Pesti Napló, 1936. szeptember (87. évfolyam, 199–223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Budapest, 1936 87. évfolyam 199. szám Ára 16 lttér (ig) Kedd, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon.. 24 fillér Vasárnap 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VIL ker., Rákóczi út 54. Telefon : 1-450­ SB-től SO-ig, 1-464-19-től 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, előfiz-»e­tési-, utazási- és könyvosztály­­ VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben» L, Kohlmarkt 7. ­ „WILLING CITIZENS" Szlovenszkói levél Mi sem természetesebb, minthogy Cseh­szlovákia közvéleménye és ennek sorában a magyarság, nem egykönnyen tér napirendre azok felett a beszédek felett, amiket Benes köztársasági elnök tartott augusztus vége felé az ország németlakta vidékein. Már maga az is szokatlan, hogy egy államfő propaganda útra keljen és nyílt tereken szónokoljon. Ha ez jelenti a demokráciát, akkor valóban tető­től-talpig demokrata állam vagyunk. Bizo­nyos, hogy Csehszlovákia egész struktúrája, népeinek etnikai és társadalmi elosztódása, külpolitikai kényes elhelyezkedése és belső politikai konvulziói indokolttá is teszik, hogy az államhatalom legelőkelőbb birtokosa is le­szálljon a tömegek közé és igyekezzék meg­győzni őket, hogy ami van, az jól van és ami rosszul van, az lesz még jobban is. Benes be­szédei tagadhatatlanul nagy hatást váltottak ki mindnyájunkból. Hiszen a köztársaság el­nöke az elméleti és gyakorlati politikában egyaránt elsőrangú erő. Állampolitikai felké­szültsége sokoldalú és ha nem is vetekedik a filozófus Masaryk eredetiségével és magas röptével, de kétségenkívül a cseh­ intelligen­cia legjobb vezéreinek sorában áll. Aligha van államfő, akinek keményebb feladat nyomná a vállát, mint neki és így ámulásra késztető az az optimizmus, amely most reichenbergi és gablonzi beszédeit derű­sekké varázsolta. Egy angol folyóirat így jel­lemezte Csehszlovákiát: nyugaton a hitleri imperializmus, délnyugaton az osztrák habs­burgizmus, délen a magyar revizionizmus, északon a lengyel nacionalizmus, északkelet­ről az orosz kommunizmus és belül a feltö­rekvő autonomizmus, valóban nem irígy­lésreméltó környezet. Benes minden művé­szetére van szükség, hogy ezeket a szembefutó vonaglásokat meggyeplőzze és tényleg mo­dern államférfiúi vállalkozás, hogy nem riad vissza a fárasztó intenzív propagandától sem. Ha meggondoljuk például, hogy Reichenberg piacán egy teljes óráig beszélt, akkor el kell ismerni, hogy nem takarékoskodik az agitá­tori munkával és odaadással. Bennünket Benes fejtegetéseinek sokféle­ségéből semmi sem érdekel most annyira, mint amit a kisebbségi kérdésről mondott. Erre a témára most is gyakran és behatóan tért vissza, ami természetes is, hiszen kom­pakt kisebbséglakta vidéken járt. A német kisebbségi probléma döntő jelentőségű ma Csehszlovákiában. Amikor a csehszlovák par­lament legerősebb pártja, a szudeti németeké, akkor itt a tény­ek maguktól diktálják, hogy mit kellene tenni. Hogy azonban a cseh kor­mányférfiak nem mindig azt csinálják, amit csinálniuk kellene, már egymaga bizonyítja, hogy sehol annyi elméleti magyarázat, fejte­getés, állítás és cáfolat nem születik a ki­sebbségi problémáról, politikáról, mint éppen itt. Svájcban senki sem beszél a nemzetiségi kérdésről, pedig Svájcot is többféle nép lakja. Csehszlovákiában viszont mindenki erről be­szél. Ez a két ország politikája között a jel­lemző differencia. " Nem ok nélkül hoztuk elő Svájcot Benes német vidéki propagandaútja