Pesti Napló, 1938. május (89. évfolyam, 98–120. szám)

1938-05-15 / 110. szám

A termes ember szemében többet számít, mint az a bizonyos pohár víz. És... nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a megcsalatásnak nem mindig a férfi más természete, válto­zatosságra való vágyódása az oka, hanem nagyon sokszor az asszony is. Az, aki butaságból, nemtörődömség­ből, nagyzási mániából, vagy a jó ég tudja, miből, néha egyáltalán nem váltja be azt, amit a férfi jogosan várt tőle. Aki másnak mutatta és másnak adta magát. Igaz, a külsőben ma nem igen érhetik a férfit csalódá­sok, de a belsőben annál, inkább. Na­gyon sok igénytelennek látszó leányi­ból lesz túlkövetelő asszony, nagyon sok magát szorgalmasnak, dolgosnak mutatóból lusta és csak ürességekkel foglalkozó és nagyon sok férfi jár úgy, mint Sokrates. Mire megcsókolja asszonyát, Xantippe lesz belőle . Csoda hát, ha ezek nem hűek? Az volna csoda, ha azok volnának. Ezzel szemben a nő legnagyobb­ bűne a férfival szemben mindig az volt és marad, ha megcsalja... Amit éppen az tesz érthetővé, mert a nő mindent odaad és belead a szere­lembe ... ­Vasárnap PESTI NAPLÓ 1938 május 15 312 Öt NAPLÓ KÉT KE­ZD­E Írta: Bozzay Margit Mióta a helyemen vagyok, mindig igyekeztem minden kívánságot kielé­gíteni és általános asszonyi szem­pontból foglalkozni minden kérdéssel amit olvasóim vagy az élet elém adtak. Most is két csomó levél fekszik előt­tem. Az egyik (kilenc darab): azt a kérdést formálgatja különféleképpen, miért nem próbálok először csak ide­haza, tatán külföldön is olyan asz­szonyhadsereget létrehozni, amely ér­telm­e, rangja, helyzete révén rá tudná bírni a férfiakat, hogy a most dúló legkülönfélébb politikai harcokban békésebb megoldások felé töreked­jenek. A másik (tizenhárom darab): miért mondtam a Megvan mindene című cikkben, hogy “nem a csalás a legna­gyobb bűn, a­mit a férfi nő ellen el­követhet«. Az első kérdésre nagyjából az a vá­lasz, hogy... több ilyen egyesület, kör, társaság van (nem egynek va­gyok a tagja), amelyek foglalkoznak ezzel, különösen a világbéke gondola­tával. Régen foglalkoznak vele és... nem hiszem, hogy tévednék, ha azt mondom, egészen sikertelenül. A ma­gyarázat erre az, hogy a nő nagy dol­gokban — kivéve három lehetőségét — a férfit egyáltalán nem tudja be­folyásolni. Az első eset: ha a férfi sze­relmes és mindent megtesz a nő ked­véért, a másik: ha a férfinak még atilos kialakult álláspontja és a nő elég ügyes, hogy a magáét fogadtassa e el vele, a harmadik: ha a férfi a nő­től függ... Egyéb eset nincs... 1 ha nem így volna és a férfiak a nők ál­tal c­sak negyedannyira is befolyásol­hatók volnának, mint ahogy ezt álta­lában hiszik, a világon sok minden másként történt volna. Elsősorban egészen más volna a világnak nem­csak az arca, hanem a lelke is. Ren­geteg háború nem indult volna meg, sokkal kevesebb fegyvert készítettek és mérges gázt, meg halálsufa­rat ta­láltak volna fel, sokkal többen törnék a fejüket azon, hogy hogyan lehetne ezt az arasznyi életet minél szebbé, harmonikusabbá, békésebbé tenni, ho­gyan lehetne azokat, akiket szere­tünk, minden bajtól, veszedelemtől megmenteni, ho­­yan lehetne minél tovább szép és fiatal maradni, minél kevesebb munkával minél nagyobb eredményeket elérni, stb., stb. De hát a férfiakat nem ezek a pro­blémák izgatják. Ők valamennyien a világ megváltóinak hiszik magukat és nem akarják észrevenni, hogy év­ezredek óta folyton csak elvesztik a világot, összedöntik, hogy úgy, mint a gyerekek, a romokból újraépítsék csak azért, hogy injra összedönthessék. Ha a kilenc levél írója nem hiszi el, hogy igazam van, nézzen körül a sa­ját