Pesti Napló, 1936. február (87. évfolyam, 26–50. szám)
1936-02-01 / 26. szám
Ma: Nő! Napló és Gyermek Napló Budapest, 1936 87. évfolyam 26. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK» Egy hóra . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér BBS Ara 16 Valér (fi) Szombat, február 1 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL: VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon: 455 - 50-161 57-16 464-18. 464-19. jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály» VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben is, Kohlmarkt V. A szenvedett ember Erdély, január. Bratianu Josief román miniszterelnök 1919-ben megtagadta Párizsban a kisebbségi egyezmény aláírását. A nagy csata után, amit Párizsban vízott Wilsonnal, hazament és látogatást tett Erdélyben, ahol akkor Maniu Gyula elnöklete alatt az erdélyi kormányzótanács dirigált Szebenben. Bratianu Ioneut maga Maniu üdvözölte és Bratianu beszédet tartott, amelyben így jellemezte Románia jövőbeli magatartását az országba bekebelezendő kisebbségekkel szemben: — Egy nép, mint a mienk, amely férfiasságának jelét adta a vereség és győzelem idején egyaránt, a legnagylelkűbb felfogásnak fogja tanújelét adni; az új román állam szervezetében testvéri és baráti életet fog találni mindenki, aki Nagyrománia békés virágzásához hozzájárul. Senkit sem fogunk kérdezni, honnan jön, hanem hova megy. Ennek a kijelentésnek az értelme röviden ez: fátyolt a múltra. Nem kutatjuk, hogy mi történt a múltban, nem teszünk senkinek szemrehányást a letűnt korszakért, nem osztogatjuk a jogokat aszerint, hogy milyen volt a helyzete a románságnak a régi világban és milyen volt a régi világban a nemzetiségi politika, hanem egyedül azt fogjuk nézni: várjon a haza új fiai miként viselkednek az új hazával szemben. A kisebbségek ezt később így formulázták meg nem ismerjük el a visszafizetés poli-Ez az ünnepélyes fogadalom azonban, mint sok annyi más, nem vált be. Az utódállamok politikusai, történetírói és publicistái valóságos sportot űznek 15 év óta abból, hogy kapargálnak a múltban és halomra építik a vádakat a letűnt magyar impérium ellen. Rémregényeket írnak a magyar múltról és az elnyomás, elszegényítés és nemzetfosztás sötét képét festik meg. Semmi sem volt jó, minden rossz volt. A békekötés hiába talált itt érintetlen román, tót és szerb milliókat, mintha soha magyar uralom alatt nem éltek volna, mégis egyebet sem hallunk és olvasunk, mint hogy a magyar impérium kiirtotta és kipusztította a nemzetiségeket. A vádak csúcspontja konkrét formában pedig az, hogy igaz, hogy megalkották a magyarok a nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló törvényt 1868-ban, de azt soha és semmiképpen nem hajtották végre. Az erdélyi magyar publicisztika most rohamot indított ez ellen a piramis ellen, amit nem gránitból, hanem hamisságból és elferdítésekből halmoztak fel és le akarja dönteni a vádakat, nem igaz, hogy a nemzetiségi törvényt egyáltalában nem hajtották végre. Bennünket sokkal jobban elfoglalnak a magunk bajai és mindennapjaink izgalmai, semmint erre a harcra felfigyeltünk volna. Apró belpolitikai verekedéseink és versengéseink sokkal jobban lehetnek, mint magyar testvéreink millióinak ez a védekezése a múlt gyalázása és bepiszkítása ellen. Mindenki tudja azt is, hogy mi történik Aduában és mire készülnek Addisz-Abebában, de nem tudjuk, hogy mi sír fel Kolozsvárott és mi körül robajlik a viaskodás a Királyhágó alatt? Mert nem elméleti történeti játék ez, ami csak a szobatudósokat érdekelné. Hanem jogokra és egzisztenciákra megy a torna. Az utódállambeli uralkodó nemzetek nacionalista történetszemlélete arra törekszik, hogy állandó irritációban tartsa a közhangulatot és megfertőzze az atmoszférát: nem lehet jogokat adni azoknak, akik a múltban, amikor uralmon voltak, elnyomtak bennünket. Bratianu :Tornéi ígérete ellenére mindenki azt fürkészi, hogy honnan jöttek a magyar kisebbség fiai és nem azt, hogy hova mennek. Az erdélyi magyar tollak bizonyítani akarják, hogy nem igaz az, hogy a híres nemzetiségi törvény holt betű maradt volna. És ebben az igyekvésükben a magyar politikai történetírás közreműködését hívják segítségül Nem maradhat ez a hívó kérés meghallgatás nélkül. Mert a vád valóban vagy hamis, vagy túlzott és kiszínezett. Ma, amikor az utódállamokban tobzódó nacionalizmus főleg a kisebbségek gazdasági megsemmisítését követeli és gyakorlatilag űzi is, kézenfekvő számunkra elsősorban a múlt gazdasági szabadságának felidézése és beigazolása. A földbirtokkisajátítás és elkobzás mai korszakával szemben ott áll a múltban a hajdani nemzetiségek szabad birtokszerzése és szabad vagyonosodása. Áll ez pedig különösen Erdélyben és a Bánátban, ahol a nemzetiségek különösen a világháborút megelőző húsz esztendőben rohamosan és mohón szaporították