Polgári Élet, 2010. január-június (7. évfolyam, 3-25. szám)

2010-01-22 / 3. szám

2 ) KÜLFÖLD­­­­ NAGYVILÁG ESEMÉNYEI. KÜLPOLITIKAI HÍREK VII. évfolyam­­­szám, Polgári Élet Támogat a MÉH • Kiemelt feladat a szórványban élő ma­gyarok támogatása - mondta Gémesi Fe­renc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal (MEH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára. A határon túli magyar közösségek 2009-es támogatásá­ról beszámolva Gémesi Ferenc közölte, hogy az idei évben a nemzetpolitika leg­fontosabb feladata a stabilitás megőrzése lesz. Nem változott 2009-hez képest a tá­mogatások összege, vagyis a Szülőföld Alap kétmilliárd forintos kerete. A Cioloş, a kitűnő , Brüsszelben kissé szokatlan módon, tapssal zárult Dacian Cioloş kijelölt ro­mán agrárbiztos meghallgatása az Euró­pai Parlamentben. A mezőgazdasági szakbizottság tagjai így nyilvánították ki azt, hogy Románia jelöltjét egyöntetűen alkalmasnak találják a tisztség betölté­sére. Glattfelder Béla fideszes képviselő szerint „a biztosjelölt rendkívül felké­szültnek és magabiztosnak mutatkozott a meghallgatás során”. Dacian Cioloş fő célkitűzéseként a mezőgazdasági támo­gatások jobb egyensúlyának megteremté­sét ígérte az Európai Unió régiói, agrár-­ ágazatai és agrárszereplői között. Kér­désre válaszolva megjegyezte: nem átallja rendreutasítani Bukarestet sem, ha Ro­mánia megbízhatatlanul kezeli az uniós agrártámogatásokat. A 2-3. oldalt szerkesztette Péter Edit. ­ HÍREK RÖVIDEN Ismét a nyelvtörvényről ► Pozsonyban vizsgálja a szlovák nyelv­törvény alkalmazását a Velencei Bizott­ság szakértői csoportja. Az olasz, belga és holland alkotmányjogászokból álló küldöttség megbeszélést folytat több szlovák hatósággal, valamint találkozik a nemzeti kisebbség és a civil társadalom képviselőivel. A Velencei Bizottság véle­ményét az államnyelvtörvény ügyében tavaly szeptemberben Szlovákia kérte ki. A pozsonyi külügyminisztérium akkori nyilatkozata szerint azzal a céllal, hogy a nyelvtörvény értékelésében elsősorban a szakmai, és ne a politikai érvek kerülje­nek előtérbe. Kárpátalja közönyös ► Az ukrajnai megyék közül Kárpátalján volt a legalacsonyabb a részvétel az uk­rán elnökválasztás első fordulójában. Előzetes adatok szerint a régió magyar­lakta településeinek többségében Viktor Janukovics, az ellenzéki Régiók Pártjá­nak (PR) elnöke szerezte meg a szavaza­tok többségét. Vezető bankok stratégiái - „ Törékeny bizalom és veszélyek között ► A közép-kelet-európai befekteté­seket birtokló vezető bankok most már arra fogadnak, hogy a térség az idén megkezdi a kilábalást a gazda­sági válságból - áll a Financial Times körképében. A Financial Times londoni gazda­sági napilap értesülései szerint az olasz UniCredit száz új fiók meg­nyitását tervezi Közép-Kelet-Európában, az osztrák Raiffeisen International inter­netes bankszolgáltatást indít, az Erste pe­dig csak Romániában - legnagyobb tér­ségi piacán - hetven fiókot nyit. Federico Ghizzoni, az UniCredit kö­­ zép-kelet-európai tevékenységének irá­nyítója azt mondta: úgy látja, hogy 2010 az átmenet éve lesz, a közelgő kilábalás