Pesti Napló, 1936. augusztus (87. évfolyam, 175–198. szám)

1936-08-01 / 175. szám

Ma: Női Napló és Gyermek Napló Budapest, 1936 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap ... 32 fillér 87. évfolyam 175. szám Szombat, augusztusi SZERKESZTŐSÉGI ÉS KIAD­Ó HIVATAL» VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 1-455-59-től 50-ig, 1-484-19-től 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, előfize­­tési-, utazási- és könyvosztály I VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben* L. Kohlmarkt 7. » Dobra került országok" Irta: Dr. Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő Pár évvel ezelőtt Budapest hirdetőoszlo­pain hemzsegtek a plakátok, a világhírű író, Papini munkáit ajánlották a magyar olvasó­közönségnek, ezek valóban nem mindennapi könyvek. Nagy problémákat különleges egy­szerűséggel és őszinteséggel világít meg, amire jó példa »Góg« című munkájából a következő: »A skarlátvörös kikiáltó miközben a csen­gőt rázta és a kalapácsot forgatta, kiabált va­lamit, de szavait elnyelte a mérhetetlen kris­tály ívek visszhangja. Harminckettes szám! A legtöbbet ígérő­nek elárverezzük Perzsia birodalmát. Kétmil­lió négyzetkilométer kiterjedésű, tízmillió la­kossal. Kitűnő ipari és kereskedelmi városok, kikötők az Indiai óceánra és a Kaspi tengerre. Az ország bőségesen termel petróleumot, gyü­mölcsöt, szőnyeget, ópiumot, poétát és táncos­nőt. ötszázhatvan kilométer hosszú vasútháló­zat. Kikiáltási ár: negyvenhét milliárd ... Harminchármas szám! Eladó a legtöbbet ígérőnek Liberia köztársaság. Mintegy száz­ezer négyzetkilométer kiterjedésű kétmillió lakossal. Fejlődőképes ország, tropikus ter­melvényekben nagy kivitel. Kávé, gumi, ele­fántcsont, dió- és pálmaolaj bőségben. Kikiál­tási ára: négy és fél milliárd. Harmincnégyes szám! Figyelem, uraim, rendkívül fontos ajánlat! Eladjuk a legtöbbet ígérőnek a Szovjet Köztársaságok Unióját, minden területével és tartozékaival egyetem­ben, úgy Európában, mint Ázsiában. Határta­lan ország, kimeríthetetlen forrásokkal. Több mint húszmillió négyzetkilométer, amelyen 140 millió ember lakik. Nagyszerű alkalom, kitűnő kilátások a kizsákmányolásra a világ minden kapitalistája számára. Termékeny ta­laj, a föld méhe ércekben igen gazdag. A ga­bona és fa igen olcsó, petróleum, szén, vas, réz, platina, drágakő tetszés szerinti mennyi­ségben. Egyedülálló alkalom pénzemberek és spekulánsok számára. Részletfizetési kedvez­mény! Alapár: 973 milliárd. — Kilencszázhetvenhárom milliárd — or­dította újra. Valóságos ajándék! Biztos üzlet! A hivatalos statisztikák a vásárlók rendelke­zésére állanak. Fizetési könnyítések! Csak kilencszáz milliárd! Mindent beleértve: a ta­lajt a föld belsejét, a városokat és vasutakat, a kikötőket és bányákat, az erdőket és tavakat, az embereket és asszonyokat! Csak a petróleumon meg lehet keresni 10 év alatt az egész, befektetett tőkét. Csodá­latos alkalom, amely sohasem fog többé vissza­térni. Előre, uraim: mindössze 900 milliárd! Utolsó ár: 850 milliárd!... A kikiáltó letette a kalapácsot és égő­vörös zsebkendővel, amely olyan nagy volt, mint egy asztalterítő, megtörölte homlokát. Kimerültnek látszott, de készen arra, hogy to­vább folytassa mindaddig, amíg az atlasz utolsó lapjáig el nem jut. Egy újabb számnál erősebben rázta meg a csengőt és én szeren­csére felébredtem ebből az egyhangú és lehe­tetlen álomból.