Pesti Napló, 1938. szeptember (89. évfolyam, 174–198. szám)

1938-09-18 / 188. szám

40 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1988 szeptember 18 Of NAPLÓ Röptében... Irta: Bozzay Margit Chamonix. Ha az ember egyheti út után, amely alatt nemcsak nézett, de látott, gondolkozott is, itt ül egy napsütötte hotel terraszán és lehúnyt szemmel magába mélyed, úgy vonul el min­den előtte, mint a pergő film. Tájak, városok, tenger, hegyek, események, tárgyak, emberek. Színes kaleido­szkóp, csodás forgatag. És mert most pihenek, játszom velük, mint gyer­mek a színes üveggyöngyökkel és ha kellőleg kijátszottam magam, szét­szórom magam körül. Zürich... Határtalan nyugalom, biztonság árad el benne, rajta. Itt senki sem siet, mindenki derült. Mintha mindenkin érződnék, hogy a világ sorsa itt csak annyiban érdekli az embereket, amennyiben Európa pénzügyeinek egy jó részét itt irányít­ják. Nem mai nyugalom- és biztonság­érzet ez. Nem is úgynevezett — béke­beli. Régibb: Tell Vilmos, Gessler óta keltezett és ötszáz esztendejével megingathatatlan. Milyen jó is járni, lélegzeni benne. Ha csak egészen rö­vid időre is. Ha csak annyi időre is, míg az ember ráeszmél: m­ilyen is van... Ilyen, amiről mi nem is tu­dunk, mert ilyen békében, biztonság­ban mi, akik Európa országútja vol­tunk, sohasem élhettünk... Milyen jó itt megállani a kirakatok előtt, bá­mulni a lélegzetelállítóan szép, a szi­várvány minden színében ragyogó orchiedákat rajtuk a méh nagyságú csodás kolibriket, másik kirakatban a világ legfinomabb vászon- és batiszt-csodáit és pihenésül leülni szemben Pestalozzinak, a legelső szo­ciálpedagógusnak mosolygó szobrá­val, aki csöpp gyereket vezet kézen­fogva és­­ gondolatban odaállítani mellé a másik ilyen mosolygó szob­rot, a kopenhágai mesélő bölcsét, Andersenét. Nyugalom... béke... biztonság... munka... jólét... Minden együtt van, ami kell, hogy az ember boldog legyen. Cannes... Nem változott semmit. Olyan egyedülállóan szép, mint ta­valy. Tengere éppen olyan nyugodt, napja éppen olyan szikrázó, pálmái éppen olyan ápoltak, egy éppen olyan valószínűtlenül kék, sétánya éppen olyan színes, kaszinója éppen olyan látogatott, a bakk- és rulettasztalok körül ülők éppen olyan reménykedők, a vésztők éppen olyan letörtek és a nyerők éppen úgy biztosra veszik szisztémájukat, mint tavaly. Pedig szisztéma nincs. Legfeljebb egy. Az, hogy végeredményben mindig a ka­szinó nyer... Még akkor is, ha a já­tékos húzza be a pénzt. Hiszen az, aki egyszer, tízszer nyert, sőt az is, aki nagy nyereséggel szerencsésen vo­natra ült, bizonyosan visszajön és... elveszít mindent... Többet, mint amit elvitt. Kell, hogy veszítsen, mert idegei vannak, mert az erszényének feneke van és mert géppel és kiapad­hatatlan pénzforrással áll szemben. Nyerni pedig — ahogy ezt egy játék­szakértő mondta — csak teljesen egy­forma esélyekkel lehet... És mégis, itt mindenki bízik. Mint az elapad­hatatlan folyam áradnak az emberek a kaszinóba. Szegény emberek és gazdagok, vászonruhában és herme­linben és rakják, rakják a számokat és kimeredt szemmel, remegő kézzel figyelik a kártya járását és a golyó pörgését. Amíg néztem őket, milyen sokszor gondoltam arra, vájjon mit látnak ezek a szépségekből, amelyekből pe­dig annyi van itt, mint kevés más