Pesti Napló, 1934. június (85. évfolyam, 122–145. szám)
1934-06-02 / 122. szám
Szombat PESTI NAPLÓ 1934 június 24 Dr* Szíszífusz * A sárosdi doktor, Kerbolt László könyvet írt A beteg falu címmel. Azt mondja, hogy ez »a magyar falu szociális és közegészségügyi rajza*. Hát az. De ezenfelül oly szomorú gondolatoknak tárháza, hogy olvasmányul csak erős idegzetű embereknek ajánlhatnám. — Ennek a népnek el kell pusztulnia, — ez az első impresszióm a könyv elolvasása után. Azután pedig az jut az eszembe, hogy módosítani kell azt a régi nótát, amely szerint »szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia«, — mert ma még a csizmadiánál is szerencsétlenebb a doktor. Vájjon mit gondol és mit érez az orvos, aki tudja, hogy mit kellene csinálni, de azt is tudja, hogy abból, amit tenni kellene, csak nagyon keveset lehet megtenni! Nem érvényesíthető, meddő a tudományának kilenctizedrésze. Mindennap újrakezdeni a harcot az ostoba, de legyőzhetetlen valóságokkal, várjon hogyan lehet? Csak úgy, ha a doktor nem hisz a valóságok legyőzhetetlenségében. Kerbolt doktor huszonöt év óta él a faluban, nyitott szemmel, ami nagy dolog, és éber lelkiismerettel, ami még nagyobb dolog. Tudja is, érzik a falu minden baját. Saját tapasztalatait adja elő, de olykor átadja a szót más jószemű megfigyelőknek is, igen helyesen, mert ezek kitűnő tanúk arra, hogy amit elmond, az nem helyi, hanem meglehetősen általános jelenség. Például a lakásviszonyok ismertetésénél dr. Váradi Sándor községi orvost is megszólaltatja, aki ezeket mondja: »Nálunk a lakás, az otthon a durvaság melegágyává lett. Ha még oly gazdag is a paraszt, ha még annyian vannak is a családtagok, egyetlenegy szobában élnek, főznek, szaporodnak és halnak meg. Legyen ott ragályos beteg, tüdőgyulladásos csecsemő, magával tehetetlen aggastyán, haldokló, vagy Snászéjszakás fiatalok, még csak eszükbe se jut, hogya másik szobát, az elsőt igénybe vegyék. Az orvos biztatására kisül, hogy ott nincs is kályha (néha még kémény sincs), vagy ha van, be nem gyújtanak, mert árt a bútornak, pedig az igazi ok nem is a bútor, hanem a tüzelőanyag, azt féltik... A szemetet, mindenféle piszkot szétkenik a csizmával s behintik homokkal; így, láthatatlan lévén, nem létezik számukra... Az ágynemű tarka (az nem piszkolódik), hónapokig nem váltják... A szoba levegőjének tisztátalansága felülmúl minden képzeletet... Ez a gázkeverék teszi hatnyává a csecsemőt és sorvasztja, gyilkolja a népet.« Így állunk a »jó, falusi« levegővel. S hogy állunk a vízzel? Ezt már Kerbolt doktor mondja el: »A jellegzetes falusi kút egy földbeásott gödör, melyet újabban betongyűrűkkel raknak ki, csak azért, hogy a fala be ne dőljön. Környéke feltöltve nincs , így a fölös víz visszafolyik a kútba, vagy pocsolyává, gyűlik össze, a baromfiak és sertések számára. Nyáron gyakran a kút mellett van a nagymosás. Hogy a gyerekek pajkosságból mindenféle szemetet, elhullott állatokat dobnak a kútba, az mindennapos dolog falun. Csoda-e, ha volt falu, ahol mindenki megkapta a haszifuszt? És mi történik a fertőző betegségekkel? Ezeket lehetőleg eltitkolják a doktor előtt, főként ha az, akinek családjában ilyen megbetegedés történt, italt, kenyeret, húst vagy tejet árul, mert hiszen az óvóintézkedések rontanák a forgalmat. Ha