Polgári leányiskola, Pestszenterzsébet, 1931
beszédben fejtegették a zászló jelentőségét az iskolai életben. D. e. 12 órakor az izr. templomban dr. Krieshaber Béla rabbi mondott izzó hazaszeretettől átszőtt irredenta beszédet. D. u. 1 25 órakor nagy és előkelő közönség gyűlt egybe az intézet tornatermében, ahol a növendékek szebbnél-szebb énekszámokkal és szavalatokkal szórakoztatták a közönséget. Kováts György igazgató megnyitó beszédében a nap történetét, jelentőségét ismertette, majd Pater Omerovich jezsuita hitszónok mondott rendkívül közvetlen, kedves ünnepi beszédet az ifjúságnak. A zászlószegek bevetése kapcsán a kultuszminisztérium s a polg. isk. kir. főigazgatóság nevében Bolyos István központba berendelt felügyelő-igazgató, a város nevében Chikán Béla polgármester, majd dr. Szűcs István orszgg. képviselő, a Magy. Ifj. Vörös Kereszt nevében Őméltósága dr. Sörös Miklósné s végül Balassa Sándor igazgató tartottak elismerő szavakkal lelkes, buzdító beszédet kiemelve a tanári testület és igazgató fölötte nehéz, de eredményes munkáját. Délben az intézet 101 szegény tanulónak ebédet adott a kér. Társaskörben s az ünnepély jövedelméből 500 pengőt fog kiosztani a szegény tanulók tandíjának kifizetésére.“ Kováts György igazgató a most jelzett iskolai ünnepélyt a következő beszéddel nyitotta meg : „A halandók sírja hamar behorpad, keresztje hamar kidől, emléke két-három emberöltő után feledésbe megy. Csak azoknak neve ragyog át századok ködén, akik valami nagyot tettek az Isten országáért, nemzetükért, embertársaikért. Nagy hódítók, országalapítók, felfedezők, kutatók, költők, államférfiak és hősök emléke alkotja azt a csillagos égboltot, amely mindnyájunk felett ragyog. Nyomorúságos földi életünk rendjén a szentek és hősök életpéldája tündöklik előttünk. Gyarlóságaink között az Istennek választottjai felé tekintünk és onnan igyekszünk életformát, életmódot, életművészetet tanulni. Minél hitványabb a korszellem és minél félszegebb, gyengébb lelkű és zűrzavarosabb gondolkodású valamelyik nemzedék, annál inkább szükség van nagy eszményekre, ideális, nagy történelmi egyéniségek tiszteletére, hogy a nagyok példájára nagyok lenni tevékenykedjenek a gyengék is.“ Ma, amikor annyi félember, annyi félszeg egyén, annyi önző és ingadozó, annyi megbízhatatlan, annyi hűtlen, erőszakoskodó és kéjsóvár ember él a földön, igazán nagy szükség van arra, hogy a múlt idők példájából merítsen az ifjú nemzedék. Hiszen a ma élő nemzedéknek is nagy történelmi hivatása van. Milyen volna a mi életünk, sorsunk, ha nem hinnők rendületlenül, hogy a most serdülő fiatalság merész akarattal, bátor vállalkozással visszaszerzi a magyar múltat. Nagy tettek diadalmas vágyát kell meggyújtani a magyar ifjúság szívében, szükség van erős férfiakra, vitézekre, elszánt hősökre, de még nagyobb szükség van fenkölt lelkű, finom, melegérzésű, rendkívül érzékeny szívű nőkre, akik méltó párjai legyenek a szilárd jellemű férfiaknak, méltó hősei, nagyasszonyai koruknak. Soha nem élt a magyar nemzet oly válságos napokat, mint most s mégsem okul ez a nemzet a történeti múlton, a történeti igazságokon, hanem most is marja egymást. Talán sohase volt annyi nemzetboldogító, aki az általános nyomort, az elégedetlenséget kihasználva, harcot hirdet