Pesti Napló, 1938. január (89. évfolyam, 1–24. szám)
1938-01-01 / 1. szám
Szombat Gróf Bethlen István újévi nyilatkozata a választójogról és a polgári pártok szükséges összefogásáról (Saját tudósítónktól.) Gróf Bethlen István, akinek a Pesti Naplóban megjelent karácsonyi választójogi cikke az egész országban nagy feltűnést és mély hatást keltett, a 8 Órai Újság újévi számában nyilatkozatot tett a választójogi kérdésről; a Pesti Napló számára írt karácsonyi cikkére hivatkozva válaszolt a hozzá intézett első kérdésre— A képviselőház összetételében minő változást, eltolódást vár a titkos szavazás bevezetésétől! — A Pesti Napló karácsonyi számában, kifejtettem nézetemet a választójogi reformról — mondotta Bethlen. — E cikkben rámutattam azokra a veszélyekre, amelyeket egy nem kellő körültekintéssel végrehajtott reform a mi közéletünkben is felidézhet. A jövő tekintetében természetesen nem lehet jóslatokba bocsátkozni, azonban kétségtelen, hogy az általános választójog bevezetése a hááború után a legtöbb országban a közélet radikalizálódására vezetett. Különösen tapasztalható volt ez a legyőzött országokban és ott, ahol gazdasági és pénzügyi válságok ezt a folyamatot még külön elősegítették. A választójogi reformnak ez a hatása kétségtelenül nálunk is előrelátható és számolni kell azzal, hogy a bal- és jobboldali szélső irányzatok nálunk is meg fognak erősödni. Az is előrelátható, hogy a parlament szellemi és erkölcsi színvonala a mainál lejjebb fog süllyedni, a parlamenti harcok élesebbé válnak és közéletünk gyakrabban lesz zavaroknak és válságoknak kitéve mint eddig. Hogy mindez már az első választás után következik-e be, vagy csak fokozatosan, egy-két választás után, az attól függ, hogy milyen lesz a közhangulat az első választásnál. Ha sikerül a kormánynak arra az időre nyugodt közhangulatot biztosítani, mind politikai mind gazdasági és szociális téren, akkor az említett hatás az első választásnál még csak csekélyebb mértékben fog jelentkezni, annyival inkább mivel az első választáskor azok a faktorok, amelyek a jobb- és baloldali szélsőségek irányában és javára törekszenek az eredményt befolyásolni, az új választási metódusokat, az új technikáját, a választásnak első ízben próbálván ki, arra még nem lesznek sem úgy beszervezve, sem begyakorolva mint egy későbbi időpontban. De azért már ennél a választásnál is rendkívül sok fog függni a tömegek akkori pillanatnyi közhangulatától, hiszen tudjuk, hogy népünk milyen nagy mértékben reagál hangulatokra. A következő kérdés a gyors és káros mértékű radikalizálódás ellenszereire vonatkozott. — Karácsonykor közzétett cikkeimben rámutattam. — válaszolt Bethlen — hogy az említett súlyos következmények komoly ellenszere főleg az volna, ha gondoskodás történnék arról, hogy a politikailag egyáltalán teljesen iskolázatlan és a gazdasági életben a konszolidáltabb helyzetet nélkülöző rétegek ne juthassanak abszolút többséggel a választók tömegeibe, mert ezek a rétegek ma még kész prédái a felelőtlen demagógiának, nincs semmiféle politikai szervezettségük, jöttment agitátorok által könnyen felizgathatók és minden tetszetős, de lényegileg az emberi természet alacsony ösztöneire appelláló célkitűzésnek hű csatlósaivá szegődhetnek. Rámutattam arra is, hogy ez a cél akár a pluralitásvalamely módszerével, akár úgy, hogy ezek a rétegek egyelőre és átmenetileg közvetett választójoggal ruháztassanak fel, elérhető. Kétségtelennek tartom, hogy enyhítheti a helyzetet, ha a kormány megfelelő gazdasági és szociális intézkedésekkel arra törekszik, hogy a proletártömegek, különösen a mezőgazdasági munkásság sanyarú helyzetét javítsa. Ennek a törekvésnek azonban, sajnos, korlátokat állít az ország gyenge pénzügyi helyzete, amelyet ezért felborítani nem szabad. De tisztában kell lennünk azzal is, hogy nincs az a