« Kár, hogy Papini felébredt ebből a »lehe­tetlen álomból«, mert ha még kevéssel tovább tart a vízió, hallhatta volna: ... Ezernyolcszázhatvanhetes szám! Fi­gyelem, uraim! Eladó a legtöbbet ígérőnek Magyarország! Eladó a föld, a kék Duna, a szőke Tisza, eladó a puszta, a ménes, a galya, a csikós, a »Puszták Népe«. Eladók az erdők. Pénz nélkül is átvehető, az ország gazdag, a nép szorgalmas, a vételárat ő maga kifizeti. Kikiáltási ár csak: 10 milliárd! — Tízmilliárd — kiáltott újra. Uraim bá­torság. Egy sovány monoklis úr — nem tudni, hova való — szólt végre: megtartom, jó lesz vadászterületnek ... Nem kívánok vihart korbácsolni a ma­gyar élet csendes, poshadó vizein azzal, hogy újra felhívjam a magyar társadalom figyel­mét arra a kósza bácsi hírre, hogy Esterházy Antal herceg 5000 holdas ozorai birtokát Arco Miksa német gróf megvette. A cáfolatok sür­gősen nyugvópontra juttatták a kérdést, de álljunk meg mégis egy pillanatra. Bizonyára nem volna érdekes ez a hír, ha Arco gróf kijelentésének nem adna súlyt az a közel három millió pengős teher, amely — a hír közlése­ szerint — a birtokot terheli és amely jelzálogjogilag Arco gróf javára be is van kebelezve, ötezer hold föld értéke, még ha a kitűnő ozorai földekről van is szó, adásvétel szempontjából alig nagyobb három millió pen­gőnél. Arco gróf­n­sélye nagy! Még esetleg valamit fizet, pár százezer schillinget, vagy márkát és az ozorai határ neki terem. De hisz miért e kishitűség, hisz a kormány birtokpoli­tikája lehetetlenné teszi, hogy ekkora darab magyar földről német nyelvű gazdasági jelen­téseket és német nyelvű parancsokat vigyen és hozzon a posta. A kormány és főleg Vass Elek jóakarata elvitathatatlan, de a »rendel­kezésre álló eszközök«-ben van a hiba. Birtok­politikai célokra évenként maximumban három millió pengő áll rendelkezésre, éppen annyi, amivel Arco gróf »földéhségét« ki lehetne elé­gíteni, de sajnos, a földkérdés megduzzadt problémái sok helyen támadják a gátat... De megnyugtathatom a magyar társadal­mat, hogy Arco gróf földvásárlási terve nem olyan különös és nem egyedülálló merénylet, mint ahogy az újsághírek és cáfolatokból arra következtetni lehetne. Nem messze az ozorai határtól legfeljebb 80—100 km-re Fejér és Esztergom megye határán emelkedik ki Tor­nyapuszta. A 2000­­holdas birtokot másfél év­vel ezelőtt Hohenlohe Lajos herceg, — aki szintén nem tud magyarul — vette meg. Pedig másfél évvel ezelőtt már a »népi és fajvédő politika« kétéves uralmát ünnepelte. S hogy a múltban is gyakorlat volt ez, bizonyítja az a szomorú tény, hogy 235 külföldi honos tulaj­donában 211.725 kat. hold van, ezek közül 71 idegen, nem magyar anyanyelvű, akik kezén 118.584 kat. hold magyar föld van. De miért az izgalom? Van a magyar birtokpolitikának még egy igen hatásos eszköze és ez nem is okoz különös fejtörést a pénzügyi kormány­nak, sokkal fölötte áll a piszkos anyagiaknak. Ez a biztos eszköz, az a romantikus mese, amely arról szól, hogy az »új földesúr« miként válik ízig-vérig magyarrá, hogy tanulja meg komiszul nehéz nyelvünket. Megtanulnak ma­gyarul is! De tulajdonképpen miért botránkozik meg Papini azon, hogy országokat lehet »meg­venni«, miért szisszen fel a magyar sajtó arra a néhány soros bécsi hírre és miért rémül meg a magyar társadalom, hogy 5000 hold földet az ozorai határban Arco gróf fog megvenni. Nem ismerem, de bizonyos, hogy Arco gróf ép olyan kellemes, lekötelező, finom egyéniség, mint akár a birtok jelenlegi ura, Esterházy Angil herceg, hisz nyilván nem is tudnánk megmondani, melyik melyik, ha együtt lát­nánk és hallanánk őket beszélgetni. Az izgalomra, a