Pesti Napló, 1936. január (87. évfolyam, 1–25. szám)

1936-01-30 / 24. szám

8 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1936 Január 30 • 1 Labirintusaim * Ott, ahol az Egyiptom zsidó földművelésügyi minisz­tere, Szemérmes József ált­al épített nagy öntözőcsatorna a Moeris tóba ömlik, volt valaha egy óriási templom, melyet az egyiptomiak Lopa Rohuntnak »csatornai templomnak« hívtak. Ezt a templomot a görög írók, kik Mieráim nyelvét nem igen értették, Labyrinth-nak ne­vezték el. Huszonhat udvara, ezerötszáz terme és ezer­ötszáz földalatti helyisége volt ennek az óriási épület­nek, melyről az antik világban azt mesélték, hogy senki sem tud benne eligazodni. Ez persze mese, de az már nem mese, hogy mindnyájunknak a fülében van egy, sőt két labirint, mely nem­ nagyobb, mint a koaujjunk utolsó íze és mégis oly bonyolult szerkezetű, hogy hozzá képest az óvilág óriási labirintja, melyben mindenki eltévedt, nevetséges semmiség. Egy kicsit­­csak annyit, hogy ki ne nevethessenek a doktorok) anatómiát és élettant is tanultam. Nem tudom, hogy ezekről a dolgokról mit gondol egy orvos, de az én felfogásom szerint például a szív szerkezete és műkö­dése nem bonyolultabb, mint a motorbiciklié. Egyszerű és kitanulható. A szem csak kiisebb és kényesebb, de nem bony­ultabb, mint a szív. Az agy ma már ugyan­úgy tisztítva van, mint a máj vagy a vese szerepe. Ellenben hallatlanul, a laikus számára egyenesen elkép­­zelhetetlenü­l bonyolult szerv a fül: egy évszázaddal ezelőtt még majdnem titokzatos valami, melynek részeit már meglehetősen ismerték, de funkcióját még csak kevéssé. Ennek a századnak az elején történt, hogy a bécsi klinikán egy nagy fülműtétet végzett Politzer profesz­szor. Az adjunktusa (később utóda), Neumann Henrik, és egyik tanársegédje, Bárány Róbert asszisztált neki. Ez a műtét a legnagyobb események egyike lett az or­vosi tudományok történetében.­­Mellesleg mondva, saj­nálom, hogy ezt a korszakalkotó dolgot a három ma­gyar zsidó doktor nem a pesti, hanem a bécsi egyete­men vitte véghez, de remélem, elhiszik nekem, hogyha én lettem volna miniszter, ilyen embereket én bizony nem eresztettem volna szélnek, még akkor sem, ha már kétszer annyi lett volna a zsidó Pesten, mint amennyi tényleg volt.) Maga a műtét nem volt jelentős és a há­rom doktor közül aránylag a professzor volt a legjelen­téktelenebb, bár ő is világhírű ember volt és ma sehol sincs olyan fülorvos, aki ne tudná, hogy mit jelent »politzerezni«. A műtét után megtisztogatták a műtét területét, annak rendje és módja szerint. Neumann látta, hogy a labirint vízszintes ívjáratán egy kis pörk van s ezt a pörköt éterbe mártott gézzel le akarta törölni, de alig hogy hozzáért a hideg törlővel az ívjárathoz, a beteg szédelgett s a szeme remegett. Nem nagy dolog, mi? ... Azonban dr. Báránynak szeget ütött a fejébe, a fiatal tanársegéd elkezdte tanulmányozni a labirintra gyakorolt hideg-meleg hatásokat és kidolgozta azt az elméletet, amelyen ma a labirintra vonatkozó orvosi is­mereteink nyugosznak. Meg is kapta érte 1914-ben a Nobel-díjat. Ha operáltatni kellene a fülemet, ezt mindenesetre Budapesten végeztetném, de ha valamely ok miatt mu­száj volna Mih­eldre mennem, a műtétet Neumannra bíznám és nem Bárányra, bár a Nobel-díjat nem Neu­mann kapta, hanem Bárány. Mivel okolom meg állás­pontomat? Azzal, hogy Bárány egy zseniális felfedező, nekem pedig nem egy felfedezőre, hanem egy jó fül­sebészre lenne szükségem. Amerikát Kolumbus fedezte fel, de nevetségesnek tartanám, ha most élne és rámu­tatna Newyorkra vagy Csikágóra: »Nézzétek, emberek, ez az én művem !