Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)
1937-01-24 / 19. szám
50 Vasárnap A PESTI NAPLÓ MELLÉKLETEI VIII. 1937 január 24 59 Legújabb találmányok Nagyon érdekesek a legutóbb szabadalmaztatás céljából a szabadalmi bíróságnál bejelentett új találmányok. Áronffy Sándor őrnagy eljárást talált fel epebajokat gyógyító szer előállítására. Azt állítja szabadalmi bejelentésében, hogy az epekő és az epebojtok elhajtására, esetleg az epehólyag gyulladásának megszüntetésére és az epeműködés elősegítésére a vérehulló fecskefű nevű növény alkalmas, mégpedig akkor, ha a növényt és elsősorban annak gyökerét alkoholban kivonja és ezt a kivonatot alkohol vizes oldatával hígítja. Burstyn Günther korneuburgi mérnök tankcsapdát konstruált. Ez a csapda talajmunka nélkül és lárműmentesen állítható fel. A csapda a harcikocsi felfutását megengedő, másrészt meredeken eső vázként kialakított feljáróból áll, amelynek meredek homokoldala egy meredek homlokfallal szemben a kocsi hosszát némileg meghaladó, áll,indóan megmaradó távolságban fekszik. A feltaláló a csapdát úgy rakja le, hogy a tanknak fel kell futnia a feljáróra. Ott a feljárók közti térbe jut le, ahol a feljárók a tanknak nem hagynak elég mozgási lehetőséget oldalirányú kitérésre-A feljáró függőleges homlokfalai olyan magasak, hogy a harcikocsi azokon átkúszni nem tud s így a csapda a tank előre vagy hátrahaladását meggátolja. Dreyfuss Jean, párizsi mérnök hangosan beszélő készülékének rezgő membránjára jeleket, alapzatokat, például neveket vagy képeket visz fel, ami sok esetben tekintélyes hely- és költségmegtakarítást jelent. A találmányt különösen gazdaságosan alkalmazhatjuk olyan rádióvevő készülékeknél, ameyeknek hangosan beszélő készülékük és névmutatójuk van. A feltaláló a rádióleadók jeleit magára a membrára viszi, amely így kettős szerepet játszik. Ezért névmutató membránnak is nevezi. Gheysens Eugen és Paul belga iparosok könnyű vászonból, állati szőrökből, növényi rostokból vagy műrostokból kombinált szabóvászonpótlót szerkesztettek. Ez az anyag szerintük rugalmas, vékony, a szabóvászonnál olcsóbb, a vékony, még a vízzel szemben is, míg a szabóvászon a nedvesség hatására összeugrik. Érdekes, hogy a magyar feltalálók fantáziáját is izgatja a színes mozgófényképek problémája. Kemény József mezőmegyeri magántisztviselő találmánya is abba a körbe vág. Ő maga a találmányát »készülék és eljárás színes fényképek és színes mozgófényképek hanggal együttes felvételére, e képek vetítésére és nyomdai sokszorosítására« címmel jelentette be. A szabadalmi bejelsntést a feltaláló a felveendő képet osztó lyuksorral képelő,nekremrontja, ezeket három különböző alapszínű — vörös, sárga, kék — fényszűrővel ellátott lencserendszeren három fotocellára vetíti. A fotocellák erősítőkön átvezetett Aramával három fényrekeszt szabályoz. E fényrekeszek fehér fényforrások fényét vetítik lencserendszer útján fényérzékeny szalagokra, illetve fényérzékeny réteggel bevont réz- vagy cinkszalagokra. Ezekből aztán mintalemez készíthető. Kmeily Hona operaénekesnő találmánya a tengelyen forgó légyfogó, amelyről azt állítja, hogy állandóan használható. Dr. Manninger Vilmos egyetemi tanár, gyorssterilező eljárást és készüléket talált fel. Találmányának lényege az igen