Pesti Napló, 1934. május (85. évfolyam, 97–121. szám)

1934-05-01 / 97. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK» Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő­­ Félévre ... 21.60 pengő Ára 16 Hlrél Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1934 85. évfolyam 97. szám Kedd, május 1 Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAP10 SZERK­ESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KI­A­DÓ­H­IVATAL, Erzsébet körút 18-20 sz. TELEFÓNJ 455—50-től 455-57-i®, 464-18 és 464-18. Szerkesztőség Béo 3D­V I., Kohlmarkt 7. Meghalt az alkotmány — éljen az alkotmány ? (Sz. R.) Ausztria tizenhatesztendős köz­társasági alkotmányát tegnap eltemették. Ugyanekkor a hatalom trónjára került az új alkotmány, amely a köztársaság eddigi alkot­mányainak sorában a hatodik és a legradiká­lisabb, de nyilván nem a legutolsó változat. Akármennyire is infláció van ma új meg­­íj alkotmányokban, egy hosszú pillanatra mégis meg kell állanunk a szomszédos és baráti or­szág új állami szervezete előtt, — hiszen ba­rátról van szó, akit önmagáért — és önma­gunkért — féltünk és szeretünk. Új alkotmányok anyja rendszerint a for­radalom, apja pedig az a felismerés, hogy még a legforradalmibb rendet, sőt rendetlen­séget is meg kell­ valamiképpen szervezni. Minden igazi alkotmánynak van biológiája, mint ahogyan van születése, virágkora és her­vadása is. Meginog az alkotmány, ha alulról feltörő új erők feszegetik, felrobban, ha ezek az erők nem tudnak belekapcsolódni az állam­lélerő mechanizmusába, elsenyved, ha akár kis, akár nagy tirannusok lépton-nyonon túl­teszik magukat rajta. Nem lehet nagy öröm friss alkotmányt szabni az élő nemzettestre s azok, akikre ez a fanyar feladat hárul, nyil­ván minden idegsejtjükkel szoronganak a fé­lelmetes munka közben. Mert az igazi alkot­mány organikus, legitim és történelmi, é­s ezt a három döntő tulajdonságot nem lehet belekényszeríteni friss sü­tetű jogi formu­lákba, amelyek fölé öreg jogászok ezt a rop­pant súlyú szót írják: »ALKOTMÁNY«. Az igazi alkotmány organikus; századok során nő lassan, majdnem tudatalatti népi erőkből, kezdetben jelentéktelennek látszó szükségle­tek faragják, simítják, alakítják s új bölcse­leti rendszerek épúgy kifejtik benne hatásu­kat, mint akár a technika fejlődése. Ilyen or­ganikus alkotmány az angol és a magyar, amely végtelen rugalmassággal tudott ha­ladni, alakulni, hozzásimulni az idők változá­sához. Olykor, már-már olyan ez az alkot­mány, mint az arab törzsfőnök őseitől örökölt kardja, amelynek kicserélték a pengéjét, utóbb új markolatot csináltattak rá és mégis az maradt, ami volt: az ősi kard... az ősi al­kotmány. Mert a kard sorsát végül is az a kar dönti el, amely forgatja s az ősi alkot­mány szerves voltát azok az emberek biztosít­ják, akik az önmagából megújuló államszer­vezet kereteiben élnek. És legitim az igazi alkotmány; vérrel, szenvedéssel, a vállalt védelem harcaival igazolt, törvényessé tett rendszervezete az állammá nőtt népnek. Ilyen legitimmé vált alkotmánya van a köztársasági Franciaor­szágnak, mert ez az alkotmány a forradalom­ból nőtt­ ki s nyolc háborúban edződött élő valósággá. A legitim alkotmányt a nép ön­maga harcolja ki, külső erők nem kényszerí­tik rá öncsinálta szervezetének egyetlen rész­letét sem, — ez a legitimitás nem törvények következménye, h­anem törvények kiinduló­pontja. Megint csak a magyar alkotmányt