Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)
1936-05-01 / 100. szám
MEGNYERT HÁBORÚ -ELVESZTETT BÉKE? Róma, április 30. (B. I.) A legutóbbi olasz győzelmek óta a Népszövetség olaszellenes körei nyíltan arra törekednek, hogy ha Olaszország meg is nyeri az abesszin háborút (amiben most már aligha lehet megakadályozni), legalább a békét veszítse el. Más szóval: akadályozzák meg, hogy Olaszország a keletafrikai »fait accompli« előnyeit élvezhesse. Ennek az akciónak, mint az egész keletafrikai kérdés folyamán minden, Olaszország elleni kezdeményezésnek élén ismét Anglia áll. Teljesen közömbös ezúttal, hogy személyes ellenszenv, mint Baldwin ezt cáfolva kijelentette: az alapokmányhoz való ragaszkodás, vagy nem is annyira Abesszínia, mint Nagy-Britannia földközitengeri, keletafrikai és gyarmati érdekei miatt? Az angol politika mozgatóerőiről és rúgóiról vallott nézetünket, amelyek napról napra jobban igazolódnak, elégszer kifejtettük már. A nagy kérdés ezúttal: módjában áll-e a Népszövetségnek vagy Angliának Olaszországot keletafrikai térhódításában megakadályozni? Van-e még mód arra, hogy Badoglio seregeit békés eszközökkel megállítsák és Hailé Szelassziének birodalmát vagy annak egy részét visszaadják. 2. • Pár hónappal ezelőtt egyik sem lett volna lehetetlen, de sajnos, az angol diplomácia az egész keletafrikai kérdéskomplexumban kezdettől fogva elhibázott utakon járt és minden olyan alkalmat, amikor Anglia presztízsének megóvásával békét lehetett volna kötni, elmulasztott. Strésában — egy évvel ezelőtt — az angol diplomaták egy része még mosolygott, amikor abesszin háborúról beszéltek előttük, másik része pedig jóindulatúan mormogta, majd meglátják, mit tehetnek Olaszország gyarmati érdekeinek kielégítésére? Az egész Foreign Office blöffnek vélte az abeszszin vállalkozást és amikor tavaly júniusban Eden először tiltakozott a háború ellen, már késő volt! Eritreában és Szomáliában akkor már több mint 200.000 ember állt harcra készen. De a kezdet után a négus szempontjából egyenesen katasztrofálissá vált a Hoared Laval-tervnek időelőtti kipattanása. A közeljövő történésze lesz hivatva megállapítani, amit a ma krónikása bizonyítékok hiánya miatt még nem írhat meg: miért kellett ennek a tervnek idő előtt kitudódni? Miért kellett Hoarenak megbukni és ezzel feleslegesen annyi olasznak és abesszinnek elpusztulni? Maga Mussolini is megmondta, de más oldalról is tudjuk, hogy az angol-francia béketervet decemberben még elfogadták volna tárgyalási alapul. Miért? Mert december közepén kezdődött a nagy és véres tembieni csata, amely az olasz haderők pillanatnyi visszavonulására vezetett. Akkor még csak ez az egy ütközet mutatta, hogy Abesszínia meghódítása és a négus seregeinek szétmorzsolása nem lesz könnyű dolog! Akkor még úgy látszott, hogy az abesszin ellenállás igen erős és nem lehetett tudni, mekkora áldozatokkal jár majd a győzelem? A szankciók kimenetele is erősen kétes volt A tisztességes békét — ak-kor — nyélbe lehetett volna ütni, hiszen Olaszország még Axumról is hajlandó lett volna lemondani! De ma már, amikor a négus legjobb seregeinek vége és az olasz csapatok oly gyorsan oldották meg feladataikat, ahogy még a legoptimistábbak sem merték volna remélni, Badoglio seregeit semmi sem állíthatja meg és Hailé Szelassziénak birodalmát — békés úton — senki sem adhatja vissza! 3. Ennek egyik fő oka az angol diplomácia, amelynek tragikus tévedéssorozatát már otthon is látják. És ez fájdalmas lehet minden jó európai számára, aki emberi méltóságát, egyéni és közszabadságát csak egy kissé is becsüli és Angliában a szabadságfosztó törekvésekkel szemben szilárd és biztos védbástyát lát. Persze nevetséges arról beszélni, hogy Anglia presztízsének vége volna! De hogy azegy év óta folyó hercehurca és a sorozatos diplomáciai kudarcok nem használtak neki, az kétségtelen. Anglia azt hitte, — és bizonyára jóindulatúan hitte — hogy puszta szava, tekintélye is elég lesz egy háború megakadályozására és érdekeinek megvédésére! Nem hiába az angol Henderson volt a leszerelési bizottság elnöke; aligha volt még egy ország Európában, amely oly tisztességesen és őszintén akarta volna a leszerelést, mint Anglia! Aki az utóbbi években járt a szigetországban, meglepetve tapasztalhatta azt a jóakaratúan langyos pacifizmust, amely a gyakorlatba átültetve a flotta, a szárazföldi és a légihaderő teljes elhanyagolására vezetett. Henderson mellett Mussolini volt az, aki ugyancsak erélyesen követelte a leszerelést és szintén nyélbe szerette volna ütni az európai béke biztosítását, de míg a leszerelési konferenciák kudarca láttán Olaszországgal együtt csaknem az öszszes európai országok őrült fegyverkezési versenyfutásba kezdtek, Anglia volt az egyetlen, amely kényelmesen kocogva követte őket. Bizonyára szédült őrültség, — több igazság évente 3—5 milliárd aranydollárt fegyverkezésre fordítani. Még elképzelni is alig lehet, mennyi hasznos