Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)
1937-01-31 / 25. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ SPORTNAPLÓ Budapest, 1937 január 24-30 Báden a magyar asztalitennisz döntő állomása Itt állunk a bádeni asztalitenniszvilágbajnokságok kütszöbén, kétkedéssel, reménnyel, hittel és revánsvággyal, mindazzal az emberi tulajdonsággal, amely általában életünket meghatározza. Különösen pedig a sportemberek életét. Egy diadalmas magyar sportág, amely negyvenhét világbajnokságot tudott a magáénak s a körülmények különös akaratából egyszerre mindet elveszítette, pályafutásának döntő állomásához érkezett. Most hiába vizsgáljuk a múlt hibáit, hasztalan igyekezzük magyarázni a kudarcsorozat okát, fölöslegesen találgatjuk a várható eredményeket, mindez hiábavaló. Ma délben a bécsi gyorssal voltaképpen a bizonytalanon indulunk. Már nincsenek eredményeink. A múltunk, ha a jelen eseményeit vizsgáljuk, nincs többé, elveszett. Idén ugyan vertük az osztrák, az angol, az amerikai válogatottat, azon kívül egy kombinált csapatot, amelyet a világ legjobbjaiból állítottak össze, de ezek az eredmények sem jogosíthatnak minket semilyen reménykedésre. Nyílt a győzelem kérdése. Az asztalitenniszben már nincsenek biztos mérkőzések. Ez a sport egyre inkább az idegek harca s a pillanatnyi diszpozíció az egész világbajnoki küzdelem sorsát eldöntheti a javunkra vagy ellenünk. Ez a tétel talán egyik együttesre sem vonatkozik úgy, mint a magyarokra. Hiszen a tavalyi prágai világbajnokságokig mindig úgy indultunk a küzdelembe, hogy az egész világgal vesszük fel a harcot. Az egyik oldalon Magyarország, a másikon pedig a »többiek« álltak. Minden vereségünk a »világ« sikerét jelentette. Külföldi lapokban akkoriban sokszor olvastuk: »Magyarország a világ ellen«. És ez a kissé felületes fogalmazás mégis igaz volt. Hatalmas átütő erővel, teljes harckészséggel, sokszor fölényesen hengereltük a mezőnyt. Az újságok csak magyar győzelmekről írhattak, nagyon is egyoldalú volt a dolog, igaz, de nekünk tetszett, mert magánügyünknek tekintettük az asztalitenniszt, itt mi voltunk a főszereplők, a »többiek« csak statisztáltak a pompás színjátékhoz. London, Berlin, Newyork, Csikágó, Stockholm, a világ megannyi városa csak a magyar sikerek színnépéül szolgált. Szinte... szinte nekünk rendeztek minden nemzetközi versenyt. »A verhetetlenek«, élt a sportemberek tudatában, ha a magyar asztalitenniszezőkre gondoltak. Valóban külön indultunk minden világbajnokságra. A »többiek« számtalan úton egyazon cél felé igyekeztek, de együttes erővel sem értek el különösebb eredményeket. — A magyarok... — Idegenben hetekig mindenki erről beszélt. Azt a külföldi magyar propagandát, amelyet asztalitenniszezőink elértek az egész világon, nem lehet eléggé becsülni. Például Angliában sem tudtak sokan a létezésünkről. Barnáék révén sok angol jutott pontosabb értesülésekhez, sőt megtudta a magyar igazságot, amelyet ezek a »pingpongozok« mindenütt, ahol alkalom adatott, hirdettek. De mindez, mondom, talán már a múlté. A bádeni világbajnokságokra nem megyünk külön úton, hanem ugyanazon, amelyen a többiek. Már nem küzd Magyarország a világ ellen, hanem a mezőnyben helyezkedett el, szerényen. Viszályok, intrikák, egy példátlan sztrájk és a helytelen előkészületek vitték a lejtőre a magyar asztalitenniszt. Most azonban erről ne beszéljünk. E pilanatban nem lehetnek nézeteltérések. A magyar színek képviselői gondolanak arra a hivatásra, amelyet eddig sikerrel teljesítettek. És ne feledjék el, hogy nem különböző személyek, hanem egységesen, egyetlen emberként kell küzdeniök a világhegemónia visszaszerzéséért