Polgári Élet, 2008. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)

2008-07-11 / 28. szám

A parlamenti választások kö­zeledtével továbbra is tö­rekszünk a párbeszédre a szö­vetségen kívüli csoportokkal, ám a megoldást az RMDSZ égi­sze alatt kell megtalálni - han­goztatta az SZKT legutóbbi ülé­sén Markó Béla. A Magyar Pol­gári Párttal folytatandó tárgya­lások lehetőségét határozottan elvetette az RMDSZ elnöke. Az MPP-nek egy, a két párt önálló­ságát és sajátos politikai arcu­latának megőrzését biztosító választási koalíció létrehozásá­ra vonatkozó indítványát pedig ingerülten elutasította. Nyilat­kozatai szerint Markó a ma­gyar-magyar egység megterem­tését kizárólag az RMDSZ égi­sze alatt tartja elképzelhető­nek. A 85-15 százalékarányra alapozott, magát magabiztos­nak feltűntető retorika nem tudta teljesen elfedni a párton belül kibontakozó feszültsége­ket, talán ez szorította az RMDSZ vezetőit arra, hogy el­fogadják a független EP-képviselő által kezdeményezett találkozón való részvételt. A múlt szombati Tőkés-Markó­­találkozót egy Tőkés-Szász­­egyeztetés előzte meg, mivel az RMDSZ elnöke - túlzott hatal­mi gőgből?, politikai elvakult­­ságból? - nem tartja méltó tár­gyalópartnernek az MPP elnö­két. Amint az várható volt, a jö­vőbeni együttműködést illető­en a tárgyalások alatt nem közelhetők egymáshoz az állás­pontok, aminek vélhetően a helyzetértékelés, azaz a hely­­hatósági választások eredmé­nyeinek a eltérő megítélése a legfőbb oka. No meg az ezután követendő politikai vonalveze­tésre vonatkozó, pillanatnyilag összeegyeztethetetlennek tűnő elképzelések. Markó Béla kizá­rólag az általa javasolt „belső koalíció”, azaz az MPP-s jelöl­teknek az RMDSZ listáin való indulását tartja elképzelhető­nek, amit Szász Jenő, érthető módon, elutasít, fából vaskari­kának tartván az ötletet. Az RMDSZ vezetőinek a választási koalíciót elutasító eddigi leg­főbb ellenérve, a pártszövetsé­gek részvételére vonatkozó nyolcszázalékos küszöbre való hivatkozás sem állja meg a he­lyét, hisz ott van az alternatív küszöb, amely három szenátor és hat képviselő bejutása ese­tén is parlamenti jelenlétet biz­tosít. Szász szerint ezt a felté­telt a koalíció csak Hargita és Kovászna megyében is képes lenne teljesíteni. Nos, bár az első menet ered­ménytelenül zárult, ennek elle­nére, még e hónapban, a Bálványosi Nyári Szabadegye­temen újra találkoznak a felek. Tehát reménykedjünk: folyt. köv. // SZENTGYÖRGYI LÁSZLÓ Folyt. köv. Esélylatolgatás: lesz RMDSZ-MPP-együttműködés? /Az RMDSZ egyelőre az MPP nélkül képzeli el Erdélyt HÍREK RÖVIDEN Plusz pénz utakra • A szállítási minisztérium 600 millió eurót kér a követke­ző költségvetés-kiigazításkor a különböző közúti és vasúti projektekre - jelentette ki Ludovic Orbán tárcavezető, aki megemlítette, hogy Călin Popescu Tariceanu kormányfő és Varujan Vosganian gazdasá­gi miniszter egyetértettek az összegek többségével A tárca­vezető elmondása szerint a költségvetés-kiigazításból kü­lönböző összegeket utalnak az erdélyi, valamint a Bukarest- Ploieşti autópálya építésére, il­letve a IV. páneurópai folyosó mentén fekvő területek felvá­sárlására a Cernavoda- Konstanca és Arad-Temesvár szakaszokon. A szállítási tárca egyik képviselője szerint mint­egy 400 millió lejt szándékoz­nak átutalni az erdélyi autópá­lya építőjének, a Bechtel válla­latnak. Drágák a háztartási gépek • Romániában a háztartási elektromos kisgépek