helyén a világnak. A híres francia udvariasság min­dig kicsit csodálkozóvá, de büszkévé is tesz. Hogy ezt... így is lehet... Hogy ennyire, ilyen szinte mértéken felül is lehet udvariasnak lenni, anél­kül, hogy szolgalelkű legyen az em­ber. Mert itt mindenki egyformán ud­varias. A liftesfiú mosolygó köszön­tése ugyanaz, ami a társaságbeli fér­fié. Ahogy kinyitja a liftajtót, ahogy félreáll és a szó végét kissé meg­emelve mondja: — Madame, az ugyanaz, amellyel a gavallér a be­lépőt felsegíti. Az ember érzi szavá­ban, mozdulatában az öntudatot. Azt: — igaz, én viszem fel önt asszonyom a liften, de annak ellenére is egy­forma vagyok a belépőt felsegítő gavallérral. Benne van a szóban, a hangsúlyban, a mozdulatban, hogy ő éppen úgy, mint az a másik: mon­sieur. Benne van, hogy ő éppen úgy, mint az, tagja a világ második nagy nációjának. Benne vannak a Lajosok, a forradalom, Napóleon. Benne van a hihetetlen kultúra, amely mindenkié és amellyel él is mindenki. Benne van a fölény, amellyel mindent vesz­nek és mindent a saját ízlésük, ked­vük, felfogásuk szerint fognak fel. Az a fölény, amellyel még Napoleont is kettéosztották. Hősire és diktáto­rira. Amellyel megbüntették a diktá­tort és felmagasztalták a hőst. Amellyel a diktátort elvitték Szent Ilonára és a hőst eltemették az Invalidusok templomába. Nagyon irigylem őket. Château d'If. Hely a marseillesi öbölben, ahova tizenháromesztendős koromnak legtöbb álma, gondolata szállt. Hely, amely hónapokig telje­sen és évekig részlegesen lekötötte, betöltötte, foglalkoztatta fantáziá­mat. Ahol Dumasnak nálunk legis­mertebb mesealakja élt, szenvedett, raboskodott. Amíg a kis hajó a csöpp szigethez ért, minden régi álom, gon­dolat megelevenedett, színt, életet ka­pott bennem és Dantes Edmond alakja körül újra felfénylett a bűvös fény, amelyet gyermekrajongásom vetített köré. A tizenkilencesztendős hajóstiszt köré, aki tizennégy eszten­dőt töltött itt nedves, földalatti verem­ben és aki később, mint gróf Monte Christo, a világ ura lett... Ki­kötünk... Már a kikötésnél csalódás. Természetesen, hiszen nincs semmi romantika. Semmi abból, amit gye­rekfejjel és később is elképzeltem. Semmi titokzatosság. Minden rette­netesen józan, egyszerű, napsugaras. Beljebb még nagyobb a csalódás. A börtön nem elég mély, nem elég kicsi, a fúrt alagút nem elég hosszú, az egész, igen ... nem elég... nem elég ... igazi... Úgy, ahogy Dumas megírta, igazibb, valóbb, élőbb, hason­líthatatlanul nagyobb hatást ki­váltó... Amíg siklunk a város felé, már nem Dantes, hanem Arany: Vojtina Ars poétikája jár az eszemben... Mi­lyen döbbenetesen igaza van. •»Nem a való hát, annak égi mássá. Lesz, amitől függ az ének varázsa.« ANYÁK FIGYELMÉBE A gyermekkorban általában szép az arcbőr, s hogy a serdülés korában romlani kezd, a felnőtt korban pedig tönkremegy, ennek egyik legfőbb oka: az anyák tudatlansága. Annyira így van ez, hogy az orvos már meg sem lepődik, amikor az anya felhozza leányát tisztát­lan arcbőre, vagy más hasonló szépség­hibája miatt s amikor a tennivalókat meghallgatja, majdnem kivétel nélkül ugyanaz a válasz: *Ha tudtam volna...