Pesti Napló, 1934. augusztus (85. évfolyam, 172–196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

Ma: Tudományos és Technikai Napló (Melléklet) Ara­te­m* (e) Budapest, 1934 85. évfolyam 172. szám Szerda, augusztus 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIAD­Ó HIVATAL: VII. ker., Rákóczi út 54. Jegypénztár, hirdetési-, előfize­tési-, utazási- és köny­voíztályi VII., Erzsébet körút 18-20. Sierk.ut 6­4. Bécsben­­ I., Kohlmarkt 7. Ma, 1934 július 31-1ike... Ma 1934 július 31-ikét írunk. De volt egy nap, amikor 1914 július 8-ikát írtunk. És ezen a napon gróf Tisza István magyar királyi miniszterelnök Ferenc József császár-király­hoz előterjesztést tett. Ez az előterjesztés, amely a Pesti Napló »Akták beszélnek« című memoártközleményeiben szó szerint megjelent többek közt a következőket mondja: — A tegnapi minisztertanács valamennyi résztvevő­jében megérlelődött az a szándék, hogy Szerbiával hábo­rút provokáljunk, hogy azután a monarchia ezen ős­ellenségével végleg leszámolhassunk. Én nem voltam abban a helyzetben, hogy ehez a tervhez hozzájárulhas­sak. Egy ilyetén Szerbia ellen intézett támadásunk min­den emberi előrelátás szerint Oroszország intervencióját és ezzel a világháborút idézné elő. Emellett én — min­ősen erre vonatkozó berlini optimizmussal szemben — Románia semlegességét legalább is nagyon kétségesnek tartanám. Ha tehát mi támadunk, úgy­ az orosz és román hadseregeket máris az ellenséges táborba számíthatjuk, ami a háború esélyeit számunkra a lehető legkedvezőt­lenebbül befolyásolná. Szerintem tehát egy mérsékelt, de semmiesetre sem fenyegető hangú jegyzéket kellene Szerbiához intézni, amelyben konkrét panaszainkat fel­sorolnék és precízen összekötnék azokkal követeléseinket. Tizenegy nap múlva, 1914 július 19-ikén volt a döntő minisztertanács, amelynek jegy­zőkönyve szerint: " A magyar királyi miniszterelnök felkéri a jelen­levőket, hogy mondják ki határozatilag azt, amitől ő a legutóbbi tanácskozáskor a magyar királyi kormánynak az egész akcióhoz való hozzájárulását függővé tette. A minisztertanácsnak ugyanis egyhangúlag azt a határo­zatot kell meghoznia, — folytatta Tisza — hogy a Szer­bia elleni akcióval a monarchiának semminemű hódítási terve nincs egybekapcsolva és a monarchia, kivéve némi katonai okokból indokolt határkiigazítást, egyetlen da­rabkát sem akar Szerbiából annektálni. Feltétlenül ra­gaszkodnia kell hozzá, — fejezte be Tisza — hogy egy ilyértelmű határozat egyhangúlag hozassék­ meg. Azután elmúlt négy év és négy hónap és jött egy nap, amikor 1918 október 31-ikét ír­tunk és akkor agyonlőtték Tiszát mint­­ há­borús uszítót. Négy éven és négy hónapon át szemrezdülés nélkül viselt egy vádat, amely­nél igazságtalanabb államférfit, de egyáltalán embert talán még nem is ért. Tisza István nem akart háborút. De Tisza akkor nem csak hivatalból és hatalomból állt a nemzet élén, nem csak azért volt primás, mert miniszter­elnök volt, hanem azért, mert benne egy egész magyar nemzedék — és Istenem, ma tudjuk csak igazán, hogy mennyire nem a legrosszabb magyar nemzedék — kifejeződött erkölcsileg és jellemileg. Tisza bátor előterjesztése a ki­rálynak, aki azonban éppen olyan kevéssé akarta a háborút, mint magyar miniszterel­nöke, Tisza kemény fellépése a Berchtholdok­kal és a Conradokkal szemben, ez nem csak egy férfiúnak, aki akármennyire is volt első és legelső, mégis csak egy ember volt, ez egy egész magyar nemzedéknek fellépése volt. Tisza békét akart, Magyarország békét akart és Magyarország ma is békét akar, Tisza, de ugyanakkor saját népi és nemzeti szellemében. Ezt szögezzük le ezekben a na­pokban, amelyek a húszéves fordulón baboná­san