Pesti Napló, 1934. június (85. évfolyam, 122–145. szám)

1934-06-02 / 122. szám

Ma: Asszony Napló és Gyermek Napló Budapest, 1934 85. évfolyam 122. szám Ára 16 fillér (E) Szombat, június 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és­­ pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út úl szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20 ss. TELEFÓNJ 155—50-től 455-57-1g, 464-18 és 464-19. Szerkesztőség BécsbMM I., Kohlmarkt 7 A /« | »• m •« Az ut közösügy Nincs már köze a kiegyezéshez, csak a —­megegyezéshez; az új közösügy, ami Magyar­országot és Ausztriát összefűzi, nem a dualiz­mus maradványa — ez a közösügy valamics­két talán az egész világ közösügye is, Közép-Európa békéje, rendje, nyugalma és fejlődése és ezt a közös ügyet képviseli Budapest szim­patikus vendége, Starhemberg herceg osztrák alkancellár, aki ma délben hatvan osztrák Jungvaterland-levente kíséretében Buda­pestre érkezett. Nem politikai díszkísérettel jött Buda­pestre az osztrák alkancellár s ez szimboliku­san is hangsúlyozza, hogy látogatásának célja nem politikai. De ha a látogatás nem is politi­kai, a látogatás pozíciója annyira politikai — az adott helyzetben annyira európai politikai, hogy Starhemberg látogatása akkor is — az al­cancellár látogatása, ha csak a tornaünne­peknek szól. A herceg a jövő emberéből lett a jelen ember Ausztriában; nevében évszázados hagyomány cseng — azé a Starhembergé, aki Bécset felszabadította a janicsár ostrom alól. Új emberként tűnt fel az osztrák politikában — de már nagy harcok voltak mögötte, ami­kor alkancellárrá lett Majd azt mondhatnók, hogy hatalma megvolt már — a hivatala előtt és befolyása volt, mielőtt hatalma lett volna. Óriási része van Ausztria átalakulásában — két fronton harcolt el-­szerre, balfelé: a szo­ciáldemokrata párt ellen, jobbfelé: az osztrák nácimozgalom ellen. Tábora volt, mielőtt pártja lett volna és ez a tábor roppant erőt jelentett Ausztria politikájának irányításá­ban — ez a tábor Dollfuss mögött állt a leg­súlyosabb küzdelmek közt és oroszlánrésze volt abban, hogy Ausztria és a Dollfuss-kor­mány diadallal vívta meg önvédelmi harcát. Mert Dollfuss és Starhemberg előtt a sors nem úgy vetette fel a problémát, hogy milyen legyen Ausztria, hanem úgy, hogy legyen-e Ausztria? Ennek a kis országnak élete örökös provizóriumok közt őrlődött a világháború befejezése óta — közjogi struktúráját époly nehezen építhette ki, mint belpolitikai struk­túráját. Milyen különös, hogy a bécsi ember, aki a régi világban a legpolitikusabb lények közé tartozott, aki kézlegyintéssel nézte a dü­höngő technikai obstrukciókat, amelyekben alapjában talán a fajok harcának előőrsi csa­tái zajlottak le, a bécsi ember, akinél jobban kevesebben tudtak élni a világháború előtt, aki nemcsak operettmelódiákkal, remek fürdő­kultúrával ajándékozta meg a világot, hanem a ferencjózsefi korszak életművészetének enyhe és gondtalan filozófiájával is, hogy ez a bécsi ember egyszerre világpolitikai erő üt­közőpontjába került, akinek számára szinte minden nap, kritikus nap volt, esztendőkön, át, minden hét, sorsdöntő hét. A Habsburgok és Bourbonok világraszóló küzdelmeiben, a németrómai birodalom leg­viharosabb korszakaiban nem volt annyira fontos Bécs —­ világpolitikailag, mint a vi­lágháború után, amikor a régi Ausztriából csak egy roncs maradt, egy kis roncs és egy óriási város; Bécs, egy óriási város, amelyben még a falak is hagyományt és kultúrát lehel­nek; egy óriási város, amely valaha Európa hangversenyterme volt, mint ahogy valaha Párizs Európa szalonja volt. Egy óriási vá­ros, amely egy roncs — fővárosa lett. Ma már meseszerűen — nem­ regényszerűen hat a köz­vetlen háború utáni Bécs élete, a konjunktúra lázálmaiban tobzódó és vergődő Bécsé, amely új Ausztriát keresett, mint ahogy Ausztria új Bécset keresett — a világban, amely—jaj, de mennyire nem volt már a férfi. A törvényhozó testületben folyik a republikánus Ausztria két pártjának harca, a keresztényszocialistáké és a szociáldemokratáké — nem vették észre, hogy már nem ez igazi küzdelem, hogy új erők szabadultak fel Ausztriában, hogy Ausztria politikája nemcsak­­ a nagyvilág számára lett fontos, de az osztrákok számára is, szinte külön-külön minden egyes osztrák ember számára. De a parlament különös fel­oszlása egyfelől, a nemzeti szocialista propa­ganda rohamhullámainak erősödése másfelől egyre erőteljesebben exponálja ezeket az erő­ket — a pártválságok lassan alkotmányvál­ságokká nőnek, az osztrák probléma­ világ­probléma lesz, a Harmadik Birodalom megje­lenésével Közép-Európa egyik döntő pozí­ciója lesz Ausztria a világpolitikában — a zátonyból hullámtörő lesz és az Anschluss ki­éleződésével van néhány pillanat, amikor Dollfuss és Starhemberg ujjai közt forog Európa sorsa. Meg kell adni, ezek a kezek nem remegtek. Ausztria talán erőteljesebben sietett Európa segítségére, mint Európa Ausztria segítségére. Mi magyarok kezdettől