Pesti Napló, 1939. június (90. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-02 / 124. szám
Péntek SZOBORAVATÁS Irta: SZOMORY DEZSŐ Olvasván Ravasz püspök úr szép beszédét a Szabolcska szobor leleplezési ünnepén Ókécske közönsége előtt, gyöngéd emlékezéssel idéztem vissza hajdani szép idők fonalán azt a számomra felejthetetlen percet, mikor a párizsi Grand-Caféban először volt szerencsém az életben a költő Szabolcska Mihályhoz. Az étteremben, a nagy ezüstcsillár fényében ült búsan és fiatalon, vidékies szabású szürkeruhájában Justh Zsigmond frakkos alakja mellett a vörös bársonypamlagon, Justh Zsigmond mellett üiré a quatre epingles, s hallgatta tanácstalan Patikárus Ferkó magyar nótáit, melyekkel ez a kis törpe cigányprímás, tébolyodott testmozdulatokkal s olyan feketén, mintha szurokba fürdött volna, még csak jobban búsította honvágytól szenvedő szívét. így láttam Szabolcska Mihályt, ebben a zajos és tündöklő párizsiestében, mint aki itt idegen és szenved, mint aki itt olyan egyedül van, mint egy elveszett gyermek egy erdőben. Mint aki egy pillanatra sem tudott hozzásimulni ehhez a környezethez, nem bírta ezt a légkört, ezt a hangulatot sem, aki itt volt benne a párizsi est fényében s mégis milyen messze, milyen más fényekben s távolokban messze! S ez a kép ébred elém, a visszatérő emlék szépségével, mint egy vendég, aki besurrant hozzám, tündéri árny a lámpám körül az éjszakában, ez a kis távoli kép megvilágítva, mint egy emlékmű, felejthetetlenül! , ez valami olyasféle, mintha ez itt a szobámban az én külön szoboravató ünnepségem volna. Ezzel a pár sorral nem is akarok mást, mint a múlt ifjúság néhány utolsó virágszálát hinteni el hódolattal a szobor elé.* Gyakran gondoltam arra, vájjon micsoda gondolat kísérthette Justh Zsigmond franciaságát, amikor Szabolcska Mihályt magával csábította Párizsba? Justh szeretett Párizsban lenni, sőt igazában csak itt szeretett lenni. Soha nem is láttam boldogabbnak, mint abban a kis, sötét udvari szobában festett s rozoga bútorzattal egy kis másodrendű garni-hotelben a rue Duphoisban, ahol megszállott, — otthon, Tornyán, Magyarországon, főúri kastélya volt! A boulevardok, az Opera, a párizsi társaság vonzotta ezt a finom fiatalembert. Fizikai külsejéhez, kis szőke szakállához illatosan, kivételes, nagyon nyúlánk, előkelő sziluettjéhez s attasé eleganciájához csakugyan hozzáillett a párizsi élet színes filmje s szcenáriája, nem is szólva lelki kultúrájáról, ízléséről és szimpátiáiról olyan lírai furcsaságokhoz, mint amilyen például Maurice Rollinet volt, akit különösen kitüntetett úri barátságával, a verskötetét s a zeneműveit elhozta Pestre egyenesen Jászai Mari nagy tragikánknak, mint a legbecsesebb ajándékot. Jómagam is ismertem ezeket a Rollinet szerzette verseket s zenéket, kis hervatag valcerek voltak ezek, — a versek épúgy, mint a zenék — kis betegidegzetű képzelgések s kísérletek, melyek úgy hangzottak fel, mintegy fátylak alól,hogy mind márt el is hangzottak s az ember nem gondolt rájuk többet. De nem hiszem, hogy ezt a Maurice Rollinet-t (aki végül öngyilkos lett) valaha csak említette volna is Szabolcska Mihálynak. Ennek a nagyszerű magyar papköltőnek szellemétől, vallásosságától, érzelmi tisztaságától, puritán emelkedettségétől, egész költészetétől s nemes magyar lírájától s áhítatos lelkiségétől, merném, mondani lelki napfényétől és sugárzásától olyan távol esett a Rollinet világa, mint egy kórterem estéli mécsvilága egy alföldi táj ragyogásától. Az olyan mérgesillatú, gonosz és beteg virágzás megismertetésével, mint amilyen, nyilvánvalóan bandelairei hatások alatt, a Rollinet versei voltak, Justh valószínűleg még jobban