* A kisgyermek arcbőrét — ez az első nyolc évre szól — lúgmentes szappannal kell mosni este lefekvés előtt. Reggel elég vizesruhával lemosni. Nyolcéves kortól tizenhatéves korig a legfontosabb idő az arcbőrt illetőleg, mert ez a serdülés kora, amikor az egész szervezet kifejlődik, amikor a gyermekből leány lesz, nővé serdül s amikor a belső kiválasztásos mi­rigyek csökkent, vagy fokozódott műkö­dése már látható módon érezteti hatását a bőrön. Ez kétféle lehet. Vagy zsírossá alakul az arcbőr (ez a leggyakoribb), vagy feltűnő szárazzá. Minden anya meg tudja ezt állapítani, mert hiszen szem­mel látható tünetekről van szó. A zsíros arcbőr: fénylő, mitesszeres, s már kezdeti stádiumában is kiütközik egy-két pattanás. A száraz arcbőr: hám­lós, érzékeny és élettelen bőr benyomását kelti. Ezek után kellően megfigyelve, min­denkinek módjában lesz házilag higiéni­kusan ápolni, illetve ápoltatni az arc­bőrt. Akinek módjában van, szakorvos­nak mutassa meg, hogy ő döntse ki a bőr természetét és ápolási módját. Ugyancsak erre a korra jellemzi­ annál, aki hajlamos: a rendellenes szőr­növés. Itt még sokkal nagyobb óvatosság és megfigyelés szükséges az anyák részé­ről, mint az arcbőrnél, mert ezt a ser­dülő leányok annyira szégyenlik, hogy még anyjuk előtt is titkolják. A folya­mat mindenkinél egyformán kezdődik el. Eleinte színtelen pehelyszőrök jelentkez­nek az arcon, legfőképpen az állon, két­oldalt a fül előtt és a fesőajak sarkai­ban. Ha ezt kezdik tépdesni, csipesszel kihúzni, vagy ollóval levágni, annyira rosszá teszik a folyamatot, hogy azt már csak hosszadalmas szakorvosi kezeléssel lehet kipusztítani. Ha ezt idejében észre­veszik és a gyermeknek a figyelmét erről elterelik, ezzel meggátolják, de leg­rosszabb esetben is hosszú időre késlel­tetik a folyamat kialakulását. Miután a rendellenes szőrnövést feltétlenül ki lehet pusztítani, nem szabad megijedni tőle, mert ha mindent elkövetnek, hogy az arcbőrt kontár módon ne inzultálják , a folyamatot nem mérgesítik el, akkor lehetővé válik, hogy amikor orvosnál végleges szőrirtásra kerül az érin­tetlen és teljes ellenállással­ rendelkező bőrnél nyomtalanul lehessen ezt a mun­kát elvégezni. Dr. L. E. ASSZONYOK POSTÁJA Elmaradott? Bizony el... A tisztesség ugyanis soha sem függött össze a púder­ral és rúzzsal, meg a rendes öltözködés­sel, éppen ezért nevetséges és igaztalan egy lány tisztességét aszerint megítélni, hogy rúzsozza-e magát és divatosan öl­tözködik-e! Aki ma tetszeni akar, az mind megteszi ezt és aki nem akar tetszeni, az... beteg... S. Árminné. Nagyon köszönöm, nagyon jól esett. Hála Istennek minden a legjob­ban megy, pár hét alatt járni fog. Ha hazajöttem, kérem hívjon fel az első fo­gadó­órámon vagy írjon egy levelező lapot telefonszámmal, hogy felhívhassam és megbeszélhessük az estét, amelyen fel­keres. Hiszem, hogy mint már egyszer, most is meg fogom vigasztalni tudni. Addig is... ne ejtse el magát, mert ne­künk, akiknek gyerekeink vannak és akik mellett nem állanak férfias, nem szabad asszonyosan gyengének lenni. Sírni szabad, de csak azért, hogy a sírástól új erőre kapjunk. Szeretettel köszöntöm. Horeczky Elvira. Nagyon jól esett, szív­ből köszönöm. Minden rendben van, sőt a legnagyobb rendben. Hosszú idő óta nem hallottam magáról, pedig szeret­ném tudni, hogyan van és mit csinál és mennyire váltotta be reményeit az ideig­lenes állás. Hívjon fel egyszer telefonon vagy ha bent jár, keressen fel. Őszintén köszöntöm. Szomorú, ha olvasó. 