Székely Újság, 2012. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-13 / 2. szám
JÁNOSI ANDRÁS janosi.andras@szekelyujsag.ro Egy bögre Jáva Már jó ideje a kávé jótékony hatásairól papolok mindenkinek, aki meghallgat. Emlegetek sűrűn egy svéd kutatást, ami évtizedeken keresztül folyt, soktízezer alanyt foglalt magába, és aminek az eredményei közt az ragadta meg a figyelmemet, hogy azoknak a férfiaknak, akik napi öt vagy több kávét fogyasztanak, sokkal kevesebb eséllyel halálos az első szívinfarktusuk. Persze ezt én is megmondhattam volna nekik. Élő tanúja vagyok ennek az eredménynek, ugyanis napi 8-10 ebből a fekete löttyből, huszonhárom éves koromtól errefelé, az oka annak, hogy még itt leledzem: csekély 10 évvel ezelőtt szinte elvitt egy szívroham. Ez mind szép és jó, a kávéval sohasem szakítottam, hűséges társam maradt azóta is. Ám megnéztem a világhálón, mégis milyen alapja van ezeknek a kutatásoknak. El kell mondanom, hogy elterjedt jelenség a kávé kutatása, több tíz éve, több százezer emberrel végzett kísérletek eredményeivel van tele az internet. A női bajok, a vérrendszeri elégtelenségek és hibák elleni hatékonyságától, a mindennapi viselkedésünkig minden megtalálható ebben az emberiség adatbázisában. Elgondolkoztam, hogy miért is van ez így, és rájöttem végre. Ó, nem! Nem kerestem rá a teával végzett kísérletekre. Elismerem, hogy véleményt alkotni csakis mindkét fél vitapontjainak teljes ismeretében teheti magamfajta halandó, mégsem érdekelt, csak a saját tapasztalatom által is alátámasztott vélemény: jó, hogy nem hajtok vizet a más malmára. Teatotaller, mondja az angol szinte saját magára, teapusztító, viszont ez úgy illik rájuk, mint rám a kávéutáló jelző. De beismerem, utálom a kávét, pusztítom, ahol érem. Mégis, igazából süldő korom óta, ha valakit meghívok beszélgetni, akkor egy kávéra hívom. Meg sem járta az agyamat, teára hívni az illetőt. Jó, találkoztam sok emberrel, akik teát kértek, a fennvaló bocsássa meg nekik. Valahogy ezen a földön nem tudom elviselni egy jó fekete helyett teát inni. Hogy miért ezen áfáidon? Mert bodzától hársfáig kakukkfűtől zsályáig minden megterem errefelé, s mind jó valamire. Valami egészségesre, mondom... Viszont a kávé, a bögre láva, a nehezen megszokott expresszó, a fekete lötty az egymás közti kapcsolatunkat fogja jelezni, amíg előre tudok gondolni. ▲ VÉLEMÉNY BENYOMÁSOK. SZUBJEKTÍV MEGLÁTÁSOK. KÖZÉLETI ESEMÉNYEK II. évfolyam / 2. szám Mely Újság Valahova tartozni ? Ki mondaná meg, milyen lenne az emberi élet, ha nem akarna, nem tudna valahova tartozni? A magyarnak valahova tartozása - mint létformája - nem minden nemzettől szívesen látott és fogadott. Hol kell kutakodni ennek a titoknak a megfejtéséhez, milyen mélyre kell még ásni a múltban? C. NÉMETHI ENIKŐ Miért van az úgy, hogy csak a magyarnak nem szabad, nem lehet megvallania múltját a jelenben? És hogyan lesz így jövő teremtve? Gyermekeink mit vétettek a sorsnak, hogy nem tudhatják, vagy ami rosszabb, már nem is akarják igazából ismerni a múltat? Ki a hibás mindezért? Könnyű azt mondani, hogy a szülő. Nem, tisztelt vádló, nem! Az a társadalom a felelős, amelyik elítélendőnek mondja azt, aki ki akarja deríteni az igazat, és nem szeretné továbbadni azt, ami nem a nemzetünk sajátja, csak ránk húzták, mint egy kényszerzubbonyt, mert ez lenne a mi történelmünk. Nem akarja itt senki a közös érdeket sérteni, bontani, csak sutba vetni azt, ami elavult, idegen és valójában ellensége az igazságnak, a nemzetegységnek Mi lenne az igazi