szűkebb környezetében. Nézzen, gondoljon végig minden férfin és ál­lapítsa meg, ho­gy a három kivétel ki­kapcsolása után volt-e egyetlenegy olyan eset, amelyben naagy dolgokban meg tudott srgőzni férfit, vagy más belátásra tudta bírni. Nem hiszem... És mert a falevél éppen úgy árnyékot ad a bogárnak, mint a nagy fa az elefántunk, vagyis, mert a kicsi dolgok megismétlődnek, megvannak a nagyokban, miért kel­lene megalakítani a már meglévők­höz még egy egyesületet, amely h­a őszinte, be kell ismernie, hogy, nincs létjogosultsága. Legalább is, még rom­ évezredig nincs. Addi°­ amíg a férfi nem lesz eléggé értelmes és eléggé értő ahhoz hagly ne a feg­yver, az erő­szak politikájával, h­anem az okos«ner, a kultúra a szív létek politikái­val harcoljon Akkor, ha újra élnék .""rcsinálnám azt az ervesít­etet, bár akkor már nem lesz szükség semmi ihrátiféle egyesületre. " Egyesület alapítása helyett írok in­kább. Nemcsak azért mert o/t azt hi­szem, érdemlegesebb munka, hiszen olyan sok minden van, amiről be­szélni kell, amire meg kell tanítani a nőket, hanem azért is, mert azt hi­szem, a rengeteg ember között néme­lyikünknek azért adott Isten a kezébe tollat, vésőt, ecsetet, hangszert, hogy­­elindítsuk, szórakoztassuk, megnyug­tassuk, jobbá tegyük, elgondolkoztas­suk vele a többieket. Sárga, Sz. M. betűs levélpapír van előttem. Többek között a következőket tartalmazza: »Kérem, magyarázza meg nekem, amit eddig még meggyőzően senki sem tudott megmagyarázni, hogyan kép­zelhető el az, hogy amíg mi asszo­nyok a szerelemben — mint ahogy már Ön is sokszor elmondta — egész szívünket, lelkünket, testünket, szóval mindenünket beleadjuk, a férfinak igen gyakran csak az a bizonyos pohár víz vagyunk, amelyet meg kíván, felhajt, és... elfelejt...« Ha a kérdésben benne van a felelet, és minden kérdésben benne van, erre százszorosan áll ez... Azért lehet, amiért a fentebbiekben sem tudunk rá hatni. Azért, amiért örök ellentét van férfi és nő között. Azért, mert a férfi más, mint a N­ő... Értelmibb és érzékibb. Testibb. Aki éppen azért nem talál az ilyenféle csalásban semmi nagy dolgot, mert az ilyenféle csókba sem ad semmi nagyot. A nő, aki a legtöbbször a lelkét is beleadja, persze, hogy talál. Az persze hogy megsemmisül és azt hiszi, ennél na­gyobb bűnt nem lehet ellene elkövetni. P­edig ha tudná, hogy azoknak az úgy­nevezett csalásoknak a legtöbbje tényleg csak »pohár víz« a férfi szemé­ben, nem kerekítene olyan nagy ese­tet belőle. De hogyan tudhatná ezt, amikor más? Amikor ilyen esetekben egészen kikapcsolja az eszét és csak a szívével meg a hiúságával gondol­kozik. Miért nem lesz okosabb? Miért nem tanulja meg végre, hogy ha valahol, ezen a téren ne mérje a saját m­érté­kével a férfit? Hogy altassa el ma­iban azt az égiglobogó felháboro­ást­ és lássa be, hogy az örökös ki­ű­­töttség, az egy lakás, a közös­ háló­szoba, a két ágy egymás mellett még az asszonynak is sokszor teher, hogy­ne volna hát az a férfinak. Miért nem látja be, hogy a férfi nem a hűségével adja a legtöbbet. A nevével, a gondoskodásával, a véde­lemmel, a gyerekkel adja. Azzal adja, hogy az asszonynak törvényes for­mák között lehetővé teszi, hogy élete céljának, rendeltetésének, az anyaság­nak megfelelhessen. Azzal adja, hogy biztosítja a társadalom tiszteletét, a megélhetést, a címet, a rangot. Azzal adja, hogy lehetőséget ad neki az öregségben is a támaszra, bizton­ságra, védelemre... És még ezer ilyenfélével adja. És mondhatom, ezekkel sokkal többet ad, mint ameny­nyit ezek nélkül a hűséggel adna. Nagyon sok asszonnyal beszéltem már erről a kérdésről. Olyanokkal is, akiket bántott, vert az uruk, olyanok­kal