gyors hőfejlesztés, a tökéletes és gyors légtelenítés a gőztérben, a gyors szárítás, — szövött anyagok csírátlanításánál — valamint a gyors lehűlés kényes folyadékok és gyümölcs csírátlanításakor. A készülék, amelyet a feltaláló autoklávnak nevez, ezeket az eredményeket úgy biztosítja, hogy a gőzfejlesztéshez csak annyi folyadékot használ, amennyi körülbelül másfél légkör túlnyomású telített gőz gyors előállításához szükséges. Ezért a gőz gyors fejlesztésére a gőztér, illetve a vízmennyiség űrtartalmához viszonyított és a hőátvitelt legjobban biztosító minél nagyobb felületű gőzfejlesztő szerkezetet alkalmaz. Papházy György drávaszabolcsi okleveles gazda a felfújható gumiállatokat hajtóberendezéssel kapcsola össze, úgyhogy azok a vizen úsznak, vagy kereken gördülnek. Dr. Harkjger László sarkadi orvos találmánya orvosi szempontból biztosan jelentékeny. Az ő stetoszkópjának bizonyos alkotórészei elfordíthatók és így az orvos könnyebben hozzáférkőzhetik a beteg egyes testrészeihez. Werhner Richárd gépészmémnök villamoshajtású háromkerekű áruszállító közúti kocsit szerkesztett. A kocsin a villamosmotort akkumulátor táplálja. A feltaláló az akkumulátort az elülső kerekek tengelyét a rugalmasan erősített karoszszériának a vezető ülés felé eső hátsó elkülönített rekeszében helyezi el, a vil-Idiposmnátort pedig a hátsó kerék csapágyával mereven összekötött alvázon. A rádió szeszélye Sok gyönyörűséget és igen sok tanulságot köszönhetünk a rádiónak, de nem hiszem, hogy volna olyan rádióhallgató, aki legalább annyit ne bosszankodnék, mint amennyi élvezetben van része Az érzékeny rádió dübörgése, a legszebb zenét, vagy előadást megzavaró fading, meg az idegen állomások beleszólása bizony nagyon kellemetlenek. E kellemetlensége miért csak egy dolog kárpótol bennünket némileg: a csoda. Még a legszorgalmasabb hallgató sem ülhet a rádiója előtt, hogy lelkében fel ne támadjon a technikai csoda felemelő érzése. Talán eljön az az idő, midőn zavartalanul is élvezhetjük, vagy mondjuk, használhatjuk a rádiót. De a csoda, az megmarad csodának, az emberi tudás és képesség szinte emberfölötti megnyovánulásának. Sokan leginkább a fading miatt bosszankodnak és nem értik, hogy miért olyan szeszélyes a rádió, hogy bizonyos időkben és bizonyos helyeken gyakoribb ez a jelenség, más időben, vagy más állomásoknál ritkább. Teljesen , kielégítő magyarázatot még nem adhat a tudomány, hiszen a lading jelenségét még a Napból kitörő fénycsóvákkal is kapcsolatba hozzák. ,Az angol királyi csillagászati intézet egyik legutóbbi jelentésében az 1935 július 1-e és 1936 június 26-a között megfigyelt 23 fading közül 8-ról azt állítja, hogy összefüggött a Napból kitört fényes sugárnyalábbal, 2 fading után pedig közvetlenül szintén ilyen hatalmas erupciót észleltek. A legtöbb fadingnak azonban bizonnyal más oka van. A leadóállomás elektromos hullámai ugyanis minden irányban terjednek, úgy, mint a fény. Egy részük a földfelület mentén szalad, de minthogy a föld el elnyeli, tehát ezek a hullámok nem jutnak nagyon messzire. A fölfelé haladó elektromos hullámokra más sors vár. Ugyanis a földet jó magasságban körülveszi az ú. n. Heaviside-réteg, melynek igen nagy szerepe van a rádiózásban. Ezt a légréteget nappal a Napból kiáramló fény, vagy