Pesti Napló, 1934. június (85. évfolyam, 122–145. szám)
1934-06-02 / 122. szám
Ma: Asszony Napló és Gyermek Napló Budapest, 1934 85. évfolyam 122. szám Ára 16 fillér (E) Szombat, június 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út úl szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20 ss. TELEFÓNJ 155—50-től 455-57-1g, 464-18 és 464-19. Szerkesztőség BécsbMM I., Kohlmarkt 7 A /« | »• m •« Az ut közösügy Nincs már köze a kiegyezéshez, csak a —megegyezéshez; az új közösügy, ami Magyarországot és Ausztriát összefűzi, nem a dualizmus maradványa — ez a közösügy valamicskét talán az egész világ közösügye is, Közép-Európa békéje, rendje, nyugalma és fejlődése és ezt a közös ügyet képviseli Budapest szimpatikus vendége, Starhemberg herceg osztrák alkancellár, aki ma délben hatvan osztrák Jungvaterland-levente kíséretében Budapestre érkezett. Nem politikai díszkísérettel jött Budapestre az osztrák alkancellár s ez szimbolikusan is hangsúlyozza, hogy látogatásának célja nem politikai. De ha a látogatás nem is politikai, a látogatás pozíciója annyira politikai — az adott helyzetben annyira európai politikai, hogy Starhemberg látogatása akkor is — az alcancellár látogatása, ha csak a tornaünnepeknek szól. A herceg a jövő emberéből lett a jelen ember Ausztriában; nevében évszázados hagyomány cseng — azé a Starhembergé, aki Bécset felszabadította a janicsár ostrom alól. Új emberként tűnt fel az osztrák politikában — de már nagy harcok voltak mögötte, amikor alkancellárrá lett Majd azt mondhatnók, hogy hatalma megvolt már — a hivatala előtt és befolyása volt, mielőtt hatalma lett volna. Óriási része van Ausztria átalakulásában — két fronton harcolt el-szerre, balfelé: a szociáldemokrata párt ellen, jobbfelé: az osztrák nácimozgalom ellen. Tábora volt, mielőtt pártja lett volna és ez a tábor roppant erőt jelentett Ausztria politikájának irányításában — ez a tábor Dollfuss mögött állt a legsúlyosabb küzdelmek közt és oroszlánrésze volt abban, hogy Ausztria és a Dollfuss-kormány diadallal vívta meg önvédelmi harcát. Mert Dollfuss és Starhemberg előtt a sors nem úgy vetette fel a problémát, hogy milyen legyen Ausztria, hanem úgy, hogy legyen-e Ausztria? Ennek a kis országnak élete örökös provizóriumok közt őrlődött a világháború befejezése óta — közjogi struktúráját époly nehezen építhette ki, mint belpolitikai struktúráját. Milyen különös, hogy a bécsi ember, aki a régi világban a legpolitikusabb lények közé tartozott, aki kézlegyintéssel nézte a dühöngő technikai obstrukciókat, amelyekben alapjában talán a fajok harcának előőrsi csatái zajlottak le, a bécsi ember, akinél jobban kevesebben tudtak élni a világháború előtt, aki nemcsak operettmelódiákkal, remek fürdőkultúrával ajándékozta meg a világot, hanem a ferencjózsefi korszak életművészetének enyhe és gondtalan filozófiájával is, hogy ez a bécsi ember egyszerre világpolitikai erő ütközőpontjába került, akinek számára szinte minden nap, kritikus nap volt, esztendőkön, át, minden hét, sorsdöntő hét. A Habsburgok és Bourbonok világraszóló küzdelmeiben, a németrómai birodalom legviharosabb korszakaiban nem volt annyira fontos Bécs — világpolitikailag, mint a világháború után, amikor a régi Ausztriából csak egy roncs maradt, egy kis roncs és egy óriási város; Bécs, egy óriási város, amelyben még a falak is hagyományt és kultúrát lehelnek; egy óriási város, amely valaha Európa hangversenyterme volt, mint ahogy valaha Párizs Európa szalonja volt. Egy óriási város, amely egy roncs — fővárosa lett. Ma már meseszerűen — nem regényszerűen hat a közvetlen háború utáni Bécs élete, a konjunktúra lázálmaiban tobzódó és vergődő Bécsé, amely új Ausztriát keresett, mint ahogy Ausztria új Bécset keresett — a világban, amely—jaj, de mennyire nem volt már a férfi. A törvényhozó testületben folyik a republikánus Ausztria két pártjának harca, a keresztényszocialistáké és a szociáldemokratáké — nem vették észre, hogy már nem ez igazi küzdelem, hogy új erők szabadultak fel Ausztriában, hogy Ausztria politikája nemcsak a nagyvilág számára lett fontos, de az osztrákok számára is, szinte külön-külön minden egyes osztrák ember számára. De a parlament különös feloszlása egyfelől, a nemzeti szocialista propaganda rohamhullámainak erősödése másfelől egyre erőteljesebben exponálja ezeket az erőket — a pártválságok lassan alkotmányválságokká nőnek, az osztrák probléma világprobléma lesz, a Harmadik Birodalom megjelenésével Közép-Európa egyik döntő pozíciója lesz Ausztria a világpolitikában — a zátonyból hullámtörő lesz és az Anschluss kiéleződésével van néhány pillanat, amikor Dollfuss és Starhemberg ujjai közt forog Európa sorsa. Meg kell adni, ezek a kezek nem remegtek. Ausztria talán erőteljesebben sietett Európa segítségére, mint Európa Ausztria segítségére. Mi magyarok kezdettől rokonszenvvel és