Pesti Napló, 1938. augusztus (89. évfolyam, 150–173. szám)

1938-08-02 / 150. szám

Budapest, 1938 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .. 4.— pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap 32 fillér Kedd, augusztus 2 PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! VI. ker., Rákóczi út 54. Telefon: «145-559,»146-419 Jegypénztár, hirdetési-, előfize­­tési-, utazási- és könyvosztályi VII., Erzsébet körút 18-20 Az olasz-m­agyar barátság igazi lényege ÍRTA: DR. NÉMETHY KÁROLY Amikor legutóbb a megújult Itália föld­jén jártam, hogy a diadalmas olasz társa­dalmi berendezkedés kulturális vívmányait tanulmányozzam, meggyőződéssé érlelődött bennem az az eddig is sejtett gondolat, hogy Olaszország és Magyarország barátsága nem­csak politikai szövetkezés, nemcsak gazdasági egymásrautaltság, de túl mindezeken, a két nemzet lelki alkatának bizonyos közösségén alapuló olyan bensőséges rokonság, amely a történelem folyamán sokszor erősebbnek bi­zonyult és mindig erősebbnek fog bizonyulni azoknál a mesterséges szövetségeknél, ame­lyeket csupán földrajzi, politikai vagy gazda­sági szomszédság hoz létre. Talán így köze­líthetnénk meg legtömörebben a két nemzet viszonyának lényegét: Olaszország és Ma­gyarország barátsága nemcsak két hatalom­nak, hanem elsősorban minden olaszoknak és minden magyaroknak barátkozása. A valóban nagyszerű intézmények tanul­mányozása közben belepillanthattam ennek a a régi és mégis olyan fiatal nemzetnek lelkü­letébe, a fasizmus csodálatos rendszerező ereje megvilágította előttem a letűnt és újjá­éledt római világbirodalom kulturális lelkü­letét. Nagyvárosok csodás múzeumaiban, kis­városok utcáin szinte kézzelfoghatóan tárult fel a történelem,­­ éreztem, sőt láttam az elöregedett római birodalom újjászületését lánglelkű vezérének alkotásaiban, felfogtam a nemzeti szellemnek azt a határtalan lendü­letét, amely a huszadik század elején még másodrendű szerepre kárhoztatott Olaszor­szágot ismét a világ számottevő első hatal­masságainak sorába emelte. Láttam a mocsa­rak és ingoványok útvesztőiből máról hol­napra kiemelkedő új városokat, amelyekben már nyoma sincsen szúnyognak, mocsárgáz­nak és analfabetizmusnak, és láttam, meg­érintettem azokat a történelmi emlékeket, amelyekben a napsütötte Itália földjétől északra eső Hungáriáról van szó. És újból feltámadt bennem az érzés, hogy nemzetem­nek és az olasz nemzetnek útja a legrégibb történelmi időktől kezdve párhuzamosan ha­lad, néhol összeér és együtt vezet. A latin szellemiség már történelmünk legkezdetén jelentkezik Pannónia földjén, hogy azután főleg Mátyás király korában, a reneszánsz humanistáinak, művészeinek beözönlésével rányomja bélyegét egész kultúránkra. Csak a magyar fajta csodálatos átalakító erejére vall, hogy a történelem legnagyobb kulturális és művészeti forradalma, a reneszánsz, ha­zánkba érve, magyarrá tudott válni, áthaso­nult ehhez a földhöz, amely mindig át tudta venni a nyugati kultúrák eredményeit, de sohasem utánozta azokat szolgai módon: át­alakította őket, megforgatta a jól termő ma­gyar lélekben és mint egészségesen kereszte­zett magyar gyümölcsöt mutatta fel a nyu­gati világnak. Az olasz pápák és a katolikus olaszság sohasem felejtette el ennek a ma­gyar nemzetnek azt az évszázados hősi küz­delmet, amelyet Magyarország a keresztény­­ség hatalmát döngető pogányok ellen vívott. Hogy milyen eleven és milyen reálisan ható erő volt mindig az olaszoknak és a ma­gyaroknak lelki közössége, bizonyítja az is, hogy az olasz nemzetnek állami egységéért folytatott legnagyobb szabadságh­arcában ma­gyar szabadcsapatok önként tódultak Gari­baldi háromszínű zászlaja alá is és vérükkel öntözték meg az olasz földet. Csak pár hete ünnepeltük együtt Palermóban a hős Tü­köry ezredes emlékét, szobrának felállítása alkal­mából. Ez a magyar vér, amely önzetlenül, min­den politikai és gazdasági »szükségszerűség­től« függetlenül áztatta és termékenyítette meg Itália napsütötte földjét, pecsételte meg azt a ki nem mondott, le nem írt, de a két nemzet minden egyes tagjának lelkében ele­venen élő szerződést, amely azóta is hat. Ma­gyar vérrel áztatott olasz földből nőtt ki az olasz szabadság virága és ennek a virágnak illatát kései unokák is érzik, belehelik és ez az illat ma is elevenebben ható erő minden írott szerződésnél. • Természetesen nem lehet eltekinteni attól a valóságos ténytől sem, hogy a két nemzet területi elhelyezkedésénél fogva gazdaságilag és ennélfogva politikailag is közös útvonalon kényszerül haladni és talán a fennálló lelki közösség nélkül is barátságos lábon állna egymással, de akkor csak a papír­ * / Valami történt a A Pesti Napló számára írta: GEORGESROUX Párizs, augusztus 1. Néhány hete — pontosabban a július 14-i nemzeti ünnep és az angol királyi