alkalmából. Be­nest ugyanis nagy ígéretek kötik a svájci mintához. Benes 1919 május 20-án alapos me­morandumot intézett, mint Csehszlovákia első külügyminisztere, a párizsi békekonfe­renciához. Ebben kifejti, hogy a csehszlovák kormány célja, hogy Svájchoz hasonló álla­mot teremtsen, szélesen szabadelvű kormány­zás alapján. Elmondja, hogy talán egész Csehszlovákia léte attól függ, sikerül-e neki magához vonni a németeket, mint önakaratuk­ból való állampolgárokat (willing Citizens). Nekik még tágabb jogokat ígért, mint a ma­gyaroknak, sőt mint a ruténeknek is. Azóta 15 év telt el. Benes gyönyörű kül­ügyminiszteri karriert futott meg és végül a legmagasabb pozícióba emelkedett. Mostani beszédében hangoztatja azt a reményét, hogy aki objektívt ítél, az be fogja látni, hogy Csehszlovákia kisebbségi politikája messze felette áll a többi államokénál és a svájci vagy belga nívóhoz vethető. Rosszindulattal lehetne csupán csakugyan tagadni, hogy Csehszlovákia nemzetiségei jelentékenyebb előnyben vannak a romániai, vagy pláne a jugoszláviai nemzeti kisebbségek felett. Egy csehszlovákiai magyar is különb ember, mint egy jugoszláviai vagy erdélyi, hát még egy német. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy a svájci álltpolgárokkal egy nívón mozognának. Svájcban a maroknyi olaszság is államalkotó nemzet és jelenleg is olasz kül­ügyminisztere van a helvét köztársaságnak; hol vagyunk mi ettől! A Willing Citizens, az önakaratú állampolgár helyett van állambiz­tonsági törvényünk, amely az állampolgárok között új közjogi kategóriát statuál: a meg­bízható és megbízhatatlan állampolgárokat és mondanom sem kell, hogy azok, akik felől Benes a békekonferencián azt ígérte, hogy ön­akaratú állampolgárokká avatja őket, jelenleg a megbízhatatlan állampolgárok osztályába vettettek ennek a minősítésnek minden sötét konzekvenciáival. Ezenfelül a német szudeti vidék ropant gazdasági válsága, a szudeti városok elszegényítése, a szándékosan kite­nyésztett német munkanélküliség garázdálko­dása éppen úgy nem méltó a svájci mintához, mint ahogy a Felvidék gazdasági elsorvasz­tása nem méltó erre; hogy arról külön ne is siránkozzunk már, hogy a csehszlovák állam porosz rendőrszelleme milyen messze esett a svájci kantonok ideális szabad leve­gőjétől. Mindaz a sok keserűség, leszoríttatás, másodrangúság nyelvi megcsorbítás, hatalmi önkényeskedés, ami a megbízhatatlan jelleg­gel jár, fájdalmas cáfolat a büszke hivatko­zásra. Benes belügynek jelentette ki Reichen­bergben is, Gablonzban is azt, hogy milyen rendszert űz Csehszlovákia a nemzetiségi kér­désben.­­Az egyetlen külföldi befolyás, amit a mi­ államunk elismer: a Népszövetség ellen­őrzése. Ezt mindenesetre respektáljuk. Ennek azonban más államokra is érvényesülniök kell és tulajdonképpen minden államra. Mert csak így kapnak a nemzeti és kisebbségi kér­dések minden államban bizonyos nemzetközi színezetet. Ezért írtuk alá szabad akaratból a kisebbségi nemzetközi egyezményt, mert el akartuk ezzel érni, hogy egy objektív és ér­dektelen fórum legyen, amely konfliktusok esetén ítélkezzék.