és gondoljanak arra, hogy annak az embernek a neve: magyar! A pátosz, amely néha utálatos, talán most nem téveszti célját, hiszen sokszor tudatosítja a lelkesedés érzését, amely, hisszük, ezúttal a teljes technikai készséggel rendelkező magyar versenyzőknek megadja a döntő lökést — újabb sikerek felé Kelen István. Nemzetközi Bécs, január 30. MEISL ÉS AZ OSZTRÁK SZAKSAJTÓ VITÁJA Ausztria szövetségi kapitánya csapatának párizsi győzelmével kapcsolatban a következő érdekes nyilatkozatot bocsátotta rendelkezésünkre: »Már a legutóbbi zürichi Eb-mérkőzés után megállapítottam, hogy nincs igazuk nálunk a pesszimistáknak, akik az osztrák futball érzékeny klasszishanyatlásáról beszélnek. A »csodacsapat« nagyon elkényeztette az osztrák és a külföldi nézőtömegeket, akik azóta túlzott igényeket támasztanak válogatott legénységünkkel szemben. De még a legszigorúbb kritikusok is elismerik, hogy válogatott csapatunk közvetlen védelme és fedezetsora legalább olyan erős, mint amilyen a megboldogult »csodacsapaté« volt. Csakis csatárláncunk játékát kifogásolják a kényes igényt bírálók. Ez a kritika bizonyos mértékig jogosult, de azt mégsem lehet állítani — amint azt ma sokan teszik — hogy az osztrák Teamnek »nincsen csatársora.« A Zischek—Gschweidl—Sindelar—Schall—Yogi támadólánc tudásához viszonyítva, a Zürichben és Párizsban szerepelt csatársorunk teljesítőképessége tényleg hanyatló irányzatot jelez, de a tavaszi szezon nagy válogatott mérkőzései be fogják igazolni, hogy azért a klassziscsatárokat illetően sem állunk olyan rosszul, amint azt egyes türelmetlen bírálók hangoztatják. Párizsban már jobb teljesítményt nyújtott csapatom, mint legutóbb Zürichben, pedig a francia együttes keményebb diónak bizonyult az ellenünk igen gyenge napot kifogó svájci tizenegynél. Legyőztük a franciákat saját otthonukban 2: 1-re, győzelmünket a francia szakemberek is reálisnak minősítették, különös elégedetlenkedésre tehát nincsen okunk. Persze száz százalékig magam sem voltam megelégedve csapatom játékával, de nem szabad elfelejteni, hogy játékosaink még nem heverték ki teljesen a téli túrák fáradalmait és azt is tekintetbe kell venni, hogy az Admira keleti túrája érdekében eltekintettem az osztrák bajnokcsapat válogatott játékosainak szerepeltetésétől. A francia közönség mégis meg volt elégedve a mérkőzés színvonalával és a küzdelem változatosságával és ha az 50.000 nézőt befogadó pályáról 60000 jegyigénylő kiszorult, úgy ez azt bizonyítja, hogy az osztrák válogatott csapat vonzóereje ma sem csekélyebb, mint a »Wundermannschaft« idejében volt. Legközelebbi ellenfeleink az olaszok lesznek és bízom benne, hogy csapatom ezen az Eb-mérkőzésen már támadójátékával sem fog panaszra okot szolgáltatnia. Meisl felfogásával ellentétben az osztrák szaksajtót egyáltalában nem elégíti ki a párizsi számszerű győzelem. *Nem tudunk olyan győzelemnek örülni, amekyben nincs fantázia/« — ez a megállapítás csendül ki a párizsi mérkőzés tanulságait összefoglaló bécsi lapvéleményekből. A kritikusok szemére vetik az osztrák sse futballnapló vétség vezérkarának, hogy a fiatal tehetségek és a klasszisfutballisták egész sorának kivándorlását nem akadályozta meg idejében és ha ma Ausztria tényleg a legjobb csapatát akarná kiállítani, úgy abban 5—6, külföldön működő osztrák játékosnak kellene szerepelnie. Ma elégedetlen a bécsi szaksajtó a klubvszetőségek működésével is. A klubok elhanyagolják az utánpótlás nevelését, szabotálják a tartalékcsapatok bajnoki konkurrenciáját és agyonhajszolják ligacsapatuk játékosait. Helyesen jegyzi meg egy vezető bécsi szakember, hogy az osztrák válogatott csapat legutóbbi győzelmei