Pintér Jenő: Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés 5. A magyar irodalom a XIX. század első harmadában (Budapest, 1932)
Csokonai Vitéz Mihály
354 CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. löknek mondja a költőket, akik könyvekkel csalják ki a pénzt a becsületes emberek zsebéből. Gróf Fegyverneki is oktalanságnak véli a könyvekkel való vesződést, ingyenélő hazudozóknak tartja a poétákat. A rongyos öltözetű vándorlantosból még az inasok is csúfot űznek, csak a grófkisasszony szerelmes belé. A befejezetlen vígjáték tele van hazafias szólamokkal, irodalmi kesergésekkel. Az alakok rajza naiv módon túlzó. Nem sokkal jobb második vígjátéka sem: a Gerson. (1795.) A mese érdektelensége, a párbeszédek nyersesége és a komikum alantjáró volta itt is szembeszökő. Ezekben a kollégiumi diákpróbákban különösen a drámai elhitetés sikertelensége bántó. Gerson, az embergyűlölő ifjú, ismét maga a költő. A titokzatos jövevényt azzal gyanúsítják, hogy ő az a kísértet, aki Támadi Miklós méltóságos úr portáján ijesztgeti az embereket; pedig a kísértet Ábrahám zsidó, ő akar pénzt keresni azzal, hogy majd kétszáz aranyért leleplezi a rejtélyt; a cselszövő ember Gersonra fogja a kísértetjárást, de hazugságát leleplezik s Támadi Miklós megtudja, hogy Gerson az ő rég elveszett fia. Ebben a darabban megjelennek a későbbi magyar vígjátékok kedvelt alakjai: a rontott magyarsággal beszélő falusi zsidó, a furfangos cigány, a deákos iskolamester és a nyugalmazott katonatiszt. Beszédük utánzása jó megfigyelő tehetségre vall. Különös kedvteléssel, de nem valami rokonszenvesen rajzolja a zsidót: Ábrahám haszonleső, gyáva, szemtelen. Vígjátékának erkölcsi tanulságát vele vonatja le: «Mind így jár, aki csalárd utakon keresi boldogulását. Énrólam tanuljon a világ».