Pesti Napló, 1935. július (86. évfolyam, 147–172. szám)

1935-07-02 / 147. szám

Kedd PESTI NAPLÓ 1935 július 2­3 „Őszinte sajnálatomra javaslatomat Mussolini nem tartotta elfogadhatónak.. Izgalmas vita során Eden nyilatkozott az angol alsóházban Lavallal és Mussolinival folytatott tárgyalásairól . Anglia saját gyarmati területeiből egy sávot ajánlott fel Abessziniának, hogy Olaszország igényeit könnyebben, kielégítsék London, július 1. Az alsóház mai ülésén Lansbury, a munkás­párt vezére, megkérdezte Sir Samuel Hoare kül­ügyminisztert, nyilatkozhatik­-e Eden népszövet­ségi miniszter párizsi és római útjáról. Eden nyilatkozata Eden népszövetségi miniszter, akit a Ház min­den oldalán éljenzéssel fogadtak, a következőket mondotta: — Párizsi utam célja az volt, hogy 1. minél sürgősebben kimerítő és őszinte felvilágosítást adjunk a francia kormánynak az angol-német ten­gerészeti egyezményről; 2. hogy a francia kor­mánnyal a londoni nyilatkozat összes pontjainak minél sürgősebb megvalósításáról tárgyaljunk. — Ami az első pontot illeti, ismertettem La­vallal az egyezmény tartalmát, az azt megelőző tárgyalások körülményeit és az okokat, amelyek kormányunkat az egyezmény megkötésére bírták.­­ Laval hasonló őszinteséggel közölte a fran­cia kormány felfogását erről a megállapodásról, valamint azt is, hogy nézete szerint milyen ha­tást gyakorolhat­ a megállapodás azokra a külön­böző európai kérdésekre, amelyek megoldásán mindkét kormány fáradozik. Felismertük ezen megbeszélés során, hogy szoros együttműködésre van szükség az olyan kérdések elintézéséhez, mint aminő a szárazföldi haderőkre vonatkozó megálla­podás. Ezek a kérdések nem egyedül­­ Francia­országot vagy Angliát érdeklik, ezért jelenleg a francia kormánnyal együtt oly együttműködési formulát keresünk, amely lehetővé teszi, hogy az összes érintett kormányok minél oryorsabban és teljesebben megvalósíthassák a február 3-i köz­lemény valamennyi pontját. Anglia javaslata Olaszországnak A Mussolinival folytatott ugyanilyen tárgyú megbeszélés során örömmel állapítottuk meg, hogy egyetértünk annak a lehetőségnek a tekin­tetében, hogy továbbra is együtt dolgozhassunk Európa megbékélésén a londoni nyilatkozat és a stresai határozat alapelvei szerint. Indokolt az a remény, hogy rövidesen megtaláljuk a legalkal­masabb tárgyalási módot. A három kormány nem tulajdoníthat teljesen egyenlő fontosságot vagy sürgősséget a nyilatkozat minden pontjának, de megállapodhatunk oly módszerben, amelynek alapján más kormányokkal az egyenjogúságon alapuló szabad tárgyalások útján előmozdíthatjuk e kérdések megoldását. — Abesszíniát illetően hangoztattam,­­ hogy érdeklődésünket nem az önérdek, hanem az a tény sugallja, hogy a Népszövetség tagjai vastyunk és külpolitikánk a Népszövetségen alapul (Élénk éljenzás) és ezért nem szemlélhetünk közömbösen oly eseményeket, amelyek gyökerében érinthetik a Népszövetség jövőjét. Ezért a következő javas­latot tettük kísérletképpen Mussolininak: — Az olasz-abesszíniai vita elintézése érdeké­ben Anglia hajlandó Abesszíniának területsávot átengedni Angol-Szomáli földjén, amely utat nyitna Abessziniának a tengerhez, hogy ily módon megkönnyítsék az Abesszínia által Olaszország­nak nyújtandó területi és gazdasági engedménye­ket. Ennek ellenében pusztán legeltetési jogot kértünk az angol uralom alatt lévő benszülött törzsek számára az Olaszországnak átadandó te­rületeken. őszinte sajnálatomra Mussolini nem találta ezt a javaslatot a viszály megoldásának alapjául elfogadhatónak. Lansbury a „tétovázás politikája" ellen — Visszatérőben tájékoztattam Lavalt a Ró­mában