« Ez valóban korrekt felfo­gás volna, ami a nemzetközi jog mai állás­pontjaival harmr­onizál. De milyen messze jár­nak ezek­ a szabatos mondatok a gyakorlattól! A Népszövetségnek tényleg az volna a hiva­tása, hogy tárgyilagos bírói jellegű testület legyen felettünk, ez ország kisebbségei felett. De felsőbb fórum legyen egyben az államok felett is, amelyek aláírásukkal kötelezték ma­gukat a területi gyarapodás vagy éppen az önálló állami alakulás fejében (mint éppen Csehszlovákia) arra, hogy velünk a béke és igazságosság szellemében fognak bánni. De a Népszövetség a prakszisban bírói fórum he­lyett politikai kapitóliummá fajult, ahol az érdektelenséget a hatalmi cselszövény és szö­vetségi cimboraság cserélte fel. A Népszövetség mindent űz csak éppen azt nem, amit most Benes hirdet: a kisebbségi rendszer ellenőrzését. És hogy éppen ezt nem űzi, abban Benes tevékenysége nem ártatlan. A Népszövetség eljárási szabályai a kisebb­ségi kérdésekben szűkkeblűek és zsugoriak, a lényeg belefullad a gyilkos formalitások hi­náros kútjaiba. A kisebbségeket akkor is vád­lottaknak tekintik, amikor mint panaszosok lépnek fel és egyszerűen beléjük fojtják a szót, ha mukkanni merészelnek. És vala­hányszor megkísérelték, hogy tágítsák ezek­nek a formalitásoknak bilincseit, sajnos, Be­nest mindig ott találtuk az ellenzők haragos sokaságában, akik mindig megakadályozták az alaki jog emberi megreformálását. És a Népszövetség ellenőrző szerepe csak úgy kép­zelhető el, ha a Népszövetségben állandó bi­zottságot teremtenek a kisebbségek kezelése számára, de valahányszor ezt megsürgették, akkor Benes azoknak az utódállamoknak obstruáló oldalán állott, amelyeknek kisebb­ségi politikája felett a maga politikáját most kevélyen dicséri. És semmiképpen sem illik hozzá, hogy attól teszi függővé a Népszövet­ség kisebbségi munkálkodását, hogy ezt az ellenőrzési alávetettséget vállalják a többi államok is. Szó sincs róla, az igazság azt dik­tálná, hogy minden állam vegye magára a saját kisebbségeinek védelmi obligóját, még ha nagyhatalom is és ezt az obligót a szuve­renitásra való gőgös hivatkozással ne utasítsa el, de viszont ha erre mégsem hajlandók, eb­ből nem következhetik, hogy azok is feloldva érezzék magukat ez alól a kötelezettség alól, akik erre magukat nemzetközi egyezmény aláírásával visszavonhatatlanul kötelezték. A csehszlovák alkotmánylevél is felsorolja a kisebbségi egyezmény szakaszait és sehol nem mondja, hogy ezek csak addig állanak meg, amíg a kisebbségi nemzetközi védelmet min­den államra ki nem terjesztik. A kisebbségi védelem általánosításának egyébként jogos és erkölcsös követelése nem lehet ürügy a véde­lem teljes eltörlésére. Már­pedig ott kezdünk tartani, hogy amíg ezelőtt a kisebbségi véde­lemre kötelezett államok azt hajtogatták: mi is védjük a mi kisebbségeinket és mi is alá­vetjük magunkat a Népszövetség bíráskodá­sának, tegyék meg tehát mások is, most már azt halljuk, hogy­ mivel mások sem hajlan­dók minderre, tehát nem leszünk hajlandók mi sem. Benes teljesen új elméletet is állít föl amikor ezekben a beszédekben azt mondja, hogy a kisebbségi nemzetek harca Csehszlová­kiában nem egzisztenciális harc, hanem a poli­tikai hatalomért és a kormányzásban leendő részvételért való törekvés. Ez igen szofisztikus megfogalmazás. Mert hiszen az egziszten­ciáért való harc a hatalomban való részvétel­től elválaszthatatlan. Miként szolgálhatja egy nép a maga egzisztenciális érdekeit, ha csökö­nyösen és mesterségesen kívülrekesztik a kor­mányhatalmon és ezzel együtt mindazokon a hatalmi, politikai és közigazgatási szerveken, amelyekből az élet jogai, feltételei, szabványai és kezelésének gyakorlati megnyilatkozásai áramlanak. A koldus is az egzisztenciájáért küzd elvégre, de milliós nérmeket nem lehet koldulásra kárhoztatni. A népkisebbségek is csak annyi egzisztenciális előnyt képesek ma­guknak szerezni, amennyi hatalmi erőt fel­mutatnak. hlogy Csehszlovákia csaknem öt­

Next