Pesti Napló, 1938. szeptember (89. évfolyam, 174–198. szám)
1938-09-18 / 188. szám
40 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1988 szeptember 18 Of NAPLÓ Röptében... Irta: Bozzay Margit Chamonix. Ha az ember egyheti út után, amely alatt nemcsak nézett, de látott, gondolkozott is, itt ül egy napsütötte hotel terraszán és lehúnyt szemmel magába mélyed, úgy vonul el minden előtte, mint a pergő film. Tájak, városok, tenger, hegyek, események, tárgyak, emberek. Színes kaleidoszkóp, csodás forgatag. És mert most pihenek, játszom velük, mint gyermek a színes üveggyöngyökkel és ha kellőleg kijátszottam magam, szétszórom magam körül. Zürich... Határtalan nyugalom, biztonság árad el benne, rajta. Itt senki sem siet, mindenki derült. Mintha mindenkin érződnék, hogy a világ sorsa itt csak annyiban érdekli az embereket, amennyiben Európa pénzügyeinek egy jó részét itt irányítják. Nem mai nyugalom- és biztonságérzet ez. Nem is úgynevezett — békebeli. Régibb: Tell Vilmos, Gessler óta keltezett és ötszáz esztendejével megingathatatlan. Milyen jó is járni, lélegzeni benne. Ha csak egészen rövid időre is. Ha csak annyi időre is, míg az ember ráeszmél: milyen is van... Ilyen, amiről mi nem is tudunk, mert ilyen békében, biztonságban mi, akik Európa országútja voltunk, sohasem élhettünk... Milyen jó itt megállani a kirakatok előtt, bámulni a lélegzetelállítóan szép, a szivárvány minden színében ragyogó orchiedákat rajtuk a méh nagyságú csodás kolibriket, másik kirakatban a világ legfinomabb vászon- és batiszt-csodáit és pihenésül leülni szemben Pestalozzinak, a legelső szociálpedagógusnak mosolygó szobrával, aki csöpp gyereket vezet kézenfogva és gondolatban odaállítani mellé a másik ilyen mosolygó szobrot, a kopenhágai mesélő bölcsét, Andersenét. Nyugalom... béke... biztonság... munka... jólét... Minden együtt van, ami kell, hogy az ember boldog legyen. Cannes... Nem változott semmit. Olyan egyedülállóan szép, mint tavaly. Tengere éppen olyan nyugodt, napja éppen olyan szikrázó, pálmái éppen olyan ápoltak, egy éppen olyan valószínűtlenül kék, sétánya éppen olyan színes, kaszinója éppen olyan látogatott, a bakk- és rulettasztalok körül ülők éppen olyan reménykedők, a vésztők éppen olyan letörtek és a nyerők éppen úgy biztosra veszik szisztémájukat, mint tavaly. Pedig szisztéma nincs. Legfeljebb egy. Az, hogy végeredményben mindig a kaszinó nyer... Még akkor is, ha a játékos húzza be a pénzt. Hiszen az, aki egyszer, tízszer nyert, sőt az is, aki nagy nyereséggel szerencsésen vonatra ült, bizonyosan visszajön és... elveszít mindent... Többet, mint amit elvitt. Kell, hogy veszítsen, mert idegei vannak, mert az erszényének feneke van és mert géppel és kiapadhatatlan pénzforrással áll szemben. Nyerni pedig — ahogy ezt egy játékszakértő mondta — csak teljesen egyforma esélyekkel lehet... És mégis, itt mindenki bízik. Mint az elapadhatatlan folyam áradnak az emberek a kaszinóba. Szegény emberek és gazdagok, vászonruhában és hermelinben és rakják, rakják a számokat és kimeredt szemmel, remegő kézzel figyelik a kártya járását és a golyó pörgését. Amíg néztem őket, milyen sokszor gondoltam arra, vájjon mit látnak ezek a szépségekből, amelyekből pedig annyi van itt, mint kevés