Pesti Napló, 1935. december (86. évfolyam, 274–297. szám)

1935-12-03 / 275. szám

14 Kedd Fehérek a fekete seregek élén Három nap a fensíkok szabadcsapatai között Írta: DEMETER ÖDÖN, a Pesti Napló Afrikába küldött haditudósítój­a Afrikában harcolni fölötte nehéz dolog... A szabadcsapatokat vezetni a legnehezebb. A bátorságon és a lélekjelenléten kívül a sza­badcsapatok tisztjeinek féltucat olyan tulajdon­sággal kell rendelkezniük, melyeket az egyéb fegyvernemeknél szolgáló tisztek könnyen nélkü­lözhetnek. A »bandavezéreknek« jobban kell ismer­niök az afrikai hegyek szűk csapásait, meredélyeit és szorosait, mint a gyalogosoknak; jobban kell érteniök az öszvérekhez és a tevékhez, mint a leg­gyakorlottabb lovasoknak vagy mechanistáknak; legalább annyit kell érteniök a meteorológiához, mint a repülőknek; egyforma hozzáértéssel kell kezelniök a gépfegyvereket és a szikratávírót; tökéletesen kell ismerniök az afrikai népek menta­litását, szokásait és erkölcseit; ha szükség van rá, egy napon dankali nyelven, máskor amharául kell karattyolniok; mindezen felül pedig elsőrangú pszichológusoknak kell lenniök, miután csak az afrikanderek fölötte bonyolult gondolkodásmódjá­nak, mentalitásának és eszejárásának tökéletes ismerete mentheti meg őket ama csapdák, meglepe­tések, rajtaütések és árulások sorozatától, melyek­nek veszélye minden lépésnél ott leselkedik a sö­tét abesszin hegyek között küzdő csapatokra. Egy­szóval a »bandavezér« a katonának, kutatónak, kolonizátornak és diplomatának valami egészen különleges keveréke, a conquistadoroknak a hu­szadik századba tévedt utóda, aki fáradságos és veszélyes munkájának folyamán egyforma ügyes­séggel és biztonsággal használja a sima szavakat, a körmönfont mondatokat és a bandák táboraiban csillogó gépfegyvereket.. • A szabadcsapatok tisztjei éppen a fent elmon­dott okok miatt a legkülönbözőbb társadalmi ré­tegekből és foglalkozási ágakból rekrutálódnak. Vannak közöttük fiatal vezérkari tisztek, akik este a tábortűz körül Paul Valéry verseiről beszélget­nek és Gobineau mondatait idézik. Reggelenként kölnivízzel mosakodnak és frissen borotválva ül­nek nyeregbe. De Paul Valéry, kölnivíz, borotvál­kozás, jó francia akcentus, pecsétgyűrűk nehéz kövére vésett címerek és finom emlékek dacára ezek a fiatal tisztek éppen olyan bátorsággal, el­szántsággal és kitartással harcolnak, mint azok a kemény, gyarmati dúvadak, akik húsz vagy har­minc éve róják Afrika különböző részeit,, nem so­kat tudnak a világ folyásáról, bütykös ujjaikkal szakítják csepegő darabokra a juhcombot, csapzott, drótos szakállal kereteztetik feketére égett arcu­kat, égzengésszerűen káromkodnak és el sem tud­ják képzelni, hogy egy kis megerőltetéssel, csizma és derékszíj nélkül is lehet aludni. Ami azonban a legkülönösebb: elegáns vezérkari tisztek és biro­dalmak borostás építői legkitűnőbben megértik egymást, mert fiatalokat és véneket, az élet tudós élvezőit és az egyszerű, vad pioníreket egyetlen hatalmas közösségbe kovácsolja a közös akarat, a kalandok és veszélyek vágya és láza, ha a különös, megmagyarázhatatlan, titokzatos és romantikus légkör, amely ránehezedik a szabadcsapatok szét­szórt táboraira. A szabadcsapatok tisztjei közé tartozott Mor­gantini hadnagy is, az olasz-avesszin háború első hősi halottja. Jóllehet Morgantini jó néhány hét­tel ezelőtt esett el, halálának körülményeit érde­kes felidézni, nemcsak azért, mert a leírás min­den értekezésnél ékesszólóbban világítja meg a bandák harcmodorát, hanem