Pesti Napló, 1934. április (85. évfolyam, 73–96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

Húsvéti szám • (Asszony, Gyermek és képes melléklettel) * Ára 40 fillér (e) Budapest, 1934 85. évfolyam 73. szám Vasárnap, április 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK• Egy hóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54 szám. KIADÓHIVATAL­ Erzsébet körút 18—20 is. TELEFON : 455—50-től 455-57-ig, 464-18 és 464-19 Szerkesztőség BécsDeni L, Kohlmarkt 7. AZ EMBER FELTÁMADÁSA Írta: FÖLDI MIHÁLY Mi már elképzelni alig tudjuk azt a húsvétot, az elsőt, az igazit, az egyetlent. A rettegésnek, a bizonytalanságnak, a csalódás­nak és kételkedésnek, a gyásznak és tragikum­nak azt a megrázó feloldódását a nagypénteki katasztrófa után. Azt a felharsanó örömet, azt a lélekállító diadalt, azt a szétsugárzó békét. Érezni sem tudjuk már talán azt a rettenetes izgalmat, mely Jeruzsálem városát felgyúj­totta, mikor szétröppent az isteni szenzáció híre: üres a sír! Feltámadt a keresztrefeszí­tett harmadnapra, miként megmondotta. Üres a sír... és szájról szájra, házról házra szaladt a hír, száguldott, hullámzott, sistergett apos­tolok nélkül, rikkancs, postás, távíró, rádió nélkül, mert vitte a saját ereje, a saját győ­zelme szívről szívre tanítványok, piacra siető asszonyok, karikázó gyerekek, labdázó lányok, görnyedő és feldúlt emberek között. Üres a sír! Ott rohan a tömegben az öreg Szent Pé­ter, inaszakadtan, az ifjú Jánossal. Lelküket még sötét éjszaka nyomasztja, örömüket még megfekszi a »koponya helyének« a Golgotá­nak kegyetlen sziklája, fülükben kopog még a panaszos sóhaj: Eli, Eli, lama sabaktani... nem mernek még hinni a húsvéti hírnek, hogy üres a sír. Még látják a borzalmas hegyet, a megaláztatások és szenvedések hegyét a süket sötétben, szájukat marja meg a mérges ecet, mellyel Urukat itatták, fejükben még sajog az ostorcsapások és tövisek szörnyű fájdalma, magukban hordják még az utolsó emléket, a »Candidus et rubicundus«, a halovány és véres testet... lehet-e üres a sír? De akkor már le­játszódott a »Divina Commedia Paschae«, ak­kor már győzelem és béke, pax et gaudium lett az elkerülhetetlen kálváriából, a sötét vizek felett akkor már aranyos, tavaszi nap sütött, a sír üres volt, Péter és János örömtől, könny­től ragyogó szeme nem látott ott semmit... csak néhány összehajtott gyolcsot, aztán kint a megzavart katonákat, a két boldogan imád­kozó Máriát, a leszakadt pecséteket, elgördült sziklákat... de a hír igaz, a szenzáció nem hazudott, a szenvedés és feltámadás műve be­fejeztetett. El sem tudjuk már képzelni azt a tavaszt! Soha olyan izgalmas, olyan édes, olyan imádni való az élet e Földön még nem volt. A napnak annyi aranya, a fűnek annyi zöldje, a levegőnek annyi illata, a szívnek annyi öröme, a léleknek annyi elégedett, győ­zelmes békéje nem volt, azóta sem volt. Kép­zeljék el azt az elégtételt, amit a tanítványok éreztek! Képzeljék el Pétert és Jánost ott az üres sír előtt, képzeljék el mellüknek azt a zi­hálását, szemüknek azt a villogását,­ titkos re­ményeiknek azt a lenyűgöző valóra válását! Képzeljék el azt a jeruzsálemi várost, a sza­badon bocsátott Barnabást, a Gonoszt, aki éle­tet nyert az Igaznak halálán, Júdást, aki el­dobálta a templomban harminc véres pénzét és felakasztotta magát, a kezét mosó Pilátust­­és álmaitól rettegő feleségét, a római katoná­kat, akik közt, már felbukkantak, a