kell idézni a legitim konstitúció példája­képpen, amint hogy — az angol mellett — a magyar alkotmányban lelhető fel az igazi al­kotmány legfontosabb szellemi kritériuma: a történelmisé­g. A világháború befejeztével át­alakuló államok új alkotmányszervezetei ép­pen ezen a ponton voltak betegek. Sem Német­országnak, sem Auszúrdnak­, sem. A »magyar­ népköztársaságnak« nem volt történelmi új alkotmánya. A weimari alkotmányból csak­úgy, mint az 1918-ban alakult osztrák állam­tanács alkotmánytervezetéből egyaránt hiány­zott a történelmi folytonosság végtelenül sú­lyos imponderabiliája. Jogi szakmunka volt mind a kettő,­­ nagyon alapos, tisztességes, igyekvő munka, de híjával a népi történelem roppant alkotmányképző erejének. Egyik sem ismerte fel azt a mély kölcsönhatást, amely nép és alkotmány között feltétlenül kialakul s túl minden merev jogi dogmatikán, a népét nemcsak az alkotmány letéteményesévé, de az alkotmány inspirálójává is teszi. Nagyon valószínű, hogy Ender volt oszt­rák kancellár, az új alkotmány kodifikátora, maga is nagyon jól tudja: ez az alkotmány semmiképpen sem rendelkezik az imént fel­sorolt organikus kellékekkel. Történelmi szem­mel nézve Ausztria állami fejlődését, ez a hiány talán kiért nagyobb baj a kihirdetett diktatúránál is, amely beláthatatlan terje­delmű hatalmat ad Ausztria vezéreinek. Igaz viszont, hogy Ausztriának sohasem is volt az angol vagy magyar példának megfelelő »teli­vér alkotmánya«. A régi osztrák alkotmány két formális­ jogi pilléren nyugodott: az 1860 október 20-iki császári pátensen, a híres »ok­tóberi diplomán« és az 1861 február 26-iki császári pátensen, amely megszabta az egyes tartományok képviselő-választási rendjét és állami szervezetét, — ezt a kettős rendelke­zést kiegészítette az 1867 december 21-iki hat alaptörvény. Hatvanhét esztendőt ért megt te­hát az osztrák parlamentarizmus, amelyet tegnap sírba tettek, a magyar és angol alkot­mányosság hétszáz esztendeje mellett igazi csecsemőkor. És ha most nem sok könnyet hullatnak az elhunt alkotmányok után, úgy ezért nem az alkotmányosság elve, hanem a hideg formalizmussal megszerkesztett papi­rosalkotmányok viselik a felelősséget. Mert még a császári Ausztria alkotmányaiból is hiányzott az igazi alkotmányok hármassága; egyetlen osztrák alkotmány sem volt egyszerre organikus, legitim és történelmi s legfeljebb ha a császárság ténye ruházta fel ezeket az al­kotmányokat némi legitimitással. Ma azonban... ma más erők építették fel az új osztrák államelmélet rendjét. Az új al­kotmány minden hibája mellett is meg kell értenünk azt a sajátos helyzetet, amely való­sággal rákényszerítette ezt az alkotmányt Ausztriára. Katasztrófákból született meg ez az új konstitúció, é­s katasztrófákból rend­szerint nem sok jó születik. És mégis: az adott viszonyok között jobb alkotmányt aligha szer­keszthetett volna Ender volt osztrák kancel­lár. Mert a mai Ausztria léte vagy nemléte, békéje vagy nyugtalansága, fejlődése és sorsa sokkal nagyobb részben tartozik Európára, mint akár magára az osztrák köztársaságra. Kettős válságból alakult ki az új osztrák al­kotmány: a különböző forradalmi pártok ko­csija elé fogott néptömegekből és­­ abból az európai nyugtalanságból,­ amely ép oly féltő gonddal őrzi Ausztria önállóságát Németor­szág elől, mint ahogyan megőrizte 1830-ban Belgium függetlenségét Franciaországtól.