elektronok pergőtüze úgy alakítja át (ionizálja)), hogy a hozzájutó elektromos hullámokat jórészt elnyeli és csak igen kis részüket veri vissza úgy mint a tükör a fénysugarakat. Éjjel azonban valóságos tükörként, vagy inkább a tükrök egész halmazaként viselkedik ez a réteg A hozzájutó elektromos hullámokat visszaveri a földre, innen megint visszaverődnek a Sleavisiderétegbe, onnan magint a földre i. t., úgyhogy cik-cak úton haladnak tovább. Csakis ennek az ide-oda verődésnek köszönhető, hogy a hullámok a föld körül is járhatnak. Ha ez a visszaverő réteg nem volna, a hullámok egyenes irányban haladnának az űrbe és soha sem jutnának el a föld túlsó oldalára. Mondottuk, hogy a hullámok nappal a föld mentén haladnak, aránylag kis távolságra. Innen van, hogy nappal jóformán csakisközelebbi állomásokat foghatunk. A föld mentén haladó hullámokat naippal nem zavarják a Heavisi- i-rétegből visszavertek, tehát ritkább a fading. Ellenben éjjel a föld mentén haladó hullámok összetlálkozhatnak a viszszavertekkel és egyik a másikat erősíti, vagy gyöngíti (amint a fizikus mondja, interferálnak). Ebből az öszszetalálkozásból ered, hogy majd erősebbé, majd gyengébbé válik a hullám, sőt egészen meg is semmisülhet és akkor nem halljuk a hangot: ez az Ú. n. fading. A technika most már nagyjában meg tud küzdeni ezzel a bajjal oly módon, hogy magában a készülékben a gyengébben érkező hangot felerősíti. Bizonnyal idővel a rádió mai gyermekbetegségeit mind meg tudják gyógyítani. Ha már ilyen csodát teremtett az ember, bizonnyal még nagyobb csodára is képessé válik. Egy világkikötő születése A haldokló Vladivosztok riválisa: Rasin Az oroszok büszke távolkeleti kikötője, Vladivosztok egyre jobban elnéptelenedik. Egykor élénk forgalma ma már a múlté. Vladivosztok nem a Kelet ura többé, ahogyan a novif hirdeti, mert vladet oroszul uralkodást és vosztok keletet jelent. A rangfosztásra az oroszok már rég elhatározták magukat. Ők: az északi Kelet-Ázsia mostoha éghajlata. Vladivosztok kikötőjelen, noha Marseillanél délebbre fekszik, a jég hat hónapra minden esztendőben lehetetlenné teszi a hajózást. Vladivosztok sorsa még akkor is beteljesedett volna, ha az oroszoké maradt volna a Kvantung félsziget. Dalninak, a sárga tengeri kikötőnek szánták a detronizált Vladivosztok kereskedelmét és Port-Ard-urnak a hadikikötőjét. Ezelőtt három évvel a Rasin nevű koreai kis halászfalu egyszerre a japán imoerialista politika érdeklődési központjába került Hirtelen szükségesé vált, hogy az izsiai szárazföld felé irányuló hódító hadjárathoz támaszpontot találjanak. A választás Hasimra esett. Majdnem 10 millió yent áldoztak fel kkötőjének építésére. Két teljes évig, 1935-ig tartott, míg az új kikötőt leapsolhatták a keletázsiai kereskedelmi hajózásba. Ettől az időponttól kezdve Rasin olyan szédítő gyorsasággal épült, mint az amerikai városok. A fejlődés üteme olyan, hogy ha a jelek nem csalnak, akkor Rasin Kelet-Ázsia északi fekvésű kiköitői között a legjelentékenyebb lesz, mely fontosságával Fusant, Dairent, de főleg Vla ivosztokot sokszorosan maga mögött hagyja. Japán politika frakkhúzását Rasin fejlesztése érdekében az északmandzsuriai vasutak múltévi japáni birtokba való bekebelezése irányította. A szovjet 1985 március 23-án