nagy a baj és emiatt az orvos erélyesen intézkedik, általános a felháborodás ellene, a mindent elkövetnek az intézkedések kijátszására. De mit lehet intézkedni például ott, ahol tíz-tizenkét család lakik egy parasztházban? Ha beteg a gyermek, az anyja ápolja, de az anya mos, főz, az állatokat eteti, és mielőtt az egyik munkát abbahagyva a másikba fogna, nem mossa meg a kezét, s még kevésbé gondol a fertőtlenítésre. Járványkórház! Az van ugyan, egy-két ággyal, de a betegek nem igen kívánkoznak bele, s ha az orvos oly elszánt ember lenne, hogy bevitetné a beteget, azt a járványkórházban ki ápolná, ki etetné. És ki fizetné ennek a költségét! A falusi járványkórház, Kerbolt doktor szerint, a legtöbb helyenlegfeljebb arra lehet jó, hogy elhelyezhessünk benne egy nyári éjszakára egy beteg vándort, kit valahol a község határában vagy valamelyik "gazdaság istállójában találtak meg«. Mit csináljon ebben a helyzetben a doktor, akinek a legtöbb esetben magának sincs egészségi szempontból kifogástalan lakása! Mit tehet az orvos, aki egyre jobban elproletarizálódik, s akinek ellátása rosszabb, mint a jegyzőé, sőt rosszabb, mint a tanítóé! Hogyan vegye fel a küzdelmet azokkal a rettenetes valóságokkal, melyek senyvesztik és pusztítják a népet! Az egyetemtől, a klinikáktól, az egyre fejlődő tudományosságtól elszakadva, s a szegénység, nyomorúság és ostobaság örvénylő vizeire kidobva, hol a saját léte sincs biztosítva, mihez kezdjen, mit tegyen! Már huszonöt esztendővel ezelőtt háborgatott ez a gondolat, s ezért vettem bele az Elemi Népoktatás Enciklopédiája első kötetébe egy nagy tanulmányt arról, hogy a tanítónak együtt kell dolgoznia az orvossal; a gyermekek legtöbb fertőző betegsége könnyen felismerhető, a tanító tehát felhívhatja az orvos figyelmét a beteg gyermekre és megakadályozhatja a baj terjedését. Még jobb, ha van a faluban egy intelligens nő, ki az egészség védelmére jól ki van tanítva. Enélkül a doktor szerepe körülbelül olyan, mint a patikáé, a gyógyítás eszköze is, ott van a faluban, jelen van, de a legtöbb beteg lehetőleg nem veszi igénybe... És ma már nincs is egészen magára hagyva az orvos: itt van a fővárosban a Közegészségügyi Intézet, mely tífusz, diftéria, stb.-s fertőző betegségek gyanúja esetén minden falusi doktornak is rendelkezésére áll, s »posta fordultával« megküldi neki az abszolút biztos laboratóriumi vizsgálat eredményét, ingyen. Az ország oly kicsiny, hogy a Közegészségügyi Intézet keze mindenüvé elér... Ha szabad egy furcsa, de találó hasonlattal élni, neki köszönhető, hogy a tudomány és a falusi praxis közt nincs elvágva a köldökzsinór. De a falusi doktor munkája még mindig sziszifuszi. Lehet-e a népet megmenteni akarata ellenére? Ahol a borjú élete fontosabb, mint a gyermeké, mit lehet tenni! Ha az apa, anya egészen természetesnek tartja, hogy a gyermekek nagy részének meg kell halnia, ki lehet-e erőszakolni, hogy a gyermekek s általában a betegek megse haljanak meg oly nagy számban, mint eddig! Tudom, hogy Keresztes-Fischer Ferenc állította be f elsőnek az állami költségvetésbe a »falusi egészségvédő-e sem« című tételt, mely azelőtt eszébe se jutott senkinek. Tudom, hogy már van egy-két »mintajárás«, tudom, hogy már vannak egészségvédőnők, sőt egészségvédelmi körzetek. De látom azt is, hogy közegészségügyi kérdésekben az intelligensek közönye és a nem-intelligensek ostobasága oly óriási, hogy hozzá képest a Himalaya csak vakondtúrás. De minél inkább kételkedem az eredményben, annál jobban bámulom és tisztelem azokat, akik hisznek benne. Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetesen Ferenc József* keserűvizet iszik. Ellenzéki vezérek a belügyminiszternél Tanácskozások a választójogi reformról és a fővárosi szanálási tervezetről (Saját tudósítónktól.) A belügyminiszter pénteken délben hosszabb megbeszélést folytatott Ernszt Sándorral, a kereszténypárt egyik vezetőjével, akivel elsősorban a fővárosi szanálási tervezetet tárgyalta meg, tekintettel arra, hogy Űrnapján Wolff Károlyt, a fővárosi kereszténypárt elnökét már tájékoztatta. Ernszt Sándor több mint félórát töltött a belügyminiszternél és a tanácskozás után a következőket mondotta a Pesti Napló munkatársának: — A belügyminiszter úrral elsősorban a választójogra vonatkozó kérdésekről tárgyaltam. Óriási anyag a választójogi reform ügye, mert véleményem szerint a választójogtól függ a magyar nemzet további fejlődése és sorsa. A miniszteri úrral folytatott beszélgetésem alapján az a benyomásom, hogy ez időszerint még nincs kész tervezet, egyelőre csupán gondolatok merültek fel. Kifejtettem a miniszter úr előtt pártom álláspontját és hangsúlyoztam, hogy az új választójogot úgy kell megalkotni a titkosság alapján, hogy az a, magyar alkotmány szellemében biztosítsa az előrehaladást. Mi mindenkor a szociális előrehaladást hirdetjük. Nem akarunk olyan kormányzatot, mint amilyen ma néhány külföldi országban van. Ernszt Sándor után Rassay Károly jelent meg a belügyminiszternél, aki ugyancsak a választójog kérdéséről tárgyalt vele. A belügyminiszter Rassay Károlyt hosszabban tájékoztatta a választójogi, majd pedig a fővárosi szargálási tervről. A tanácskozás után Rassay Károly a hírlapíróknak csak annyit mondott, hogy a belügyminiszterrel a dolog természete szerint az aktuális politikai kérdéseket is megvitatta, ezek között a szegedi polgármesterválasztás ügyét is. Erre nézve biztosította a belügyminiszter, mint Szeged egyik képviselőjét, hogy a szegedi polgármesteri állás betöltése a törvény által megszabott határidőkitolása nélkül és minden erőszakos pártpolitikai beavatkozás nélkül történt meg. A fővárosi szanálási tervezetre vonatkozólag Rassay Károly a következőket mondotta: — A belügyminiszter ismertette velem a főváros szanálási tervezetét, ami számomra nem jelent meglepetést. Annak idején már kifejtettem, hogy a főváros szanálására vonatkozó rendelkezés csak általánosságban mozoghat, mert a főváros háztartási ügyei annyira komplettak, hogy részletekre kiterjedő szanálási tervet készíteni nem is lehet. Ma igazoltnak látom azt az aggodalmat, hogy az ilyen felhatalmazás teljesen egyet jelent az autonómia felfüggesztésével. A belügyminiszter délután fogadta Friedrich Istvánt, a fővárosi keresztény ellenzéki párt vezérét és hosszabban tárgyalt vele a szanálási tervezetről. Friedrich a megbeszélésekről a következőket mondotta: — A belügyminiszter ismertette velem a kiadandó szanálási tervet, amely három főirányban mozog. Először a közigazgatási ágazatra vonatkozik, másodszor az üzemi, végül a közszolgáltatási