bizonyta­lanok, a kételkedők, a megtérők, azt az egész megbolygatott, zizegő, futkosó hangyabolyt, amelybe kő hullott, egy sírkő... s ettől a kő­től felkavarodott az egész világ. Mert a hír, az isteni szenzáció nem állt meg a jeruzsálemi falaknál. Áttört városokon, átkelt hegyeken és tengereken s vitte magával az új élet magvait Róma, a birodalom, egy roskadó és keletkező világ felé. Vitte a hitet, a csodát, vitte a ke­gyelmet, a bocsánatot, a feltámadás misztériu­mát, az örök élet titkát. Rombolt és épített. Rombolta, ami romlásra ítéltetett, ami hiba és bűn volt, életre serkentette, ami életre hiva­tott. Mert nemcsak tengereken és országokon hatolt át a hír, dör­ömbölt az sokkal kemé­nyebb várakon: az ember szívén. És a szívek megnyíltak és hallgatták a hírt. Birodalmak, Cézárok, népek hullottak térdre előtte. S mi­lyen gyönyörű tavasz volt az, elképzelni sem tudjuk. A huszadik századnak ebben a mai hús­vétjában sóvárogva keressük azt az aranyló napot, azt a zöldülő vetést, a hitnek azokat az éneklő tengereit. A feltámadás napján joggal áhítozunk örömre, békére, győzelemre, hiszen az Úr, aki szenvedett, aki a legnagyobb szen­vedő volt e Földön, az életet szerette. Székes­fehérvár nagy püspöke, Prohászka Ottokár mondta egyszer, még a béke éveiben. A szen­vedést szeretni nem lehet, a szenvedést csak gyűlölni lehet, mert a szenvedés a mi ellensé­günk, semmiféle élet nem szereti a szenvedést, a tűz nem szereti a vizet, az öröm nem szereti a szomorúságot, az ember sem szeretheti a bút, a bajt, a kínt, a halált. Harminc esztendővel ezelőtt prédikált így Prohászka... s milyen harminc év telt el azóta! Készülődés a hábo­rúra, háború és szakadatlan háború. Azt mondta a Feltámadott: »Én vagyok az élet, ti vagytok a sírásók; én élni, ti élni, én éltetni, ti temetni tudtok!« Ezt mondta akkor, mikor a »forma servi«-t, a szolga alakját, a küszkö­dés, a szürkeség, a megalázottság, a test, a kínlódás, az üldöztetés ruháit aggatta magára. Mit mondhatunk­ ma? Lelkünk felszabadu­lásra, ünnepre vágyódik, de hiába nyújtózik, mindenfelé bilincsek polipkarjai kötözik, húz­zák le a rögbe. Szemünk tavaszi fényt keres, de pislogva hunyorog, hiszen golgoták és ke­resztek takarják el az eget. Mint egykor az öreg Péter és az ifjú János inaiban, a mi iz­mainkban is duzzad az élet vágya és ereje, de ha megindulunk, tántorogva botorkálunk, mert mindenfelé nyílt és titkos sírokba üt­közünk. Keresztre feszített országban élünk. Föl­dünknek karjait cseh és szlovák fára szögez­ték, lábainkba szerb és román szöget vertek. Sírunkra minden jeruzsálemi sziklánál súlyo­sabb szerződést görgettek, »sápadt és véres« testünkre pecsétet ütöttek és a sírnál a világ nagyobbik felének katonasága áll őrt. Ke­resztre feszített emberek vagyunk. Nézzenek szét nyiltan és rettenjenek meg végre a lát­ványtól! A keresztek közt ott kínlódik a tisz­tesség keresztje; a becstelenség, a ravaszság feszítette meg. Kereszten vonaglik a tehetség; testébe a romboló dilettantizmus vert szöge­ket- Keresztre fetreng a tisztaság, oda kö­tözte a hitványság, a megalkuvás, a komisz­kodás, az acsarkodás. Kereszten sír a szerény­ség, oda szögezte a kapkodó mohóság. És milyen tömeg vonaglik a jajgató keresztek alatt! Ott kínlódik a rettenetes szegénység, a kiszorultak, a kisemmizettek, a kifosztottak megszámlálhatatlan hadserege. Ott sápadoz­nak a gazdagok, a tehetősek is, akik reszkető kézzel dugdossák aranyaikat