Pesti Napló, 1934. szeptember (85. évfolyam, 197–221. szám)
1934-09-01 / 197. szám
Ma: Asszony Napló és Gyermek Napló aTM te mér (E Budapest, 1934 85. évfolyam 197. szám Szombat, szeptember 1 Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: VI. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455- 50-161 57-1, 464—18, 464—19. Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben I L, Kohlmarkt 7. GÖRBE TÜDOR Irta: UGRON GÁBOR Vége a nyárnak! A magyar gazda betakarította termésének nagy részét és bár jóval kevesebb a tavalyinál gabonatermésünk eredménye, mégis remélnünk kell, hogy a gabonaárak emelkedése s a többi termények mennyiségének szép eredményéből kifolyólag megint nyugodtan nézhetünk a tél elé, mert megfelelő intézkedések esetén biztosan remélhetjük, hogy éhínség nem lesz az ország egyik részében sem. Csekély vigasz ez, de az egész világ jelenlegi gazdasági és szociális viszonyai közt mégis csak ez az alap, amelyről mindenekelőtt gondoskodni kell, mert hiszen ha nincs meg mindenkinek a mindennapi betevő falatja, akkor sem gazdasági fejlődésről, sem szociális békéről még beszélni sem lehet. Elmúlt a nyár és nagyon hamar múlt el. Gyorsan múltak a napok, mert gyorsan váltogatták egymást a fontosabbnál fontosabb események, mert hiszen ezen a nyáron a szezonnyitást az ausztriai bombák robbanásának hangja jelezte. Június első hetében a Röhmféle lázadás kötötte le az egész világ figyelmét, és vette igénybe mindenki idegrendszerét. Majd következett Dollfuss meggyilkolása és mindazok az események, amelyek ennek nyomán támadtak, elsősorban az olasz mozgósítás, ennek bátor, de veszélyes, végeredményben azonban eredményes ténye. Aztán Hindenburg halála és az ezzel kapcsolatos alkotmányváltozás Németországban. Kétségtelen tehát, hogy a világ politikusainak, közgazdászainak, katonáinak és újságíróinak sok idejük a pihenésre nem jutott. Sajnos, az egész világ külpolitikai helyzetébe a nyár nem hozott megnyugvást, sőt a késő tavaszi jobb kilátások után mintha újra romlott volna ez a helyzet. Az előbb említett nagy események mellett szinte észre sem veszik az emberek azokat a sorsdöntő kérdéseket, amelyek jelen pillanatban a világ intézőinek oly sok gondot okoznak, és amelyek valamennyien alkalmasak arra, hogy belőlük kerüljön ki az a bizonyos szikra, amely az európai puskaporos hordót levegőbe repíti. A távoli keleten bármely pillanatban bekövetkezhetik a háború, hiszen Oroszország előretolt állásait — a Sanghainál megmutatott módszerek szerint — hirtelen megrohanhatja Japán nemcsak a japán imperializmus, a sárga faj megszervezése és az ázsiai monroe doktrína keresztülvitele érdekében, nemcsak azért, hogy megszabadítsa Ázsiát a gyűlölt fehér faj politikai és gazdasági befolyásától, hanem talán elsősorban azért, hogy egy újabb háborúban saját súlyos gazdasági és szociális válságát levezesse. Ugyanez a veszedelem fenyeget Amerika részéről is, mert hiszen egy japán-orosz konfliktus esetén az Egyesült Államok is minden valószínűség esetén a csendesóceáni hatalma biztosítása érdekében sietnének a szükséges lépéseket megtenni annál is inkább, mert úgy látszik az Egyesült Államokban is — miután a súlyos gazdasági és szociális problémák megoldása az agytröszt révén nem sikerült — ez a válság vagy egy az eddigieknél véresebb és kegyetlenebb s a fekete faj gyűlöletével is komplikált forradalomban, vagy pedig egy ennek megelőzése céljából megindított háborúban fog levezetést találni. Hogy bármelyik megoldásnak