más helyén a világnak. A híres francia udvariasság mindig kicsit csodálkozóvá, de büszkévé is tesz. Hogy ezt... így is lehet... Hogy ennyire, ilyen szinte mértéken felül is lehet udvariasnak lenni, anélkül, hogy szolgalelkű legyen az ember. Mert itt mindenki egyformán udvarias. A liftesfiú mosolygó köszöntése ugyanaz, ami a társaságbeli férfié. Ahogy kinyitja a liftajtót, ahogy félreáll és a szó végét kissé megemelve mondja: — Madame, az ugyanaz, amellyel a gavallér a belépőt felsegíti. Az ember érzi szavában, mozdulatában az öntudatot. Azt: — igaz, én viszem fel önt asszonyom a liften, de annak ellenére is egyforma vagyok a belépőt felsegítő gavallérral. Benne van a szóban, a hangsúlyban, a mozdulatban, hogy ő éppen úgy, mint az a másik: monsieur. Benne van, hogy ő éppen úgy, mint az, tagja a világ második nagy nációjának. Benne vannak a Lajosok, a forradalom, Napóleon. Benne van a hihetetlen kultúra, amely mindenkié és amellyel él is mindenki. Benne van a fölény, amellyel mindent vesznek és mindent a saját ízlésük, kedvük, felfogásuk szerint fognak fel. Az a fölény, amellyel még Napoleont is kettéosztották. Hősire és diktátorira. Amellyel megbüntették a diktátort és felmagasztalták a hőst. Amellyel a diktátort elvitték Szent Ilonára és a hőst eltemették az Invalidusok templomába. Nagyon irigylem őket. Château d'If. Hely a marseillesi öbölben, ahova tizenháromesztendős koromnak legtöbb álma, gondolata szállt. Hely, amely hónapokig teljesen és évekig részlegesen lekötötte, betöltötte, foglalkoztatta fantáziámat. Ahol Dumasnak nálunk legismertebb mesealakja élt, szenvedett, raboskodott. Amíg a kis hajó a csöpp szigethez ért, minden régi álom, gondolat megelevenedett, színt, életet kapott bennem és Dantes Edmond alakja körül újra felfénylett a bűvös fény, amelyet gyermekrajongásom vetített köré. A tizenkilencesztendős hajóstiszt köré, aki tizennégy esztendőt töltött itt nedves, földalatti veremben és aki később, mint gróf Monte Christo, a világ ura lett... Kikötünk... Már a kikötésnél csalódás. Természetesen, hiszen nincs semmi romantika. Semmi abból, amit gyerekfejjel és később is elképzeltem. Semmi titokzatosság. Minden rettenetesen józan, egyszerű, napsugaras. Beljebb még nagyobb a csalódás. A börtön nem elég mély, nem elég kicsi, a fúrt alagút nem elég hosszú, az egész, igen ... nem elég... nem elég ... igazi... Úgy, ahogy Dumas megírta, igazibb, valóbb, élőbb, hasonlíthatatlanul nagyobb hatást kiváltó... Amíg siklunk a város felé, már nem Dantes, hanem Arany: Vojtina Ars poétikája jár az eszemben... Milyen döbbenetesen igaza van. •»Nem a való hát, annak égi mássá. Lesz, amitől függ az ének varázsa.« ANYÁK FIGYELMÉBE A gyermekkorban általában szép az arcbőr, s hogy a serdülés korában romlani kezd, a felnőtt korban pedig tönkremegy, ennek egyik legfőbb oka: az anyák tudatlansága. Annyira így van ez, hogy az orvos már meg sem lepődik, amikor az anya felhozza leányát tisztátlan arcbőre, vagy más hasonló szépséghibája miatt s amikor a tennivalókat meghallgatja, majdnem kivétel nélkül ugyanaz a válasz: *Ha tudtam volna...