Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)

1937-01-31 / 25. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ SPORTNAPLÓ Budapest, 1937 január 24-30 Báden a magyar asztalitennisz döntő állomása Itt állunk a bádeni asztalitenniszvilágbajnok­ságok kütszöbén, kétkedéssel, reménnyel, hittel és revánsvággyal, mindazzal az emberi tulajdon­sággal, amely általában életünket meghatározza. Különösen pedig a sportemberek életét. Egy diadalmas magyar sportág, amely negy­venhét világbajnokságot tudott a magáénak s a körülmények különös akaratából egyszerre min­det elveszítette, pályafutásának döntő állomásá­hoz érkezett. Most hiába vizsgáljuk a múlt hi­báit, hasztalan igyekezzük magyarázni a kudarc­sorozat okát, fölöslegesen találgatjuk a várható eredményeket, mindez hiábavaló. Ma délben a bécsi gyorssal voltaképpen a bi­zony­talanon indulunk. Már nincsenek eredmé­nyeink. A múltunk, ha a jelen eseményeit vizs­gáljuk, nincs többé, elveszett. Idén ugyan vertük az osztrák, az angol, az amerikai válogatottat, azon­ kívül egy kombinált csapatot, amelyet a vi­lág legjobbjaiból állítottak össze, de ezek az ered­mények sem jogosíthatnak minket semilyen re­ménykedésre. Nyílt a győzelem kérdése. Az asztalitenniszben már nincsenek biztos mérkőzések. Ez a sport egyre inkább az idegek harca s a pillanatnyi diszpozíció az egész világ­bajnoki küzdelem sorsát eldöntheti a javunkra vagy­­ ellenünk. Ez a tétel talán egyik együt­tesre sem vonatkozik úgy, mint a magyarokra. Hiszen a tavalyi prágai világbajnokságokig min­dig úgy indultunk a küzdelembe, hogy az egész világgal vesszük fel a harcot. Az egyik oldalon Magyarország, a másikon pedig a »többiek« áll­tak. Minden vereségünk a »világ« sikerét jelen­tette. Külföldi lapokban akkoriban sokszor olvas­tuk: »Magyarország a világ ellen«. És ez a kissé felületes fogalmazás mégis igaz volt. Hatalmas átütő erővel, teljes harckészséggel, sokszor fölé­nyesen hengereltük a mezőnyt. Az újságok csak magyar győzelmekről írhattak, nagyon is egyol­dalú volt a dolog, igaz, de nekünk tetszett, mert magánügyünknek tekintettük az asztalitenniszt, itt mi voltunk a főszereplők, a »többiek« csak statisztáltak a pompás színjátékhoz. London, Ber­lin, Newyork, Csikágó, Stockholm, a világ meg­annyi városa csak a magyar sikerek színné­péül szolgált. Szinte... szinte nekünk rendeztek min­den nemzetközi versenyt. »A verhetetlenek«, élt a sportemberek tudatában, ha a magyar asztali­tenniszezőkre gondoltak. Valóban külön indul­tunk minden világbajnokságra. A »többiek« számtalan úton egyazon cél felé igyekeztek, de együttes erővel sem értek el különösebb eredmé­nyeket. — A magyarok... — Idegenben hetekig min­denki erről beszélt. Azt a külföldi magyar propagandát, amelyet asztalitenniszezőink elértek az egész világon, nem lehet eléggé becsülni. Például Angliában sem tud­tak sokan a létezésünkről. Barnáék révén sok angol jutott pontosabb értesülésekhez, sőt meg­tudta a magyar igazságot, amelyet ezek a »ping­pongozok« mindenütt, ahol alkalom adatott, hir­dettek. De mindez, mondom, talán már a múlté. A bádeni világbajnokságokra nem megyünk külön úton, hanem ugyanazon, amelyen a többiek. Már nem küzd Magyarország a világ ellen, hanem a mezőnyben helyezkedett el, szerényen. Viszályok, intrikák, egy példátlan sztrájk és a helytelen előkészületek vitték a lejtőre a magyar asztalitenniszt. Most azonban erről ne beszéljünk. E pil­anatban nem lehetnek nézetel­térések. A magyar színek képviselői gondolanak arra a hivatásra, amelyet eddig sikerrel teljesí­tettek. És ne feledjék el, hogy nem különböző személyek, hanem egységesen, egyetlen emberként kell küz­deniök a világhegemónia visszaszerzé­séért és