is, akikhez durva volt, olyanokkal­­, akiket nélkü­löztetett olyanokkal is, akiket anyagilag tönkretett. Mind azt mondta, az volt a kisebb fájda­lom, amikor rájött, hogy megcsalja. Mert egyetlen ütés sokkal több és gyónyíthatatlanabb, megbocsát­hat­­t­lanabb sebet üt, mint a sorozatos meg­csalatás. Az ütés az emberi és női mél­tóságot, a gyengbbséget, a véde­lemre szorulást alázza meg, vagyis az emberi méltóságon kívül még mind­azt, amivel a férfi mint Tengébbnek, a nőnek tartozik. Az sokkal nagyobb bűnt követ el és nagyobb fájdalmat okoz, aki anya m alatt tönkreteszi a csa­ládját. Aki eldobál in­­ vn Arvont és ez­zel g­y"rek°i"ek egész jövőjét rosszabb irányba tereli Az is. fiki "vengédtelen és általános férfiszokás­ként mindigt lóhátról beszél asszonyá­val. A •» i« aki túl «ok ter'tet ró rá és nem akarja megérteni hogy az a"­e''ony k­^m bír el annyit, mint a férfi. És ezenkívül még sok egyéb, ami ér­ .C a.. A SZÉPSÉGÁPOLÁS - KÖTELESSÉG Minél rosszabbak a viszonyok és minél hevesebb a küzdelem az érvényesülésért, annál nagyobb jelentősége van a nők szépségének. A szellem, az arc és a test szépségének! Ha az egyik hiányzik, már nem abszolút értékű a másik sem, mert a szép nőkről, ha a szellem hiányos, csak idő kérdése és kiderül, hogy nem is olyan szépek. A szépség magától, értetődően szüksé­ges! Ma már minden intelligens nő, sőt férfi előtt is nyilvánvaló, hogy a szép­ségápolás és a szépség elnyerésére való törekvés nem kokottéria, hanem kultúra kérdése és sokszor egzisztenciális jelen­tőségű is. Az a kevésszámú férfi, illetve férj, aki ezt a megállapítást kétségbe vonja, na­gyon megrémülne, ha felesége nem ápolná magát kellőkép, de főleg kellő eredmény­nyel. Hiszen a szépségápolás jóformán még anyagiakban sem kíván áldozatot. Elvégre a szépségápolás megoldható már víz, szappan és egy kefe segítségével is, ezeknek a cikkeknek beszerzése nem lehet áldozat. Az »igazit dáma különben is be­osztással él és így mindenre jut! Csak azok, akik dámáknak szeretnének látszani és akik csak utánozzák a dámát, de nem azok, csak azok nem elég gazdagok és csak azoknak nem jut semmire, viszont csak azok nem érik el soha azt, amit remélnek és nem lesznek azzá, amivé válni szeretnének. A szépség ápolása kötelesség, s azok a nők, akik szépségükkel nem törődnek és az így idő előtt bekövetkezett hervadásu­kat egyre több és több púderrel és festék­kel takarják (míg végre az sem takar), ezek válnak áldozataivá az általuk téve­sen nevezett »kozmetikának”. Ma már nevetséges és konzervatív lenne az az elbizakodottság vagy önelégültség, amely azt mondja, hogy nem kell szebbé tenni, mint amilyenné a természet alko­tott, mert ami nem természetes, az nem is szép. Ellenkezőleg. És azok, akikkel a természet mostohán bánt, kell, hogy min­dent elkövessenek, a kultúrát és az orvos­tudományt segítségül hívják, hogy ezeken keresztül elérjék azt, amivel nem rendel­keznek. Az a nő, aki felismerte, h­ogy a jó külső megjelenésnek milyen értéke van, minden eszközzel arra törekszik, hogy mindazt a szépet, ami benne rejlik, kifejlessze és diszkréten hangsúlyozza. Ezzel a szépség­akarással együtt jár az objektív önkri­tika, a jó megjelenés, a közvetlenség és az elegancia. A szépség megőrzése és ápolása vagy azoknak a kozmetikai hibáknak eltünte­tése, amelyek a szépséget lerontják, nem-­­­csak esztétikai követelmény, hanem örök női kötelesség, mert a női szépség a faj­fenntartásnak legnemesebb eszköze és az emberiség éltetője. Dr. L. E. Asszalipok ptotája Január 7. Bármennyire is fájdalmas, az összeköttetést szakítsák meg minél előbb. Elhiszem, hogy a kislány tudja, hogy nem veheti