« Én most napok óta labirint-rajzokat nézegetek, persze nem reggeltől estig, mert ebből nem élnénk meg, hanem úgy van az életem elrendezve, hogy esté­től reggelig dolgozom (félórát kivéve, amíg valame­lyik kávéházban újságok tömegével elbarrikádozva lo­pom a napot) és mikor észreveszem, hogy az egyik munka kezd fárasztani, mindjárt egy másik munkába fogok és amikor az is fáraszt, változatosság okáért tanulok valamit, az erő és az idő gondos kihasználásá­val. Orvosaim közül az, aki a gégémet és fülemet szokta gondozni és időnként ellenőrizni, Pogány Ödön már évekkel ezelőtt nagy könyvet írt labirintusvizs­gálatairól és nagy meglepetésemre ez a könyv most második kiadásban is megjelent. Az orvosok ma oly szegények, hogy soknak még cipőre sincs pénze; ha könyvre adnak pénzt, annak a könyvnek nagyon jónak kell lennie és miután az egész országban aligha van összesen százötven fülorvos, olyan doktoroknak is meg kellett venniök Pogány Ödön könyvének első kiadását, akik nem szakorvosok. Ez olyan kivételes jelenség, amelyből a könyv különleges értékére következtetek. A laikus nem is képzeli, hogy a központi idegrend­szer megbetegedései mily gyakran vannak összefüggés­ben a labirinttal; semmi túlzás nincs benne, ha azt mondom, hogy a jó fülorvosnak jó agysebésznek kell lennie. Az agy tömérdek megbetegedését a fü­lorvos tudja legkönnyebben és legbiztosabban felismerni, — ő az, aki belelát az agyba. Három-három csontgyűrű, egymásba fonódva; átmé­rője alig egy centiméter, vastagsága alig több, mint egy milliméter, és mily hallatlanul fontos funkciók függnek tőle! Egyensúlyérzésünk nélküle nincsen, for­duló mozgásainknak enélkül nem vagyunk urai, s kap­csolatai az aggyal — az élet vagy halál nagy problé­máját dönthetik el. Mikor a tizenkéthetes embrió először megmozdul, már akkor is a labirint szabályozza a mozdulatát. Ha a szívet egy nagy hajó gőzgépéhez hasonlítom, akkor azon a hajón a labirint az iránytű. Nem vagyok lassú tanuló, e téren rendelkezem már bizonyos tréninggel, de nem hiszem, hogy azzal, amit ma a labirintról tudni lehet, két-három éven belül vé­­gezni bírnék,­­ feltéve, hogy minden időmet erre for­dítanám. Milyen jó, ha olyankor, amikor a fülünk fáj, nem tudjuk, hogy milyen szédületesen bonyolult és milyen hallatlanul kényes az a szerv, amely megbetegedett! Ha ezt tudnók, mily aggódva lesnék, hogy a doktor mire megy a betegségünkkel! Amikor Pogány Ödön könyvét olvasgatom s lassan, nagyon lassan bele-belepillantgatok e rendkívül fontos tudománynak rejtélyeibe, csak egy érzés uralkodik rajtam: a tiszteletteljes, szent borza­­lom... Rökk Marika makacs imádóját tébolydába szállították Egy évig üldözte szerelmével, azután fenyegetésekkel Rökk Marikát egy férfi, akiről kiderült, hogy közveszélyes őrült . Ezerötszáz szerelmeslevél a rendőrségen (Saját tudósítónktól.) A keddről szerdára vir­radó éjszaka idegesen viselkedő férfi került a fő­kapitányság központi ügyeletére. Amikor a detek­tívek Egry Péter Pál, rendőrtanácsos elé állítot­ták, a jól öltözött, de elhanyagolt külsejű ember türelmetlenül kiáltott a központi felügyelet rend­őrtisztjére: — Nem csináltam semmit! Engedjenek engem elmenni... A rendőrtisztek először csodálkozva néztek a kiabálóra, azután az őt kísérő detektívekre. Az egyik detektív elmosolyodott és így szólt az előál­lított férfihoz: — Jó, jó, most már ne kiabáljon. Adunk majd levélpapírt és írhat levelet... A férfi hálásan nézett a detektívre és most már megnyugodva diktálta Borbáth Samu rendőr­kapitánynak személyi adatait . — Détáry János a nevem. Harminckilencéves vagyok... Igen... 1897-ben születtem... Foglal­kozásom? Magántisztviselő... — Lakása? — Lakásom most nincs Budapesten. Az apám­nál lakom. Vecsés-Halomegyházán, a Bercsényi utca I. szám alatt... De nem csináltam sem­mit!... A rendőrkapitány nem válaszolt Détárynak, hanem elolvasta a detektívek jelentését, amelyből kiderült, hogy az előállított magántisztviselő kedd este a Hidegkúti út 50. számú villa körül ólálko­dott. A villa tulajdonosa, Rökk Ede nemrég felje­lentést tett az ismeretlen ellen és közölte azt is, hogy ez a férfi több levélben megfenyegette leá­nyát, Rökk Marika színművésznőt, hogy meg­fojtja, megöli. Ki sem hallgatták Detáryt, azonnal a 300-as cellába kísérték és az előállításról szóló aktára a rendőrtisztek rávezették, hogy sorsáról csak akkor döntenek, ha először a rendőrfőorvosi hivatal elmeállapotát megvizsgálja. Szerelmes versek és levelek Egy ével ezelőtt tűnt fel Détáry János a Rökk-család körül. Akkor Rökk Marikáék még a Zuhatag úton laktak. Egy nap a villa kerítésére akasztott levélszekrényben verset talált az inas. Szerelmesvers volt, névtelen szerzőtől. Rökkék szépnek találták a költeményt, eltették a fiatal színésznő emlékei közé. Másnap újabb vers volt a postaládában és azontúl mindennap. Később a sze­relmesverseket szerelmeslevelek váltották fel. Az­tán váltakoztak a versek és levelek. Néha kettő jött, később naponként négy-öt darab. Nagy ha­lomra nőtt a szerelmeslevéltár, de Rökkék még mindig nem sejtették, ki a hűséges rajongó. Pedig szerették volna tudni, mert a levelekből kitűnt, hogy az ismeretlen szinte minden lépését ismeri Rökk Marikának. Amikor a színésznő Berlinbe utazott filmezni, a levelek ott is megtalálták és amikor a német filmszínészek Rökk Marikával Mezőhegyesre utaztak, a levelekből az derült ki, hogy az ismeretlen szerelmes azt is tudja, hogy Rökk Marika mit csinál Mezőhegyesen. Azt hitték, hogy a rajongó imádó a színésznő minden lépését kíséri. „Johannes Rex" Körülbelül két hónappal ezelőtt — akkor már több ládát töltöttek meg a levelek — zavaros lett az üzenetek szövege. Az ismeretlen szerelmes nem elégedett meg azzal, hogy közli, mennyire imádja a színésznőt, sértegetni kezdte, mert nem akarta fogadni és nem akart a felesége lenni. Ez már nem volt józan dolog, főkép, mert Johannes Rex nevet írt az ismeretlen a furcsán rajongó írás­művek alá. Kezdett kínos lenni az ügy. És kényel­metlen is, mert a levelekből az derült ki, hogy a levélíró esténként valamilyen módon bejut a villa kertjébe és másnap megírja levélben, hogy mit hallott, mit beszélt a Rökk-család. A rejtélyt Johannes Rex maga fejtette meg egy későbbi le­velében : megrírta, hogy ellopta a hidegkúti úti villa egyik kapukulcsát és esténként beszökik a kertbe. Rökk Ede ekkor elment a lipótmezei elme­gyógyintézetbe és megtkérdezte, nem volt-e egy betegük, aki magát Johannes Pernek nevezte. A tébolodában nem emlékeztek rá. Ekkor azt gon­dolták Rökkék, hogy talán majd elszökik a Rökk­villa közeléből az állhatatos szerelmes és egy ideig nem­ törődtek vele. Néhány héttel ezelőtt­­ furcsa változáson ment keresztül a levélíró. A leg­kevesebb az volt, hogy azt írta a színésznőnek: egy este majd megfojtja vagy leszúrja. Rökk Ma­rika már kíséret nélkül nem is