Japánnal szerződést kötött, melynek értelmében az 1725 kilométer hosszú orosz vasútvonalat átengedte Japánnak »egy tál lencséért«. Ma már kétségtelen, hogy az adásvételi szerződésiben »sima« tabonyolítása legalábbis az orszok részéről bonyos kényszerből fakadt. A további orosz birtoklás csak akuttá tette az álladan fenyegető háborús veszedelmet és nem volt már túlságosan messze az időtől".t, amikor a Szovjet minden további ellenszolgáltatás nélkül is lemondani kényszerült volna erről a vasútvonalról. Rasin SC0 kilométerrel délebbre fekszik Vlacsivoszoknál. Földrajzi helyzete egyenesen arra derült ki, hogy óriási terjedelmű »hinter randjinak«, Mandzsuiménak a tengerre nyíló kapuba legye. A japánok már gondoskodtak róla, hogy jó vasúti összeköttetést kapjon S'n Mnpgel, Japán-Mandzsikuó fővároséval és Charbinnal. Az ország legfontosabb vasúúti csomópontjával sűrű gyorsvonatjárat kapcsolja ösze Basint. A két főváros, Linking és Tokió közötti 3000 kilométer hosszú vasútvonal forgalma, mely Dairen városán vezet keresztül, egyre jobban sorvad. Az új vasútösszeköttetés, mely Rasinon megy át, csak alig valamivel hosszabb 2000 kilométernél. A forgalom egyre jobban Basin felé terelődik. Japán nemrégiben katonai parancsnokságt állított fel Basinban. Ez az utolsó intézkedés világosan elárulja, hogy az új hadikikötő végérvényesen besorozódott Japán keletázsiai politikájának legfélelmetesebb eszközei közé. Az itt vázolt fejlődéssel szemben Oroszország a passzív tehetetlenségre kárhoztatott. De mit is tehetne győzedelmes hadjárat nélkül. Azt teszi, amit különösabb kockázat nélkül tehet. Egyik vasútvonalát a másik után építi. E vasútvonalak azonban a legkedvezőbb esetben is csak katonai szempontba telentettek, de még mint ilyenek sem túlbecsélendők. Gazdasági szempontból csak annyiban fontosak, amilyen mértékben a Szibériával való összeköttetést izolgálják. Világközlekedési szempontból az új orosz vasútvonalak jelentékelenek. A kárt, amit a japánok okoztak a szovjetek, már az eddig épített vasúthálózat sokszorosával sem lehet már jóvátenni. Japán »keskeny sárga ujjalt« erősen rászorítja az északbanzsunói vasútvonalakra, mek Vladivosztok hunterlardjának mintegy ütőerei lennének, ha mesterségesen le nem fojtanák. Csakhogy a japánok Program sinji határvárosian tervszerűen sorra ztják a Vladivosztok felé irányuló forgalmat. Vladivosztok fittös pálcát tört a politika. Posztlnia kell. Az új keletázsiai kikötő»csilla:« Rasi. A nevét meg kell tanulnunk, talán nemsokára hallhatunk majd róla. » G. Herman Iván HÍREK Nyilvántartást készítenek a légoltalmi cikkekről Az országos légvédalmi parancsnokság lürdítményben felhívja a különféle légioltalmi cikkek, szerv- vagy berendezések gyártásával, illetve forgalomba hozatalával foglalkozó cégeket, hogy a légoltalmi cikkek pontos nyilvántartásátnak összeállítása céljából figyelembe jövő cikkeiket nála jelentsék be. A bejelentési határidő január 10. Be kell jelenteni a gázvédelmi cikkeket, eszközöket és berendezéseket, tűzvédelmi cikkeket, szereket, eszközöket és berendezéseket, az óvóhely berendezési és felszerelési cikkeit, riasztó és jelzőeszközöket vagy berendezésüket, elsötétítő- és világítástechnikai eszkzüket vagy berendezéseket, egészségügyi cikkeket, szereket és eszközöket, légoltalommal kapcsolatos egyéb cikkeket és eszközöket. Közölni kell a cikkek műszaki leírását is a szükséges részletekkel együtt, továbbá azt, saját gyártmány-e vagy csak forgalomba hozott cikk. Saját gyártmányoknál megadandó a hozzávetőleges gyártási kapacitás, vagyis az, miből mennyi idő alatt, körülbelül hány darab elkészítését biztataa a Haz ai vagy külföldi nyersanyagokból, esetleg félgyártmányokból készül-e a cikk, szintén be kell jelenteni. 