mi lesz a következménye, azt, ha nem is tudjuk, de sejtjük, mert megtanultuk a világháborúban és főképpen annak nyomán, hogy a világ bármely sarkában kirobbant forradalmi tűzvész vagy háború végeredményben megégeti a legtávolabban fekvő nemzeteket is és romlásba dönti a semleges államok gazdasági jólétét is. A keletázsiai veszélytől függetlenül Közép-Európa. helyzete is mindjobban bonyolódik. Dollfuss meggyilkolása után Mussolini veszélyes, de erélyes lépése megtorpanásra késztette Németországot, de amint az azóta lefolyt események mutatják, teljes mértékben igazolva van az az álláspontunk, hogy ezzel az osztrák válság még távolról sem nyert befejezést és az osztrák kérdés még távolról sincs elintézve. Rosszabbodott azonban a helyzet a nyár folyamán Franciaország és Lengyelország között is. Az éles sajtócsatározások után, amelyeket a közelmúltban olvashattunk, és ama hírek után, amelyek a Balti államok kooperációjáról, a német, szférába való bevonásáról és ezzel kapcsolatban a danzigi kérdés megoldásáról szólnak, érthetetlenül, szinte groteszkül hatnak azok a legújabb hírek, amelyek egy nagyobbszabású Franciaország által Lengyelországnak nyújtott kölcsönről beszélnek. Nem kevésbé groteszk Benes csehszlovák külügyminiszternek legújabb diplomáciai sakkhúzása sem, amely Csehszlovákiának a római egyezményhez való csatlakozását jelenti be. Kétségtelen, hogy Lengyelország jelenlegi politikai elhelyezkedése, a lengyel-francia és a lengyel-német viszony, valamint, a római egyezményhez közeledő Csehszlovákia és Lengyelország barátságosnak éppen nem mondható viszonya a legsúlyosabb diplomáciai feladat elé fogják állítani a magyar miniszterelnököt, aki a közeli hetekben szándékozik Varsóba utazni. Mindezekhez hozzájárul az a már több mint groteszk mozgalom, amelyet legújabban Jugoszlávia, indított meg Karintia megszerzése érdekében. A Mussolini ökölcsapására megtorpant Németország szerepét, az osztrák nemzeti szocialista mozgalom szítása érdekében úgy látszik Jugoszlávia vette át, a leszerelt Frauenfeld helyébe támadt egy új Frauenfeld, aki most már a feloszlatott németországi osztrák légiók helyébe jugoszláv területen szervez az osztrák menekültekből légiót és a karintiai konc reményében újra nyugatmagyarországi koridorról álmodozva gondol világpolitikát csinálni és nagyszerb álmait összhangba hozni a Brennerről álmodó német imperialista politikával. Mindezekből kifolyólag Magyarország külpolitikai helyzete a nyár folyamán nem javult, hanem rosszabbodott és talán sohasem volt még olyan helyzet nemzetünk politikájában, amikor nagyobb figyelemre, óvatosságra, józanságra, ügyességre és céltudatosságra lett volna szükség, mint ma. A magyar külpolitikának a legközelebbi jövőben kifejtendő feladata ezekben vázolva is van. De természetes, hogy e külpolitikával összhangban kell állania a belpolitikának is, mert hiszen végeredményben minden kormányzati ténykedés nagy célkitűzését a minden magyart magában foglaló boldog nemzet szolgálatába kell állítva legyen. A nagyon is mozgalmas külpolitikai eseményekkel szemben belpolitikáikig az elmúlt nyár nyugodtnak volt mondható. Hála Istennek a gazdasági helyzet nem rosszabbodott, sőt a római egyezmény gazdasági sikere révén határozott javulás volt észlelhető. Gabonatermésünk értékesítése biztosítva van a múltra és a jövőre nézve is, még pedig olyan áron, hogy a boletta megszüntethető volt s ezzel az állam-kincstár helyzete megkönnyebbült, és amellett a magyar gazda is megkapja