egység? - kérdem, és lehet, hogy csak én válaszolok... de válaszolok. Az, ha fel mernénk mondani azt, amit évszázadok (vagy tán ezredek) is igazoltak, és azt is, ami a nép lelkéből fakadt, az őstudást, de azt is, amit rótt kövek, sárga lapok őriznek, azt is, ami a népdalaink dallamában él. Mintáink valóban az egy őstudás átörökítői. Hordozzák az arcvonásaink is a múltat, véreink génjeibe ivódott megmásíthatatlan konoksággal. Térjünk vissza a címhez: mi is az, ami engem valahova tartozónak, nemzethez tartozónak minősít? Valami olyan ez, mint a mágia, a hit, a szeretet. Egy önként vállalt akarás, sajátja ez az embernek, ha nemzettudatra ébredt! Igen, bárhol a világban vállalni kell a valahová tartozást, ahol van olyan emberközösség, amely sorsában, lelkében megélte már a kiközösítettség átkát - de nem az önkiközösítés - és ezzel egy időben az összetartozás-tudat varázsát is. Ahol saját nyelvemen tagadják meg ezt, ott nem lehetek otthon. Élve kitömött költők ► Újból elolvasom, most utoljára, öt évvel ezelőtt befejezett antinapló prózakötetem kéziratát. Nincs azzal bajom, de hátha kerül rá kiadó, a másik négy kiadatlan, mert támogatatlan mellett? Ebben az antinaplóban lelem Rostás-Farkas György (a világháló adatai szerint„állítólag cigány költő") országgyűlési felszólalásának egy szilánkját, 2006-ból:„Minden kormány olyan kisebbséget kap, amilyent megérdemel." CZEGŐ ZOLTÁN Ez a mondat valóban tövis, azért nehéz szabadulnom tőle. Bizonyosan benne van örök felkiáltójelként a magyar Országgyűlés jegyzőkönyvében. Valami hallatlanul flexibilis, napok alatt villanásszerűen elváltozó lehet a cigányság mint kisebbség, tömeg, hogy négyévenként, a választásokat eleve megelőzően (!) már alkalmazkodni tud a leendő új kormányhoz! Mert ebből a mondatból ez és csakis ez fogható fel. No meg az a hányavetiség, mellyel a cigány költő, író egyszerűen lerázza magáról népe és fajtája minden gondját. Ez a tüskemondat most már egész Európában is visszhangozhat, ugyanis ennek a mai Európának s az Uniójának legfőbb gondja a cigányság kérdésében vízum szinten csapódott le: oldják meg a Balkánon, Kelet-Európában, mindenütt oldják meg a cigánykérdést, hogy a Nyugat abból lehetőleg egy szemernyit se lásson! Nos, Nyugat megkapta az új tagországokkal meg a fejünkbe vert egyenlősdivel a maga részét is. Vajon a nyugati kormányok is rendre „azt a kisebbséget kapták, amit megérdemeltek?” Ne feledjük: ahol lehet, mindenütt cigányüldözésről szónokolnak magyar részről (!) a megélhetési politikusok, számon kérve a cigány tábornokok, főorvosok, Nobel-díjasok, miniszterek hollétét Magyarországon... Mit tehet bármely kormány a készen kapott kisebbséggel? Esélyt ad neki. Pénzt zsákkal. Iskolát, melyet nem vesznek igénybe az illetékesek. Tűnődöm ez esti órán s nem bírom elképzelni, hogyan készíthette volna fel nyolc ellenzéki éve alatt a mostani Orbán-kormány a cigányságot, hogy velük olyant kapjon, amilyent jó s országjobbító szándékaival megérdemel. Mostanság már naponta hallhatjuk a bizakodó kijelentéseket mindenünnét, hogy húsz év múlva többségbe kerülnek, aztán majd meglátjuk! És akkor mi mondhatjuk, szorongva: minden nép olyan többséget kap, amilyent fölnevelt! Nem sorolom a cigány költők könyveit, díjait, kupával kapták és kapják. Dicsérettel és pénzzel és kiadókkal és díjakkal vannak kitömve. Csak nézem ezt a megőrzött mondatot, és történelmi időbe ágyazva, mozdíthatatlan és monolit gőgnek, önbizalomnak látom, kivetítve az eltartó nemzetek, országok és kormányok gyűrött vásznára, jk.