Petőfi-album. Adatok, okmányok és képek Petőfi Sándor diadalútjáról - A Pesti Napló kiadása (1907)

Londesz Elek: Petőfi szerelmei

Petőfi szerelmei. SZERELMEINEK története jellemzi legjobban és legérdekesebben Petőfi költői egyéniségét. Az aszódi iskolásleánykától Szendrey Júliáig, olyan változatosságban énekli meg szerelmét, hogy vetekedik ebben a világiro­dalom bármelyik lírikusával. Szerelme először a szerelem szeretéséből fakadt s csak ebből magyarázható meg szerelme tárgyának gyakori változása. Maga jellemezte magát legérdekesebben, amikor azt mondta Jókainak, hogy Etelke sírjától jövet, kesergése közben megfordult az utcán egy szép leány látására. Költeményeit olvasgatva, már kezdetben kitűnik, hogy a költészete a szerelemből fakadt. Ezt írja „Úti jegyzeteidben Aszódra emlé­kezvén: „Itt kezdtem verseket csinálni. Itt voltam először szerelmes . . . A verselés a szerelem eredménye volt.“ Tizenkét éves korában volt először szerelmes. Az aszódi algimnáziumban tanult akkor s beleszeretett egy evangélikus lelkész özvegyének iskolásleánykájába, Cancriny Emmába. Pajtásai, Esztergályi Mihály és Dömök Elek, szintén szerelmesek voltak más iskolás leányokba. Érzésüket szerelmes versekbe öntötték ki, amelyek — úgymond Dömök­i Petőfiét kivéve, rosszak voltak s amelyeket az illetőknek sohasem kézbesítettünk“. Más előadás szerint Petőfi prózában irta meg vallomásait, Esztergályi pedig versben s írásukat az iskola szarufája alá dugták és a leánytanító öcscsének segítségével akarták a lánykákhoz juttatni. A szerelmes írások a tanítóhoz kerültek, aki azután jelentést tett a nagy bűnről Petőfiék tanárának, Korennek. A szerelmes diákokat azzal büntette meg Koren, hogy Petőfit és Esztergályit külön ültette másik két szerelmes diákpajtásukkal Ernst Lajos gyűjteményéből Lotz Károly kiadatlan műve Illusztráció a „János vitézihez

Next