1. Az ilyen társa­dalmi sérelm® vagy észreveszi az ember vagy nem­. Ha igen, levonja a konze­kvenciákat és nem megy azok közé, akik megbántották, ha nem, túlteszi magát rajtuk. 11. Ezt a kérdést, illetőleg sérel­met az első esztendőben kellett volna el­intéznie, vagyis nagyon kedvesen, de ha­tározottan megmondania, hogy a szíves­ségért, amit tesz, egyebet nem, de leg­alább udvariasságot vár. Mert ezt nem tette meg, magától értetődőnek vették a dolgot és rendszeresítették. 111. Ha két hölgy van együtt, sohasem lehet csak az egyiket meghívni sehova sem, hanem mind a kettőt. Ha ezt elmulasztják, a meghívottnak kell a meghívás elől kitér­nie azzal, hogy a meghívást nem fogad­hatja el, mert nincs egyedül. IV. Szíves­ségekre nem lehet kötelezni az embert. Ha eddig meg is tette, joga van ezután nem megtenni. V. írjanak néhány kedves sort, hogy köszönik a szép és élvezetes délutánt. VI. Ilyen alkalommal szóba állani egyszerű emberekkel — sőt szerin­tem más alkalommal is — egyáltalán nem presztízs kérdés. Presztízs kérdés csak a nem becsületes, nem tisztességes embe­reikkel való érintkezés lehet. Varga Tibor: Mindig minden igaz kri­tikát elfogadok és meghallgatok. Az Önét is... Azt csak szürke agyvelő mond­­hatja, hogy az írók már nem tudnak semmi újat sem írni, mert mindent meg­írtak előttük. Minden tehetséges író más­ként ír meg mindent, mint ahogyan előtte megírták már és mert mindegyik minden írásába beleadja az egyéniségét is, minden írás más lesz. Ha ehhez még hozzávesszük az emberi látásszög kiter­jedését, az ember fejlődését minden téren, könnyű megállapítani, hogy az írók egy­általán nem végeznek felesleges munkát. Sőt azt hiszem,­ ha több regényt imának és kevesebb gyűlöletet terjesztenének, boldogabb és szebb lenne a világ. Bánatos asszony H. B. Húsz esztendő után, vagyon nélkül, meg amikor sze­reti is az urát... nem lehet elválni... Tartson szépen ki és várja be, — ahogyan a többi asszony bevárja — hogy elmúljék ez a dolog és az ura visszatérjen magá­hoz. Annál inkább ezt kell tennie, mert az ura is kijelentette, hogy magát job­ban szereti, mint a másik asszonyt, de ... a másik nélkül jelenleg nem tud élni... Jelenleg nem, de a jövőben, bizonyosan. Hiszen mindig így van, csak az asszony­nak legyen ereje, türelme kivárni, amíg újra rákerül a sor ... Magának legyen. Higgye el, nagyon nehéz a magános asszony sorsa és csak annak szabad vál­lalnia, aki erős és bízik magában. Köszö­nöm a szeretetét és őszintén viszonzom. K. Mariska: Kedves érdeklődő levelét és a klinikára küldött világot is nagyon köszönöm. Névtelen. Az adatot a lehető legrövi­debb idő alatt felhasználom. Már sok ha­sonló van együtt. Jolán asszony. Kérem, hívjon fel októ­ber 3-án délben a szerkesztőségben és akkor megbeszéljük, mikor és hol talál­kozhatunk. Addig is ígérem, mindent megteszek érdekében, amit csak bírok. Egy Pesti Napló kihordó. Nagyon kö­szönöm, igazán jót tett velem. Hogy mi­lyen jót, azt itt nem mondhatom el, ha azonban feljön egyszer a szerkesztőségbe, elmondom. Köszönöm a szeretetét és a tolmácsolt sok szeretetet és végtelenül örülök, hogy úgy szeretik a könyveimet. Remélem, hamarosan ismét készen leszek eggyel. gót BOZZAY MARGIT Vähea dSd 4.40 P­ATHENAEUM

Next