és ba­nkjegyei­ket, bizonytalanná váló értékeiket, melyeket napról-napra őröl az idők malma. Véres köny­nyeket sír a béke, az engedékenység, a testvéri érzés némaságra kárhoztatva fuldokol. De saját testébe harap a barbár erőszak is, mely egyéni sorsokat, népi problémákat, emberi jövendőt ököllel szeretne megoldani. És milyen ordítás, milyen rohanás, milyen nagy­képű fontoskodás dühöng a modern keresztek körül! Mennyi üres szó, mennyi hiábavaló konferencia, mennyi kulisszatologatás, meny­nyi dagadó frázis! Gazdasági verseny, faji kérdés, egyenjogúság, nyerstermény, prefe­rencia, kontingens, klíring, imperializmus, statusquo, békeszerződés... mit jelentenek e szavak? Mi egyebet, mint hazugságot, gőgöt, dölyföt, telhetetlenséget, gyűlöletet, uralkodni vágyást, a leírás és hatalom rögeszméit, ke­gyetlenséget, megalkuvást, terrort és barba­rizmust ... istentelenséget! A nagyreményű huszadik század, mely nagyszerű találmányok­kal gazdagította az életet, új rabságba vetette az embert. Rabszíjra, a pénz és hatalom, az erőszak és­ kegyetlenség rabszíjára fűzte a föl­det, a munkát, a kereskedőt, az iparost, a tisztviselőt, az írót, a művészt, a lelket s még ebből a rabságból is telhetetlen tehetetlenség­gel zárja ki az életbe kívánkozó új nemzedé­ket, az ifjúság nagy tömegeit. Kegyetlen kör! Bent félelem, lemondás, sápadt­ és vérző ke­resztek, kint némán izzó, egyre elkeseredet­tebb, egyre morajlóbb vágyódás. Mit segít a politika? Borogatást rak a töviskoszorús fejre, melyet ő koronázott meg gyalázatos fájda­lommal. Mit segít az államférfiúi és közgaz­dászi bölcsesség? Évtizedek óta tanácskozik, számol, ágyút gyárt, muníciót rendel és helyet készít újabb tízmillió halottnak. Mit segít a tudomány? Házat épít, melyet majd rommá lőnek, gázt kotyvaszt, melyet majd emberrel etetnek, sebet varr, melyet az ő segítségével is szaggatnak rángatózó emberi testeken. Mit segít a bölcselet?" Tépelődik az anyag és lélek titkán, rövidlátó teleszkópjait a csillagos égnek szegzi, keveri a fogalmakat, a szavakat és ugyanazzal a parvenü erőszakkal, mely új barbarizmust teremtett, kiforgatja az egy­szerű igazságokat, hogy naponta egy-egy új keresztrejtvénnyel kábítsa a hamis jelszavak drótsövé­nyében kapálózó tömegeket. És mit segít az irodalom ,a művészet? Valaha az álmok titkát hordozta rejtélyes hangjaiban és szivárványló színeiben, ősi élmények és lát­hatatlan jövendők hírhordója volt, szentek, bölcsek, lelkesek megnyilatkozása; ma szív­szaggatóan sokszor árulja el az embert, hogy múló erőket szolgáljon, magánügyeket fü­tyü­résszen és ipari hétköznapokban robotoljon. Ordít a reklám és keresztre kényszerül az érték; bömböl a dilettantizmus és elvonul a tehetség; öklét rázza a terror és tótágasba merevül a logika; kínoz ostorcsapásaival a pártoskodás és gúzsba kötve fetreng az igaz­ság vágya, tolakszik az érvényesülő könyök, tipor a durva láb és eltaposva vérzik a csen­des, áldozatos munka. Lárma, lárma, zűrzavar mindenfelé! Gépek zakatolása, feneketlen torkok trombitája, mindenféle erőszakok üvöltése... mintha már azt az egyszerű igazságot is elfelejtettük­ volna, hogy csöndben érik a vetés és mintha nem hallanák már a francia költő szép böl­csességét: A voir ce que l'on fut sur la terre et ce qu'on laisse. Seul le silence est grand, tout le reste est faiblesse. »Ti vagytok a sírásók, én vagyok az élet.« Ezt a világtörténelmi nagyböjtöt nem Isten

Next