel Aladárné, Meinhardt Richárdné, Gordon Róbertné, Hegyi Emánue­lé, dr. Tord­iy Géz­i­né, Lad­­uík Jenőné, dr. Rácz Jánosné, Szemere Istvánné, dr. Joó Gyuláné, dr. Lauren­tzy Vi­mosné, dr. Neuber Edéné, dr. Hontscher Pálné, dr. Cseke Béláné, dr. Ertl Jánosné, Nádosy Györgyné, dr. Nyu­ládi Jánosné, L­dvardy Deesőné, gróf Teleki Sándorné, Simonf­y Gézáné, dr. Tichler Jánosné, Riedl Károlyné, dr. Csupor József­né, Keresztszeghy Györgyfié, Iklódy Szabó Andorné, dr. Szinnyey Gézáné, Patay Józsefné, Kecs­keméty Dáni­elné, dr. Csécsi Nagy Miks­sné, dr. Ba­tazár Deasőné, Fischer Károlyné, dr. Huszár Aladárné, dr. Mitchell Irelandné, Mohácsy Lászlóné, dr. Konkoly Elemérné, Becht Albertné, Lehotzky Antalné, dr Jetts Gyu­lné, dr. Elischer Vilmosné, dr. gróf Bethlen Pálné, dr. Szörtsey Jó­­zsefné, Samarjay-Le­lkes Bo­ttné, F. Szabó Gézáné, Bors Béláné, dr. Vida Gyuláné, dr. Hídvégi Istvánné, Gyü­rky Ferencné, dr. Mesterházy Ernőné, dr. We­lmann Oszkárné, Scholtz Róbertné, Knuth Károlyné, dr. Barla Szabó Józsefné, Koncz Aurélné, Lányi Mártonné, Tegh­e-Ge­her Jenőné, dr. Trócsányi Zoltánnné, dr. Stráner Kami­lóné, dr. Boda Jenőné, dr. Darányi Kálmánné, Herramhof Károlyné, Nemelka Győzőné, dr. Kovácsy Ferencné, Kenéz Sándorné, dr. Bep­on Tamásné, Benson Vilmosné, Marx Jánosné, dr. Szabó Sá­ndorné, dr. Lázár Ferencné, herceg Hohen­lohe Károly Egonné, báró Vay Lászlóné Selmeczy Miklósné, dr. Bélák Sándorné, dr. Kálnoki Bedő Sándorné, jákfai Gömbös Andorné, Jánossy Miklósné, levelek) Molnár Gusztávné Neruda Nándorné Bordás Lajosné, Jász Dezsőné, Orphanides Jánosné, Kelemen Móricné, dr. Da­vas Béláné, dr. Hézser Aurélné, Vég­hely Dezsőné dr. Gratz Gusztávné dr. Drokwiv Lajosné, dr. Kovács Józsefné Lingel Jánosné, Radvitny Károlyné, Rigray Ist­vánné. dr. Tomcsányi Móricné. dr Ilatán Ferencné, Lingel Ká­rolyné. dr. Zsigmondy Zoltánné, Láng Gusztávné, Dallas Rezső­né. Kaposi Molnár Viktorné, dr. Kesse­i­ Béláné. dr. Gencze Bertalanné. dr. Németh Jánosné. dr. Tóth Dtvánné. els­e Kovács Istvánné vitéz Kelemen Ste­enné. dr Haviár Gyuláné. dr Tom­csányi V. Pálné. Sárkány Ká­mánné, dr. Kolosváry Bá­­ntk­é. Császár Béláné Meinhardt Frigyes Kurtné. dr. Szőke Bélá­é, dr. Reményi Schneller J­aniosné dr Krepu­ka Géz­sné. dr. Degré Miklósné, dr. Bakay Lajosné dr. Németh Ödönné. Leányok: Huszár Mária, Lázár Magda Stromfeld Margit-Demed Jutka Siki Margit, Neter Elza, Latinák Manci, Bo­eczky Margit, Kovácsy Babszy Székely Sári, Szilvássy Lenke, Lild­as Mária, Natzek-Milán J.idit, Dallos Sári, Ildva­dy sacy Somogyi Erzsi, Hajdú Dalma Darvas Magda B­ab­iczky Livia Oviizky Baba Cseke III, Trócsányi Márta, Csanády Lívia, Regdán Irén, Zsadányi F.va Hajdu Erika, Fülep Gilly, Szögyi Marianne, Konkoly Melinda, Bon-M­ohk­y Nován Syl­váta, Ichm Gabi, Pruszvimmer Klári, Gergely Klári, Kubin­zky Ellette Fark­as Edith Balázsovits Herta Hidvéghy lea. Kopec­zek Gyiö­gyi, Botka Edith. Ilo­vay Eszter Sch­ef­er Ilze. .18"­Schreiber Janika Farkas Ághv. Szilégyi Baba. Szilgyi Erzsébet, Koncs Margit Kubacska Erzsike. Kubacska Bella Marcse­nyi Katinka. Incz.e 7.Kófika Incze Ma'ika, Vagy Cili. Ború» Ma í­ rta, Bariss Ica Hol'uhy Ha^zy, SebB Mancika SzitVovics Pi-I. Jemn^tz Allee, Freitag T.ia. Jobímnszky Olga Ti,esvav Fr­s^bet, Hauxwill* Amanda. Vagy Edith B^n­ya SAH. ParAtosI Huszár MAria. Va­s Irén Tóth Panni Tóth GabH­lla. Tóth Mária, Branyicskay Éva, Jánosy Margit Hartmann Elza. A Corvin Bál, melyet a Corvin Áruház Sportegyesü­lete az idén február 10-én a Vigadó összes termeiben rendez, nagysikerűnek ígérkezik. Jazz, cigányzene, O. Ré bár és egyéb meglepetések. Meghívók a Corvin Áruház Menetjegyirodájában igényelhetők. (Telefon: 808—40). 10 Kedd PESTI NAPLÓ 1934 február 6

Next