Pesti Napló, 1938. július (89. évfolyam, 123–149. szám)
1938-07-01 / 123. szám
Budi 18 Y. Teljes heti vádi 89. évfolyam 123. szám Péntek, július 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . 24.— pengő Negyedévre. 10.80 pengő Tízévre .... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL» VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon: »145-559»148-41» Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utalási- és könyvosztály, VII., Erzsébet körút 18-20 Négy család egy hadsereg ellen (B. I.) Bírja-e pénzzel Japán a kínai háborút? — kérdezik már majdnem egy év óta világszerte. Amikor a múlt nyáron megindult a japán gőzhenger a kínai önállóság utolsó fellegvárai ellen és napról napra a mikádó hadseregének győzelméről érkeztek hírek, úgy látszott, mintha a Mennyei Birodalom százmilliós tömegei sem tudnának ellentállni a kitűnően felszerelt pompás japán hadseregnek. Már-már egy második abeszszin háború körvonalai kezdtek kibontakozni a hatalmas erejű japán támadásból és nem lett volna meglepetés az sem, ha Nippon hetek alatt elintézi a réssul vezetett és gyengén felszerelt kínai ármádiát. Nem így történt! Kína ellentáll.. hadseregét külföldi — elsősorban orosz — segítséggel hatalmas tempóban fejleszti és minden jel azt mutatja, hogy a végtelen távolságok, az idegölő gerillaharcok és a mostani borzalmas árvíz által amúgyis erősen megviselt japán hadsereg számára kemény feladat lesz a kínai háború győzelmes befejezése. A múlt héten világszerte békéről beszéltek és a Tokióból érkezett jelentések tudni vélték, hogy a háborúellenes párt befolyása ismét megnőtt. A japán hadügyminiszter beszéde azonban véget vetett a vb ke reményének, amennyiben bejelentett KoPon noni hajlandó W.R-valusokba bocsátkozni a Csang-Kai-Seo-el és tízéves háborút készít elő. Ez a bejelentés annál nagyobb meglepetés volt, mert a távolkeleti szakértők szerint Japán (a )i ereje nehezen bírja el egy hosszú hadjárat költségeit. A Felkelő Nap birodalmának népe már eddig is rendkívül súlyos áldozatokat hozott a kínai hadjáratért és a hadseregért. Igen tekintélyes csoportok végzetesen károsnak tartják az évek óta folyó háborúskodást és a katonai kiadások mértéktelen megduzzasztását. 1930-iól még csak 450 millió yent (kereken 729 millió rengőt), a költségvetésnek 36 százalékát fordították a hadsereg és a flotta céljaira. 1933/34-ben ez az összeg már 877 millióra, a folyó évben pedig már 1410 millióra rúgott. Az államadósságokege ugyanezen idő alatt hatmilliárd yenről 10,5 milliárdra duzzadt és miután legújabb jelentések szerint a kínai háború költségei eddig kereken négymilliárd yenre (mintegy hat és félmilliárd pengőre) tehetők és ezeket a költségeket is majd államkölcsönökből fedezik, a teljes belföldi államadósság nyolc év alatt 150 százalékkal emelkedett. A háború költségeit pedig elsősorban a nagytőkének kell — igen gyakran vélt, vagy valódi érdekei ellenére — előteremteni. Minden belpolitikai és külpolitikai kérdésben a hadsereg és a flotta, valamint a számlákat fizető nagytőke áll szemben egymással. 2. Súlyos tévedés volna a hadsereg és a flotta háborús követeléseit a régi szamarai harcosok romantikus szellemi örökségének megnyilvánulása gyanánt magyarázni és értelmezni. Kétségtelen, hogy ez az örökség nem veszett el nyomtalanul és a japán katonák, tengerészek, repülők önfeláldozó, halált megvető bátorságában feltalálható. A hódítási vágynak indokai azonban sokkal maibbak és sokkal emberibbek. A hadsereg Kína elfoglalásával biztostani akarja 1. a japán hadiipar vas- és szénet látását, 2. le akarja törni Oroszország ázsiai befolyását, 3. olyan területet kíván, ahol vezetői és tisztjei megfelelő pozíciókat nyerhetnek. A flotta pedig elő akarja készíteni a