árai Euró­­pa-szerte a legmagasabbak kö­zött vannak. Az elektromos ké­szülékek ellenértékei a német­­országiakkal vetekszenek, állít­ja az Eurostat. A román állam­polgároknál a lengyelek, csehek és bulgárok is olcsóbban juthat­­nak hozzá a konyhai mindent­­tudókhoz. Ugyanakkor Szlové­niában, Magyarországon és Szlovákiában többe kerülnek ezek a masinák. A romániai árak az elmúlt év során az át­lagárak 95 százalékát érték el. Vissza nem térítendő támogatások V­issza nem térítendő állami támogatásra négy prog­ram keretében pályázhatnak július 14-től a Hargita megyei kis- és középvállalkozások. Idéntől újdonság, hogy a je­lentkezőknek interneten tör­ténik, a jelentkezők egy bizo­nyos pontszámot kell elérniük ahhoz, hogy továbbléphesse­nek a programban. A beruhá­zások mindegyikénél kötelező az önrész fedezése. A Kis- és Középvállalkozá­sok, Kereskedelem, Turizmus és Szabadfoglalkozások Mi­nisztériuma írt ki pályázatot négy vissza nem térítendő ál­lami támogatásra. Az első program a női vállalkozói kul­túra fejlesztésére vonatkozik, a második tanácsadási és kép­zési szolgáltatások támogatá­sára kiírt program, a harma­dik kézművességet és népmű­vészetet támogató program, míg a negyedik a fiatalok vál­lalkozási ismereteinek fej­lesztését és finanszírozáshoz való hozzájutást célzó prog­ram. A kiírásokra mindaddig le­het jelentkezni, ameddig tart a programok országos költség­­vetése - tudtuk meg Balla Pé­tertől, a Kis- és Középvállalko­zások Minisztériumának terü­leti tanácsadójától. A Vásárhely: büntettek a fogyasztóvédők z elmúlt időszakban me­­gyeszerte gyorséttermeket, pizzázókat, büféket és élelmi­szereket forgalmazó bódékat ellenőriztek a Fogyasztóvédel­mi Hivatal ellenőrei a strando­kon, szórakoztató központok­ban. A szakemberek 19 keres­kedelmi egység közül 14-nél ál­lapítottak meg szabálytalansá­gokat, többek között lejárt sza­vatosságú húsokat és sajtokat, illetve újrafagyasztott terméke­ket találtak. Az ellenőrzés so­rán az is kiderült, hogy egyes kereskedelmi egységek nem megfelelően tájékoztatják a fo­gyasztókat a szendvicsek, ham­burgerek stb. összetevőiről és azok mennyiségéről, továbbá a különböző italok áráról. Az ész­lelt rendellenességek miatt a fogyasztóvédelmi ellenőrök több száz lej értékben 15 kilo­gramm élelmiszert vontak ki végleg a forgalomból, négy esetben összesen 13.000 lejre büntették az egységeket. 3.SZÉKELYFÖLD POLGÁRI ÉLET • 2008. JÚLIUS 11-17. • V. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM ZSIDÓ FEHENC Kutyamacskásdi B­e kell látnunk, az erdélyi magyar társadalom nem érett meg még a demokráciára. Nyilván, a román sem, de az formálisan legalább élt. Az 1989-es kegyelmi pillanat után olyan nagy dolognak tűnt, hogy végre lehetnek magyar képviselőink, hogy máig sem hevertük ki ezt a „pozitív sokkot", még mindig nem számít, hogy ki az a vezető, automatikusan a mienk, mert magyar. Pedig ez nagy hiba, aminek megfizetjük az árát. Az erdélyi magyarnak tehát nem kell a demokrácia - ezt nem ismerte fel az MPP, ez egyelőre a legnagyobb tévedése. Nem kell, mert a demokrácia „nyűgös” szervezeti forma. Az erdélyi magyarság a lassú lépések technikáját tette magáévá - akár­csak „unikum” szervezete. Elég nekünk, hogy egyáltalán van egy magyar pártunk, melyre szavazhatunk. Minek kettő? Túl nagy luxus! 