megbotránkozásra, a ré­mületre mégis van okunk. De vizsgáljuk meg a problémákat kissé mélyebben. Szükségleteink, élelmiszereink, ruháza­tunk, szórakozásunk, stb. előteremtésére az emberi társadalom küzdelmet folytat, dolgo­zik. A fejlett technika világában ebből a küz­delemből a »munkamegosztás« törvénye sze­rint egy-egy emberre általában csak nevetsé­gesen kis részmunka jut. Az életet az teszi legracionálisabbá hogy milliók egész életen át a föld mélyében szenet, érceket bányásznak, milliók a gyárak esztergapadjai vagy szövő­gépei mellett állnak és milliók a földet túrják, ez teszi lehetővé, hogy a földön nyüzsgő 2000 millió ember megéljen, mert ha az emberiség 1936-ban követné reális megvalósításában Rousseau »vissza a természethez« jelszavát és elhagyná a bányák és gyártelepek termelési organizmusát és mindenki önállóan önmaga ellátására vállalkozna, az emberek száz és száz milliójának kellene elpusztulnia. A jelenlegi termelési rendszer racionalizálása a múlt században és jelenleg is párhuzamosan halad az emberiség szaporodásával. Ha a racionali­zálás ellen protestálunk, a jövő fejlődését ítéljük halálra. A változatlan mennyiségű ja­vakból csak folyton növekvő racionalizálással lehet több és több embernek megélnie. Az em­beriség életének alapja a termelés, a javaknak az óriási folyama, amely a millió és millió ba­rázdából a millió és millió gyárudvarról ömlik szét a világba. Teremtő munka, eszköze a föld, a szerszám, az ács, bárd, a kalapács, a gyár­épületek, a turbinák, a nagy feszültségű táv­vezetékek, az utak. Mozgásban tartja őket az élet kényszere, lendületet visz bele az arany, a haszon, a kamat. A két legfontosabb termelési tényező: a munka és a tőke. A termelés folyamán munka a tőkével (nem a munkás a tőkéssel!) össze­forr, hogy belőle új hasznosság legyen. A meg­foghatatlan, precízen még csak alig definiál­ható tőke nagyon különböző formában jelent­kezik: föld, gyártelepek, szerszámok, sőt fo­gyasztásra kész cikkek, az értékek mérője és kicserélő eszköze az arany, mind tőke. De ezek között óriási különbségek van­nak. Az aranyrúd Captownban, Budapesten, Párizsban, Londonban és Newyorkban is pon­tosan ugyanolyan, sőt nem egyszer rövid idő alatt repülővel jut el Párizsból Londonba, Newyorkba és vissza aszerint, hogy a gazda­sági és politikai helyzet hőmérője miként emelkedik vagy süllyed. A világ nagy gyár­vidékei, a Birmingham környéki »black country, az amerikai pitsburgi gyártelepek, vagy a német nagyipar szíve a Ruhrvidék, a Krupp-művek, vagy akár a japán Mitsui és Mitsubishi művek alig különböznek. Az utol­sótól eltekintve mindenütt megfordultam, ugyanaz a kép: százával merednek égnek a gyárkémények, a gyár kapuinál bélyegzőóra, amely a munkások jövetelét és távozását percnyi pontossággal örökíti meg a személyi kártyán. Mindegyik gyártelep technikai lelke a kazánház és turbinatelep, ahonnan a munka­termekbe jutó hajtóerő a legfinomabb csipke­­verő gépet hozva eszeveszett csattogásba, másszor a kétméteres lokomotív kerék acél­kemény kerületéről nyúzva le az izzásig fel­melegedett forgácsokat. A kép mindenütt ugyanaz, kék munkásruhába bújt emberek és néhány világhírű gyár által készített villa­mosmotorok, szerszámgépek, szövőgépek, stb. Természetesen a gyártási elvekben van kü­lönbség; az angol szolidságot, az anyag kisebb­ kihasználásával megteremtett biztonságot, a németeknél a végletekig folytatott elméleti megalapozottságra felépített precizitás pó­tolja, míg a nyersanyagban bővelkedő Ameri-

Next