1 0 Kik kapták a Mérnökegylet Tedlsev Anilor díjait. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Well'sch Alfréd pályázatán a pályázóknak vidéki város idegenforgalmi pavillonját kellett tervezniök. A pályázatra tizenöten küldték be pályamunkájukat és a bírálóbizottság, amelynek tagjai vágvecsei Wellisch Andor, Módos-Merxbauer Ferenc és ifjabb Bálint Károly voltak, a díjakat Schall József és Rudnay Loránd munkáinak ítélte oda. Elhatározta a bírálóbizottság, hogy Hack Győző és Kellen Tibor közös tervét megveszi, két pályamunkát pedig dicséretben részesít. © Párizs: a mezőgazdasági motorok, traktcrók és vontatóhajók kiállítását március 16-21. közli időben rendezik. © Az amerikai autógyártás rekordja. Az »Automotive Industries« becslés» alapján az USA területén 1936-ban közel 13 millió géperejű jármű volt forgalomban. & Amszterdam: a Pacific Oil Com* Tang Holland Indiába öt geológusát vezényelte ki, hogy Bantamlan a Sadjirah-koncesszió tulajdonát birtokába vegye. A kiküldött szakemberek a mélyfúrások helyét vannak hivatva megjelölni. Pályázatott ki a Mérnökegylet ösztöndíjas tagsági helyeinek betöltésére. Hetvenéves fennállása emlékére a Magyar Mérnök- és Építész Egylet a Műegyetem mérnöki, építészmérnöki, gépészmérnöki, vegyészmérnöki, bánya- és kohómérnöki osztályán mérnöki oklevelet szerzett ifjúmérnökök részére évenként tizes csoportokban betöltendő harminc ösztöndíjas tagsági helyet alapított. Az ösztöndíjas tagok az alapszabályok biztosítátta és a rendes tagokra érvényes összes jogokat élvezik, ha beiktatási és tagsági díjat nem fizetnek. Az ösztöndíjas tagsági hely jogosulsága három naptári évre szól és azt a fiatal mérnökök közül évenként kettő-kettő nyerheti el. Az ösztöndíjas tagsági hely elnyerésére pályázni kell, mégpedig az oklevél kiállításának időpontját követő két éven belül. A pályázónak a kultúrnyelvek valamelyikét írásban és szóban a tudományos érintkezés mértékéig bírnia kell. A Pályázati határidő minden év október 15-e. Boston: a 48 óráig tartó nemzetközi automobbilversenyt Bostonban tartják meg. 0 Sydney: Az amerikai kereskedelmi kiküldött Sydi egyből felhívást intézett néhány amerikai váralkkozóhoz, hogy nagisztráliában létsülő cement-gyár építéséhez szükséges terveiket és* költségvetéseiket benyújtsák. Az új gyár hetenként 20 tonna cementet fog tengerikagylóhéjból (Sea shell) előállítani. © Bécs: dr. Vetters főgeológus szerint az alsóausztriai Pfiteráorf melletti olajfúrások kielégítő eredménnyel jártak, továbbá a gráei medencében, a bécskörnyéki Tulnerfelden és végül az alsóausztriai trlafvölgyi kutatások nyújtanak reményt további olajleletre. © Berlin: a legsúlyosabb német lokomotivat (bruttó súlya 140.000 kg, t.lesítménye kb. 2500 lóerő, maximális tengeri nyomása 11 tonna) Sziléziában üzembe állítják.