Pesti Napló, 1939. február (90. évfolyam, 26–48. szám)

1939-02-12 / 35. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1959 február 12 35 Üt az S. A. felé66 NYERNI UTAZNI­­ ÉS FOG! Bármely e­lfizetőnk vagy olvasónk résztvehet még a Pesti Napló tizenháromhetes rejtvény­versenyén! Tt. A TUDÓS SZOBÁJA* z Hetedik hete tart i­tt az u. S. A. felé* pályázatunk s a közönség nagy érdeklődése kíséri ezt a rejtvényversenyünket, melynek első díja: amerikai utazás. A versenyszabályok röviden a következők: Mindenki részt vehet versenyünkben, aki 13 hé­ten át a vasárnapi számban levő rajzon megtalál két szót. Ugyanis a képen látható tárgyak és élő­lények nevei között mindig van két olyan (leg­alább ötbetűs főnév), amelyek egymásnak ana­grammái, azaz ugyanazokból a betűkből állanak, csak más a betűk sorrendje. (Pl. TINTA—TANTI. Vagy: BÖGRE-GÖREB.) Ez a két főnév több­nyire magyar szó, de néha meghonosodott idegen szót is elrejtettünk. A keresésnél figyelemmel kell lenni arra, hogy egy tárgynak több jelentése is lehet. (Pl.: egy állat neve lehet: ARABS MÉN, PARIPA, IGAVONO stb.) A kettős mássalhangzók (sz, ly stb.) két betű­nek számítanak s a másik szóban más sorrendben szerepelhetnek. (Pl. sz helyett zs.) Hetenkét tehát ezt a szópárt kell meg­keresni, de kizárólag csak a verseny végén lehet hozzánk beküldeni együtt mind a 26 szót. Mellé­kelni kell 13 darab »ÚT AZ U. S. A. FELÉ« címet. Ez a cím mindig az oldalon fent található és tel­jesen mindegy a beküldés szempontjából, hogy me­lyik számból vágják azt ki példány vásárlóink vagy előfizetőink. Tehát aki egyet-kettőt elveszít, bármikor pótolhatja azt a következő számokból. II., III., IV. díj: Ingyen utazás körülbelül egyheti tartózkodással külföldre Az utazásokat Az Esti IBUSZ uta­zási irodája által meghirdetett tár­sasutazások közül fogjuk megjelölni V., VI., VII. díj: így­ egy utazás körülbelül egyheti tartózkodással belföldre A három utazás közül az egyik a Fel­vidékre, a másik a Balatonra, a har­madik pedig egyik magyar u­dü­­ös­helyre lesz Ezenkívül számos könyvajándék Értékes dijaink a következők: wmmammmmmmmmmmmmuamamammmmtm I DÍJ: INGYEN UTAZÁS AMERIKABA

Next