* A kisgyermek arcbőrét — ez az első nyolc évre szól — lúgmentes szappannal kell mosni este lefekvés előtt. Reggel elég vizesruhával lemosni. Nyolcéves kortól tizenhatéves korig a legfontosabb idő az arcbőrt illetőleg, mert ez a serdülés kora, amikor az egész szervezet kifejlődik, amikor a gyermekből leány lesz, nővé serdül s amikor a belső kiválasztásos mirigyek csökkent, vagy fokozódott működése már látható módon érezteti hatását a bőrön. Ez kétféle lehet. Vagy zsírossá alakul az arcbőr (ez a leggyakoribb), vagy feltűnő szárazzá. Minden anya meg tudja ezt állapítani, mert hiszen szemmel látható tünetekről van szó. A zsíros arcbőr: fénylő, mitesszeres, s már kezdeti stádiumában is kiütközik egy-két pattanás. A száraz arcbőr: hámlós, érzékeny és élettelen bőr benyomását kelti. Ezek után kellően megfigyelve, mindenkinek módjában lesz házilag higiénikusan ápolni, illetve ápoltatni az arcbőrt. Akinek módjában van, szakorvosnak mutassa meg, hogy ő döntse ki a bőr természetét és ápolási módját. Ugyancsak erre a korra jellemzi annál, aki hajlamos: a rendellenes szőrnövés. Itt még sokkal nagyobb óvatosság és megfigyelés szükséges az anyák részéről, mint az arcbőrnél, mert ezt a serdülő leányok annyira szégyenlik, hogy még anyjuk előtt is titkolják. A folyamat mindenkinél egyformán kezdődik el. Eleinte színtelen pehelyszőrök jelentkeznek az arcon, legfőképpen az állon, kétoldalt a fül előtt és a fesőajak sarkaiban. Ha ezt kezdik tépdesni, csipesszel kihúzni, vagy ollóval levágni, annyira rosszá teszik a folyamatot, hogy azt már csak hosszadalmas szakorvosi kezeléssel lehet kipusztítani. Ha ezt idejében észreveszik és a gyermeknek a figyelmét erről elterelik, ezzel meggátolják, de legrosszabb esetben is hosszú időre késleltetik a folyamat kialakulását. Miután a rendellenes szőrnövést feltétlenül ki lehet pusztítani, nem szabad megijedni tőle, mert ha mindent elkövetnek, hogy az arcbőrt kontár módon ne inzultálják , a folyamatot nem mérgesítik el, akkor lehetővé válik, hogy amikor orvosnál végleges szőrirtásra kerül az érintetlen és teljes ellenállással rendelkező bőrnél nyomtalanul lehessen ezt a munkát elvégezni. Dr. L. E. ASSZONYOK POSTÁJA Elmaradott? Bizony el... A tisztesség ugyanis soha sem függött össze a púderral és rúzzsal, meg a rendes öltözködéssel, éppen ezért nevetséges és igaztalan egy lány tisztességét aszerint megítélni, hogy rúzsozza-e magát és divatosan öltözködik-e! Aki ma tetszeni akar, az mind megteszi ezt és aki nem akar tetszeni, az... beteg... S. Árminné. Nagyon köszönöm, nagyon jól esett. Hála Istennek minden a legjobban megy, pár hét alatt járni fog. Ha hazajöttem, kérem hívjon fel az első fogadóórámon vagy írjon egy levelező lapot telefonszámmal, hogy felhívhassam és megbeszélhessük az estét, amelyen felkeres. Hiszem, hogy mint már egyszer, most is meg fogom vigasztalni tudni. Addig is... ne ejtse el magát, mert nekünk, akiknek gyerekeink vannak és akik mellett nem állanak férfias, nem szabad asszonyosan gyengének lenni. Sírni szabad, de csak azért, hogy a sírástól új erőre kapjunk. Szeretettel köszöntöm. Horeczky Elvira. Nagyon jól esett, szívből köszönöm. Minden rendben van, sőt a legnagyobb rendben. Hosszú idő óta nem hallottam magáról, pedig szeretném tudni, hogyan van és mit csinál és mennyire váltotta be reményeit az ideiglenes állás. Hívjon fel egyszer telefonon vagy ha bent jár, keressen fel. Őszintén köszöntöm. Szomorú, ha olvasó. 