rokonszenvvel és érdeklődéssel néztük Ausztria küzdelmeit, amelyek különben sok sajátságos tüneménnyel lepték meg a világot, — láttuk például, mint alakult át Anschluss-ellenessé a szociáldemo­krácia, amelynek vezére Renner, annak idején még egyetlen megoldásként üdvözölte az Ansehlusst, kifejtvén, hogy Ausztria élete a világháború előtt csak egy közjáték volt; láttuk azt a sajátságos jelenséget, hogy egy államhatalomnak részben saját polgárai ellen kell a nép s az ország történelmi független­ségéért viaskodnia, láttuk a világnéz­eti, köz­jogi és nemzetközi kérdések sajátságos fény­visszaverődéseit, láttuk, mint kénytelen egy függetlenségi harc a demokrácia ellen for­dulni, láttuk a demokrácia drámai elmerülé­sét és a rendi állam gondolatának elő­nyomu­lását. Ezekben az eseményekben már »az érési időszakban« ott van Starhemberg, aki, hogy úgy mondjuk, önmagában is erődítése volt a Dollfuss-féle politikának. Ez a­ politika nem közjogi formája, tartalma, küzdelme által köti le figyelmünket, s számunkra ez a poli­tika azért fontos, mert Ausztria politikája, amelynek belügyeibe sohase avatkoztunk, amelynek élete azonban­ Európa belügye lett. Ha fontos Ausztria sorsának alakulása egész Európának, mennyire fontos nekünk, a szom­­szédnak, tegyük mindjárt hozzá: a baráti jószomszédnak, hiszen a két ország életrajza nemcsak geográfiai közelségben zajlott és zaj­lik le és talán m­ég a német hegemóniáért való küzdelmek sem hatottak annyira Ausztria sorsára, mint a Magyarországhoz való gazda­sági viszony, amely az idők és századok ván­dorlásában a történelmi erők hullámzásai közt alakult át a gyarmatosító összbirodalom rend­szeréből a dualista rendszer közgazdaság­tanáig, majd a független Magyarország és a független Ausztria gazdasági viszonyáig,­­• amelyben már nincsenek kvótaküzdelmek, nincsenek delegációk, amelyben az önálló vámterület már nem harci cél, hanem valóság, amelyben nincs kényszerhelyzet a két állam gazdasági viszonyában, de van őszinte barát­ság, jóakarat és érdekfelismerés. Semmi sem oly változó, hogy a tény, mondja Talley­rand, — de barátságnak és érdekközösségnek ezek a történelmi tényei változatlanul szilár­dak és meghamisíthatatlanok. Mindez nem tartozik a Starhemberg herceg mostani láto­gatására, — de ép azért mondhatjuk el most is, mert akár mindennap elmondhatjuk. Az osztrák alkancellár láthatja azokat a szimpátiákat, amelyek hazája iránt minálunk élnek — ezek a szimpátiák reálpolitikai tar­talmú erőt és hatást kaptak a legutóbbi római megállapodásokban is. Az osztrák-magyar gazdasági érdekközösség nem diplomáciai for­mula, nem jelszó, nem a nemzetközi politika, nem udvariassági szólama, amelynek hatása csak addig tart, — mint a beszéd, amelyben méltatják. A politika talán fölöslegesen is sokat udvariaskodik világszerte, a közgazda­sági élet menete azonban nem. A közgazda­sági élet nagy valóságérzéke azt kívánja, hogy a magyar és az osztrák gazdasági élet közele­dése még élénkebb legyen — nincs két ország, amely annyira egymásra volna utalva s amely oly nagyszerűen fellendülhet egymás által, Ausztria mezőgazdasági szükségleteinek túl­nyomó részét Magyarországból fedezheti, az osztrák ipar pedig, amelynek előnyomulását olyan bizalmatlanul nézte a régi gravaminális politika jogos érzékenysége, hatalmas fo­gyasztó piacokra tehet még szert Magyar­országon. Ez az új közös ügy: a függetlenség közös ügye, független Magyarország és a füg­getlen Magyarország gazdasági közös érdeke, amely épúgy nem »politikum«, mint Starhem­berg alkancellár szimpatikus látogatása, de ép olyan jó hatása lehet politikailag is, mint annak. Két hatalmi csoportra szakadt a világ Genfben Franciaország merev álláspontját a kisantant s a Balkán-blokk támogatja . A hat semleges állam javaslata s a MacDonald-terv a tengelye a másik csoport akciójának Németország és Franciaország megegyezett a Saar-kérdés­ben Genf, június 1. A leszerelési értekezlet mai főbizottsági ülését háromnegyed négy órakor nyitotta meg Henderson elnök. Rövid bevezetőjében felhívta a jelenlevő­ket, hogy hagyják el a beszédek terrénumát és keressenek gyakorlati megoldásokat. Indítvá­nyozta, hogy a mai ülés napirendjére feliratko­zott három szónok meghallgatása után a követ­kező főbizottsági ülést kedd délutánra, az elnök­ségi ülést pedig hétfő délutánra hívják össze. Henderson ezt az indítványát a tárgyalás végén megváltoztatta, mert a feliratkozott három szóno­kon kívül még négy más felszólaló is mondott beszédet s a főbizottsági ülést szerda délutánra hívták egybe. • Lengyelország elhárít magától minden felelősséget A mai ülés első szónoka Beck lengyel külügy­miniszter volt. Beck kiemelte, hogy Litvinov kivé­telével valamennyi felszólaló azokkal az eszme­cserékkel foglalkozott, amelyek legnagyobbrészt a szoros értelemben vett leszerelési értekezlet ke­retein kívül folytak le. A felmerült ellentétek csakugyan oly komolyak, hogy méltán sötéten lát.

Next