munkája jutalmát és fáradozása ellenértékét. Ez az a nagy eredmény, amit a római egyezmény politikai jelentősége mellett gazdaságilag is elkönyvelhetünk és nem lennénk igazságosak, hogy ha ez utólagos megállapítások alkalmával az elismerés koszorúját nem nyújtanánki át azoknak, akik ezen oly eredményesen bevált római egyezmény létrehozását elősegítették. Ezzel azonban természetesen a nagy gazdasági kérdéseknek csak egyikét oldották meg, bár elismerem, hogy egyik legfontosabbikat. Az a minden gazdasági lélekzetet megfojtó vasgyűrű, amely ma valamennyi európai államot fojtogatja, az önellátásra való törekvés egyrészt és a vámháborúnak nevezhető vámvédelem másrészt, lidércnyomásként helyezkedik minden európai állam közgazdasági életére és valamennyi közt a legsúlyosabb következményekkel fenyeget az a gazdasági háború, amely Németország ellen folyik. Függetlenül attól, hogy német politikai vagy gazdasági hiba volt-e az, amely erre a gazdasági háborúra vezetett, kétségtelen az, hogy ez a háború nagyon veszedelmes hazárdjáték, amelynek politikai és gazdasági következményei kiszámíthatatlanok. Valamennyi érdekelt fél be kellene, hogy lássa, hogy Németországnak a végső kétségbeesésbe való kergetése nem szolgálja a világbékét, nem szolgálja az európai konszolidációt, hogy a német közgazdaság összeroppanása vészes kihatással lesz egész Európa közgazdasági életére és hogy azt a tűz, amely egy kirobbanó német forradalon kísérője lenne, mint a pestis, nem ismerne, országhatárokat és a német kolosszus összeomlása magára rántaná, az összes európai nemzetek gazdasági és kulturális értékállományát. Midőn tehát Németország a saját érdekében mérsékletet kell hogy tanúsítson és be kell hogy lássa azt, hogy egy hatvanötmilliós nemzet gyönyörű kultúrával és hatalmas közgazdasági birtokállománnyal nem helyezkedhetne szembe az egész világ politikai, közgazdasági és kulturális elgondolásával, épúgy ellenfeleinek is be kell látniuk, hogy a versaillesi békeszerződés által beteggé tett nemzettel és társadalommal van dolguk, amely betegséget erőszakkal, tehát politikai és gazdasági háborúval meggyógyítani épúgy nem lehet, minthogy viszont Németország sem hozhatja a maga belső bajait erőszakos rendszabályokkal rendbe, hanem csakis a béke, a megértés és megbocsátás eszközeivel. A magyar belpolitika legközelebbi feladatai azonban nemcsak gazdaságpolitikai természetűek. A magyar társadalom és az ország egész struktúrája a világháború és a trianoni béke nyomán olyan változásokon ment keresztül, amelyeknek következményeit törvényhozási úton is le kell vonnunk. Az egészséges birtokmegoszlás és ezzel kapcsolatosan az ország lakosságának az ország jelenlegi területén való egészséges megoszlása, a termelés racionális megszervezése, különös tekintettel a hitelnek magának, az egész közigazgatásnak az egyszerűsítése igen nagy feladatok elé állítják a kormányt, mert az elhatározások a nemzet jövő boldogulására sorsdöntőek lehetnek. De vannak rendezendő alkotmányjogi kérdések is. Ezek közt a választójog kérdése is. Ez utóbbi alkotmányjogunk egyik legfontosabb talpköve, mert hiszen a nemzet helyes, igazságos és szabad megnyilatkozása jelentette a múltban és kell jelentse a jövőben is a magyar alkotmányos élet szilárd alapját. Senki sötétben ugrani nem akar, senki a nemzet jövőjét egy elhibázott reformmal nem óhajtja veszélyeztetni, de viszont nem hiszem, hogy lenne valaki, aki a tiszta parlamentarizmuson felépülő magyar alkotmányosság talp-