szociális reform, vagy az a gazdasági segítség, amelyre a demagógia rögtön reá ne licitálna úgy, hogy ez önmagában még nem oldja meg a kérdést, annál kevésbé, mert hiszen a mai világgazdasági helyzetben nem állanak a kormány rendelkezésére olyan eszközök, amelyekkel a mezőgazdasági munkások helyzetét egy varázsütésre teljesen kielégítővé tenni képes volna. Szociális és gazdasági intézkedések kelthetnek pillanatnyilag kedvezőbb hangulatokat, — és ez is már nagy nyereségnek volna tekinthető — de ez egyáltalán nem teszi feleslegessé, hogy magába aválasztójogi reformba építtessenek be olyan védőgátak, amelyek a fenyegető árvizet a folyó medrében megtartják és lefolyását abban biztosítják. A lajstromos szavazás bevezetésétől nem a fent említett veszélyek ellen várok védelmet, hanem csakis abban a tekintetben látok előnyt, hogy a szervezett pártok ezen az úton a pártjukhoz tartozó jobb jelölteket kandidálhatják, és nem lesznek kénytelenek az ország szempontjaiból kevésbé értékes jelöltekkel vidéken felvenni a harcot, csak azért, mert ezek a korteskedés terén nagyobb tökélyre tettek szert, mint amazok. A felsőház egyenjogúsítása kívánatos volt, de a történelem azt bizonyítja, hogy a felsőházak állásfoglalása lehetett halasztó hatályú át nem gondolt reformokkal szemben, de népmozgalmakkal szemben többé-kevésbé tehetetlen volt. Én nem hiszem, hogy nálunk más tapasztalatokra juthatnánk. Bethlen ezután kifejezte reményét, hogy a tavasz folyamán letárgyalják a választójogot, majd megállapította, hogy a választójogi reform elfogadása után a Házat nem lehet azonnal feloszlatni. Előrelátható, hogy a törvény magát a választójogosultságot is új kritériumoktól teszi függővé, ezért egészen új választólistákat kell majd összeállítani. Ezeknek elkészítése, összeállítása, a fellebbezési idő bevárása, a közigazgatási bíróság döntése, stb. legalább másfél évet vesz majd igénybe. De új kerületi beosztásra is szükség van, ami körültekintő előkészítést és megvitatást igényel. — Mindezen okoknál fogva, — mondotta Bethlen — alig hiszem, hogy a Házat a ciklus lejárta előtt, tehát 1940 előtt fel lehetne oszlatni. A következő kérdés a polgári pártok összefogásának gondolatára vonatkozott. — Ma is azon a nézeten vagyok, — mondotta gróf Bethlen István — hogy úgy a választójogi reform érdekében, de különösen az első választások nyugodt lefolytatása érdekében is szükség van a polgári pártok szoros összefogására. Ennek az előkészítésére és keresztülvitelére is időre van szükség. Azt hiszem azonban, hogy az idő elérkezett arra, hogy a kormányelnök úr az erre irányuló tárgyalásokat megindítsa. Hogy ez milyen formában vihető keresztül: pártfúziók, koncentráció vagy pártszövetség, esetleg koalíció, vagy egyszerű választási kartell útján, az nemcsak a kitűzött céltól, hanem attól függ elsősorban, hogy maguk a pártok mire kaphatók. Ezt csak a velük való tárgyalás tisztázhatná. Hiszem és bízom benne, hogy erre is sor kerül. VÉNUSZ ■w, KIKÖTŐJE Írta: Laczkó Géza 1. — Nekem ugyan megesett — mondta a lépcsőházban egy pillanatra megállva dr. Kömlődi Zoltán. Most jött ki az orvostól, aki harminc pengőt jelentő komoly arccal az imént világosította fel, hogy beteg. A dolog nem aggasztó, de azzá fordulhat, ha nem vigyáz magára. Ha nem vigyáz! Jó! Vigyázott ő valaha magára? Lehetett? Kapatos nyomorból verekedte fel magát Szamosfalváról előbb Kolozsvárra, ahol servitor bentlakója volt — úrfiak inasa és egyben osztálytársa — a piarista intézetnek, utóbb meg Budapestre, ahol az Egyetemi Kör egyik leghangosabb, legbővebb torkú-gyomrú, párbajozó, dorbézoló, amellett magoló jogász virága volt. Az egyetemről mindjárt a minisztériumba került. Miniszteri titkárságig vitte, ott aztán elakadt. Volt szobalány-szeretője, perdita-szerelme, úrilányka ideálja, férjes asszony babája, aztán, amikor a