azért is, mert a so­rok írójának a Fensíkok Szabadcsapataival való táborozása közben sikerült megismerkednie az egyetlen tiszttel, aki szemtanúja volt Morgantini halálának. Morgantini nem csupán egy eszméért halt meg, hanem egy elvért is. Egészen pontosan azt mond­hatnám, hogy egy eszme szolgálatában, egy elv miatt esett el, alig harmincéves korában az aduai hegyek tövében. Ha Morgantini véletlenül Rómá­ból került volna Eritreába és az úgynevezett »zöldcsőrűek« közé tartozott volna, talán még ma is élne. Az történt ugyanis, hogy az abesszin sere­gek Daro Tailé előtt elvágták Morgantini különít­ményét a szabadcsapatok utána vonuló zömétől Mint ahogy Morgantini halálának egyetlen fehér szemtanúja. Sioli hadnagy mesélte nekem, Mor­gantininek bőségesen lett volna ideje és alkalma a menekülésre Az abesszinek ugyanis délben egy órakor támadták meg a bandákat és délután négy órakor Morgantini még derekasan védekezett. E három óra alatt Morgantini elmenekülhetett volna, még­pedig becsülettel... Tíz-hússzoros túl­erővel állott szemben, tíz géppuskása közü­l nyolc elhullott, lőszere fogytán volt Morgantini had­nagy azonban, tíz év óta járva Afrikát, ismerte a pacifikáló férfiak első és legszigorúbb elvét, mely szerint az a fehér tiszt, aki fekete csapatok jelen­létében és kíséretében visszavonul, hosszú évek megfeszített munkáját dönti egy csapással ha­lomba. A »bandák«, az aszkarik, a szomáli partok és a danakil sivatagok fekete harcosai ugyanis nem ismerik ezt a szót: »visszavonulás« és sohasem értenék meg, hogy az a fehér tiszt, akit követnek és gyakran istenítenek, elhagyja vagy elhagyhatja azt a helyet, ahol — ha nem győzhet — csupán meg­halnia szabad. Morgantini mindezt tudta és így történt, hogy egyik kezében pisztolyt, másikban egy vékony lovaglóostort tartva, néhány tucat fe­kete élén délután négy órakor utolsó rohamot in­tézett a Daro Tailé előtt sereglő abesszinek ellen és néhány perc múlva átlőtt fejjel bukott az aduai völgyek porába. Daro Tailét nem sikerült elfoglal­­nia, viszont a »bandák«, amelyeknek tagjai hallot­tak Morgantini haláláról, azóta még nagyobb biza­lommal, még kitartóbb hűséggel követik azokat a férfiakat, akik apró öszvérkéken kocognak a fe­kete seregek élén Abesszínia embernemjárta bér­cei között. Olyan okok miatt, melyeket nem kell hosz­szasabban részleteznem, nem említhetek neveket és így az anonimitás teljes tiszteletben tartásával csupán néhány ceruzavonással fogom megrajzolni néhány »bandavezér« karakterisztikus profilját. Itt táboroz az adiabói völgyben D. alezredes, ha­talmas termetű, vállban és mellkasban erősen túl­méretezett férfi, aki többek között arról neveze­tes, hogy a direnaikai háború idején arab harcos­nak öltözve, egy hetet töltött a zendülőktől meg­szállt Kufrában. C. kapitány, a régmúlt időkben is a legfantasztikusabb fegyvernemek egyikénél teljesített szolgálatot D'Annunzio fiumei expedí­ciójának idején ő állott az adriai tengeren folyó óriási méretű fegyver- és lőszercsempészés élén és részben neki köszönhető, hogy az olasz kor­mány és az antant blokádja ellenére, a Vittoriale költőjének fantasztikus vállalkozása mégis sike­rült B. főhadnagy az osztrák-magyar hadsereg által elsőnek lelőtt léghajó utasai közé tartozott­ Egy másik főhadnagy békében a vadállatkeres­kedő békésnek éppen nem nevezhető foglalkozá­sát űzte és saját bevallása szerint tizennégy éve nem látta Európát C. kapitány , aki mellesleg egy szenátornak és egy udvarhölgynek fia, gróf