agráringatlanaikat anélkül, hogy ebbe az államhatalom (a háborúban életbelépett korlátozásoktól eltekintse) akármilyen formában beleszólt volna. A kis- és középbirtokok terén állandóan emelkedő fejlődést mutattak és ijesztő arányban kezdték vásárolni a tönkrement magyar birtokosok földjeit. A román bankok szinte egyedüli hivatásuknak kezdték tekinteni a magyar birtokok megvásárlását. A szász és sváb gazdák virágzó boldogulása közmondásos volt. A bánáti szerbek egyre jobban terjeszkedtek a mezőgazdaságban. Az úrbéresi vagyonközösségek dandárja esett román községekre és teljes autonómiát élveztek. Van-e dicsőbb példája a gazdasági szabadságnak, mint az, hogy amíg a csiki magyar határőrök ingatlanvagyona 62.000 holdat tett ki, addig a karánsebesi román határőrvagyon 255.000 hold, a naszódi román határőrvagyon pedig 358.000 hold volt és tisztára román gazdasági, iskolai és kulturális célokat szolgált. Ma? A két román vagyont a román agrárreform érintetlenül hagyta, ellenben a csiki székelyek vagyonát elvette, nemcsak a földet, hanem a legkisebb kasznárlakot is. Méltán sorakozik e mellé az ingóvagyon, korlátlan szabadsága. A román, szerb és tót bankok százával nyiltak meg. Senki,sem kérdezte tőlük: honnan veszik a pénzt, ki támogatja őket, ki vezeti őket, milyen nyelven megy az adminisztráció, hova fordítják a nyereséget. De minek is kérdezték volna: megmondták ők nyíltan: saját kultúr céljaikat Bethlen István nagy földbirtokpolitikai beszédet mondott a Házban Az ellenzék és a kormánypárt tapsai közben fejtette ki véleményét a földkérdésekről — Nem lehet földet osztani — A legradikálisabb kisajátítás után föld és kereset nélkül maradna félmillió mezőgazdasági profetár — Csak az iparosítás fejlesztése és az intenzívebb gazdálkodás segít — Állásfoglalás a telepítés ellen — Hogyan lehet végrehajtani a keresztény tőke sokat emlegetett új honfoglalását? Eckhardt Tibor kedden beszél a hitbizományi reformról (Saját tudósítónktól.) A magyar politikai élet nagy bajvívója ismét megjelent a parlamenti hadszíntéren és a hitbizományi reform tárgyalását felhasználta az ország húsba, vérbe és nemzeti jövőnkbe vágó földbirtokpolitikai problémáinak akadémiai színvonalú megvilágítására. Feketében jelent meg, a tiszteletadás a parlamentnek, a barátoknak és az ellenfeleknek?" — szikár figurája, erőteljes gesztusai, bonyolultan, de dísztelenül szőtt mondatai tartalmukkal hét negyedórán keresztül uralkodtak az ülésteremben, amelynek mezői feketéllelek a képviselők tömegeitől, karzatait zsúfolásig megtöltötte a közönség. Sztranyavszky Sándor ült az elnöki székben. Ünnepélyes volt a bevonulása. Jegyzői, a háznagy és a képviselőház főtisztviselői kísérték az elnököt. Bethlen István grófot szólította. A politika törvényei láthatatlan sáncot vontak kormánypárt és az ellenzék között. Bethlen az ellenzéki oldalon állt a sánc szélén. Vele szemben ültek ellenfelei, közöttük sokan olyanok, akik ellenségnek számítanak. Az öregek, akik valamikor egy pártban ültek Bethlen Istvánnal, s a fiatalok, akik az új országgyűlés életében a kérlelhetetlenek rohamszakaszának szerepében ostromolják az egykori politikai »Bethlen-vár« itt-ott még felfedezhető bástyáit. Bethlen a javaslat mellett szólalt fel. Templomi csendben hallgatták beszéde bevezetését. Talán azért, mert a javaslat mellett beszél? Nem. A bevezetés szatírával átszőtt mondatai sem váltanak ki tiltakozást a jobboldalból. Valaki inkább sóhajtja, mint mondja, hogy kevesebb gúnyolódást szeretne hallani, de nem Bethlen hangja öli meg a suttogást, hanem a nagy többségi párt lenyűgöző hallgatása. A volt miniszterelnök az abszolút tekintély vértezetében jelent meg s az érdektelen szemlélőt is meglepi a tiszteletteljes fogadtatás, amelyben részesítették. Benárd Ágoston későn érkezett,, a helyére siet, kicsit zajosan ül le, lepisszegik. A szónok éppen kételyeket hangoztat a kormány terveivel kapcsolatban. Benárdban felébred a párt, és a miniszterelnök katonája, közbeszól. Bethlen nyugodtan visszavág. -Újabb közbeszólás. Bethlennek most már nincs ideje válaszolni, a közbeszóló mögött ülő kormánypártiak erélyes hangon kérik Benárdot: — Hagyd nyugodtan beszélni! Benárd később magyarázza a folyosón: — Akusztikai tévedésben voltam, nagyon sajnálom. Nem tudtam, milyen a visszhangja a beszédnek. A beszéd nagy politikai esemény volt, de nagy, politikai esemény volt a visszhang is. A kormánypártból akkor robbant ki az első taps, amikor Bethlen kérte, hogy a birtokpolitikát emeljék ki a pártpolitikai légkörből. Az első tapsot ismételten követték a kormánypárti tapsok, a zúgó helyeslések. Visszatekinteni az elmúlt háromnegyed év eseményeire és látni Sztranyavszky Sándort az elnöki székben, amint feszülten figyel, a szónok egyetlen szavát sem veszíti el, s mikor lejár az egyórás beszédidő, kérdezi: »Méltóztatik beszédidő