intézmény, vállalkozás létesülhetett volna abból a 36,9 milliárd aranydollárból, amelyet a világ 1925 és 1934 között, tehát tíz év alatt fegyverkezésre költött. Ez mind igaz! De mindaddig, amíg a fegyvergyártást megfelelő nemzetközi ellenőrzéssel nem lehet ténylegesen korlátozni, mindaddig, amíg a lefegyverzést nem sikerül csakugyan megvalósítani, mindegyik állam, amely magasabb etikai szempontokból nem készül fel minden eshetőségre, állami és nemzeti létének sírját ássa meg. Egy ember vállalhat mártíromságot, de egy nemzettel mártíromságot vállaltatni nem lehet. A sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, de az ember millióinak szemében egy nemzet pusztulásán gyászkönny még sohasem ült, de annál jobban csillogott a gyorsan betemetett sírvidék legjövedelmezőbb kihasználásának mohó vágya. Nemzetközi viszonylatban az a nemzet, amely diplomatái mögött nem tud erőt mutatni erőnek: el van intézve! Mindezt Angliában nem hittük. És ennek tudatában nem is tartjuk oly fantasztikusnak például azt az angol alsóházban elhangzott interpellációt, amely szerint a földközitengeri flottának, amikor nagy tüntető felvonulását megkezdte, mindössze vagy két órára elégséges lőszere volt! Ma az angol hadiipar, legutóbbi kimutatása szerint, 130 százalékos túlterheléssel dolgozik, hogy a hiányokat pótolja. De ez már a békét, a keletafrikai békét nem befolyásolhatja és egyéb kísérő jelenségeknek, így például a Dardanellák orosz-francia biztatásra készülő megerősítésének Anglia szempontjából kellemetlen tényét meg nem változtathatja. Ez utóbbival szemben a görög szigetek erődítési munkálatai csak gyenge viszonzásul szolgálhatnak. Ma már a legszélsőségesebb angol pacifisták is kénytelenek belátni, hogy amikor hazájuk leszerelt, sem önmagának, sem az általuk propagált békének nem tett szolgálatot Egy bizonyos irány véleménye szerint a Népszövetség az angolokkal az élén most már »à la longue« spekulálnak és Olaszország gazdasági összeomlásának előidézésével igyekeznek a békét elveszíttetni. Lehetséges ez? A szankciók megszigorítása azután, hogy az Egyesült Államok nem voltak hajlandók a kőolajszállításokat korlátozni és a kisebb megtorló államok tekintélyes export veszteségeit sem sikerült visszatéríteni, lehetetlenné vált. Az immár elvitathatatlan győzelem a belső gazdági élet összeomlásának fenyegető rémét is elhessegette. Győztes háborúba még sohasem pusztult el egy ország gazdasága. Külföldi kölcsönöket Olaszország eddig sem vett — számottevő mértékben — igénybe és így a főleg rövidlejáratú kölcsönökkel végezhető manőverek veszélye sem áll fenn! Senki sem tagadhatja, hogy a háború befejezése után az ország teherbíróképessége már nem lesz ugyanolyan nagy, mint egy vagy másfél évvel ezelőtt volt. De ez még nem összeomlás! És egy új gyarmat nagymértékben hozzájárulhat a gazdasági élet regenerálódásához. A nemzetközi gazdálkodás lényegéből folyik, hogy mihelyt lehető lesz és hasznothajtónak mutatkozik: nem lesz olyan ország, amelyik ne sietne szívesen az olasz köz- és magángazdaság szanálására! »A la lengue« és egyéb spekulációkkal a béke eredményeit Olaszországtól elvenni nem lehet! Más eszközökkel is csak nehezen! Ismételten valljuk, hogy Olaszország azért ment Afrikába, mert el akarta kerülni, hogy Európában kelljen terjeszkednie. De Afrikában sem akarta európai népek szerzett vagy fennálló érdekeit sérteni. Néhány héttel ezelőtt egyetlen szakasz angol katona és az angol zászló a Tana tó partján talán minden ellenséges érzület ellenére is megállíthatta volna egy időre az olasz előnyomulást. De ma, amikor az olasz csapatok már a tó partján táboroznak, egy egész hadsereg sem vetheti vissza őket. És minél több ideje lesz Olaszországnak arra, hogy Kelet-Afrikában berendezkedjen, annál reménytelenebbé válik minden kísérlet, amely ki akarja túrni onnan. Lehet-e egy gyarmaton telepíteni, kérdik sokan és fejcsóválva azonnal megadják rá a választ: nem lehet! Megéri-e Olaszországnak, hogy népfeleslege állítólagos elhelyezésének érdekében az abesszin háború vér- és pénzáldozatait viselje? — kérdik mások. És ugyancsak azonnal felelnek rá: nem éri meg! Tiszteljük a számokat, elismerjük bizonyos számítások értékét. De a valódi értékét! Ezeknek a számításoknak rendszerint közös hibájuk, hogy nem törődnek a legfontosabb koefficienssel, magával az emberrel. Hiszen az amerikai, angol, holland, belga gyarmatosításra és a gyarmato ! Ara 16 Kitér Budapest, 1936 87. évfolyam 100. szám Péntek, május 1 ELŐFIZETÉSI ARAKI Egy hóra . . . 4. pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ara Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap . . . .32 fülér SZERKESZTŐSÉG és KIADÓ HIVATAL.I VII. ker. Rákóczi út 54. Telefoni «55 - 50-101 57-1« «61-18, »61-19. Jegypénztár, hirdetési-, előB*e» téti-, atazisi- és fönyvosztály« VII. Erzsébet körut 18-20. Szerkesztőség Béctbeni L, Kohlmarkt 7. Ma: Tisztviselő Napid (Melléklet) - Teljes heti rádióműsor