párnak 19-től 23-ig tartó látogatása óta — Franciaor­szág új és elég különös látványt nyújt. Bel­politikai helyzete nem javult, sőt lényegében talán rosszabbodott. Történt azonban valami, valami oly meghatározhatatlan, oly váratlan, oly nagyszabású, hogy az országra vonatkozó minden eddigi politikai feltevés gyökerében megváltozott. A helyzet — konkrét valóságába­n vizs­gálva — nem látszik valami ragyogónak. A kormány olyan többségre támaszkodik, amely­nek szocialista frakciója bizonytalanabbul vi­selkedik, mint valaha. A kommunisták száma csökkent, de a türelmes bánásmód két évét arr­a használták fel, hogy megerősítsék, biz­tosabbakká, összetartóbbakká tegyék szerve­zeteiket. Hatalmuk ma talán még tekintélye­sebb, mint tegnap volt. A gazdasági helyzet határozottan rosz­szabbodott. Az üzleti forgalom fellendülése el­maradt és a munkanélküliek száma ma 33.000-rel nagyobb, mint a múlt évben volt. A társadalmi kérdés égetőbb, mint va­laha. Az állami tisztviselők, akiknek fizetését a legutóbbi két devalváció óta nem emelték, el vannak tökélve arra, hogy dűlőre­ viszik követeléseiket, amelyeknek megvalósítása pe­dig nehezen képzelhető el. A pénzügyi helyzet még sivárabb. Egy Amszterdamban aláírt kölcsön lehetővé teszi ugyan a kincstár számára, hogy egy ideig el­éldegéljen, de mindenki tudja, hogy ősszel újabb komoly pénzügyi rendszabályok életbe­léptetésére kerül a sor. Végül — és ez a legrosszabb — Francia­ország továbbra sem dolgozik kielégítő mó­don. Belpolitikai okok miatt a Daladier-kor­mánynak sem volt elég bátorsága ahhoz, hogy eltörölje a negyvenórás munkahétről szóló törvényt, amely pedig kétségbeejtő módon összezsugorította a francia nemzeti termelést. Mindez, mint látjuk, elég nyugtalanító. És mégis: a francia élet ege nem borús, hanem egy különös jelenség következtében ragyo­góan napfényes. Mindazokat, akik július 13-tól 23-ig Pá­rizsban voltak, le kellett, hogy nyűgözze az a látvány, amelyet a nemzet ezekben a napok­ban nyújtott. A július 14-i remek katonai szemlével kezdődött, a királyi pár megérkezé­sével bontakozott ki és azóta mélyült el. Ez a nép, amely két-három év óta gondokba merült, szomorú, aggodalmaskodó volt, most hirtelen vidám és bizakodó lett. Addig — bármi tör­tént is — mindenki elkeseredett, elégedetlen, kielégítetlen volt. Mindenki bírált és mindig a mindenkori ellenzék oldalán állt. Most íme: ugyanazok a bizakodók és hisznek a jövőben. Minden jel szerint az emberek csakugyan »megelégedettek«. Kerületem egy kiskereske­dője mondta: »A szél megfordult«. Mi történt? Egyszerűen az, hogy az an­gol király látogatásának ünnepségei ragyo­góan sikerültek, hogy minden nagyszerűen ment, hogy Párizs szebbnek tűnt fel, mint valaha, hogy egyetlen disszonáns hang sem rontotta a látogatás harmóniáját s hogy a szélsőbalolaltól a szélsőjobboldalig minden francia véleménye megegyezett abban, hogy a katonai díszszemlék kápráztatóak voltak. Mit lehetne erre mondani? Hogy ezt az érzéken­y, büszke és könnyelmű népet kielégí­tik a katonai parádék és egy pillanatra elfe­ledtetik a gondjait is? Talán sokan erre gon­dolnak és pontosan ez az, amire nem szabad gondolni. A valóságban valami sokkal mé­lyebb és sokkal magasabbrendű folyamattal állunk szemben. A nemzet elvesztette önma­gába vetett hitét és most kezdi meglátni azo­kat az okokat, amelyek önbizalmának vissza­téréséhez segíthetik. Két dolog érintette mélységesen a fran­ciákat. Az egyik, hogy a nemzet, amely két év óta vitatkozott, veszekedett,, amely 1936-ban és 1937-ben csak hajszálnyira volt attól, hogy ugyanolyan borzalmas polgárháborúba ke­veredjen, mint amilyen Spanyolországban dúl, most egy fontos nemzeti kérdésben hir­telen tökéletes­­ összhangra jutott- Egy ilyen eredménynek mély értelme és fontossága van. A második megállapítás: Franciaország európai tekintélye — és ezt nagyon jól tud­ják itt — két-három év óta állandóan csök­kent. És íme, a július 14-iki katonai parádé, de még inkább a 22-iki versaillesi felvonulás meglepő rendről, fegyelemről és erőről tanús­kodott. A nép visszanyerte erejébe és sorsába vetett hitét. Egység és hatalom, ez volt az, ami oly mélységesen hatott a francia lélekre. Már régóta nem tapasztaltuk egyiket sem. Most mint új elemek, mint váratlan faktorok je­lentek meg a francia politikai életben. Most kezdenek kibontakozni, most kezdik építeni útjukat és most kezdenek hatni az esemé­nyekre. Holnap már számolni kell velük a Párizsból érkező hírek megítélésében. Vég­eredményben az erkölcsi elemek a fontosak, egy nemzet életében az erkölcsi faktorok a sorsdöntők. Valószínű, hogy ez év őszén nagy gazdasági, társadalmi, pénzügyi és ennek kö­vetkeztében politikai válság sújtja majd Franciaországot, de most már bizonyosan tudjuk: a nagy francia fellendülés idejé­n nincs messze.

Next