revelálják a világháborús nyár kezdő at­moszféráját. Ezt megírjuk, minden él, minden félelem, minden titkos gondolat nélkül, egy­szerűen azért, mert meg kell írni éppen úgy, ahogyan meg kell írni azt, hogy ma délben 30 fokos meleg volt. Azért írjuk meg, mert ez van. Ausztriát polgárháborús nyugtalanságok háborít­i­ák, a feladat, amelyre Brhuschn­ag kancellár egy egész nemzedék önfeláldosló bá­torságával vállalkozott, több mint történelmi. Ausztrál, Dollfuss gyilkosainak tárgyalása ezt röntgeni élességgel mutatta, a nácizmus mélyen kikezdte. Lelki szakadékok, dühödt indulatok és minden mögött egy a st.-ger­maini, tehát az osztrák trianoni békében min­den polgári élet lehetőségéből kifosztott or­szágban egy csapat ember... Akinek nem csak hogy nincs munkája, hanem nem is keres munkát. Már nem érzi szükségességét a mun­kának és már nincs is kétségbeesve azon, hogy nincs munkája. Ezek lelkileg is elbúcsúztak a polgári élettől és egyszerűen Tammany Hall-ja lettek a nácizmusnak, belebuktak a legpiszkosabb, mert legolcsóbb és mert töme­ges korrupcióba, száz sillingért illegális fegy­­­vert szállítanak, bombát hajítanak, kancellárt ölnek, hazát elárulnak. Emberek, akik ciniz­musukban fölkeltek saját országuk független­sége ellen. Veszedelmes praetoriánus társaság ez a mai harcászati eszközök modern techni­kájában. Európai életveszélyességük nem cse­kélyebb, mint volt most húsz éve azoknak az opánkás szerb komitácsiknak, akik a belgrádi Aranyhalacska című, kávéházból , fanatizált diákokat küldte­k Szarajevóba főherceget és világot élni. A foltáni nihilizmus lelki és geográfiai fölhúzódása a bécsi Ringstrasséig. És mégis ... Minden rosszban van jó is. Mert Ausztria léte vagy nem léte annyira az európai béké­nek is jelenti létét vagy nemlétét, lett az oszt­rák ügyből európai ügy. La question auth­­ohienne, ugyanakkor: la question européenne. Mert Ausztrián át egész Európa elveszhet, fogja egész Európa megmenteni Ausztriát, rajta keresztül a Duna-völgye nyugalmát és mindkettőn át az európai kultúrát és a pol­gári jogrendet. Graziani és Pallioni táborno­kok vezérletével olasz hadtestek állnak ma az osztrák határon, Ausztria függetlensége fegy­veres oltalom, olasz ércfedezet alá került. Igen, — fogják mondani — de ezzel még nem múltak el kabbalái és babonái ennek az ijesztő nyárinak, mindennek tetejébe Hin­denburg, is haldoklik. Hát mi sem játsszuk sem a mindenáron, a felelőtlenségig és a köny­nyelm­űségig megnyugtató háziorvos szerepét, sem a Beschwichtigungs-Hofratét. Ha a 87 éves­ elnök-marsall most lehunyja szemét, ak­­­kor itt nemcsak egy hősi élet mély emberi tra­gédiája fejeződik be, nemcsak az történik, hogy meghalt egy ember, aki kezdte a Bis­marck és Moltke birodalmában, aki ennek a birodalomnak 1914-től 1918-ig jelentette leg­mélyebb csengésű dicsőségét és a­ki nyugovóra fog térni a nyugtalan Harmadik Birodalom­ban, nyugovóra egy zaklatott életeste után, amelyben mint államfő kormányzott annyi férfiúval és színárnyalattal Mü­ller-Franken­től a horogkeresztes vezérekcig és alvezérekig, szociáldemokratáktól a ná­ciok­álszocialistákig. J 4 . . . Sok emberfenséget és sok embertitkot, sok ki nem mondottat, sok sóhajt, sok tört panaszt és tört, imádságot visz magával a tábornagy­elnök. Akinek halála... Forrpontján hagyja­­ itt a birodalmat, kiélezett időkben, feltornyo­sult órákban, az ifjú pártállamot, amelyből egy óriási presztízs hull ki, Hindenburgé, aki személyének roppant dicsőségével fedezte az átmenet kínzó korszakát ország és világ előtt. Attól, hogy ez a nagy katona most meghal, a világ­­ békéje nem lesz szilárdabb, a világ "békéje nem lesz békésebb. És mégis... Mi hiszünk