18 éve még a nevünket sem írhattuk le magyarul, ma pedig az RMDSZ kormányon van (és regnálása­ alatt elértük, hogy leírhatnánk a nevünket magyarul, de lassan nem fogjuk akarni...). És ez nagy dolog, még ha ered­ménynek kevés is... Hát ezért van az, hogy az erdélyi magyar nem sok figyelmet szentel az RMDSZ és az MPP közt folyó kutyamacskásdinak, mert csak amolyan finomlisztbe purcolásnak tekinti, mely port kavar ugyan, de amire újabb választás jön, az leülepedik, és ismét ragyogó fényben tündökölhet a tótumfaktum, az unikátum, „pártunk, eremdéeszünk, hazánk". Hogy ez hosszú távon hová vezet? Nem vagyok jós, de a történelemből azt láthatjuk, hogy az egypártrendszerek előbb-utóbb leépítik magukat. És nem is annyira a fegyverektől, a „konkuren­ciától” kell félniük, hanem a szabadságra vágyó kisemberek­től. Körülnézek, csupa nagy embert látok mindenhol... Hol vagytok, kisemberek? A környezetszennyezési adóról Autóparadicsom vagy autótemető lesz Románia? J­ úlius elsején lépett érvény­be az új környezetszennye­zési adó, amely a korábbi sze­mélygépkocsi bejegyzési illeté­ket váltotta fel. A kormány né­hány hete azt ígérte, a két adó közötti különbözetet visszaadja az autótulajdonosoknak - a pénzügyi igazgatóságokat már kedden elözönlötték a kérvé­nyezők. Bizonyos megyékben a roham felkészületlenül érintet­te az illetékeseket, nem számí­tottak ugyanis ekkora érdeklő­désre már az­­első napokban. Hargita megyében volt ugyan érdeklődő, nem tömegesen ér­keztek - mondta el a Pénzügyi Igazgatóság vezetője, Kedves Imre. „Úgy tűnik, a székely em­ber racionálisabb, a többieknél. Érdeklődnek Székelyudvar­helyen és Csíkszeredában is naponta úgy 30-40-en, de tö­meges érdeklődés nem lesz.” Azok az autótulajdonosok kaphatják vissza pénzük egy részét, akik ez év első felében jegyeztették be járműveiket, s az új adó összege kevesebb a korábban befizetettnél. Az adó mennyiségét az ille­tékes pénzügyi szerv számítja ki. A kifizetéshez szükséges egy erre vonatkozó kérés kitöl­tése. Ehhez csatolni kell a gép­jármű törzskönyvét eredetiben és fénymásolva vagy összesítő táblázatot a lízingelt gépjármű­veknél. A külföldről vásárolt au­tók esetében csatolni kell egy hitelesített fordítást a gépkocsi első forgalomba helyezését iga­zoló aktáról, eredeti és fénymá­solt formában is. Ki kell tölteni saját felelősségre egy nyilatko­zatot, s szintén csatolni kell a Gépjármű-bejegyzési Hivatal (RAR) által kibocsátott szakér­tői vizsgálat eredményét. A Me­gyei Pénzügyi Igazgatóság azt ígéri: a kéréseket legkésőbb 5 munkanap alatt megoldja. A pénzüket visszaigénylő gépkocsitulajdonosoknak egy visszaigénylési típuskérést kell kitölteniük, melyhez csatolni­uk kell a személyautók és gép­járművek speciális illetékének kifizetését igazoló iratot (kincstári nyugta/kifizetési utalvány/számlakivonat), a gépjármű törzskönyvét (erede­ti és fénymásolat), valamint az autó forgalmi engedélyét (ere­deti és fénymásolat). A lízin­gelt személygépkocsik eseté­ben a visszaigénylési kéréshez saját felelőségre adott nyilatko­zatot is kell csatolni, bizonyítva ezzel az iratcsomó eredetisé­gét. Az autótulajdonosok a visz­­szaigénylési okiratok leadásá­tól számított 45 napon belül kapják vissza pénzüket. A kifi­­zetés/visszafizetés az illetékes pénzügyi szerv keretén belül működő állami kincstárnál tör­ténik, átutalással vagy kész­pénzben. Fontos tudni, hogy a C02 kibocsátási érték megha­tározását, és bejegyzését a törzskönyvbe a Gépjármű-be­jegyzési Hivatal (RAR) végzi. // VINCZE ORSOLYA

Next