feleségül. Azt is elhiszem, számol ezzel. De csak az eszével számol és nem a szívével is. Az pedig nagy baj, mert egy nap, lehet, hogy csak évek múlva — annál rosszabb, minél későbben — mégis csak magát teszi m­ajd felelőssé az elszalasztott időért, amelyért nem kapott semmit. Két­ségtelen, hogy ezekkel az együttes séták­kal maga nem veszít. A leány azonban ve­szít. Sokat. Éveket veszít az életéből, ame­lyekért nincs ká­rpótlás. Lehet ez! Szabad olyan valamit elfogadni valakitől, amiért nem adunk semmit? Édesapjának van igaza, aki helyteleníti ezt az együttest. Csakhogy ezt maguk nem akarják belátni. Mint ahogy a fiatalok sohasem akarnak belátni semmit, ami ellenkezik a felfogá­sukkal. Később azonban mégis szemre­hányják, miért nem térítették észre őket. Hogy fáj a dolog megszakítása, azt elhi­szem. De okosabb fájdalommal kimenni valamiből mint... lelkifurdalással. R. Gy. Minden kockázattal jár, így ez is. De mert lehet, hogy beválik, meg mert egy év különélés nem olyan hosszú idő, amit meg ne lehetne a siker reményében kockáztatni, próbálják meg. Ha jól el tud odakünn helyezkedni, nagyon szépen ke­reshet és egyengetheti az ura útját is. Sok szerencsét kívánok hozzá. F. Éva. Mikor levelét olvastam­, a bizo­nyára maga által is ismert Kié lesz a kis ködmön című mese jutott eszembe. Ne le­gyen ilyen gyerek! Hogyan lehet azon bú­sulni, hogy ha férjhez megy és az ura nem bánik majd jól magával és elmegy tőle, miből fogja a gyerekeit eltartani! Az ter­mészetes, hogy édesanyja foglalkozik a maga férjhezadásával. Itt az ideje És az is természetes, hogy maga, aki egészen a szü­lei, testvérei között él, kicsit idegenkedik a dologtól. Ez az idegenkedés azonb­an rögtön megszűnik, mihelyt olyan férfi ke­rül kombinációba, aki magának tetszik. Nagyon érthető, hogy a mindenkivel való csókolózástól irtózik, mert ettől irtózik minden rendes nő. Ez azonban nem zárja ki,, hogy ha rákerül a sor, ne akarjon és tudjon férjhez menni. Marosiné. Nagyon érdekes. Jó mesetéma. Gondolkozom rajta. Írjon, ha jólesik, máskor is. Miért nem­ szeret senki igazán? Sajnos, ez ma nem szórványos, hanem gyakori je­lenség. Hogy a rendes, jónevelésű, jómo­dorú úrilányok nem tudnak férjhez men­ni, a haszontalanok, semmit sem érők ellen­be,­ igen. Úgy áll a dolog, mintha a fér­fiak fogadalmat tetek volna, hogy csak silány nőt vesznek feleségül. Mégis, azt mondom, ne búsuljon, mert ennek az ért­hetetlen áramlatnak ellenére is meg kell találnia azt a férfit, aki meg tud becsülni egy rendes, okos, jómódú lányt. Ennek előmozdítására azonban ne járjon túl sokat társaságba, mert akkor azt hiszik, túlsá­gosan vá­gyik a szórakozásra. Legyen pár jó barátja, barátnője, de nem több. Az embernek a társaságért nem érdemes szét­forgácsolnia magát, mert kevés olyan tár­saság van, amely ad is valamit az időért, amelyet az ember feláldoz neki. Egyedül élő soproni úrilány szép, kom­fortos, különálló kertes házában a nyári hónapokra egy szobá­t kiadna két nőnek vagy házaspárnak. Úriasszony ruha, kosztümkötést, horgo­lást, hozott anyagból is, legtökéletesebben készít mérsékelt árért. Nem tudom miért, írjon neki kedves, okos levelet, amelyben magyarázatot kér. Mondja el benne, hogy nem akar mást, csak tisztán látni. De ezt akar, mert csak úgy várhat rá, ha bízhat benne. És indo­kolatlan hosszú hallgatása, meg furcsa utolsó levele után ez csak úgy lehetsé­ges, ha mindent őszintén megír. Nem kétlem, hogy kap választ és azután döntse csak el, mit tegyen. Így távolról úgy fest a dolog, mintha a férfi nem volna megbízható és mintha utolsó talál­kozásuk és a későn kapott levél közé ékelődött volna valaki. y. t.

Next