Pesti Napló, 1935. január (86. évfolyam, 1–26. szám)

1935-01-30 / 25. szám

602 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1935 január 31 Az Akadémia a külügyminisztérium útján értekezletre hívja Jugoszláviát, Romániát és Csehszlovákiát a magyar könyvek beengedése ügyében Bécsben tartják meg az értekezletet? (Saját tudósítónktól.) A Magyar Tudományos Akadémia összes ülést tartott,, amelyen Berzeviczy Albert elnökölt. Lukinich Imre előadást tartott az­­Akadémia történettudományi bizottságának kéz­iratgyű­jteményéről. Körülbelül negyvenezer ol­dalnyi oklevélmásolatról van szó, mely részben már ki van adva a különféle akadémiai forrás­kiadványokban, egészében véve azonban kevéssé ismert forrásanyaga a magyar történelemnek. A felolvasó az egész anyagot újra rendezte. Az Aka­démia értékes kéziiratgyűjteménye most már a kutatók rendelkezésére áll és remélhető, hogy a föltáruló anyag serkentőleg fog hatni a magyar történettudomány művelésére. Lukinich Imrének értékes munkájáért az Akadémia nevében Berze­viczy Albert mondott köszönetet. Ezután az összes ülés Balogh Jenő főtitkár előterjesztése alapján az Akadémia folyóügyeit tárgyalta. A főtitkár elparentálta a közelmúltban elhúnyt Hutyra Ferencet és az Akadémia érdemes külső tagját, a volt budapesti osztrák követet, gróf Calicét. A­ továbbiakban a főtitkár ismer­tette, hogy az elszakított területekre még mindig nem engedik be az utódállamok a magyar köny­veket,­­ még a tudományos munkákat sem, így például a legutóbb a kolozsvári egyetem egyik román professzora az Akadémiától tudományos munkákat kért, d­e hiába küldötte e­l az Akadémia a könyveket, a feladott küldeményt felbontatla­nul visszaküldték a román hatóságok anélkül, hogy meggyőződtek volna arról, hogy a csomag kizáró­lag tudományos kiadványokat tartalmaz. Tekin­tettel arra, hogy ez a helyzet tarthatatlan, az Akadémia elnöksége a magyar külügyminiszté­rium útján szűkebb értekezlet egybehívását szor­galmazza, s az értekezletre — amelyet valószínű­leg Bécsben tartanak — meghívják a jugoszlávo­kat, románokat és a cseheket, akikkel végre olyan megállapodást igyekeznek létesíteni, mely lehe­tővé teszi a magyarnyelvű szellemi termékeknek az elszakított területekre való eljuttatását. Az összes ülés egyhangú helyesléssel fogadta a főtitkár előterjesztését. Végül az összes ülés úgy határozott, hogy a Francia Akadémia háromszáz­éves jubileuma alkalmából Párizsban a nyár fo­lyamán rendezendő nagyszabású ünnepségen gróf Teleki Pál ny. miniszterrel képviselteti magát. A „Magyar Lányok"-at kitiltották Csehországból Prága, január 29. A belügyminisztérium megvonta a szállítási és terjesztési jogot a Budapesten megjelenő »Ma­gyar Lányok«, című ifjúsági laptól. A lapot a cseh köztársaság területén 1937 január 15-éig nem sza­bad árusítani. Izgalmat keltett orvosi körök­ben dr. Csilléry András debreceni egyetemi kinevezése (Saját tudósítónktól.) Orvosi körökben általá­nos beszédtéma mostanában dr. Csilléry András szereplése a debreceni egyetemen. Amint ismere­tes, dr. Csilléry Andrást váratlanul szakelőadóvá nevezték ki a debreceni egyetemre. Hetenként kétszer lerándul Debrecenbe az új szakelőadó. Orvosi körökben a következőképpen tájékoztatták a Pesti Naplót a Csilléry kinevezése nyomán tá­madt izgalomról: — Az orvostársadalmat azért érintette kínosan Csilléry kinevezése, mert előzőleg senki sem tudott ar­ról, hogy a debreceni egyetem fogász-szakelőadót ke­res. A szakelőadói tisztség egyáltalán ismeretlen. Már­most ezt a tudományos ügyet a tudományos körök be­vonása nélkül intézték el. Magyarországon a fogászat­nak két rendkívüli tanára, hét magántanára és körül­belül harminc emeritált tanársegéde van, mindnyájan több évtizedes múlttal rendelkező szakemberek, akik méltán érezhetik mellőzésnek, hogy a debreceni egye­tem — rájuk sem gondolva — pályázat nélkül neve­zett ki szakelőadót. Mellőzésnek érzik a jogászok azt is, hogy a debreceni egyseg szakelőadója