történtekről. Lansbury: Sem én, sem a Ház többi tagja nem érthetjük át teljesen ezt a nyilatkozatot a szöveg áttanulmányozása nélkül. Ezért kérdem a kormányt, mikor tárgyalhat a Ház a Lavallal folytatott megbeszélésről és mikor hallhatunk valamit a kormánytól arról, milyen más lépése­ket szándékszik tenni abból a célból, hogy az európai közvélemény nyomást gyakorolhasson az olasz kormányra az abesszíniai vita ügyében. Remélem, senki a Házban nem kívánja a hosz­szas tétovázás politikáját, amely például Távol­keleten odavezetett, hogy Japán meghódíthatta Kína egy részét Európa tiltakozása és a szerződé­ses határozmányok ellenére. Sir Samuel Hoare külügyminiszter: Elismer­jük a kérdés rendkívüli sürgősségét, de nem ad­hatunk ígéretet, hogy mikor közölhetünk további részleteket. Egyelőre azért nem nyilatkozhatunk, mert nem akarjuk a jövőben szándékolt eljárási módok sikerét, kockáztatni. Tinker képviselő: Közölte-e Mussolini saját feltételeit? Eden: Amennyire lehetséges volt, jelentettem a Háznak a részleteket. Többet, mint amennyit ma mondottam, még nem mondhatok. Dickie képviselő: Vájjon nincsenek-e máris be­fejezett tények és biztosíthat-e bennünket a kor­mány, hogy mielőtt angol területeket enged át Abessziniának, vagy bármely más hatalomnak, az ügy a Ház elé fog kerülni? Sir Samuel Hoare külügyminiszter: A Háznak minden tekintetben bíznia kell a végrehajtó hata­lomban. Ha ez a bizalom nincs meg, akkor vége a kormányzás alapjainak. „Az ajánlat tárgytalan" Cocks képviselő: Miután az angol-német egyez­mény a versaillesi szerződés megszegését jelenti, módot fog-e nyújtani a kormány a Háznak, hogy nézetét nyilváníthassa a megállapodásról és tudja-e a kormány, hogy Németországon kívül rosszhiszeműségnek tekintik ezt a megállapodást? A külügyminiszter: A képviselő úr sok vitás kérdést sűrített össze ebben az interpellációjában. Egyetlen feltevésével sem értek egyet. Biztosít­hatom, lesz még alkalom e kérdés mérlegelésére. Az alsóházban az Eden látogatásához fűződő pótkérdések során Dickie nemzeti munkáspárti képviselő kérdéseire a külügyminiszter kijelen­tette,­­hogy az Abessziniának felajánlott angol te­rület csak az általános megoldási javaslat része volt. A kormány nem akar a parlament háta mö­gött cselekedni, de sürgős szükség volt haladék­talan intézkedésre a veszedelmes helyzet megol­­dása céljából. Arra a további kérdésre, hogy még nyitva van-e az ajánlat és lehet-e róla szó, vagy véglege­sen elutasították, azt felelte Hoare, hogy a kísér­letszerű javaslat nem volt elfogadható, s ezért föl kell tenni, hogy az ajánlat már tárgytalan. *­I RAB OROSZLÁN Regény Írta: MÓRICZ ZSIGMOND 2 — Nem. — Az illetékkiszabásnál. — Nem. — Senki sem ismeri. Akkor mégse lesz az a valaki valami. — Mi bajod vele? Félix hallgatott. Fogta a garnitúrában a legközelebb álló fotelt, azt közelebb húzta a Vágrándy asztalához s ráült a támlájára. — Tegnap, vasárnap délután a moziban voltam ... — cigarettára gyújtott, — szabad? s gyufát vett... — Nem parancsolsz? — Nem, köszönöm. Erre rágyújtott. — Két hölggyel... Vágrándy ránézett. Ez agglegény s min­dig hölgyekkel jár moziba. — A Helikonban voltunk, az erkélyen, a­­­áholyok megötti első sorban. A legjobb be­ven. Páholy már nem volt... Hát kérlek, ü­lü­nk s végignézzük az első részt... Nézd meg, nagyon kedves: »Szerelem a viharban«. Utána a második részben jött a híres »Hindu szédület«... Szünetben kimentünk a büfébe egy cigarettát elszívni. Mikor bejövünk, le akarunk ülni a helyünkre, az első sorban a harmadik széken ül egy úr, ott ahol én ültem az előző felvonás alatt... Mondom neki, na­gyon udvariasan: »Kérem, uram, az előbb sem ült itt, legyen szíves egy székkel legalább to­vább ülni«. Felnevetett s elhallgatott. Vászrándy ránéz s azt mondja idegesen: — Várj csak kérlek. Mért mondtad azt, hogy »az előbb sem ült itt«. — Nohát nem ült ott és különben is az egész sor üres volt, nyugodtan ülhetett egy székkel tovább. — De mért kezdted ezzel: »Az előbb sem ült itt ?