Petőfi-Muzeum, 1891 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1891-03-01 / 2. szám

­Költeményei Petitről S midőn neved tisztelettel Emlegeti édes hazád: Az „éljen“-re nem csak Rajna, Albion is viszhangot ad . . . Szegény Sándor, szegény Sándor! Nem igy volt ez hajdanában Midőn nekem panaszkodtál, Ott, abban a kis szobában ! . . Szegény fiú ! élsz-e még te ? Mert nem látta senki sírod, 11a élsz , visszatartóztatni Örömkönnyed most nem bírod. Érzi-e mély szived e szent Örömet e föld lakában ? Vagy ditső­u­lt lelked érzi Odafen a jobb hazában ! Hol már elébb adott az ég Csillagokból fény koszorút, Hogy, mely oda is elkísért Elűzze a nehéz borút . Akárhol légy, — itt a földön, Vagy lent karján a halálnak . S fent az égben: fáj nekem, fáj, Hogy szemeim nem találnak Önző hideg korban élünk, Oly kevés a tiszta ember; A beteg szív néma, szótlan, Panaszhangot adni sem mer ! Költőt s embert egy személyben Tiszteltem én rég tehenned ; Sorsodon nem sírtál s másén Szemedben а кому felengedi. Így szeretném föl — kitárni Bánatát az én szivemnek, Melylyel egyre vérzi a múlt S minden percze a jelennek. 62 De szivembe mind bezárom, Ök­ miért is ömleszszem ki ? Csak kevés ki értené azt Te kívüled, vagy tán senki ? . . . Losonczy László. XXI. Petőfy­­és Csokonai. * 1 Petőf­y és Csokonai Mihály Találkoztak együtt, Nem a földön, de a sötét sírban, Hol a holt csak föltámadásig van, Hol a nap már nem süt. I’dtóly és Csokonai Mihály Összeölelkeztek, Ráborultak egymás kebelére, Ajk az ajkhoz, szív a szívhez éré S hullottak a könyek. S Petőf­yh­ez Csokonai Mihály Ily szavakat ejtett: Igaz-e az, lelkem édes öcsém ! Hogy megfáztál Debreczen közepén, Mig a lantot verted­­ Csokonai Mihályhoz, Petőfy Ezt a kérdést tette : Hát te bátya! éheztél csakugyan, Mig más bitang eme nagy faluban A kalácsot ette ? Petőf­y és Csokonai Mihály Feleletet vára : De nem szólott sem egyik sem másik: Feleletül sűrű könyben ázik Szemeik sugára. Pájer Antal. Közli: Ferenczi Zoltán. * Csokonai album, 1861. 161. l.

Next