én? bízunk. Hiszünk és bízunk benne,­­ hogy Hindenburg várha­tó halála,­­ ha csak-­­ ugyan bekövetkezik, akármennyire is volt világraszóló ez az élet, mint haláleset reduká­lódni fog egyetlen ember halálává és nem ránt magával egy földrészt. Ha Hindenburg ott is állt a barna birodalom bölcsőjénél, ez a barna birodalom ma már régen önállóan és minden hindenburgi zsíró és vétó nélkül csinálta és csinálja külpolitikáját. Mi, akik igazán nem vagyunk védő testőrei a nácizmusnak, mint száraz tényfelvételt állapítjuk meg, hogy a horogkereszt nem akar háborút. Igaz, hogy nem is­ akarhat. Ha Ausztria miatt nem lesz világháború, akkor nem lehet Németország miatt sem. Úgy az osztrák, mint a német kér­dés dinamikus ereje fel fog oldódni. Hogyan, miképpen? — jóslás a dilettánsok szórako­zását — Mi nem tudjuk, hogyan fog elmúlni ez a válság, csak annyit tudunk, hogy el fog múlni, mert el kell múlnia. Okosságnál is oko­sabb ösztön: az élet, az élni akarás erejével mondja ezt nekünk és mondatja ezt velünk. És vannak az európai békének őrei nyu­gaton is. Az a megbízatás, amelynek alapján négy fényes olasz hadtest állomásozik az osztrák határon,, európai. Anglia és Francia­ország tud Mussolini akciójáról és helyesli ezt. És ma Baldwin, az angol titkos tanács elnöke, a konzervatív párt vezére, ez a megfontolt, ez a megbízható és megnyugtató Baldwin kije­lentette, hogy: Anglia védelme a Rajnánál kezdődik. Anglia érdekeit ma már nemcsak a szigetországban magában kell megvédeni, hanem a védelmét az európai kontinensen kell kezdeni, ott, ahol a rajnai határ végződik. Va­k is láthatja, siket is hallhatja, enne­k a mondás­nak értelmét. Anglia kilép szigeti szigeteltsé­gé­ből és érdekeit, ha kell, megvédi a Rajna határánál. De mi Anglia érdeke? Anglia érdeke a béke, a béke és megint csak a béke. Anglia a Rajna vonalán őrzi meg a békét, ez magyarul annyit jelent, hogy megvédi Franciaországgal közösen és Franciaországgal egyetértésben és ez az angol-francia szövetség ma nem a húsz év előtti háborús szövetség, hanem egy védő és oltalmazó békeszövetség. Anglia nagylelkű és amellett oly okos bé­kepolitikája ezzel annek­tálja a béke javára az egész francia közgon­dolkodást, Anglia Franciaországot, amely, nemcsak a Barthou Franciaországa, felsora­koztatja a maga békepolitikája mellett, nyu­gati kultúra a nyugati kultúrát erősíti és Anglia ezáltal erkölcsi és szellemi támasztékot ad annak a Franciaországnak, amely ha nem kap polgári segítséget Angliától, keleti Locar­noton és­ kisantanton, különböző védelmi pak­tumokon és bástyákon és egy nemzeti neurasz­ténián át feltétlenül belesodródik Oroszország, a Balkán, a szovjet, a kaland karjaiba. Itt van döntő jelentősége Stanley Baldwin mondatá­nak, ez a mondat jelenti az angol-francia békepaktumot, békeakarást és — így kell mon­da­nunk — a bérkére való elszántságot is. Olaszország az alpesi hágókon, Anglia és Franciaország a kontinens nyugati síkjain védik a békét. És védjük mi is, magyarok, itt a Duna medencéjében, ezek a Trianonban összezsugo­rított, fojtásra hurkolt határok között. Szegé­nyen, csupaszon, a kenyérért való küzdelem­ben, a nemzeti és a népi igazságért való sza­kadatlan munkában, történelmi eszményeink mellett való tűrő helytállással védjük a békét. A békét, védi ez a magyarság, amelynek nevé­ben" Tisza István most húsz éve akarta a világ feje felől elhárítani a katasztrófát. Egy katasztrófát, ami meg nem ismétlődhet. A Tisza István nemzedéke, ez a háborút látott, háborúban szenvedett, háború után megkín­zott nemzedék nem enged meg egy katasztró­fát. Nem engedi, hogy elvesszen Európa és benne elbukjon Magyarország. Az örök Ma­gyarország. .­­­­ . .

Next