Pesti Napló, 1938. január (89. évfolyam, 1–24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Budapest, 1938 89. évfolyam 1. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAKI így hóra 4.— pengő Negyedévre . 10 80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám éra Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 82 allér FESTI NAPLÓ ISKOZGAZD.EGYEim Szombat, január 1 SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL» VII. ker., Rákóczi út­­i Telefon 1-455-58-tól 60-19. 1-464 19 től 17 ig (sorozati jegypénztár, hirdetési-, előüzet­­ési-, utazási- és könyvosztályi VII., Erzsébet körút 18-201 szerkesztőség Bécsbene , Kohlmarkt 1. Darányi miniszterelnök újévi rádiószózata SS DRÁMAI ÉV VÉGE Nem lehet mondani, hogy a búcsúzó esz­tendő utolsó napjai unalmasak lettek volna. A karácsony és újév közti hétnek két nagy eseménye is volt. Az egyik: Darányi Kálmán miniszterelnök benyújtotta a titkos választói jogról szó­ó törvényjavaslatot, amely ha így mai első fogalmazásában (és első olvasásra) sok javítani valót mutat, mégis a parlamen­táris és alkotmányos élet erősítése, ami a mai világban — valljuk be — valami. A másik: Goga Octaviánnak egy számbelileg elenyésző, de annál túlzóbb csoport élén való meglepetés­szerű és kínos kormányrajutása Romániában. Kell hogy érdekeljen a romániai politikai földrengés nemcsak szomszédi okok miatt, de azért is, mert Erdélyben ma is szinte mil­liónyi magyarság él, amely a Tatarescu vá­lasztások másnapján, amelyen félhivatalos nyomás és mindenféle terror ellenére mégis tizenkilenc képviselőt tudott bejuttatni a kép­­viselőházba, most rémülten olvashatja a Goga- kormány diktatórikus programpontjait. Az a képviselőház, ezt már körülbelül lehet látni, nem fog összeülni. A tizenkilenc magyar man­dátumot elnyeri a numerus attllus és nume­rus valachicus árvize, a rezsim, amely egyet­len éjszakai körtávirattal kicserélte vala­mennyi megyefőnököt, betiltotta a legtekinté­lyesebb bukaresti lapokat és olyan vagyoni intézkedéseket ígér (helyesebben: fenyeget velük), amelyek aligha illeszthetők bele az európai polgári jogrend kereteibe. Romániá­ban ma ájult rémület szállta meg az embere­ket. Senki sem tudja pontosan azt, hogy mi és azt, hogy mért történt. Jövőt jósolni az új rezsimnek, amely nem tiszta és szilárd kör­vonalakban, hanem a menny­kőcsapások sze­szélyes és veszélyes eik­cakjával jelentkezik, szinte lehetetlen. Romániában senki sem tudta tegnap, hogy mi fog történni ma, ho­gyan tudhatná tehát ma, hogy mi fog ott tör­ténni holnap. Megmaradhat-e a Goga-kor­­mány, amely normálisan és alkotmányosan uralomra se kerülhetett volna. Hát azt pél­dául ki hitte volna el, hogy egyáltalán ura­lomra jut olyan választás után, amelyben a mandátumoknak még csak egy tizedét sem nyerte el. A lakosságnak kilencven százaléka nem viseltetik iránta bizalommal, mégis ő az,, aki feloszlathat képviselőházat, betilthat la­pokat, elkobozhat szerzett polgári jogokat és kisajátíthat vállalatokat, beleszólhat vagyoni státusokba és komplexumokba. Tíz százalék áll mögötte és mégis száz százalékig diktál­hat. Nem kormányozhat, diktálhat. Hogyan juthattak a dolgok idáig! Sok érdekes személyi körülményen és adottságon túl az a drámai lelki kettősség, amelyben a trianoni Románia él. Románia, amely úgy lé­pett be a világháborúba, hogy a több mint két éve vérző monarchiát ugrásszerűen meg­támadta, a harctereken alul maradt. Fővárosa két esztendőn át német megszállás alatt élt. A harctereken alul maradt, de a diplomáciai asztal mellett felülkerekedett. Egyszerre há­rom szájra valót is terítettek neki. Kapott magyar, osztrák, orosz és bolgár területeket, Erdélyt, Bánságot, Bukovinát, Beszarábiát, Dobrudzsát. Első pillanatban talán maga sem hitte el, hogy milyen nagy úr lett belőle. Csontjaiban még a vereség, de markában a nyereség, ez régibb és történelmileg hagyo­mányosabb államok pszichéjét is próbára tette volna. Románia azóta is »győzelmi pszi­chózisban« él. A zsákmányt nem tudja meg­emészteni és hogy azt mégis valahogy meg­tarthassa, alkotmányos életében helyet enge­dett a félemlítés politikájának. Eredmény? Az ököl, amelynek az alkotmány előbb csak kisebb részt juttatott, most úgy megnőtt, hogy mindjárt agyoncsapta az egész alkot­mányt, és azok az eszközök, amelyekkel elő­ször csak Erdély és a’ Bánság magyarságát akarták megfékezni, most megfekszi a román lakosság kilencven százalékát is. Addig fe­nyegették meg a magyarokat, rémuralommal, míg most maguk is kerék alá kerültek. Nem lehet a törvényt részlegesen megsérteni, az alkotmányt parciálisan felfüggeszteni. Ahol ez történik, ott utána hull az egész. Erdély magyarsága ma rémületben él. De ugyanak­kor földönfutóvá lett Titulescu is, évtizednél tovább Románia teljes hatalmú külügymi­nisztere. Nem