« ... Ez sértés. — Hogyhogy sértés? Ez egyszerűen tény­megállapítás volt. — No de ez sértő. Ebben egy­ gyanúsítás foglaltatik. — No Istenem, hát úgy mondtam. Vágrándy nézte Félixet s a szeme izzani kezdett. Micsoda egy pökhendi fráter. Igazi pesti. — Erre illető úr felállott, kijött a sorból, előhívta a jegyszedőt s kiderült, hogy a jegye nem balra szólott, hanem jobbra az első sor harmadik székére. — No látod. — No de kérlek, most figyeld meg, mi történik. Mielőtt átült volna, végignézett en­gem ... Tudod, hogy nézett végig? ... Pofon kellett volna vágni érte ... Merész volt engem fixírozni... öldökölt a tekintete, leszúrt, mint egy patkányt. — Joggal. — Hogyhogy joggal? Máskor nézze meg jobban a jegyét. — És? — Egyelőre nem történt semmi. De én az egész előadás alatt éreztem, hogy ennek foly­tatása lesz. Nem vagyok egy ijedős, hát eszembe sem volt, kitérni előle. — És? — Kérlek, mikor vége van az előadás­nak, az emberek mennek kifelé. Nem siettem, a hölgyeket előrebocsátottam... éreztem, hogyha sietek, még valami lesz... Nem va­sr vok egy ijedős, teljes nyugalommal és mél­tósággal készültem távozni... Mikor kilé­pünk az emeleti előtérbe, illető úr megérinti a vállamat egy ujjal... Felháborító... Az ujját merte a vállamra tenni.. Piszok alak... S azt mondja: »Kérem a névjegyét«. — És? — Előveszem a névjegyemet. Nem va­gyok egy ijedős... »Tessék«... Arra őkelme elkezd keresgélni a zsebeiben és az volt a­ mulatságos, hogy nem volt nála névjegy...­­ Egy ilyen krakélernél... Nem mulatság­­os?... Egyáltalán nem volt névjegye... — És aztán? — Egy darab papírra írta fel, hogy Auveszky Nándor. Illetékkiszabási Hivatal. — És most mit akarsz? — Csak szeretném megtudni hogy tény­leg létezik-e egy Auveszky Nándor nevű alak?... Gondoltam, neked állandó összeköt­tetésed van az illetékkiszabásival, nem volnál szíves felhívni telefonon Kamerun igazgatót i­s érdeklődni, hogy van-e ott egy ilyen nevű egyén? Vágrándy elkomorodott s ideges lett: — Várj csak ... Ha én most felhívom Kamerun igazgató úr őméltóságát, az egy perc múlva behivatja Auveszky urat s meg­kérdi tőle, mért érdeklődik utána Vágrándy tanácsos ... Ebből újabb bonyodalmak lesz­nek. És újabb sértődések ... — Azt megmondhatod, hogy őt ne érte­sítse erről. Vágrándy türelmetlen lett. — Ugyan ne ijedezz. Majd találsz még segédeket, akik egy jegyzőkönyvvel elintézik a dolgot. Egy jegyzőkönyvvel több lesz s megvan. — Nevetséges... Szóval, amint látom," te inkább azt akarnád, hogy ne jegyzőkönyv legyen belőle, hanem valóságos párbaj.. Igen? — Igen. — Ezt olyan hangon mondtad, hogyha, én is híve lennék a párbajnak, ezért most­ rögtön r­rovokáltathatnálak. " _ Tessék. . — No ne bolondozz, te csak viccelsz. (Folytatása következik.) Olasz vélemény Eden beszédéről Róma, július 1. Olasz körökben Eden ma délutáni beszéde egy­általában nem keltett meglepetést. Beavatott olasz körökben hangoztatják, hogy Mussolini ter­mészetszerűen nem fogadhatta el azokat a javas­latokat, amelyeket Eden minden felhatalmazás nélkül tett. Rámutatnak olasz körökben arra is, hogy magában az angol képviselőházban igen so­kan helytelenítik Eden javaslatait, amelyek mö­gött semmiképpen sem áll az angol közvélemény, sem pedig az angol kormány a maga súlyával.

Next