Pesti Napló, 1938. január (89. évfolyam, 1–24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Szombat Gróf Bethlen István újévi nyilatkozata a választójogról és a polgári pártok szükséges összefogásáról (Saját tudósít­ónktól.) Gróf Bethlen István, akinek a Pesti Napló­ban megjelent karácsonyi választójogi cikke az egész országban nagy fel­tűnést és mély hatást keltett, a 8 Órai Újság új­évi számában nyilatkozatot tett a választójogi kérdésről; a Pesti Napló számára írt karácsonyi cikkére hivatkozva válaszolt a hozzá intézett első kérdésre­— A képviselőház összetételében minő változást, eltolódást vár a titkos szavazás bevezetésétől! — A Pesti Napló karácsonyi számában, kifej­tettem nézetemet a választójogi reformról — mon­dotta Bethlen. — E cikkben rámutattam azokra a veszélyekre, amelyeket egy nem kellő körültekin­téssel végrehajtott reform a mi közéletünkben is felidézhet. A jövő tekintetében természetesen nem lehet jóslatokba bocsátkozni, azonban kétségtelen, hogy az általános választójog bevezetése a há­á­ború után a legtöbb országban a közélet radikali­­zálódására vezetett. Különösen tapasztalható volt­ ez a legyőzött országokban és ott, ahol gazdasági­ és pénzügyi válságok ezt a folyamatot még külön elősegítették. A választójogi reformnak ez a ha­tása kétségtelenül nálunk is előrelátható és szá­molni kell azzal, hogy a bal- és jobboldali szélső irányzatok nálunk is meg fognak erősödni. Az is előrelátható, hogy a parlament szellemi és erköl­csi színvonala a mainál lejjebb fog süllyedni, a parlamenti harcok élesebbé válnak és közéletünk gyakrabban lesz zavaroknak és válságoknak ki­téve mint eddig. Hogy mindez már az első vá­lasztás után következik-e be, vagy csak fokoza­tosan, egy-két választás után, az attól függ, hogy milyen lesz a közhangulat az első választásnál. Ha sikerül a kormánynak arra az időre nyugodt közhangulatot biztosítani, mind politikai mind gazdasági és szociális téren, akkor az említett hatás az első választásnál még csak csekélyebb mértékben fog jelentkezni, annyival inkább mi­vel az első választáskor azok a faktorok, amelyek a jobb- és baloldali szélsőségek irányában és ja­vára törekszenek az eredményt befolyásolni, az új választási metódusokat, az új technikáját, a választásnak első ízben próbálván ki, arra­ még nem lesznek sem úgy beszervezve, sem begyako­rolva mint egy későbbi időpontban. De azért már ennél a választásnál is rendkívül sok fog függni a tömegek akkori pillanatnyi közhangulatától, hi­szen tudjuk, hogy népünk milyen nagy mértékben reagál hangulatokra.­­ A következő kérdés a gyors és káros mértékű radi­­kalizálódás ellenszereire vonatkozott. — Karácsonykor közzétett cikkeimben rámu­tattam. — válaszolt Bethlen — hogy az említett súlyos következmények komoly ellenszere főleg az volna, ha gondoskodás történnék arról, hogy a politikailag egyáltalán teljesen iskolázatlan és a gazdasági életben a konszolidáltabb helyzetet nélkülöző rétegek ne juthassanak abszolút több­séggel a választók tömegeibe, mert ezek a rétegek ma még kész prédái a felelőtlen demagógiának, nincs semmiféle politikai szervezettségük, jött­­ment agitátorok által könnyen felizgathatók és minden tetszetős, de lényegileg az emberi termé­szet alacsony ösztöneire appelláló célkitűzésnek hű csatlósaivá szegődhetnek. Rámutattam arr­a is, hogy ez a cél akár a pluralitás­­valamely módsze­rével, akár úgy, hogy ezek a rétegek egyelőre és átmenetileg közvetett választójoggal ruháztassa­­nak fel, elérhető. Kétségtelennek tartom, hogy enyhítheti a helyzetet, ha a kormány megfelelő gazdasági és szociális intézkedésekkel arra törek­szik, hogy a proletártömegek, különösen a mező­­gazdasági munkásság sanyarú helyzetét javítsa. Ennek a törekvésnek azonban, sajnos, korlátokat állít az ország gyenge pénzügyi helyzete, amelyet ezért felborítani nem szabad. De tisztában kell lennünk azzal is, hogy