érdeklődéssel néztük Ausztria küzdelmeit, amelyek különben sok sajátságos tüneménnyel lepték meg a világot, — láttuk például, mint alakult át Anschluss-ellenessé a szociáldemokrácia, amelynek vezére Renner, annak idején még egyetlen megoldásként üdvözölte az Ansehlusst, kifejtvén, hogy Ausztria élete a világháború előtt csak egy közjáték volt; láttuk azt a sajátságos jelenséget, hogy egy államhatalomnak részben saját polgárai ellen kell a nép s az ország történelmi függetlenségéért viaskodnia, láttuk a világnézeti, közjogi és nemzetközi kérdések sajátságos fényvisszaverődéseit, láttuk, mint kénytelen egy függetlenségi harc a demokrácia ellen fordulni, láttuk a demokrácia drámai elmerülését és a rendi állam gondolatának előnyomulását. Ezekben az eseményekben már »az érési időszakban« ott van Starhemberg, aki, hogy úgy mondjuk, önmagában is erődítése volt a Dollfuss-féle politikának. Ez a politika nem közjogi formája, tartalma, küzdelme által köti le figyelmünket, s számunkra ez a politika azért fontos, mert Ausztria politikája, amelynek belügyeibe sohase avatkoztunk, amelynek élete azonban Európa belügye lett. Ha fontos Ausztria sorsának alakulása egész Európának, mennyire fontos nekünk, a szomszédnak, tegyük mindjárt hozzá: a baráti jószomszédnak, hiszen a két ország életrajza nemcsak geográfiai közelségben zajlott és zajlik le és talán még a német hegemóniáért való küzdelmek sem hatottak annyira Ausztria sorsára, mint a Magyarországhoz való gazdasági viszony, amely az idők és századok vándorlásában a történelmi erők hullámzásai közt alakult át a gyarmatosító összbirodalom rendszeréből a dualista rendszer közgazdaságtanáig, majd a független Magyarország és a független Ausztria gazdasági viszonyáig,• amelyben már nincsenek kvótaküzdelmek, nincsenek delegációk, amelyben az önálló vámterület már nem harci cél, hanem valóság, amelyben nincs kényszerhelyzet a két állam gazdasági viszonyában, de van őszinte barátság, jóakarat és érdekfelismerés. Semmi sem oly változó, hogy a tény, mondja Talleyrand, — de barátságnak és érdekközösségnek ezek a történelmi tényei változatlanul szilárdak és meghamisíthatatlanok. Mindez nem tartozik a Starhemberg herceg mostani látogatására, — de ép azért mondhatjuk el most is, mert akár mindennap elmondhatjuk. Az osztrák alkancellár láthatja azokat a szimpátiákat, amelyek hazája iránt minálunk élnek — ezek a szimpátiák reálpolitikai tartalmú erőt és hatást kaptak a legutóbbi római megállapodásokban is. Az osztrák-magyar gazdasági érdekközösség nem diplomáciai formula, nem jelszó, nem a nemzetközi politika, nem udvariassági szólama, amelynek hatása csak addig tart, — mint a beszéd, amelyben méltatják. A politika talán fölöslegesen is sokat udvariaskodik világszerte, a közgazdasági élet menete azonban nem. A közgazdasági élet nagy valóságérzéke azt kívánja, hogy a magyar és az osztrák gazdasági élet közeledése még élénkebb legyen — nincs két ország, amely annyira egymásra volna utalva s amely oly nagyszerűen fellendülhet egymás által, Ausztria mezőgazdasági szükségleteinek túlnyomó részét Magyarországból fedezheti, az osztrák ipar pedig, amelynek előnyomulását olyan bizalmatlanul nézte a régi gravaminális politika jogos érzékenysége, hatalmas fogyasztó piacokra tehet még szert Magyarországon. Ez az új közös ügy: a függetlenség közös ügye, független Magyarország és a független Magyarország gazdasági közös érdeke, amely épúgy nem »politikum«, mint Starhemberg alkancellár szimpatikus látogatása, de ép olyan jó hatása lehet politikailag is, mint annak. Két hatalmi csoportra szakadt a világ Genfben Franciaország merev álláspontját a kisantant s a Balkán-blokk támogatja . A hat semleges állam javaslata s a MacDonald-terv a tengelye a másik csoport akciójának Németország és Franciaország megegyezett a Saar-kérdésben Genf, június 1. A leszerelési értekezlet mai főbizottsági ülését háromnegyed négy órakor nyitotta meg Henderson elnök. Rövid bevezetőjében felhívta a jelenlevőket, hogy hagyják el a beszédek terrénumát és keressenek gyakorlati megoldásokat. Indítványozta, hogy a mai ülés napirendjére feliratkozott három szónok meghallgatása után a következő főbizottsági ülést kedd délutánra, az elnökségi ülést pedig hétfő délutánra hívják össze. Henderson ezt az indítványát a tárgyalás végén megváltoztatta, mert a feliratkozott három szónokon kívül még négy más felszólaló is mondott beszédet s a főbizottsági ülést szerda délutánra hívták egybe. • Lengyelország elhárít magától minden felelősséget A mai ülés első szónoka Beck lengyel külügyminiszter volt. Beck kiemelte, hogy Litvinov kivételével valamennyi felszólaló azokkal az eszmecserékkel foglalkozott, amelyek legnagyobbrészt a szoros értelemben vett leszerelési értekezlet keretein kívül folytak le. A felmerült ellentétek csakugyan oly komolyak, hogy méltán sötéten lát.