olyan körülmények között jöttek létre, amelyek komoy aggodalomra adnak okot, mert a Meisl-együttes teljesítménye nívótlan és tartalmatlan volt. »Nem minden győzelem jelent egyben sikert is t üzetni a szaksajtó Meisl Hugónak, üzenetét megtoldva azzal a nagyon is megszívlelendő figyelmeztetéssel, hogy »tettő és célszerűbb a nyilvánosság előtt a kellemetlen igazságot leplezetlenül feltárni, mint a hibák tagadásával és kendőzésével port hinteni a közvélemény szemében. A Meisl és a bécsi szaksajtó között folyó vitát az osztrák válogatott legközelebbi erőpróbái fogják eldönteni. AZ ADMIRA HAZAÉRKEZETT DIADALÚTJÁRÓL Téli túrája folyamán 12 mérkőzést abszolvált az osztrák bajnokcsapat és egy döntetlenül végződött meccstől eltekintve, valamennyi túrámérközésén fölényesen győzött. Az Admira eredményei közül kiemelkednek az egyiptomi válogatott (4:1), az alexandriai válogatott (11:1), a kairói válogatott (6:0) és a belgaádi Jugoszlávia (4:0) elleni szenzációs győzelmek. A belgrádi szaklapok szerint a Viennát 3:0-ra verő Jugoslavia ellen, az Admira olyan klasszikus teljesítményt nyújtott, hogy a valósággal extázisba hozta a belgrádi közönséget. »Európai csapattól ilyen tökéletes és hajszálpontosságnyira kidolgozott futballt nem láttunk még sohasem. Az Admira játéka az eredményes futball febeb fokát és egyben a legnagyobb sportélvezetet jelenti. Az osztrák bajnokcsapat belgrádi, vendégszereplése az intelligens futball diadala volt M ilyen és hasonló bírálatokban részesült az Admira Belgrádban uszyanak sor, amikor az osztrák válogatott Párizsban csalódást kötett. Az osztrák bajnokcsapat rajongói most büszkén hangoztatják, hogy az Admira jobb, mint az osztrák válogatott, ami pillanatnyilag talán meg is felel a tényeknek. A JÓÍZLÉSŰ SVÉDEK A svéd futballvezérek a nyári hónapokban szívesen látnák vendégül az Arsenal csapatát. A londoni »csodacsapatot« azonban nem kaphatják meg a svédek, mert az Arsenal vezetősége nem hajlandó a játékosok nyári pihenőjét még a legcsábítóbb túraajánlatok kedvéért 1937 január 31 13 sem feláldozni. Ez érthető is, hiszen az Arsenalt a világ leggazdagabb futballegyesületének tartják. A svéd és a norvég futballszövetség most azzal a tervvel foglalkozik, hogy az Arsenal helyett egy középeurópai válogatott csapatot hív meg, egy hat mérkőzésből álló svéd—norvég nyári túrára. A svéd futballvezérek közölték ezt a tervüket Meisl Hugóval, aki az ideát érdekesnek, de keresztülvihetetlennek minősítette és ilyen értelemben válaszolt a svédek bizalmas levelére. A svéd és a norvég szövetség már hajlandó volna egy vezető osztrák és magyar klubcsapat (Austria— Hungáriát) kombinált együttesét is vendégül fogadni, de ennek a tervnek a realizálása — a KK terminusaira való tekintettel — szintén komoly akadályokba ütközik. De talán kiesik a KK első fordulójában néhány márkás magyar és osztrák klubcsapat, mely esetben a jóízlésű svédek és a norvégek »leszállított áron« juthatnának egy magyar-osztrák kombinált együttes nem csekély attrakciót jelentő vendégjátéksorozatához... (B. F.) A jövő héten döntenek a sportcsarnok ügyében? A főváros sportbizottságának pénteki ülése, melyről hivatalos tudósítást adott ki az illetékes városi ügyosztály, nagy lökést adott a sportcsarnok ügyének. A közvélemény eddig csak általános vonatkozású nyilatkozatokból értesült arról, hogy mi történik a Nemzeti Sportcsarnok ügyében, ahogy ezt az építményt a kultuszminiszter a polgármesterhez intézett leiratában elnevezte. A főváros sportbizottságának ülésén szerzett tudomást a nyilvánosság arról, hogy a kultuszminiszter területet kért erre a célra és hogy a Lóversenytéren kívánja