éppen Csil­léry András lett, aki ugtlán sokszor szerepelt eddig politikai és orvospolitikai vonatkozásban, de sohasem tudományos minőségben. Csilléry András sohasem sze­repelt mint tudományos író, nem tartott előadást tudo­mányos kérdésekről, sohasem volt egyetemi funkciója. — Miért lett tehát Csilléry András szakelőadó a debreceni egyetemen? — kérdik az orvosok. — Ezzel a kérdéssel párhuzamosan fut egy másik kérdés: miért ambicionálja dr. Csilléry András azt a fáradságos mun­kát, amit a debreceni egyetemen a szakelőadói tisztség jelent? Mi, jogászok, azt hisszük, hogy, mondjuk, úgy egy év múlva honorálni fogják Cs­illéry rendkívüli ál­dozatkészségét, a politika vizeiről a tudományos­­­ágba átsikló Csilléry András egyetemi magántanár lesz, sőt egyes vérmesebb kombinációk szerint a magántanári címet a címzetes rendkívüli tanári kinevezés fogja kö­vetni. Ez lehet az útja aztán annak, hogy a címzetes rendkívüli tanárrá lett Csilléry András végül is eljut a budapesti stomatológiai intézet tanári székébe, ami­kor dr. Szabó József, a kiváló professzor, a stomatoló­giai intézet mostani igazgatója nyugalomba vonul. — A debreceni egyetemmen eddig az volt a helyzet, — informálnak minket orvosi helyről — hogy a fogá­szati teendőket dr. Hüttl Tódor sebésztanár intézetében dr. Balogh János tanársegéd látta el. Szerintünk az lett volna a helyes és megnyugtató megoldás, hogy dr. Balogh Jánost, aki évek óta feletteseinek megelégedé­sére, fizetés nélkül dolgozik, nevezzék ki »szakelőadóvá«. De ha nem akarták dr. Balogh Jánost kinevezni, akkor a szokásos formaságok betartásával pályázatot kellett volna hirdetni, mert biztosan akadt volna a rendkívüli tanárok, magántanárok és emeritált tanársegédek kö­zött valaki, aki, tudományos karrierje érdekében is, vállalta volna a debreceni egyetemen a »szakelőadói tisztet«. Nem nevezték ki dr. Balogh Jánost, nem hir­dettek pályázatot, nem kérdezték meg a budapesti test­véregyetemet, mint ahogy általában meg szokták kér­dezni, ha új állást szerveznek, vagy ha egy megürese­dett állásba ki akarnak nevezni valakit. A magyar tu­dományos köröket, ismételjük, váratlanul érte dr. Csil­léry András kinevezése és ezt a kinevezést meglehetős idegességgel fogadják, mert egész sereg kitűnő orvos­tudós súlyos mellőzését látják benne. A Pesti Napló munkatársa dr. Szabó Józ­sef egyetemi tanárhoz, a budapesti stomatológiai inté­zet igazgatójához is fordult azzal a kérdéssel, mondja el véleményét dr. Csilléry Andrásnak szakelőadói kinevezéséről. Dr. Szabó József egye­temi tanár a következőket mondotta: — Szakszempontból rendkívül fontosnak tartom, hogy a debreceni egyetemen ezután szakelőadó tanítja a stomatológiát. Bámulom dr. Csilléry András ener­giáját, hogy magára vette a szakelőadói tiszttel járó­­rendkívül nagy fáradságot. Ami azt a kérdést illeti, hogy a kinevezéssel kapcsolatban mellőztek egyeseket, válaszom az: az egyetem autonómi­aat csinál, amit he­lyesnek tart, táigyázatot sem kell hirdetnie. IFJABB REGÉNY 29 Elemér egy pillanatra fölfigyelt... bor­zasztó! Ifjabb az egész tanulságos ásvány­tárból csak a gyémántok emlékét hozta magá­val! Kobinpor... Orlov ... Dél csillaga... a kvarc, meg a Mária-üveg nem érdekelték! Ahogy itt ül, kipirult arccal, csillogó szem­mel, talán látja is magát egy rablóbanda élén, betör a­ windsori királyi kastélyba és elveszi attól a derék kövér, öreg Viktóriától a Kohinoort! De a tanár úr szerint ez fan­táziára vall csak ... örülni kell neki! De azért egy kicsit bizonytalanul nézett a tanár úrra, mintha mégegyszer hallani akarná a meg­nyugtató kijelentést. Turner Alajos elvörösö­dött, iparkodott a kirándulást igazolni: _ — A többi ásványról beszéljen, Ifjabb, hiszen látott mást is, nemcsak _ gyémántot. Megmagyaráztam magának mindent... a hegyi kristályt, a márványt... Ifjabb legyintett: — Á! Márvány az kávéházi ásvány. Gyé­mánt az kir­ályi palotában van. Valamikor nem is olyan régen Elemér bü­szke volt még fiának a mondásaira, följe­gyezte őket, átadta Dobozi úrnak, írja ki a Kismadár-rovatba: »Jót mondott ifjabb Lo­vass Elemér stb.