és vezérkari tiett — miután három évig utazga­tott Eritreában és Abesszíniában, a háború kitö­résének napján önként kérte a Fensíkok Szabad­csapataihoz való beosztását. Ennek a kapitány­nak társaságában egy napon nyolc órát lovagol­tam öszvérháton, olyan terepen, ahol még lepke­szárnyon való utazás is kirázta volna az ember­ből a lelket A kapitánynak harminckilencfokos láza volt. A nyereghez köttette magát és bor­zongva, dideregve, égő szemekkel és szikkadt to­rokkal így ment előre, amíg a szeleklakói tábor­hoz nem ért... Betegnek, lázasnak, fáradtnak lenni ugyanis olyan luxus, amelyet a banda­vezér sohasem engedhet meg magának. Gyakran előfordul, hogy három-négy napig nem találnak friss vizet, kígyóktól és mérges pó­koktól hemzsegő erdőkben, Isten szabad ege alatt, a félméteres fűbe keveredve alusznak, lábukról 551555* PESTI NAPLÓ 1935 december 3 AZ IDO RABSAGABAN friac BALINT GYÖRGY Kapható AZ EST könyvkereskedésében, VII. Erzsébet körút 18-20 Hogyan szabadultam meg ráncaimtól 69 éves koromban és hogyan sikerült 20 évvel fiatalabbnak látszanom. »60 éves vagyok, tehát olyan korban, amelyben a nő általában nem igyekszik többé vonzónak lát­szani. Mindamellett puszta kíváncsiságból ki akartam próbálni a bőrtápláló Tokalon-krém ha­tását viharvert és ráncos arcomon. Képzeljék el ámulatomat, amikor egyhónapi krém-használat után így szóltak hozzám az em­berek: »Maga fiatalodik«. Ilyen megjegyzések természetesen felbátorítottak arra, hogy a Toka­lon-krémmel való kezelést folytassam és öt hónap leforgása alatt csoda történt: mindenki, akivel találkoztam, kijelentette, hogy 40—45 éves asz­szonynak látszom. Teint­em tiszta és szép, enyhén rózsaszín és ráncnak alig hogy nyoma látszik rajta. Csodálatos! Az általam elért eredményből ítélve, mondha­tom, hogy ha minden nő Tokaion-krémet hasz­nálna, nem léteznének többé öreg nagymamák * Megjegyzés: Fenti sorok írója nevének közzétételét nem óhajtja, eredeti levele azonban betekintésre rendelkezésre áll. 50.000 pengős ga­rancia biztosítja, hogy a Tokaion bőrtápláló krém tartalmazza azokat a magas tápértékű anyagokat, amelyekre neves specialisták szerint a bőrnek szüksége van, hogy tiszta, üde, erős­­és ráncmentes maradjon. Használjon rózsaszín bőr­tápláló Tokalon-krémet este és fehéret reggel. Meg fogja lepni az egy éjszakán át elért hatás is. A jó eredményt garantáljuk és ha előírás sze­rinti alkalmazás kellő eredményt nem hozna, pén­zét visszaadjuk. néha egy hétig sem kerül le a csizma; nappal el­olvadnak a melegtől, éjjel aajd megfagynak a hidegtől; időnként harminc-negyven gőzölgő ben­szülött közé préselve húzódnak meg a sötét bar­langokban... »Micsoda remek, nagyszerű élet«.— mondják este a tábortűz körül, a legmélyebb szá­nalom és részvét hangján beszélve ama szerencsét­lenekről, akik ilyenkor éjfél felé Rómában, Párizs­ban vagy Budapesten egy jól megemésztett va­csora emlékével gyomrukban, egy jó szivar ízével szájukban, langyos fürdő után jó éjszakát mondva feleségüknek, békében és csendben térnek nyuga­lomra ... A bandákkal való táborozást nem ajánlom senkinek. Ki van ugyanis téve az ember annak, hogy néhány nap után tényleg kezdi nem érteni, hogyan is lehet kígyók, őrszemek, hajnali riadók és éjjeli marsok nélkül emberhez méltó életet élni. Végre is minden ízlés és megszokás dolga. Az azonban bizonyos, hogy a Fensíkok Szabad­csapatainak tisztjei nem cserélnének senkivel szé­les e világon. És azt hiszem, igazuk is van... VARÁZSKEVERÉK NOUSAT­ JONBAN •

Next