gondoljanak arra, hogy annak az ember­nek a neve: magyar! A pátosz, amely néha utálatos, talán most nem téveszti célját, hiszen sokszor tudatosítja a lelkesedés érzését, amely, hisszük, ezúttal a teljes technikai készséggel rendelkező magyar verseny­zőknek megadja a döntő lökést — újabb sikerek felé Kelen István. Nemzetközi Bécs, január 30. MEISL ÉS AZ OSZTRÁK SZAKSAJTÓ VITÁJA Ausztria szövetségi kapitánya csapatának párizsi győzelmével kapcsolatban a következő érdekes nyilatko­zatot bocsátotta rendelkezésünkre: »Már a legutóbbi zürichi Eb-mérkőzés után meg­állapítottam, hogy nincs igazuk nálunk a pesszimisták­nak, akik az osztrák futball érzékeny klasszishanyatlá­sáról beszélnek. A »csodacsapat« nagyon elkényeztette az osztrák és a külföldi nézőtömegeket, akik azóta túl­zott igényeket támasztanak válogatott legénységünkkel szemben. De még a legszigorúbb kritikusok is elismerik, hogy válogatott csapatunk közvetlen védelme és fedezet­sora legalább olyan erős, mint amilyen a megboldogult »csodacsapaté« volt. Csakis csatárláncunk játékát kifo­gásolják a kényes igényt bírálók. Ez a kritika bizonyos mértékig jogosult, de azt mégsem lehet állítani — amint azt ma sokan teszik — hogy az osztrák Teamnek »nin­csen csatársora.« A Zischek—Gschweidl—Sindelar—Schall—Yogi tá­madólánc tudásához viszonyítva, a Zürichben és Pá­rizsban szerepelt csatársorunk teljesítőképessége tény­leg hanyatló irányzatot jelez, de a tavaszi szezon nagy válogatott mérkőzései be fogják igazolni, hogy azért a klassziscsatárokat illetően sem állunk olyan rosszul, amint azt egyes türelmetlen bírálók hangoztatják. Pá­rizsban már jobb teljesítményt nyújtott csapatom, mint legutóbb Zürichben, pedig a francia együttes kemé­nyebb diónak bizonyult az ellenünk igen gyenge na­pot kifogó svájci tizenegynél. Legyőztük a franciákat saját otthonukban 2: 1-re, győzelmünket a francia szak­emberek is reálisnak minősítették, különös elégedetlen­kedésre tehát nincsen okunk. Persze száz százalékig magam sem voltam megelégedve csapatom játékával, de nem szabad elfelejteni, hogy játékosaink még nem heverték ki teljesen a téli túrák fáradalmait és azt is tekintetbe kell venni, hogy az Admira keleti túrája érdekében eltekintettem az osztrák bajnokcsapat válo­gatott játékosainak szerepeltetésétől. A francia közön­ség mégis meg volt elégedve a mérkőzés színvonalá­val és a kü­zdelem változatosságával és ha az 50.000 nézőt befogadó pályáról 60­000 jegyigénylő kiszorult, úgy ez azt bizonyítja, hogy az osztrák válogatott csa­pat vonzóereje ma sem csekélyebb, mint a »Wunder­mannschaft« idejében volt. Legközelebbi ellenfeleink az olaszok lesznek és bízom benne, hogy csapatom ezen az Eb-mérkőzésen már támadójátékával sem fog panaszra okot szolgáltatnia. Meisl felfogásával ellentétben az osztrák szaksajtót egyáltalában nem elégíti ki a párizsi számszerű győze­lem. *Nem tudunk olyan győzelemnek örülni, amekyben nincs fantázia/« — ez a megállapítás csendül ki a párizsi mérkőzés tanulságait összefoglaló bécsi lapvéle­ményekből. A kritikusok szemére vetik az osztrák sse­ futballnapló vétség vezérkarának, hogy a fiatal tehetségek és a klasszisfutballisták egész sorának kivándorlását nem akadályozta meg idejében és ha ma Ausztria tényleg a legjobb csapatát akarná kiállítani, úgy abb­an 5—6, külföldön működő osztrák játékosnak kellene szere­pelnie. Ma elégedetlen a bécsi szaksajtó a klubvszető­ségek működésével is. A klubok elhanyagolják az után­pótlás nevelését, szabotálják a tartalékcsapatok baj­noki konkurrenciáját és agyonhajszolják ligacsapatuk játékosait. Helyesen jegyzi meg egy vezető bécsi szakember, hogy az osztrák válogatott csapat legutóbbi győzelmei olyan körülmények