« Most józanul, majdnem fa­gyosan rászólt: — Jobb ha aludni megy. Későre jár az idő.. Ifjabb hevesen tiltakozott: — De édesapám, még nem mondtam el mindent... — Majd holnap. Holnap is van nap. És apádnak dolga is van még... Ifjabb panaszosan jajdult föl: — Nem hagyjátok kibeszélni az embert. Sose hagyjátok. Sem te, sem anya. Ebben a házban senkivel se lehet beszélgetni... Választ várt, egy falat megnyugtatást, egy csipetnyi vigasztalást. De apja nem fe­lelt. Magába mélyedten ült, talán nem is hal­lotta ifjabb szemrehányásait. Akkor riadt csak föl, amikor a fiú odaszaladt hozzá, hogy lefekvés előtt kezet csókoljon és jó éjszakát kívánjon, ahogy szokta. Elemér megcsókolta, megsimogatta szőke haját, fölemelte az állát, mélyen, kutatón a szemébe nézett. A fiú bát­ran állta tekintetét... ma nem vétett­ sem­mit. Különben sem félt tőle, eddig mindösz­sze egyetlenegyszer verte csak el, azóta leg­följebb kiabált vele. Elég jó apa ez, csak bo­londos és mérges... de csak otthon. A szín­házban, a színpadon gyönyörű és hatalmas, rettenetesen nagy úr mindig, hol ki­rály, hol hadvezér, mennydörög­ és suttog, csókolózik és meghal és majdnem mindig versben! Ifjabb rámosolygott az apjára, vé­kony két karjával átfonta hatalmas nyakát. Apja némán nézte, azután magához szorí­totta és mégegyszer megcsókolta. Istenem, ha biztosan tudná...! De hiába nézett fiának a szemébe, megint nem találta magát benne. —­Majd holnap. Holnap is van nap! A fiúnak mondta búcsúzóul. De talán ön­magát is vigasztalta ezzel az ígérettel. Amikor ifjabb eltűnt a tanár úrral, be­csöngette a szobalányt: — Mondd meg a kisasszonynak, hogy a dolgozószobában várom. Nem sürgős, rá­érünk. Akkor jöjjön csak, amikor elkészült a szereppel... Időt akart nyerni, előbb ő maga is el akarta olvasni szerepét... egész délután ott feküdt íróasztalán, nem nyúlt hozzá! Az osz­tálytanácsos drámájában ő játszotta a már nem egészen fiatal, de még mindig nemesen gondolkozó gazdag földbirtokost, akihez a kapzsi szülők hozzá akarják erőszakolni a szép, de elszegényedett liliomot. Dacos és megható jelenetben közli vele a liliom, hogy sohasem lesz a felesége, mert nem szereti. Mást szeret, egy lelketlen, de fiatal fickót. Bevallja neki azt is, hogy elkeseredésében és biztonság okáért le is törette már magát ez­zel a fickóval. A nemeslelkű földbirtokos megbocsát a megtévelyedett liliomnak, aki abban a pillanatban eszmél rá arra, ho­gy jó­vátehetetlenül elhamarkodta a dolgot, hiszen tulajdonképen a gazdag, de jóságos földbir­tokost szereti... Happy end. Harminc évvel a happy end megszületése előtt! Elemér nem szerette a nemeslelkű föld­birtokost. Három-négy évvel előbb föltétle­nül­ a lelketlen csábító szerepét választotta volna, talán ma is azt választja, ha valami homályos és ösztönös szemérmetesség és ta­pintatosság nem riasztja vissza attól, hogy a Nemzeti színpadán, ming járt a legelső alka­lommal, ő törje le sógornőjét. A két szerep közü­l csakugyan a csábító volt az életre­valóbb, noha az is olcsó olajnyomata volt csak Don Juannak, ahogy a földbirtokosé Derblay Fülöpnek... ügyesen köszörült mű­formán hamis volt mind a két szerep és ha már a földbirtokost választotta... Kelletlenül fogott hozzá a szerepolvasás­hoz ... Bandi kegyelmes sohasem tudja meg­hálálni ezt a nagy áldozatot. De nem volt sza­bad tovább is halogatnia a dolgot, múlik az idő... két hét múlva premiere­ összeszedte magát. Konok éberséggel rászorította figyel­mét a földbirtokos lapos mondataira. (Folytatása következik.) Írta: HELTAI JENŐ Szívbetegeknek és érelmeszesedésben senvedőknek reggel éhgyomorra egy fél pohár ter­mészetes „Ferenc József" keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — igen könnyű ürülést biztosit, a gyo­­­mor és a belek működését elősegíti s az emésztés reny­heségét csakhamar megszünteti.

Next