mert végigmenni a kerten, attól való féltében, hogy valamelyik bo­korból előugrik titokzatos imádója és merényletet követ el ellene. Rökkék vendégeit is inzultálta a szerelmes bolond, megfenyegette őket, ha a kapu előtt várták, hogy csöngetésükre az inas kaput nyisson. Js féltékeny szerelmes Egy alkalommal fotoriporter jelentkezett Rökkéknél. Szúrós szemekkel méregette a fényké­pészt a szerelmes, amikor az bement, a villába és amikor kijött, elkísérte a legközelebbi villamos­megállóig és ilyeneket súgott a fü­lébe: — Megállj, te csirkefogó! Ezért még leszámo­lunk, hogy be mertél menni a Marikához!... Ettől az időtől kezdve a levelek hangja is fenyegetőbbé vált. Rökk Ede két fivére néhány nappal ezelőtt elhatározta: megfogja az egyre ve­szedelmesebbnek látszó szerelmest, de amikor a bújkáló észrevette a feléje haladó két férfit, el­szaladt. Reggelre két levél volt a levélszekrényben, a szerelmes megírta, hogy őt nem lehet elfogni, mert mindenkit ki tud játszani. Azt is megírta, hogy — sajnos — elvesztette a kapukulcsot, de nem kell félni, megtalálja a módját, hogy bejusson minden este a Stökk-kertbe. És tényleg, másnap az inas arra lett figyelmes, ho.mgy valaki feszegeti, töri a villa kerítését. A házbeliek kisiettek, hogy ártal­matlanná tegyék a rabiátus szerelmest, mire az elfutott. J1 rendőrség közbelép Mindezek után Rökk Ede a főkapitányság bűn­ügyi osztályán feljelentést tett az ismeretlen imádó ellen és beszolgáltatta nyolc ládában azt az 1500 levelet és verset, amelyet egy év alatt kapott titokzatos szerelmesétől leánya. A rendőrségen dr. Bozzay Gyula rendőrtanácsos indította meg a nyo­mozást. Tudták, hogy ártalmatlanná kell tenni ezt az embert, mert félő, hogy elmebeteg és valakiben kárt tehet, ha akkor fogja el a dühöngési roham, ha a Rökk-ház körül ólálkodik. Néhány nappal ez­előtt Bozzay tanácsos detektíveket vezényelt ki a Hidegkúti útra. A detektívek a kertben bújtak el, de az ismeretlent nem sikerült elfogni. Hiába őr­ködtek éberen, a fenyegetésekkel teli szerelmes­levelek minden reggel bent voltak a levélszekrény­ben, de a­ szerelmest nem látta senki. Kedd éjszaka, éjfél körül végül siker koro­názta a detektívek munkáját. Észrevették, amikor az ismeretlen a levélszekrényhez lopakodik. Ki­ugrottak rejtekhelyükből és elfogták a férfit. Ez hangosan tiltakozott az elfogatás ellen. — Nem, lehet nekem megtiltani, hogy a Mari­kéval levelezzek! — kiáltozta. — Nem akarja senki sem megtiltani, csak jöj­jön velünk nyugodtan, — mondották neki a detek­tívek. — Én szeretem a Marikát és a Marika is sze­ret engem. — folytatta tovább a kiáltozást. Autóba ültették és előállították a főkapitányságra. Szerda délben dr. Tóth Gyula rendőrorvos-fő­tanácsos megvizsgálta Détáry Jánost. A feltett kérdésekre zavaros válaszokat adott. Közben azt is megállapította a rendőrség, hogy 1932 óta a lipótmezei és az angyalföldi elmegyógyintézetnek többször volt ápoltja. Időközben állapota javult és­ ezért házikezelésbe kiadták Vecsés-Halomegy­házán lakó szüleinek. A rend­őrorvosi vizsgálat be­fejeztével kiderült, hogy Rökk Marika imádója ön- és közveszélyes elmebeteg. Délután mentő­autót hívtak és kiszállították a Hidegkúti útra, a Rökk-villa közelébe, a lipótmezei elmegyógyinté­zetbe. Sz. I. IAÁI/PJJL^UJjjlJU^ szobanövényen­, kaktuszalt­­utányosan, szakszerűen átül­­j­­eti, ápolja és telelteti, Németvölgyi út 10.Tel.­ 514—47. Ker- t '.észeti telep Pestszenterzsébet, (Klinger-major) Tel. 476-97­2 f

Next