terepet Anglia és az Egyesült Államok távolkeleti és csendes-óceáni, hatalmának aláásására. Ezúttal tehát az egymással is versengő hadsereg és flotta, amelyek egyébként csak akkor fogtak és fognak össze, ha a költségvetésből számukra kihasítandó minél nagyobb összegek megszavaztatásáról van szó, egyetértenek a háború céljai és lefolytatása tekintetében. Belülről azonban csak a flotta egységes, a hadsereg politikai felfogását illetően, nem az. A haditengerészet tisztjei az arisztokrácia, a plutokrácia és a felső hivatalnokosztály jómódú tagjai közül kerülnek ki. A hadsereg fiatalabb tisztjei közül azonban bőven vannak a legszegényebb néposztályok gyermekei is. Ezek egyrészt szerény fizetésükből nem élhetik azt az életet, amelyet szeretnének, másrészt családi körükben a legsötétebb anyagi gondokkal kell megismerkedniük. Sokan közülük külföldön, főleg Németországban jártak és itt új eszmékkel, tanokkal ismerkedtek meg. Elkezdtek gazdaságtudománnyal foglalkozni, szociálpolitikai tanulmányokra rándultak ki a katonai valóságok teréről és ennek első következménye a japán társadalmi berendezkedés viszszásságainak felismerése lett. Ezeknek a fiataloknak tömörülése, a »Jogkövetelők« társasága a szegény, de még ősi tradíciók között élő parasztban és nem a városba került, gyakran kommunista eszmékkel átitatott proletárban látja a japán militarizmus jövőjének legmegbízhatóbb letéteményesét. Ennek, a nagy' nyomorba vutó rétegnek életszínvonalát akarja emelni a városi lakosság, a tőkések, kisiparosok, kiskereskedők és munkások rovására. A »jogkövetelők” állnak szemben legélesebben a nagytőkével, amennyiben a hadiszállításoknál és a hadsereg által szerzett új területek kihasználásánál el akarnak tiltani minden nyereséget, profitot. Azt kívánja, hogy a tőke nyereségét az állam azonnal vegye el és használja fel ismét katonai célokra. Azonban sem a kormány, sem a hadsereg tapasztaltabb, idősebb vezetői nem hajlandók a »jogkövetelők« kívánságait ebben a formában teljesíteni. A tábornoki kar és az admiralitás vezetői jól tudják, hogy céljaikat a tőke támogatása nélkül elérni nem tudják és ha a távolabbi jövőben szívesen is vennék át az ipar, a kereskedelem és a pénzvilág irányítását, egyelőre őrizkednek attól, hogy a gazdasági életben még túlságosan járatlan fiatal tisztek kezébe adják a végzetesen fontos pozíciók vezetését. Ezek a fiatalok azonban jó eszköznek bizonyultak minden esetben, amikor a tőke nem akarta teljesíteni a hadsereg és a flotta kívánságait. Ilyenkor csodálatosképpen mindig valamilyen »veszélyesnek látszó« zendülés tört ki egy fontos helyőrségben. Mihelyt azonban a tőke megegyezik vagy kiegyezik, a zendülés és a forradalom is végetér. Utoljára 1926 február 25-én volt ilyen nagyobbszabású tiszti zendülés, amelyet aztán kétszer huszonnégy órán belül levertek! Tizenhét fiatal tisztet halálra ítéltek, viszont a háborús előkészületek tempója az addiginál is fokozottabb mértékben indult meg. 3. A hadsereggel és a flottával szembenálló csoport alig egy tucat familiából, összesen aliár párszáz emberből áll. Japán gazdasági életének legfontosabb vállalatai ennek a maroknyi érdekközösségnek kezében vannak. A négy legjelentősebbnek: a Mitsui-, a Micsubisi, a Sumitomo- és a Vw.siria-családok tulajdonában van a japán bankbetétek 40 százaléka, a tengeri és tűzbiztosítási tartalékok háromnegyed része, a gyapottermelés és feldolgozás 80 százaléka, a kereskedelmi hajózásnak, a hadfelszerelési, textil-, vegyészeti, papír-, üvegiparnak, stb., stb. legnagyobb része. A huszonegy milliárd jenre rúgó teljes befizetett japán részvénytőke 60 százaléka a négy család tulajdona. Igen tekintélyes családi konszernek még a Sibusava, Okara, Furukoa, Sibuja, Kavaszatoi és Aszano