kérdésekre vonatkozólag tartalmaz intézkedéseket. A közigazgatási részben a belügyminiszter főleg a státusrendezés útján akar megtakarításokat elérni Az üzemeknél dologi kiadásokra vonatkoznak a megtakarítások és racionalizálni akarja az üzemeket. A közszolgáltatások terén pedig a kormány bizonyos tarifarevíziókat akar keresztülvinni, amelyek — mint a miniszter mondja — igazságosabban fognak bánni a főváros közönségével, így például meg akarja szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy aki több villamosáramot fogyaszt, egy bizonyos mennyiségen túl mintegy büntetőpénzt fizet. Egyébként a miniszter a közérdekű vállalatok ellenőrző és felügyelő bizottságának is némi befolyást akar biztosítani a kiadandó tervezetben, ami szintén nem meglepetés, mert köztudomású dolog, hogy ennek a bizottsági hatásköre már eddig is kiterjedt a főváros üzemeire. Ha tehát a tervezett intézkedések csakugyan megjavítják a főváros gazdálkodását, akkor ezeket végeredményben mindenki csak helyeselheti. Meg kell tehát várni az első eredményt, mielőtt további véleményt mondunk. Minden külön értesítés helyett. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, jó férjem, jóságos édesapánk, apósom, nagyapám Kovács Sándor pestszentlőrinci ingatlanirodatulajdonos életének 61-ik évében hosszas szenvedés után itthagyott bennünket. Drága halottunkat e hó 3-án, vasárnap d. u. 3 órakor a pestszentlőrinci zsidótemető halottasházából helyezzük örök nyugalomra. Gyászolják özvegye, gyermekei, veje, unokája és a rokonság. A fájdalomtól porig alázva jelentjük, hogy a leghűségesebb hitves, a legforróbban szerető anya DR. KOVÁNYI JENŐNÉ szll. Engelmann Margit a sors kifürkészhetetlen akaratából május hó 30-án tragikus hitetelenséggel elhunyt. Földi maradványait az újpesti sírkertben megboldogult édesatyja , mellé helyeztük pénteken délután örök nyugalomra. Áldás és béke lengjen porai felett! Dr. Kovfinyi Jenfi férje, Tamás egyetlen fiacskája. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett ! Szívben és lélekben megtörten jelentjük, hogy a legjobb, legönfeláldozóbb és legszeretőbb férj, apa, testvér, nagyapa és rokon Kadosa Lipót életének 71-ik évében, ez év május 31-én elhúnyt. Drága, felejthetetlen halottunkat e hó 3-án vasárnap dr. 11 órakor helyezzük örök nyugovóra a rákoskeresztúri szr. temetőben. Ösv. Kadosa Lipótné szül. Schwitzer Cornélia felesége, Imre, Anna, Ilonka, Margít gyermekei, Dóczi Miksáné, Stern Bertalanná, Fülöp Mózesné testvérei, dr. Kadosa Imréné szül. Jánossy Irén menye, dr. Klein Ferenc veje, Janika unokája. Minden külön értesítés helyett. Dr. Schengut Emil a maga, Agnes leánya és özv. dr. Heller Zsigmondné nevelő-nagyanya, valamint a gyászba borult egész család nevében a legmélységesebb fájdalommal jelenti, hogy forrón szeretett hűséges gyermeke JUDIT ígéretes élete 19-ik évében, rövid súlyos szenvedés után május 31-én elhúnyt. Drága halottunkat június hó 3-án déli egy órakor kísérjük a rákoskeresztúri szr. temetőben korán elvesztett édesanyja mellé örök nyugvóra. Szelíd lelke örök álma felett el nem múló fájdalmunk virraszt. Néhai dr. Sebestyén Ödön síremlékét az e hó 3. napján, vasárnap délelőtt 10 órakor avatják fel a rákoskeresztúri szr. temetőben. 1/b szakasz, 12/a sor, 6. sír.tt gyászoló család !