Petőfi-Muzeum, 1888 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1888-07-01 / 3. szám
173 PETŐFI ÉS A HONDERŰ 1844 —1845-BEE, a Honderűvel, melyekhez személyes ellenszenv is járult. És ez az irány volt bizonyára a legfőbb oka annak is, hogy Petőfi végleg odahagyta a Honderűt s nem is tehetett másként. Oda kellett hagynia helyzeténél fogva is. Vahot Imre teljes antagonistája volt a Honderűnek, lapjának szelleme is amazénak épen ellentéte volt. A teljes magyarosságnak, a költésben a népiességnek volt hive, mely irányára kivált Petőfi hatott elhatározóan; de aztán amaz eredetiességbe, valljuk meg, utóbb Vahot egész a durvaságig beleélte magát s bizonyára némi túlzott nyerseséggel szolgálta az ügyet. Petőfi, mint a Pesti Div. s. szerkesztője, már csak állásánál fogva sem tehette, hogy írjon abba a lapba, melylyel szemben az ellenségeskedés akkora lett már 1841. vége felé. Az az ellenszenv, mely a Honderű s Pesti Divatl. közt fennállott, csak lassanként terjeszkedett ki Petőfire. úgy látszik, hogy a Honderű egyelőre még nem akarta elveszíteni Petőfit munkatársai közül - Ennek kell tulajdonítanunk, hogy az 1845. folyam I. 306. lapján Nádasday Lajos, a szerkesztő, föltűnő dicséretekkel ajánlja, mert inkább ajánlás, mint bírálat, Petőfi czipruslombjait. ’) Ez Petőfi felsőmagyarországi útja alatt jelent meg. De mint látók, a 39. számban, máj. 20-án megkezdi a Honderű „Laprostá“-ját,amelynek Petőfire vonatkozó részeit közöltük. Itt már nem bírja tartóztatni magát. E „Laprosta“ gyarló megjegyzéseire Petőfi a Pesti Div.-ban a Vahot Imréhez intézett s Pét. muz. III. számában részben közölt nyílt levelében gúnyosan tért ki, mi természetesen csak még jobban felingerelte a Honderűt. Ehhez járult az az irigység, mi Petőfi nagy hite és népszerűsége miatt ébredt fel benne. Az elkeseredettebb harcz azonban Petőfi ellen 1845. II. felében kezdődik, midőn Petr. H. Lázár maga lesz a Honderűnek szerkesztője és kiadója is. Ily körülmények közt mintegy kapóra jött Petőfi „Zöld Marezi“jának elvettetése s felhasználta tehát a jónak hitt alkalmat ama Petőfi elleni gúnyiratra, mert annak tekinthetjük. Addig sem mulasztja el azonban itt-ott egy-egy vágást adni. A „mephistói kérdések“ cz. rovatban ezt olvassuk (Honderű 1845.11. 20. 1. sz. jul. 8.) „— Az ,Életképek, becsvesztetteknek állítják a fáklyászenéket Magyarhonban.• Várjon nem akkor vevé-e kezdetét a becscsökkenés, midőn a Pesti Dlap Berangerja Eperjesen megfáklyászenésztetett ?“ Vagy utóbb, az 59. lapon (1845. II. 3. sz.) egy aradi levele l) Szépirodalom. “Czipruslombok Etelka (!) sírjáról. Irta Petőfi Sándor. 1845. 81. sz. ápril 17. * Pet. muz. II—III. füz. 8*