­­Ausztria az utóbbi két esztendőben az egész európai külpolitika tengelyébe került és ugyanakkor küzdenie kellett belső nyugal­máért egy tízszer nagyobb és százszor erősebb birodalom, sőt bizonyos fokig — saját népe ellen is. Ebből a kínzó paradoxiából alakult ki az osztrák alkotmány s így lett olyan, ami­lyen lett. De még ebben a gyötrelmes körülmények­ között megszületett alkotmányban is van né­­hány szempont, amelynek messzire néző s min­denekfelett becsületes célkitűzéseit nem lehet kétségbevonni. Rokonszenves az új osztrák alkotmányban, hogy hitet tesz az önálló és katolikus Ausztria mellett s az eszmei inter­nacionálék riasztó bomlása idejében megkí­­sérli az egyetlen élő internacionálénak, az Egyháznak bekapcsolását az államélet való­ságába. Rokonszenves az a törekvés is,, amely mindenáron át a­karja menteni az autoritatív­ alkotmány kereteibe a rendi demokrácia ele­meit. Az új elgondolás szerint demokratiku­sak maradnak a községek, mint az állam tes­tének legfontosabb sejtjei, demokratikus lesz az egyes foglalkozási ágak — a rendek — ön­kormányzata, sőt remény van arra is, hogy­ ezeket az önkormányzatokat utóbb olyan fel­adatok végrehajtására is felhasználja majd a kormány, amelyeket egyelőre magának tart fenn. El kell ismerni, hogy az új alkotmány­ tiszteletben tartja a sajtószabadságot, de szemé­lyes szabadság elvét, a vallás­gyakorlat sza­­badságát, a levéltitok és a lakás sérthetetlen­ségét,­­ azokat az emberi jogokat, amelyeket­ a nagy francia forradalom iktatott be minden állam­ alkotmányába. Másfelől persze megje­lennek a »tekintély-állam« előjogai is: csak a­ szövetségi kormánynak van joga törvényter­vezeteket készíteni s a különböző tanácsok­ legfeljebb határozatokat hozhatnak, de sem vitatkozás­, sem szavazati joguk nincs. Talán legfőbb előnye az új alkotmánynak, hogy ő maga is csak átmenetnek tartja önmagát, hogy minden tétele, intézkedése, szervezete könnyen behelyettesíthető,­­ hogy nem tá­maszt túlságosan nagy igényeket saját tartós­sága és megváltoztathatatlansága iránt. Van azonban egy alapvető kérdés, amelyre az osztrák szövetségi állam új alkot­mánya nem felel s nem is felelhet. A hivatá­sok szerint csoportosuló rendekből építik fel azt a hét tanácsot, amely gerince lenne az új államéletne­k. De... ezeknek a tanácsoknak tagjait egyelőre a kormány nevezi ki. És a kormány nevezi ki az új törvényhozás szer­veit: az államtanácsot, a szövetségi kultúr­tanácsot és gazdasági tanácsot s végü­l a tar­tományi tanácsot is. Ausztria államéletében egyelőre a kinevezettek rendje fog uralkodni, ha ugyan uralkodásnak lehet nevezni azt az állapotot, amelyben a kormány, illetőleg a szö­vetségi elnök a különböző tanácsok megkérde­zése és jóváhagyása nélkül rendeletek útján bocsáthat ki törvényt... Ilyen körülmények között Ausztria számára most­ lesz aktuális az a kérdés, amelybe az egész újkor történelme összefoglalható: lehet-e a nép nélkül a népért kormányozni. Éltűri-e a nép, hogy esetleg akarata ellenére váltsák meg. És elfogadja-e a kormányok szigorú szankciókkal ellátott megváltását? Mert végül is mindig a nép kor­mányoz, zajos panaszaival, vagy fenyegető némaságával; mindig a nép kormányoz, bár­milyen rejtett csatornákon is szivárok fel a kormányokhoz a nép néma hatalma. Ha az új osztrák alkotmány eredményei igennel felel­nek erre a kérdésre, akkor Ender úr jó mun­kát végzett. * Meleg barátsággal és szeretettel nézzük.

Next