mer határai között élni annak az országnak, amely neki többet köszönhet, mint­­ ezt most az ellenfél mondja — min­den más ma élő románnak. Milyen tragikus bohózattá válik olykor a történelem. Mi lesz Romániában? Már ma divatos példákon induló »tekintélyi« vagy »totális« kormányzás, szóval diktatúra? Ez még nem bizonyos. Goga: egy saját szellemi terén nem érvényesült intellektuel, magát munkásságá­ban sikerrel kiélni nem tudó író. Ez a típus nem ismeretlen a forradalmak és a diktatúrák történetében. Hatalmilag felülkerekedni an­nak a társadalomnak, amelyben égő intellek­tuel modosává nem tudott száz százalékig kielégülni. Most általános tanácstalanság kö­zepette királyi akarat őt uralomra állította. Goga nem fázik a korlátlan személyi uralom­tól. De lesz-e rá ereje? Mindenki tudja, hogy ez az ország már esztendők. Dúca miniszter­­elnök szörnyű meggyilkoltatása óta polgár­­háborús légkörben él. Nemcsak Goga töreke­dett diktatúrára. Ott van a legbrutálisabb demagógián hizlalt Vasgárda, amely eszten­dők óta lel a kizárólagos hatalomra. Goga most váratlanul megelőzte őket, sokak szerint a király egyenesen ezért bízta meg Goyát, hogy így szabaduljon a Vasgárdától, amellyel több ízben éles ellentétei voltak. Azután itt van Maniu Gyula dinasztiaellenes paraszt­pártja, amely egyáltalán nem akar diktatúrát, de­ amely azért hatalmas és fizikailag sem erőtlen tömegek, vezérükről őszintén meggyő­ződött tömegek fölött rendelkezik. El lehet képzelni, hogy ez a párt, ha pillanatnyi der­medtségéből ocsúdik, szelíd mosollyal fog asszisztálni saját megsemmisülésének? Romá­niában a játszma még korábntsem dőlt el. De tegyük fel, hogy Goga stabilizálni tudja az első napok rémületét és végkép úrrá válik. Akkor is, hogyan képzel vasdiktatúrát abban az országban, ahol évtizedek óta lényeges köz­­igazgatási, politikai, de egyáltalán közéleti tényező az évtizedes korrupció. Ez éppen úgy fel fogja falni őt, mint valamennyi elődjét. Drákói parancsuralom soha és sehol még nem fért meg intézményessé vált korrupcióval. Szóval: Románia vagy olyan belső válság elé megy, aminek az eddigi csak kedélyes elő­játéka volt vagy csakugyan dermedten bele­­hull a diktatúrába. Az első esélyei kiszámít­hatatlanok. Ha viszont stabilizálódik a pa­rancsuralom, akkor az könnyen erős fordula­tot jelenthet nemcsak a román, hanem egyál­talán az európai külpolitika számára. Goga minden, csak nem­ franciabarát, ő volt az, aki pár év előtt kint járt Berlinben és akkor Alfred Rosenbergtől, a nemzeti szocializmus külpolitikai nagymesterétől hazahozott egy, állítólagos nyilatkozatot, amely szerint Né­metország respektálja Románia mai ha­tárait. Ha Goga marad (és Titulescu bo­lyong) még látszatra is megszűnik,— és ez alig néhány nappal a Delbos-vizit után — a francia barátság. Vele együtt az angol is. Hogy a Goga-féle ultra irányzat hogyan fog tudni együtt járni a Benes—Hodzsa-féle Cseh­szlovákiával— elképzelhetetlen. A kisantantra ez halálos csapás lesz és számunkra az egyet­len kézzelfogható előny ma, amikor Gogáék »Románia a románoké« jelszavas uralma lelki, kulturális és gazdasági megsemmisítés­sel fenyegetheti Erdély ezeréves magyar­ságát. Azután itt van a román-lengyel probléma. És hogy hogyan akarja az új kur­zus konzumálni az Oroszországgal való érde­kes szomszédságot. Továbbá: mit jelentene a Dunavölgye számára, ha Goga nemcsak lelki­leg és érzületileg, de a külpolitika realitásá­ban is közeledni akarna azokhoz a tekintélyi államokhoz, amelyek ma az ő világnézeti esz­ményképei! További kérdés: magával tudja-e vinni ezen az úton és ha igen, meddig Jugoszláviát. Csupa probléma, amelyek szemléletén Franciaország most aztán iga­zán feladhatja magának a kérdést: érde­mes volt-e! Érdemes volt-e Trianonban darabokra rúgni Magyarországot, St. Ger­­mainban Ausztriát! Mit kaptak helyette? Milyen új lelki, politikai, kulturális, gaz­­dasági konszolidációt a Duna völgyében. Azt a régi szép Magyarországot kivégezték, mert nem volt számukra elég demokratikus. Wekerle, Szilágyi Dezső, Apponyi Albert, a Tiszák, az Andrássyak Magyarországa nem volt demokratikus!! A Goga Octávián és a Vasgárda Romániája bizonyára az és Clémen­­ceau és Wilson, ha megérik, örömükben talán még tangót is táncoltak volna az emberi és népjogok ekkora diadalmas kiteljesülésének láttán. . Nem folytatjuk. Visszatérünk inkább oda, ahonnan kiindultunk, a titkos választó­­jogi javaslathoz, amelynek benyújtásával Darányi Kálmán a nemzetnek tett ü­nnené­­lyes elkötelezettségét korrektül teljesítette. A javaslat első olvasásra nem tökéletes. Hi­báit korrigálni­ kell, már csak azért is, hogy a törvény mögött, amelyre félszázad óta vár az ország, amely valamikor a függetlenségi pártnak volt történelmi követelése­­követe- Újévi szám — fillér

Next