vállalatok, amelyeknek a nehézipar és a bányászat bizonyos ágaiban döntő befolyásuk van. A családi konszernek tulajdonosai között vannak arisztokraták — mint az ezeréves Artisch-familia — és a Yasudákhoz hasonló, alig pár évtizeddel ezelőtt feltűnt, proletársoréból felemelkedett nagytőkések. De akár az egyik, akár a másik rétegből is kerültek fel, érdekeiket az állammal és a hadsereggel szemben egyforma eréllyel védik. Kivételek azonban közöttük is akadnak. Ezek éppen a hadseregre és a tengerészetre támaszkodva próbálják megvívni harcaikat a hatalmas családi konszernek ellen. Nem mindig sikertelenül. A hadsereg mecénása az 57 éves Aikoa mérnök, aki a kínai háború kezdetén is már félmilliárd yen tőkéjű részvénytársaságok ura és mintegy kilencvenötezer alkalmazott gazdája volt, azóta azonban hála a hadsereggel szemben mutatott áldozatkészségének, vagyonát nagymértékben megnövelte és Mandzsúriában olyan koncessziókat szerezhetett, amelyeket a törvény csak az állami Délmandzsu Vasútaknak biztosított. Egy másik, hasonló eszközökkel dolgozó iparmágnás Koicsiro Isihara, a japán tengerhajózás egyik vezére, a flottát favorizálja és a Filippinek, meg Holland India felé irányuló akciót fűzi a Meirinkai nevű hazafias szervezet közvetítésével. Isiharanak a Csendes óceánon vannak nagy érdekei és ezeket a flotta segítségével derekasan ki is használja. 4. Ezek a disszidensek a tábornoki kar és a fiatalabb tisztek egy részével a »new hazafias ipar «állami felügyelet alá való helyezésének problémáját állandóan napirenden tartják. A totális háború elvének és a német »Wehrwirtschaft« elméletének sehol a világon nem akadt annyi és olyan jelentős híve, mint Japánban. Szociális követelmények és nemzeti érdekek hangoztatásával sikerült is annyira megdolgozni a közvéleménynek befolyásos rétegeit, elsősorban a szerény fizetésű, de nagyhatalmú és a tőkével szemben idegenkedéssel viseltető köztisztviselőosztályt, hogy a kormány múlt év szeptemberében egy az ipar ellenőrzésére vonatkozó törvényt fogadtathatott el a parlamenttel. Ennek értelmében a kormány kisajátíthat gyárakat, üzemeket, ha a tulajdonosok nem hajlandók megszabott árakon szállítani. Egy másik »az export és import időleges szabályozásáról« szóló törvény segítségével pedig szabályozhatja a behozatalt és kivitelt, elrendelheti bizonyos cikkek kötelező importját más eddig behozottakkal szemben. Ennek révén a külkereskedelmi mérlegnek 800 millió jenre dagadt hiányát próbálják kiegyensúlyozni. Kérdés azonban, hogy ez sikerül-e? Japán nyersanyagbehozatalra szorul és ha az Aikoa-hmn hasonló újkeletű, a hadsereget kiszolgáló vállalkozások még oly hatalmas tempóban is próbálják meg az elfoglalt területek gazdasági kiaknázását, Nippon szükségleteinek egyelőre még kis részét sem tudják fedezni. A nyersanyagbehozatal céljából tehát devizákat kell termelni, mert ezek nélkül nem szállítanak sem vasat, sem szenet, sem vegyészeti cikkeket a japán iparnak és elsősorban a hadiiparnak. Devizát termelni pedig csak a japán export fokozásával, tehát a nagy ipari koncernek folyamatos munkásságának biztosításával lehet. Hiába vannak tehát törvények, hiába a »jogkövetelők« szociális dörgedelmei, a japán exportiparnak a lehető legalacsonyabb költséggel, de termelni kell, hogy versenyképes legyen a világpiacon, hogy a hadianyaggyártáshoz szükséges nyersanyagokat meg tudja szerezni! Végeredményben a hadsereg, aflotta, az iparmágnások és a kisebb tőkések vetélkedéséből a lakosság kilencvenöt százalékát kitevő földhözragadt parasztság és nmnk k.'HM ki vesztesen. Japán a húszas évek elej n isi csak ,'így tudott versenyezni a fejlett európai és amerikai iparral, hogy egyre lejjebb nyomta termelési költségeit, csökkentette a munkásság és a pa-