elriasztotta volna a Szabolcska egészséges és ■ tisztaérzésű lelkét minden különlegesen francia lírai betegségtől. Ha Adyra Baudelaire és Verlaine még lehettek hatással, Szabolcskára soha. Itt rejlik igazi nagysága. Az ilyen hatás az ő esetében szinte moralitás kérdése. Talán nem is ismerte s nem is kívánta ismerni ezeket a költőket, mint ahogy maga Petőfi is, nagy francia kortársai közül, talán csak azt az ártatlan Bérangert ismerte. A Szabolcska lelke a magyar hagyományoknak olyan zenei és napfényes mélyéről jött, hogy át volt itatva a magyar, érzés s a magyar szépség olthatatlan ösztönével,, úgy át volt világítva a magyar rónák fényével,, hogy ehhez a lélekhez nem érhetett egy idegen, szó, egy idegen hang, az idegen és távoli hatások, rak még csak az árnyéka sem ehhez a tüneményesen tiszta lelki fényhez. Soha, ®a®&föltő nem sóit PESTI NAPLÓ 1930 június 2 ^FRANCISWfc leptiboten'L* KA^d^’-lptmaK TAUIZOG 5 ^LE A MINDENT TÜDŐ ÉS MINDENT ÁTÉLT FÉRFIRIOL ES AZ ARTATLAN f5UUSI kISLANyRiÓL Végre egy igazi »FRANCI« szerep! Premier ma!8 és 10 órakor ROYAL APOLLO ilyen harmonikusan s ilyen emelkedetten egyszerre pap és költő. * Nyilvánvaló, hogy Justh, a maga finom sznobizmusában nem is álmodott erről, nem is álmodhatott, nem is tudhatta ezt ezekben a távoli időkben, mikor Szabolcska Mihály fiatalon, nemes lantjának első húrjait pengette s csak kezdő hangjain szólott annak a nagy magyar léleknek, mely az idők során teljes virágzással bontakozott ki benne. Igaz, Justh nagyon szerette. S ha mélyebb emberismerettel s mélyebb búvárlattal, a költői egyéniség alaposabb és szorgosabb megfigyelésével merül el költőbarátja lelkében, talán fölfedte volna ebben a lélekben azokat az izzó tüzeket, melyeket nem táplál csak a magyar égtáj olthatatlan szépsége és magábazártsága. Ez a kitűnő Justh nyilvánvalóan a maga szubjektív érzése SianncTuif," a maga amatőr kísérletének s kíváncsiságának engedett sok jóindulattal s még több naivitással vegyesen, mikor Szabolcskát elvezette a boulevardok népáradatába. Színházakba s éttermekbe, mint az ígéret földjére s nézte a hatást, amivel ez a tündöklő s lármás világ, uccák és terek végtelenségéből, Szajna-hidak és épületek zászlódíszéből, múzeumok és történelmi emlékek erdősűrűjéből zúdít rá egy költői lélekre. A hatást! Éppen abban volt költői ez a lélek, hogy elszállott e végtelen fölött s maga a nagy Opera monumentalitása az alkotó Garnier zsenijével s maga a Pantheon magasan a Szent Genovéva halmon s Hugo Viktor hamvaival a pincében s nagy; Napóleon szarkofágja egy másik pincében az Invalidusoknál s az obeliszk a Concorde téren, ahol király és királyné feje hullott a fűrészporos kosárba, nem volt olyan hatással legbensőbb értelmiségére, mint az a távoli gémeskút a pusztában s ahol az ágason egy varjú áll magánosan és néz a nyári hajnal máglyatüzei felé a láthatárban. . Ha szabad mondanom, én éreztem ezt a lelket a magam honvágya és szenvedése rokonságával, én éreztem ezt az igazi testvéremet bánatban s a hazavágyódásban, mindjárt az első percben azon az este, mikor a Grand-Caféban a fehérasztal kristálypohár csillogása és virágdísze fölött az ezüstcsillár fényében a kezét nyújtotta felém. Én mingyárt láttam a szemében a honvágytól szenvedőknek és hazakívánkozóknak azt a hűségben izzó s elbúsult mécsvilágot, melynek ismertem mását a tükörből a kis padlásszobám falán s amelyet nem olthat ki semmi ezen a világon. Igazában nem is volt itt lélekben s gondolatban ez a drága költő ebben a Grand-Caféban, nem is volt itt ennél az asztalnál a vörös plüsspamlagon, se Justh Zsigmonddal, se a Patikárus muzsikájával, talán csak velem egy pillanatra ebben a szimbolikus