Pilóta, 1995 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Az adót mire fordítják? A hatósági tevékeny­ség nagy részét mi is el tudnánk látni tagjaink részére önköltségi áron, sokkal olcsóbban. Miért nem adják át ezt nekünk, mint sok he­lyen a világnak, például Németországban? Nem készült el a megváltozott körülményekre jellemző légügyi törvény, amely egységes ke­retbe foglalná a polgári és katonai repülés, a lé­­giközlekedés, a sportrepülés, a haszoncélú re­pülés és a hobbirepülés, valamint a repülésirá­nyítás működési feltételeit, szervezeti rendsze­rét stb. H Ha nagy nehezen elérjük, hogy észrevé­teleinket megtegyük, akkor azt mondják az il­letékesek, hogy tegyük le a jó megoldást az asztalra. A mi dolgunk nem ez! (De meg tud­juk mondani, hogy a jogalkotók, illetve döntés­előkészítők nyersanyagában tapasztalataink alapján mi a jó, vagy a hibás.) Közben el kell tűrnünk a tövénytelenségeket. Például: A dunakeszi raktárbázison épült meg az ország legkorszerűbb ejtőernyő-raktára és javítója! Az objektum a KVSZ kezelésében a LXX-es törvény hatálya alatt állt, tehát nem volt elidegeníthető, és mégis, a belügyminisz­ter kormánytámogatással odaadta a BM kutya­iskolának, a parlament kihagyásával. Még sze­rencse, hogy az iskolaparancsnokkal meg tud­tunk egyezni a használatban. De nem sorolom tovább! Inkább azt kívánom mindannyiunknak, hogy egy év múlva úgy emlékezzünk ezekre, mint egy rossz álomra. Gondtalan Boldog Újévet! Diktálta: Tiborc, motoros-, vitorlázó-, sárkány- és siklórepülő, hőlégballonos, ejtőernyős ugró, száz klub tagja. Lejegyezte: dr. Hegedűs Dezső főtitkár Viharos változások közepette éljük mindennapjainkat. De van az életünk­nek egy pontja, amelyben bízhatunk, amelyre biztosan számíthatunk. Na, szerintetek mi ez a pont? Hát persze, hogy a • • AA REPIXOBAL!­E különleges, mert különlegesen klassz eseményre az idén március első szombatján, 4-én kerül sor este 7 órától a már ismert és jól bevált műegyetemi Goldmann-menzán (Goldmann György tér B., bejárat az Egry József utcai oldalon), amelynek összes termeiben mulathatunk majd levilágos kivirradtig, de legalábbis hajnali 5-ig! Kellemes meglepetés lesz, hogy a vacsora négy menüijéből akár az asztalnál ülve is választhatunk, nem kell előre eldönteni, mit eszünk. Viszont ajánlatos az asztalt minél előbb lefoglalni, mert máris nagy az érdeklődés! Asztalfoglalás a Lónyay u. 44-ben, a VII. emeleten, balra az utolsó szobában lehetséges, a vacsorajeggyel kombinált belépő ára az idén 15(X),- Ft. Az összeg legnagyobb hányada most is nemes célt szolgál: a Repülősegélyt gazdagítja, s így a nálunk kevésbé szerencsés pilótatársaink életét könnyíti meg. A bál műsorának fénypontja kedvenc „bombázónk”, Vincze Lilla lesz, és rajta kívül még kitűnő zenekar és neves humoristák szórakoztatnak majd minket. Éjfélkor pedig kitör az általános és mindent elsöprő tombola, amelynek fődíja igen értékes MALÉVZ" szabadjegy, és még számtalan nyeremény várja a szerencséseket a bál támogatói jóvoltából. A tombola bevétele ugyancsak a Repülősegély javára gyűlik majd. Még a bál előtt, tehát március 4-én, szombaton 17 órakor, a Műegyetem Dísztermében (Műegyetem rakpart B.) lesz a Magyar Repülő Szövetség DÍJÁTADÓ CUSWEPSÉGE, ahol 1994 legjobb pilótái veszik ma­jd át a teljesítményüket elismerő jutalmakat. 5

Next