Pintér Jenő: Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés 6. A magyar irodalom a XIX. század második harmadában (Budapest, 1933)

Petőfi Sándor

PETŐFI SÁNDOR, A PRÓZAÍRÓ ÉS MŰFORDÍTÓ. 395 a mintaszerű kritikai kiadás számára.) — Petőfi levelei. Összegyűjtötte Radics Ferenc. Budapest, 1910. (A költő valamennyi levelének közlése a Petőfi-Könyvtár egyik füzetében. A Petőfi-levelek közül kevés maradt fenn, a nagy lírikus csak az Arany Jánostól kapott leveleket gyűjtötte, viszont kortársai közül egyedül Arany János őrizte kegyelettel minden sorát. Nejének küldött leveleiből kettő jutott el korunkig, szüleihez és testvéréhez irt tudósításai mind elvesztek. Jellemző, hogy amikor Gyulai Pál 1863-ban közrebocsátotta a költő vegyes műveit, nem tudott többet összegyűjteni 18 Petőfi-levélnél.) — Sebestyén Gyula: Petőfi első levelei. Irodalomtörténet, 1912. évf. (A költő gyermekkori leveleinek közlése a Jókai-hagyatékból. Ezzel az eddig ismert Petőfi-levelek száma 114-re emelkedett. Írótársai közül Arany Jánoson kívül csak Bajza József, Bernáth Gáspár, Degré Alajos, Kovács Pál, Lisznyai Kálmán, Nagy Ignác, Pákh Albert, Szeberényi Lajos és Tárkányi Béla őrizték meg egy-két levelét; érdekesek Klapka Györgyhöz, Kossuth Lajoshoz, Mészáros Lázárhoz és Szemere Bertalanhoz intézett sorai; Bem Józsefhez írt francia levelei közül 3 maradt fönn.) — Samarjay Emil: Petőfi isme­retlen levele. Új Auróra. Irodalmi almanach. Pozsony, 1922. (Baráti levél Samarjay Károly ügyvédhez 1844-ből.) — Tolnai Vilmos: Egy ismeretlen Petőfi-levél Pozsonyban. Irodalomtörténeti Közlemények, 1922. évf. (A levél szövegének újabb közlése magyarázó sorokkal.)­­ Lapok Petőfi Sándor naplójából. Pest, 1848. Sajtó alá rendezte Rexa Dezső. Budapest, 1924. (A ritka nyomtatvány szövegét először a Vasárnapi Újság 1875. évfolyama közölte, másodszor 1891-ben Ferenczi Zoltán bocsátotta közre Kolozsvárt, 1891-ben.) — Mikes Lajos: Szendrey Júlia levelesládájának kincsei. Budapest, 1928. (Petőfi néhány költeményének és prózai dolgozatának első fogalmazásai és másolata; a költő kézírásában.) — Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomásai. Közzéteszik Mikes Lajos és Demei Kocsis László. Budapest, 1930. (Az imént említett kiadvány teljes kidolgozása.) Irodalom. — Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk. Új Magyar Múzeum, 1834. évf. — Salamon Ferenc: Petőfi Sándor újabb költeményei. Budapesti Szemle, 1858. évf. — Török Árpád: Petőfi-e vagy Arany? Budapest, 1881. — Laban Ferdinánd: A proso­­popeia Lenaunál és befolyása Petőfire. Kolozsvár, 1882.— Göcz József:

Next