ezt a területet igénybe venni. A hivatalos közlemény szerint a polgármester a leiratra felterjesztéssel válaszolt. Közölte a miniszterrel, hogy a sportcsarnok elhelyezésére nézve az Országos Testnevelési Tanács a fővárossal még 1933-ban tárgyalásokat kezdett. Ezek eredményeként a régi Lóversenytér mutatkozott a legalkalmasabb területnek a sportcsarnok céljára. rs . A kiszemelt területet az ötven méterre kiszélesített Aréna út, a harminc méter széles Istvánmezei út, az Egri utca meghosszabbítása és a kiszélesített Verseny utca meghosszabbítása határolja. Ezen a területen belül hasítható ki a sportcsarnok részére szükséges telekrész, ha az erre a célra igénybeveendő terület méretei már meg vannak állapítva A Közmunkatanács hozzájárult a sportcsarnoknak ezen a területen való elhelyezéséhez, de a környék szabályozásmódosítását kérte a fővárostól. A városnak ez a része ugyanis meghatározott magasságú, tagoltságú és kiterjedésű épületek emelésére van kijelölve, a mellékutcák iránya, szélessége és száma ehhez igazodik és ha ide sportcsarnok kerül, a városkép szempontjából az egész környék beépítési módját meg kell változtatni, vagy legalább is módosítani. A polgármester hangsúlyozta azt, hogy a területátenzedéshez és a városszabályozáshoz közgyűlési határozatra van szükség, ő pedig addig a közgyűlésnek javaslatot nem tehet, amíg nem tudja mekkora területet foglal el a sportcsarnok és hogy az milyen kiterjedésű lesz. Ezpisk mgfelelően kell gondoskodni az utcák kiszélesítéséről, aluljárók építéséről is. Kérte ezután a polgármester a minisztert, hogy küldja meg a sportcsarnok vázlatos terveit. Végül közölte, hogy a szóbajöhető területek felszabadítása iránt, intézkedett, elrendelte az Aréna út és Istvánmezei út sarkán lévő faemplom bontását, a mezőgazdasági művelés alatt álló földek visszavételét. A sportbizottság a polgármesteri felterjesztés ismertetése után elhárította magáról azt a felelősséget, hogy nála akadt el a sportcsarnok sürgős felépítésének ügye. Egyben javasolta a polgármesternek, hogy sürgesse meg az Országos Testnevelési Tanácsot a sportcsarnok ügyében, kérje fel, hogy hívjon össze ülést, amelyen a legnagyobb nyilvánosság is megismerkedhet a kormány szándékaival. A pénteki bizottsági ülés óta máris történt újabb esemény a sportcsarnok ügyében. Állítólag az Országos Testnevelési Tanács újabb átiratot intézett a polgármesterhez, aki a jövő hét valamelyik napján a városháza vezetőivel megbeszélést akar tartani ebben az ügyben és azon van, hogy még februáár hónapban véglegesen elintéződjék a székesfőváros részéről a sportcsarnok kérdése, vagyis a telek erre a célra rendelkezésre álljon. Kívánatos, hogy az Országos Testnevelési Tanács is tájékoztassa a közvéleményt és elejét vegye a bizonytalanságnak. A bizonytalan helyzet következménye az is, hogy híre terjedt Kelemen Aurél kormánybiztosként való megbízatásának is, ami nem bizonyult helytállónak. Ez az oka annak is, hogy a ködvezmény felvetette a sportcsarnok elhelyezésének kérdését. Amíg ugyanis a kormány, az Országos Testnevelési Tanács megegyett abban, hogy a sportcsarnokot a régi Lóversenytéren építi fel, addig erre illetékesnek tartott sportemberek részéről kifogásolták ezt az elhelyezést. Éppen így kívánatos volna megszüntetni azt a bizonytalanságot is, ami a sportcsarnok nagyságáról elterjedt, véleményeket jellemzi. A sportszövetségek vezetői olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek nyomán a sportcsarnokot mindenki legalább is egy fedett MTK-pályának képzeli. Viszont mások azt hangzotatják, hogy legfeljebb a Nemzeti Sportuszodánál kétszer nagyobb épület emeléséről lehet szó.