kézszorításban. Másnap kérdeztem Justhtól, ahogy megláttam egyedül az utcán. — Szabolcska hol van? —• Képzelje csak, hazaszökött! — mondta- Letartóztatták a „keresztelő“ Németh álpüspököt (Saját tudósítónktól.) Mint megírtuk, Németh István 49 éves álpüspököt a rendőrség szerdán kihallgatta, mert több feljelentés érkezett arról, hogy zsidó vallású egyéneket megkeresztelt és ezért kisebb-nagyobb öszszegű pénzeket vett fel tőlük. Csütörtökön ismét előállították Németh Istvánt a főkapitányságra, ahol vörös selyem ornátusban, vastag aranylánccal jelent meg. Németh Theodozius István, mint ismeretes, évekkel ezelőtt tűnt fel Szentesen, ahol megalapította a magyar nemzeti ortodox egyházat. A hatóságok nem engedélyezték számára a püspöki cím viselését és eltiltották a vallási cselekmények gyakorlásától. Egymásután kétszer is indítottak ellene kihágási eljárást és mind a kétszer pénzbüntetésre ítélték. Németh István elköltözött Szentesről, a fővárosba jön, ahol a Damjanich utca 20/a. számú házban bérelt lakást. Az egyik szobában kápolnát rendezett be és kevésszámú hívei számára istentiszteleteket tartott. Néhány nappal ezelőtt feljelentés útján a rendőrség tudomására jutott, hogy izraelita vallású egyéneket megkeresztelt. A nyomozás megindult, ennek során kihallgatták Németh Istvánt, majd csütörtökön újból előállították afőkapitányságra. Vallomásából kiderült, hogy felhajtók útján igen sok embert megkeresztelt házi kápolnájában a görögkeleti vallásra. A keresztségért 110, 200 és 300 pengőket kapott. Az illetők keresztlevelet kaptak, amellyel a kerületi elöljáróságok anyakönyvi hivatalába mentek és ezeket ott bemutatták. Németh István vallomása során hangoztatta, hogy nem követett el büntetendő cselekményt. Kihallgatás közben többször hisztérikus jeleneteket rendezett és szívgörcsöket szimulált. A rendőrség több megkeresztelkedettet is kihallgatott. Mindnyájan azt vallották, hogy jóhiszeműen mentek el a püspökhöz, mert azt hitték, hogy valódi püspök és joga van megkeresztelni. Elmondották, hogy a pénzen kívül bármiféle ajándéktárgyat is elfogadott. Kihallgatása után a főkapitányságon megállapították, hogy Németh István csalást követett el, mert nem mondta meg a jelentkezőknek, hogy ő el nem ismert felekezet embere és elhallgatta, hogy mint ilyen nem adhat ki keresztlevelet. Közokirathamisítást pedig azzal követett el, hogy keresztleveleket adott ki, amelyek alapján anyakönyvi hivatalok anyakönyvi kivonatokat szolgáltattak ki a jelentkezőknek. Azt is megállapították, hogy a kikeresztelkedettek sokszor nem is jelentek meg személyesen a szertartáson, hanem a felhajtók helyettesítették őket. Németh István előtt kihirdették, hogy előzetes letartóztatásba helyezik. A hírre Németh István újra szívrohamot színlelt, rendőrorvos vizsgálta meg, majd a 200-as cellába vitték. Letartóztatásával egyidejűleg több felhajtót is őrizetbe vettek, akiknek sorsáról később döntenek. • * Határforgalom Kárpátalja és Kelet-Szlovákia között Ungvár, június 1. Kárpátalja és Kelet-Szlovákia között a márciusi események óta szünetelt minden határforgalom. Minthogy a határzárlatnak főleg a kettősbirtokosok súlyos kárát látták, nemrégiben tárgyalások indultak meg magyar és szlovák részről a határforgalom felvétele érdekében. A tárgyalások sikerre vezettek és ennek eredményeként június elsejével a határátlépést a következő útvonalakon engedélyezték: Felsőhalas—Németvágás, Alsóhalas—Udres, Alsóhalas—Fogas, Sárosremete—Felsőrőcse, Sárosremete—Alsókánya, Sárosmező—Magasrév és Bező—Magasrév közötti útvonalakon. A megállapodás értelmében a határsávi forgalomba magyar részről 56, szlovák részről pedig 60 község területe esik.