nincs az a szociális re­form, vagy az a gazdasági segítség, amelyre a demagógia rögtön reá ne licitálna úgy,­­ hogy ez önmagában még nem­ oldja meg a kérdést, annál kevésbé, mert hiszen a mai világgazdasági hely­zetben nem állanak a kormány rendelkezésére olyan eszközök, amelyekkel a mezőgazdasági munkások helyzetét egy varázsütésre teljesen ki­elégítővé tenni képes volna. Szociális és gazda­sági intézkedések kelthetnek pillanatnyilag ked­vezőbb hangulatokat, — és ez is már nagy nyere­ségnek volna tekinthető — de ez egyáltalán nem­ teszi feleslegessé, hogy magába a­­választójogi reformba építtessenek be olyan védőgátak, ame­lyek a fenyegető árvizet a folyó medrében meg­tartják és lefolyását abban biztosítják.­­ A lajstromos szavazás bevezetésétől nem a fent említett veszélyek ellen várok védelmet, hanem csakis abban a tekintetben látok előnyt, hogy a szervezett pártok ezen az úton a­­ párt­jukhoz tartozó jobb jelölteket kandidálhatják, és nem lesznek kénytelenek az ország­ szempontjai­ból kevésbé értékes jelöltekkel vidéken felvenni a harcot, csak azért, mert ezek a korteskedés terén nagyobb tökélyre tettek szert, mint ama­zok.­ A felsőház egyenjogúsítása kívánatos volt, de a történelem azt bizonyítja, hogy a felsőházak állásfoglalása lehetett halasztó hatályú át nem gondolt reformokkal szemben, de népmozgalmak­kal szemben többé-kevésbé tehetetlen volt. Én nem hiszem, hogy nálunk más tapasztalatokra juthatnánk. Bethlen ezután kifejezte reményét, hogy a tavasz folyamán letárgyalják a választójogot, majd megállapította, hogy a választójogi reform elfogadása után a Házat nem lehet azonnal fel­oszlatni. Előrelátható, hogy a törvény magát a választójogosultságot is új kritériumoktól teszi függővé, ezért egészen új választólistákat kell majd összeállítani. Ezeknek elkészítése, összeállí­tása, a fellebbezési idő bevárása, a közigazga­tási bíróság döntése, stb. legalább másfél évet vesz majd igénybe. De új kerületi beosztásra is szükség van, ami körültekintő előkészítést és meg­vitatást igényel. — Mindezen okoknál fogva,­­ —­ mondotta Bethlen — alig hiszem, hogy a Házat a ciklus lejárta előtt, tehát 1940 előtt fel lehetne oszlatni. A következő kérdés a polgári pártok összefogásá­nak gondolatára vonatkozott. — Ma is azon a nézeten vagyok, — mondotta gróf Bethlen István — hogy úgy a választójogi reform érdekében, de különösen az első választá­sok nyugodt lefolytatása érdekében is szükség van a polgári pártok szoros összefogására. Ennek az előkészítésére és keresztülvitelére is­ időre van szükség. Azt hiszem azonban, hogy az idő elérke­zett arra, hogy a kormányelnök úr az erre irá­­­nyuló tárgyalásokat megindítsa. Hogy ez milyen formában vihető keresztül: pártfúziók, koncentrá­ció vagy pártszövetség, esetleg koalíció, vagy egy­szerű választási kartell útján, az nemcsak a ki­tűzött céltól, hanem attól függ elsősorban, hogy maguk a pártok mire kaphatók. Ezt csak a velük való tárgyalás tisztázhatná. Hiszem és bízom benne, hogy erre is sor kerül. VÉNUSZ ■w, KIKÖTŐJE Írta: Laczkó Géza 1. — Nekem ugyan megesett — mondta a lépcsőházban egy pillanatra megállva dr. Kömlődi Zoltán. Most jött ki az orvostól, aki harminc pengőt jelentő komoly arccal az imént vilá­gosította fel, hogy beteg. A dolog nem ag­gasztó, de azzá fordulhat, ha nem vigyáz magára. Ha nem vigyáz! Jó! Vigyázott ő valaha magára? Lehetett? Kapatos nyomor­ból verekedte fel magát Szamosfalváról előbb Kolozsvárra, ahol servitor bentlakója volt — úrfiak inasa és egyben osztálytársa — a piarista intézetnek, utóbb meg Buda­pestre, ahol az Egyetemi Kör egyik leghan­gosabb, legbővebb torkú-gyomrú, párbajozó, dorbézoló, amellett magoló jogász virága volt. Az egyetemről mindjárt a miniszté­riumba kerü­lt. Miniszteri titkárságig vitte, ott aztán elakadt. Volt szobalány-szeretője, perdita-sze­relme, úrilányka ideálja, férjes asszony ba­bája, aztán, amikor