halántékán időnap előtt kezdett őszülni a ritkuló haj, belemászott az úgynevezett nagy szerelembe, megismerkedett Szabó Jeannette-tel, a fiatal énekesnővel, akinek két célja volt: férjhez menni és bekerülni az Operához. Jeannette, aki a művészi pályára lépése előtt a polgáribb Janka névre hallgatott, pontosan tudta magáról, hogy féltehetség, de azt, hogy fél nő, a világ minden kincséért sem vallotta volna meg. Féltehetség volt: kitűnő hangú, de temperamentuma fa, a gyöngyöző trillák taplószívből bugyborékoltak fel. Felnő volt: gyönyörű alak, bujaígéretű szem, kétesvonalú arc, szerelmi fecsegés, érzelemboncolás, férfiudvarlás mohó szomjú élvezője, végnélküli csókok vámpírja, akit csak egy nem érdekelt: a beteljesülés. Nála a szerelem olyan regény volt, amelynek roppant terjedelmű és színes a bevezetése, maga a mű azonban száraz, szűkszavú és rövid. Jeannette tudta, hogy tehetségére senki illetékes nem fog felfigyelni, ezért kezdettől úgy intézte dolgait, hogy a nőt keressék benne az illetékesek, de mivel férjhez akart menni, mégpedig a jó megjelenésű, karcsú, magas, barna Zoltánhoz, az illetékesek csak kereshettek, anélkül, hogy valamit is kerestek volna e kétes üzleten. Úgy számított Jeannette, hogy majd egy operai vagy minisztériumi illetékes teljesen belehabarodik, vad intrikákkal beerőszakolja az Operába, mire ő ártatlanságával Zoltánt, mint férjét fogja megajándékozni. Az oltárhoz tehát, amely előtt Zoltán fogja várni, az Opera igazgatói folyosóján keresztül vezet az út. Most éppen egy »nagy kutya« került Jeannette hálójába, városházi előkelőség, agglegény, nőfaló, divat- és párt kör-király, aki Lillafüredre autóztatta, nagyvilági vacsorázó- helyekre, finom mulatókba vitte — és Zoltán, a Nagykutya puhára főzéséig, fölöslegessé, sőt alkalmatlanná vált. Megmondja neki az igazat? Hogyisne! A végtelen csókok egy tavaszi délutánján azt közölte Zoltánnal, hogy imádja, csak őt szereti, de a Nagykutya komolyan, ám tisztességesen udvarol neki, feleségül akarja venni. — Hisz csak téged szeretlek, de nem lenne jobb mindkettőnknek, ha... egy ideig ...ha megpróbálnánk külön-külön ... — szólt mélán. Jeannette s mint egy dühödt piócát, úgy rakta keresztbe húsos kis ajkát Zoltán száján. Zoltán belátta, mert Zoltán okos ember volt és Jeannette elutazott Ausztriába a Nagykutyával. (Ártatlanul ment, ártatlanul is jött vissza s bizony isten, nem tudom, hogy csinálta azzal az erőszakos, ravasz Nagykutyával.) Kömlődi urat mélabú lepte meg, ennek tulajdonította általános levertségét, fáradtságát, lázait, álmatlanságát s azt a bizonyos szúrást a lapockája alatt. Poste restante levelezett Jeannette-tel, aki Ausztriából hatoldalas ömlengésekkel árasztotta el. Megírta neki testi-lelki állapotát és Jeannette expressz-levélben utasította, menjen orvoshoz. Hát elment! Eredmény: jobboldali tüdőcsúcshurut. A kedvese és egészsége elhagyni készül. Erre mondta a boldogtalan a lépcsőháziban: — Nekem ugyan megesett. Térnél Kömlődi Zoltán azt hitte, Jeannette pályája érdekében el akarja magát vétetni a Nagykutyával, amit élete legnagyobb boldogtalanságának s egyben nem várt szerencséjének tartott. Zoltán tudniillik nős volt, ezt azonban senki sem tudta. A dolog úgy esett, hogy jogászkorában összeakadt Pesten egy gyerekkori játszópajtáséval, a szamo falvi fűszeres leánykájával, aki egy fényképész műtermében dolgozott. A zaklatott életű diákvezérnek jólesett megpihenni a kis nő mellett, aki észrevétlenül lett kétes tisztaságú leányszobájában (albérlet!) előbb a szeretője, aztán a felesége egy nagy riadalom alkalmából, amikor mind a ketten azt hitték, gyerekük lesz. Hamar az anyakönyvvezetőhöz! Zoltán PESTI NAPLÓ 1938 január 1 Kapható minden jobb vaskereskedésben Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde Rt. VI. Váci út 19. Mintaterem: VI., Andrássy út 28