között jöttek létre, amelyek komoy aggodalomra adnak okot, mert a Meisl-együttes teljesít­ménye nívótlan és tartalmatlan volt. »Nem minden győzelem­ jelent egyben sikert is t­­ üzetni a szaksajtó Meisl Hugónak, üzenetét megtoldva azzal a nagyon is megszívlelendő figyelmeztetéssel, hogy »tettő és célsze­rűbb a nyilvánosság előtt a kellemetlen igazságot lep­lezetlenül feltárni, mint a hibák tagadásával és kendő­zésével port hinteni a közvélemény szemében. A Meisl és a bécsi szaksajtó között folyó vitát az osztrák válogatott legközelebbi erőpróbái fogják eldön­teni. AZ ADMIRA HAZAÉRKEZETT DIADALÚTJÁRÓL Téli túrája folyamán 12 mérkőzést abszolvált az osztrák bajnokcsapat és egy döntetlenül végződött meccstől eltekintve, valamennyi túrámér­közésén fölénye­sen győzött. Az Admira eredményei közül kiemelkednek az egyiptomi válogatott (4:1), az alexandriai válogatott (11:1), a kairói válogatott (6:0) és a belgaádi Jugoszlávia (4:0) elleni szenzációs győzelmek. A belgrádi szaklapok szerint a Viennát 3:0-ra verő Jugoslavia ellen, az Admira olyan klasszikus teljesít­ményt nyújtott, hogy a valósággal extázisba hozta a belgrádi közönséget. »Európai csapattól ilyen tökéletes és hajszálpontos­ságnyira kidolgozott futballt nem láttunk még soha­sem. Az Admira játéka az eredményes futball febeb fokát és egyben a legnagyobb sportél­vezetet jelenti. Az osztrák bajnokcsapat belgrádi, vendégszereplése az intel­ligens futball diadala volt­ M ilyen és hasonló bírála­tokban részesült az Admira Belgrádban uszyanak­ sor, amikor az osztrák válogatott P­árizsban csalódást k­ö­tett. Az osztrák bajnokcsapat rajongói most büszkén hangoztatják, hogy az Admira jobb, mint az osztrák válogatott, ami pillanatnyilag talán meg is felel a tényeknek. A JÓÍZLÉSŰ SVÉDEK A svéd futb­allvezérek a nyári hónapokban szívesen látnák vendégül az Ar­senal csapatát. A londoni »csoda­­csapatot« azonban nem kaphatják meg a svédek, mert az Arsenal vezetősége nem hajlandó a játékosok nyári pihenőjét még a legcsábítóbb túraajánlatok kedvéért 1937 január 31 13 sem feláldozni. Ez érthető is, hiszen­­ az Arsenalt a világ leggazdagabb futballegyesületének tartják. A svéd és a norvég futballszövetség most azzal a tervvel foglalkozik, hogy az Arsenal helyett egy közép­európai válogatott csapatot hív meg, egy hat mérkő­zésből álló svéd—norvég nyári túrára. A svéd futball­vezérek közölték ezt a tervüket Meisl Hugóval, aki az ideát érdekesnek, de keresztülvihetetlennek minősítette és ilyen értelemben válaszolt a svédek bizalmas leve­lére. A svéd és a norvég szövetség már hajlandó volna egy vezető osztrák és magyar klubcsapat (Austria— Hungáriát) kombinált együttesét is vendégül fogadni, de ennek a tervnek a realizálása — a KK terminu­saira való tekintettel — szintén komoly akadályokba ütközik. De talán kiesik a KK első fordulójában né­hány márkás magyar és osztrák klubcsapat, mely eset­ben a jóízlésű svédek és a norvégek »leszállított áron« juthatnának egy magyar-osztrák kombinált együttes nem csekély attrakciót jelentő vendégjátéksorozatá­hoz... (B. F.) A jövő héten döntenek a sportcsarnok ügyében? A főváros sportbizottságának pénteki ülése, melyről hivatalos tudósítást adott ki az illetékes városi ügyosztály, nagy lökést adott a sportcsar­nok ügyének. A közvélemény eddig csak általános vonatko­zású nyilatkozatokból értesült arról, hogy mi tör­ténik a Nemzeti Sportcsar­nok ügyében, ahogy ezt az építményt a kultuszminiszter a polgármester­hez intézett leiratában elnevezte. A főváros sport­bizottságának ülésén szerzett tudomást a nyilvá­nosság arról, hogy a kultuszminiszter területet kért erre a célra és hogy a Lóver­senytéren kívánja ezt a területet igénybe