a halántékán időnap előtt kezdett őszülni a ritkuló h­aj, belemászott az úgynevezett nagy szerelembe, megismerke­dett Szabó Jea­nnette-tel, a fiatal énekesnővel, akinek két célja volt: férjhez menni és be­kerülni az Operához. Jeannette, aki a művészi pályára lépése előtt a polgáribb Janka névre hallgatott, pontosan tudta magáról, hogy fél­tehetség, de azt, hogy fél­ nő, a világ minden kincséért sem vallotta volna meg. Fél­tehet­ség volt: kitűnő hangú, de temperamen­tuma fa, a gyöngyöző trillák taplószívből bugyborékoltak fel. Fel­nő volt: gyönyörű­­ alak, bujaígéretű szem, kétesvonalú arc, sze­relmi fecsegés, érzelemboncolás, férfiudvarlás mohó szomjú élvezője, végnélküli csókok vám­pírja, akit csak egy nem érdekelt: a betelje­sülés. Nála a szerelem olyan regény volt, amelynek roppant terjedelmű és színes a be­vezetése, maga a mű azonban száraz, szűk­szavú és rövid. Jeannette tudta, hogy tehetsé­gére senki illetékes nem fog felfigyelni, ezért kezdettől úgy intézte dolgait, hogy a nőt ke­ressék benne az illetékesek, de mivel férjhez akart menni, mégpedig a jó megjelenésű, karcsú, magas, barna Zoltánhoz, az illetéke­sek csak kereshettek, anélkül, hogy valamit is kerestek volna e kétes üzleten. Úgy számí­tott Jeannette, hogy majd egy operai vagy minisztériumi illetékes teljesen belehabaro­dik, vad intrikákkal beerőszakolja az Ope­rába, mire ő ártatlanságával Zoltánt, mint férjét fogja megajándékozni. Az oltárhoz te­hát, amely előtt Zoltán fogja várni, az Opera igazgatói folyosóján keresztül vezet az út. Most éppen egy »nagy kutya« került Jeannette hálójába, városházi előkelőség, agg­legény, nőfaló, divat- és párt kör-király, aki Lillafüredre autóztatta, nagyvilági vacsorázó-­ helyekre, finom mulatókba vitte —­ és Zoltán, a Nagykutya puhára fő­zéséig, fölöslegessé, sőt alkalmatlanná vált. Megmondja neki az iga­zat? Hogyisne! A végtelen csókok egy ta­vaszi délutánján azt közölte Zoltánnal, hogy imádja, csak őt szereti, de a Nagykutya ko­molyan, ám tisztességesen udvarol neki, fele­ségül akarja venni. — Hisz csak téged szeretlek, de nem lenne jobb mindkettőnknek, ha... egy ideig ...ha megpróbálnánk kü­lön-külön ... — szólt mélán. Jeannette s mint egy dühödt piócát, úgy rakta keresztbe húsos kis ajkát Zoltán száján. Zoltán belátta, mert Zoltán okos ember volt és Jeannette elutazott Ausztriába a Nagykutyával. (Ártatlanul ment, ártatlanul is jött vissza s bizony isten, nem tudom, hogy csinálta az­zal az erőszakos, ravasz Nagykutyával.) Kömlődi urat mélabú lepte meg, ennek tulajdonította általános levertségét, fáradt­ságát, lázait, álmatlanságát s azt a bizonyos szúrást a lapockája alatt. Poste restante levelezett Jeannette-tel, aki Ausztriából hatoldalas ömlengésekkel árasztotta el. Megírta neki testi-lelki állapo­tát és Jeannette expressz-levélben utasította, menjen orvoshoz. Hát elment! Eredmény: jobboldali tü­dőcsúcshurut. A kedvese és egészsége elhagyni készül. Erre mondta a boldogtalan a lépcsőházi­ban: — Nekem ugyan megesett. Térnél Kömlődi Zoltán azt hitte, Jeannette pá­lyája érdekében el akarja magát vétetni a Nagykutyával, amit élete legnagyobb boldog­talanságának s egyben nem várt szerencséjé­nek tartott. Zoltán tudniillik nős volt, ezt azonban senki sem tudta. A dolog úgy esett, hogy jogászkorában összeakadt Pesten egy gyerekkori játszópajtáséval, a szamo falvi fűszeres leánykájával, aki egy fényképész műtermében dolgozott. A zaklatott élet­ű diák­vezérnek jólesett megpihenni a kis nő mellett, aki észrevétlenül lett kétes tisztaságú leány­szobájában (albérlet!) előbb a szeretője, aztán a felesége egy nagy riadalom alkalmából, amikor mind a ketten azt hitték, gyerekük lesz. Hamar az anyakönyvvezetőhöz! Zoltán PESTI NAPLÓ 1938 január 1 Kapható minden jobb vaskereskedésben Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde Rt. VI. Váci út 19. Mintaterem: VI., Andrássy út 28

Next