1. Az ilyen társadalmi sérelm® vagy észreveszi az ember vagy nem. Ha igen, levonja a konzekvenciákat és nem megy azok közé, akik megbántották, ha nem, túlteszi magát rajtuk. 11. Ezt a kérdést, illetőleg sérelmet az első esztendőben kellett volna elintéznie, vagyis nagyon kedvesen, de határozottan megmondania, hogy a szívességért, amit tesz, egyebet nem, de legalább udvariasságot vár. Mert ezt nem tette meg, magától értetődőnek vették a dolgot és rendszeresítették. 111. Ha két hölgy van együtt, sohasem lehet csak az egyiket meghívni sehova sem, hanem mind a kettőt. Ha ezt elmulasztják, a meghívottnak kell a meghívás elől kitérnie azzal, hogy a meghívást nem fogadhatja el, mert nincs egyedül. IV. Szívességekre nem lehet kötelezni az embert. Ha eddig meg is tette, joga van ezután nem megtenni. V. írjanak néhány kedves sort, hogy köszönik a szép és élvezetes délutánt. VI. Ilyen alkalommal szóba állani egyszerű emberekkel — sőt szerintem más alkalommal is — egyáltalán nem presztízs kérdés. Presztízs kérdés csak a nem becsületes, nem tisztességes embereikkel való érintkezés lehet. Varga Tibor: Mindig minden igaz kritikát elfogadok és meghallgatok. Az Önét is... Azt csak szürke agyvelő mondhatja, hogy az írók már nem tudnak semmi újat sem írni, mert mindent megírtak előttük. Minden tehetséges író másként ír meg mindent, mint ahogyan előtte megírták már és mert mindegyik minden írásába beleadja az egyéniségét is, minden írás más lesz. Ha ehhez még hozzávesszük az emberi látásszög kiterjedését, az ember fejlődését minden téren, könnyű megállapítani, hogy az írók egyáltalán nem végeznek felesleges munkát. Sőt azt hiszem, ha több regényt imának és kevesebb gyűlöletet terjesztenének, boldogabb és szebb lenne a világ. Bánatos asszony H. B. Húsz esztendő után, vagyon nélkül, meg amikor szereti is az urát... nem lehet elválni... Tartson szépen ki és várja be, — ahogyan a többi asszony bevárja — hogy elmúljék ez a dolog és az ura visszatérjen magához. Annál inkább ezt kell tennie, mert az ura is kijelentette, hogy magát jobban szereti, mint a másik asszonyt, de ... a másik nélkül jelenleg nem tud élni... Jelenleg nem, de a jövőben, bizonyosan. Hiszen mindig így van, csak az asszonynak legyen ereje, türelme kivárni, amíg újra rákerül a sor ... Magának legyen. Higgye el, nagyon nehéz a magános asszony sorsa és csak annak szabad vállalnia, aki erős és bízik magában. Köszönöm a szeretetét és őszintén viszonzom. K. Mariska: Kedves érdeklődő levelét és a klinikára küldött világot is nagyon köszönöm. Névtelen. Az adatot a lehető legrövidebb idő alatt felhasználom. Már sok hasonló van együtt. Jolán asszony. Kérem, hívjon fel október 3-án délben a szerkesztőségben és akkor megbeszéljük, mikor és hol találkozhatunk. Addig is ígérem, mindent megteszek érdekében, amit csak bírok. Egy Pesti Napló kihordó. Nagyon köszönöm, igazán jót tett velem. Hogy milyen jót, azt itt nem mondhatom el, ha azonban feljön egyszer a szerkesztőségbe, elmondom. Köszönöm a szeretetét és a tolmácsolt sok szeretetet és végtelenül örülök, hogy úgy szeretik a könyveimet. Remélem, hamarosan ismét készen leszek eggyel. gót BOZZAY MARGIT Vähea dSd 4.40 PATHENAEUM