venni. A hivatalos közle­mény szerint a polgármester a leiratra felterjesz­téssel válaszolt. Közölte a miniszterrel, hogy a sportcsarnok elhelyezésére nézve az Országos Test­nevelési Tanács a fővárossal még 1933-ban tárgya­lásokat kezdett. Ezek eredményeként a régi Ló­versenytér mutatkozott a legalkalmasabb terület­nek a sportcsarnok céljára. r­s . A kiszemelt területet az ötven méterre kiszé­lesített Aréna út, a harminc méter széles István­mezei út, az Egri utca meghosszabbítása és a ki­szélesített Verseny utca meg­hossz­abbítása ha­tárolja. Ezen a területen belül hasítható ki a sportcsarnok részére szükséges telekrész, ha az erre a célra igénybeveendő terület méretei már meg vannak állapítva A Közmunkatanács hozzájárult a sportcsar­noknak ezen a területen való elhelyezéséhez, de a környék szabályozásmódosítását kérte a főváros­tól. A városnak ez a része ugyanis meghatározott magasságú, tagoltságú és kiterjedésű épületek­­ emelésére van kijelölve, a mellékutcák iránya, szélessége és száma ehhez igazodik és ha ide sportcsarnok kerül, a városkép szempontjából az egész környék beépítési módját meg kell változ­tatni, vagy legalább is módosítani. A polgármester hangsúlyozta azt, hogy a terü­letáten­zedéshez és a városszabályozáshoz közgyű­lési határozatra van szükség, ő pedig addig a közgyűlésnek javaslatot nem tehet, amíg nem tudja mekkora területet foglal­ el a sportcsarnok és hogy az milyen kiterjedésű lesz. Ezpisk m­g­felelően kell gondoskodni az utcák­ kiszélesítésé­ről, aluljárók építéséről is. Kérte ezután a polgármester a minisztert, hogy küld­ja meg a sportcsarnok vázlatos terveit. Végül közölte, hogy a szóbajöhető területek fel­szabadítása iránt, intézkedett, elrendelte az Aréna út és Istvánmezei út sarkán lév­ő fa­emplom­­ bontását, a mezőgazdasági művelés alatt álló föl­dek visszavételét. A sportbizottság a polgármesteri felterjesztés ismertetése után elhárította magáról azt a fele­lősséget, hogy nála akadt el a sportcsarnok sür­gős felépítésének ügye. Egyben javasolta a pol­gármesternek, hogy sü­rgesse meg az Országos Testnevelési Tanácsot a sportcsarnok ügyében, kérje fel, hogy hívjon össze ülést, am­elyen a leg­nagyobb nyilvánosság is megismerkedhet a kor­mány szándékaival. A pénteki bizottsági ülés óta máris történt újabb esemény a sportcsarnok ügyében. Állítólag az Országos Testnevelési Tanács újabb átiratot intézett a polgármesterhez, aki a jövő hét vala­melyik napján a városháza vezetőivel megbeszé­lést akar tartani ebben az ügyben és azon van, hogy még februáár hónapban véglegesen elinté­ződjék a székesfőváros részéről a sportcsarnok kérdése, vagyis a telek erre a célra rendelkezésre álljon. Kívánatos, hogy az Országos Testnevelési Ta­nács is tájékoztassa a közvéleményt és elejét vegye a bizonytalanságnak. A bizonytalan hely­zet következménye az is, hogy híre terjedt Kele­men Aurél kormánybiztosként való megbízatásá­nak is, ami nem bizonyult helytállónak. Ez az oka annak is, hogy a ködve­zmé­ny felvetette a sportcsarnok elhelyezésének kérdését. Amíg ugyanis a kormány, az Országos Testnevelési Ta­nács megegye­­tt abban, hogy a sportcsarnokot a régi Lóversenytéren épít­i fel, addig erre illeté­kesnek tartott sportemberek részéről kifogásolták ezt az elhelyezést. Éppen így kívánatos volna megszüntetni azt a bizonytalanságot is, ami a­ sportcsarnok nagy­ságáról elterjedt, véleményeket jellemzi. A sport­­­szövetségek vezetői olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek nyomán a sportcsarnokot mindenki leg­alább is egy fedett MTK-pályának képzeli. Vi­szont mások azt hangzotatják, hogy legfeljebb a Nemzeti Sportuszodánál kétszer nagyobb épület emeléséről lehet szó.

Next