első jeleivel, azonban a bizalom törékeny, és a hitelminősítők még látnak veszélye­ket. A Fitch Ratings brit lap a lehetséges eseménykockázatokra hívta fel a bankok figyelmét. A január első hetében kiadott helyzetértékelésben azt írta: az idén va­lószínűleg „számos piaci szereplő újra­gondolja, hogy milyen stratégiai ésszerű­ség szól közép-kelet-európai tevékeny­sége mellett”, azonban csekély annak a valószínűsége, hogy az anyabankok hagynák tönkremenni közép-kelet-euró­pai érdekeltségeiket mindaddig, amíg nagy stratégiai jelentőséget tulajdoníta­nak tevékenységüknek e térségben, kü­lönösen az EU-tagállamokban.­­. Dávid-koktél Túlélési praktikák ► A magyar országgyűlési választás előtt várható volt, hogy a pártok kö­zött új megállapodások születnek. S­zinte törvényszerű, hogy a mára már csak párttöredékeknek szá­mító Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Szabad Demokraták Szövet­sége (SZDSZ) egymásba kapaszkodva próbál bejutni a parlamentbe. Rend­szerváltáskor a jobboldalt képviselő MDF Dávid Ibolya pártelnök vezetése alatt arculatát vesztette, és balközépre sodródott. Az MDF utóbbi időben foly­tatott politikáját több párttag hevesen bírálja, hiszen úgy vélik, a szabad de­mokratákkal kötött megállapodás a süllyesztőbe rántaná a fórumot is. Ezzel ellentétben Dávid Ibolya teljesen termé­szetesnek találja a közös választási sze­repvállalásról szóló tárgyalásokat és a Demokratikus Centrum létrehozását. Egyes információk szerint vezető szo­cialista politikusok jelentős összegekkel támogatják az MDF kampányát, azzal a szándékkal, hogy a baloldaltól elfordult szavazókat a Fidesztől eltérítsék. Köztu­dott, hogy az MDF-nek anyagi gondjai vannak, és ebben segíthet az SZDSZ, hi­szen a liberális pártnak még mindig erős a kapcsolati tőkéje. Több politoló­gus úgy látja, a két­­párt csupán túlélésre játszik, nem is lehet valódi programjuk. Szakértők szerint nem gondolhatják ko­molyan, hogy kormányra kerülhetnek. Ugyanakkor megpróbálnak meglova­golni egyfajta elitellenességet is. Ez vi­szont nem túlságosan hiteles törekvés, hiszen mindkét párt részese volt az el­múlt húsz év történéseinek. ­ Polgári Élet­­ széke Mi­ Ilii poloannk hetilapja. ALAPÍTÁSI ÉV 2004.­­ ISSN 1584-8248 Felelős szerkesztő ZSIDÓ FERENC Főmunkatársak BAYER ZSOLT, FÁBIÁN LAJOS, KOMORÓCZY GYÖRGY Szerkesztők BALÁZS ÁRPÁD, FÜLÖP D. DÉNES, PÉTER EDIT 4 ____ Olvasószerkesztő SZABÓ ATTILA Tudósítók LÁZÁR HAJNAL (Gyergyószék), SZONDY ZOLTÁN (Csíkszék), BOTH ILDIKÓ (Háromszék), CSÍKI SÁNDOR (Nyárádmente), LUKÁCS CSABA (Budapest), VARJÚ FRIGYES (Budapest). Lapigazgató KETESDI IMRE Marketing FOSZTÓ ZOLTÁN Terjesztés WAUM PÉTER Szerkesztőség és Kiadó INFOMARKET KFT. Cím: 535600 Székelyudvarhely, Mihai Kogălniceanu utca 3. szám Hargita megye, Románia Mobil: 004 (0)746 142 676 elofizetes@polgarielet.ro (Előfizetés) szerkesztoseg@polgarielet.ro (Szerkesztőség) titkarsag@polgarielet.ro (Titkárság) marketing@polgarielet.ro (Marketing) www.polgarielet.ro Tipográfiai tervet a Typotrek Kft. készítette. A hetilapot a Pantex Impex Nyomda nyomtatja. MINDEN JOG FENNTARTVA.

Next